Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-15 / 87. szám
19«. április 15. 2 Szerda CIPRUSI HE LY Z E T A görög kormány támogatja a ciprusi elnököt Athén Papandreu görög miniszterelnök hétfőn este ismét fogadta Makari ősz ciprusi elnököt és biztosította a görög kormány támogatásáról. A görög miniszterelnök nyilatkozatban jelentette ki, hogy koregyezmények fenntartását, mert azok a gyakorlatban már nem válnak be. Hozzátette, helyesli Makariosznak azt az elhatározását, hogy az egyezményekét a továbbiakban merő formaságnak tekinti. Papendreu hangsúlyozta: a ciprusi probléma egyetlen megoldása, ha Ciprus népe teljes füg- mánya ellenzi a londoni és zürichi I getlenséget kap és maga dönthet jövőjéről. Papandreu nyilatkozatában nem említette meg Grivasz tábornok nevét, akit — mint ismeretes — a ciprusi biztonsági erők főparancsnokságával akarnak megbízni. A tábornok egyébként kedden a ciprusi belügyminiszterrel tárgyalt. (MTI) A napot nem lehet tenyérrel eltakarni! Afrika napja IS*belgiun[d3-dXnia B-hollandia ElHUXEMBURG A-MBMA &• SVÁJC A Ciprusi Köztársaság súlyos belpolitikai válsága már a harmadik- hónapja tart. Ciprus szigete, mint ismeretes, 1960-ig Nagy-Britannia gyarmata volt. A függetlenséget megelőző, hosszas tárgyalásokon a gyarmattartó hatalom az ún. „alkotmány-szerződé« ben” nemcsak azt biztosította, hogy a szigeten kiépített katonai támaszpontok ■— brit szuverén területekként —- továbbra is közvetlen fennhatósága alatt maradjanak, hanem elvetette egyúttal a nemzetiségi villongások csíráit is, azzal, hogy a sziget 580 000 főnyi összlakosságának csupán 18 százalékát alkotó török nemzeti kisebbséget rendkívüli kedvezményekkel ruházta fel. E privilégiumok közül a leglényegesebb az ún. „nemzetiségi vétójog”, mely a sziget törvényes kormányának valamennyi bel- és külpolitikai, gazdasági stb. vonatkozású lépését gyakorlatilag lehetetlenné teszi. Ciprus valóságos függetlenségének megteremtésére irányuló küzdelem első lépése a köztársaság szuverenitását kétszeresen is sértő „alkotmány-szerződés” felszámolását vonja maga után. Törökország aktív támogatásával a ciprusi török vezetők a fegyveres összetűzések kitörése óta a szigetnek valamilyen formájú (pl. az északi szélesség 35 foka mentén történő) felosztását követelik. A minden realitást nélkülöző kívánság — mely elől Ciprus kormánya mereven elzárkózik — kiélezte Görögország és Törökország viszonyát is. Kettőjük közötti kedvezőtlen kapcsolat problémát jelent a NATO (Észak-Atlanti Védelmi Szervezet) vezetőségének is. Görögország és Törökország — annak ellenére, hogy 2000 kilométer távolságban fekszenek az Atlanti-óceántól! — NATO-tagállamok és az agresszív katonai faktum délkeleti szárnyát alkotják. Mint térképünkön is látható, Görögország a szocialista világrendszer három államával, Törökország pedig közvetlenül a Szovjetunióval határos. Földrajzi fekvésüknél fogva mindkét állam az imperialista katonai vezetők terveiben jelenleg is jelentős szerepet játszik. Ugyancsak nem mellőzhető Ciprus stratégiai helyzete sem, annak ellenére, hogy az 1950-es évekig betöltött szerepéhez viszonyítva ez valamelyest csökkent. A NATO-terv megakadályozása s az ENSZ-csapatok jelenléte — a ciprusi kormány első, viszonylagos jelentőségű — győzelmét jelentik. Egy elefántcsontparti közmondás azt tartja: A napot nem lehet tenyérrel eltakarni! 1953, április 15-én, amikor Accrában a már függetlenné vált országok első közös tanácskozásán meghirdették a jelszót: „Afrika az afrikaiaké”! — egy küldött idézte a közmondást, mintegy annak példázására, hogy hiába erőlködnek a gyarmatosítók, sem gépfegyverek sortüzével, sem mézesmadzaggal nem állíthatják meg a függetlenségi mozgalmak gőzhengerét! Hat esztendővel ezelőtt mindössze nyolc független ország volt a hatalmas földrészen, számuk azonban évről évre növekedett. Guinea kiválása De Gaulle „közösségéből” elindította a francia gyarmatbirodalom gyors bomlását Afrikában, s meghátrálásra kényszerültek az angol kolonia- 1 isták is. 1960 „Afrika éve” lett: csupán ebben az esztendőben tizenkét ország vált önállóvá. Ekkor már tovább mentek az első accrai értekezleten megfogalmazott céloknál: meghirdetik *»*• íln* ertTÍtíműködését, közös harcát az imperializmus és a kolonializmus ellen, Afrika teljes felszabadításáért. /linka térképéről gyorsan tűnnek el a brit, portugál, francia, belga, spanyol kolonializmus uralmát jelző színek. Ma, 1964-ben immár harminc független ország van Afrikában, csaknem 240 millió emberrel. Hét és fél éves súlyos fegyveres küzdelemmel Algéria is kiharcolta szabadságát, tavaly decemberben pedig a brit bombázókkal, ezredekkel szembeszállt és hősiesen küzdött Kenya lépett a szabadság útjára. 1963 májusában, az addisz-abebai afrikai csúcsértekezleten pedig a kontinens országai bebizonyították, hogy képesek önmaguk intézni Afrika sorsát, formálni jövőjét, s nem engedik többé, hogy sorsukról Londonban, Brüsszelben, Párizsban vagy Washingtonban döntsenek, mint évtizedekkel ezelőtt. Kidolgozták az afrikai egység alapokmányát — szolidaritásuk és együttműködésük dokumentumát. Azóta — a tavaly ősszel, az algériai—marokkói határkonfliktus rendezésére tett lépéseivel — ez az egység bebizonyította életrevalóságát. Afrikának azonban még ezernyi gondja van: Angola, Mozambique, Észak- és Dél-Rhode- sia, Nyasszaföld és más területek, több mint húszmillió ember gyarmati elnyomás alatt sínylődik. Dél-Afrika fajüldözői kegyetlenül elnyomják az ország mintegy tízmillió afrikai és más színesbőrú lakosságát. S szerte Afrikában a gyarmatosítók mindent megkísérelnek, hogy megőrizzék vagy visszaszerezzék pozícióikat. Ahogyan azonban a hat esztendővel ezelőtt Ghana fővárosában tartott első afrikai értekezleten hitet tette* a gyarmati uralom alatt sínylődő népek megsegítésére, úgy erősödik ez a küzdelem. Angólábian, Mozambiqueban és Portugál- Guineáhan fegyveres partizánok harcolnak a portugálok kiűzéséért, s számos afrikai ország kifejezte szándékát, hogy önkéntesekkel, fegyverekkel is támogatja ezt a küzdelmet. Mert Afrika nem lehet addig szabad, amíg testén idegen hódítók uralmának fekélyei sötétlenek. Április 15-én, Afrika szabadságának napján népünk, együtt a szocialista országokkal, ismét kifejezi szolidaritását és együttérzését Afrika szabadságszerető milliói iránt. Népköztársaságunk, lehetőségeinkhez mérten, támogatást nyújt a felszabadult afrikai országoknak, hogy önálló nemzetgazdaságuk megteremtésével teljessé tegyék politikai függetlenségüket. A nemzetközi fórumokon, az ENSZ-ben, a jelenlegi genfi világkereskedelmi értekezleten támogatjuk az afrikai népek törekvéseit, jogos igényeit a kolonialistákkal szemben. Támogatjuk, ahogyan a közmondás tartja: A napot nem lehet tenyérrel eltakarni! — A szabadság és a függetlenség fénye hamarosan beragyogja az egész Afrikát. Wirth Ádám: Akadémiai küldöttség utazott Szófiába A szocialista országok tudományos akadémiái április 14 és 20 között Szófiában tartják harmadik közös értekezletüket. Hétfőn Szabó Imre akadémikusnak, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárhelyettesének vezetésével akadémiai küldöttség utazott Szófiába. A küldöttség tagjai: Kónya Albert akadémiai levelező tag, Bernit György, az Akadémiai Kiadó igazgatója, Szántó Lajos, az MSZMP Központi Bizottságának tudományos munkatársa, Szeme- rédy Tibor, a Magyar Tudományos Akadémia nemzetközi kapcsolatok osztályának helyettes vezetője és Kánitz Gabriella főelőadó. (MTI) Szocialista társadalom — szocialista erkölcs — szocialista ember Szocialista fejlődésünkben mindinkább előtérbe kerül a szocialista ember problémája. A párt VIII. kongresszusa is egyik központi feladatként fogalmazta meg: „tanítsuk meg az embereket szocialista módon élni, dolgozni és ' gondolkodni”. Sokan ezt a célkitűzést nem titkolt kétkedéssel és pesszimizmussal fogadják. Ma még nem nehéz olyan kirívó példákat találni, amikor az új társadalmi viszonyok között — Szocialista üzemekben, szövetkezetekben, a szocialista állam intézményeiben — nem szocialista módon viselkednek az emberek. A régi társadalom olyan „termékei”, mint az önzés, a haszonlesés, az élősdi- ség szívósan ellenállnak az új társadalmi feltételek között is. A sajtó leleplező riportjai, szépirodalmi művek gyakran drámai módon számolnak be arról a kiáltó ellentmondásról, amely egyfelől társadalmunk fejlődése, másfelől egyes emberek gondolkodásmódja és magatartása között van. Nem csoda, ha felmerül a kérdés: megváltoztatható-e az emberi természet? Különbek lesznek-e az emberek a szocializmusban, mint a múltban? Ezek a kérdések ma nem egyszerűen elvont erkölcsi kérdések, amelyek csupán az emberek tulajdonságairól filozofálgató szép- lelkeket érdekelnek, hanem társadalmunk egészséges szocialista fejlődésének reális problémái. A szocializmus alapjait leraktuk, de a szocializmus győzelme csak akkor teljes, ha az emberek gondolkodásában és magatartáséban is győz a szocializmus erkölcse. Azok az utópista tervek, amelyeket a múltban egy ideális vagy legalábbis a fennállónál jobb társadalomról szőttek, rendszerint az emberek gondolkodásának, erkölcsének az átalakításával kezdődtek. Ezeknek a terveknek az volt a kiindulópontjuk, hogy egy új társadalom megteremtéséhez más —jobb —emberek kellenek és ezért először ilyen embereket kell felkutatni, illetve ilyenekké kell az embereket nevelni. Ezek a törekvések azonban minden nemes szándékuk ellenére kudarcot vallottak, többek között azért, mert az utópista álmodozók nem értették meg, hogy az embereket a társadalom alakítja olyanokká, amilyenek, és a társadalom gyökeres megváltoztatása nélkül nem lehet gyökeresen átalakítani az embereket sem. Az utópista terveknek ezt az ellentmondását a marxizmus oldotta meg azzal, hogy a társadalom átalakítását és az emberek megváltozását egységben, kölcsönhatásban vizsgálta: felismerte, hogy a társadalom az alapja és feltétele az életforma, az erkölcs, a gondolkodásmód megváltozásának. A szocialista ember és a szocialista erkölcs születését is csak a szocialista társadalom születése oldaléról közelíthetjük meg. A szocialista forradalmat azok az emberek viszik végbe, axik még a kapitalizmusban nőttek fel. A kapitalizmus terméke a munkásosztály is és azok a forradalmi tulajdonságok is, amelyek ezt az osztályt alkalmassá teszik a szocialista forradalom vezetésére. De a kapitalizmus tömegméretekben rányomta a maga bélyegét az emberek gondolkodására, erkölcseire, magatartására. A szocialista erkölcs csak fokozatosan, a forradalom előrehaladásával hódítja meg az emberek fejét és szívét. A forradalomnak nemcsak az a célja, hogy megdöntse a volt kizsákmányolok uralmát és letörje ellenforradalmi ellenállásukat; a forradalomra azért is szükség van, hogy a munkásosztály és az összes dolgozó megszabaduljon a régi lársadalom minden szennyétől. A forradalmi gyakorlat tüzében születik az új szocialista erkölcs és az új szocialista ember. A szocialista forradalom előrehaladása két vonatkozásban is egyengeti az utat a szocialista erkölcs \ általános elterjedéséhez. Először: új anyagi, társadalmi feltételeket hoz létre, amelyek már lényegüknél fogva a szocialista erkölcs irányába hatnak. A közös gazdálkodás, a kollektív tulajdon, a társadalmi és az egyéni érdekek harmóniája szocialista gondolkodást, közösségi szemléletet szül. Másodszor: a szocialista forradalom nem automatikusan, önmagától megy végbe. A szocialista forradalom harc. amelyben emberek, tömegek vesznek rész;, nehézségekkel birkóznak, feladatokat oldanak meg, s amely meg- edzi az embereket, erkölcsileg is
