Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-08 / 81. szám
1964. Április 8. 3 Szerda Vagonkírakás esőben, szállítás sárban, káíyús utakon ör utca. A békéscsabai állomásra fut ki. Akkora, mint egy nyűlíarak, mégis mozgalmas benne az élet. Itt székel a 8-as AKÖV fuvarozó részlege, a ló-e® szám alatt. A ház előtt teherautók, teher- taxik vesztegelnek. Vasárnap lévén, kevés a szállítandó anyag, hát pihentetik őket. Jól jön ez a kis ácsorgás a motoroknak. Egész héten zavarják őket a „pilóták”, Békéscsaba sáros, kátyús utcáin. Április _ 1-től 4-ig 280 vagonnyi árut vittek a címzetteknek a rakodótérről. Éjjel-nappal szállítottak, így az ünnepre nem dugult be az állomás. Csak pénteken 153 vagon tartalmát fuvarozták el... Szóval, vasárnap lóvén, aránylag nyugalom van. Délig 70 vagon áru fut be: nyolc zúzott kővél, negyvenhat sóderrel, három szénnel, négy vasbetongerendával, három vasbetonfödémmel, egy-egy Hipóval, mésszel, textillel, cementtel, mészkődarával, bitumennel bélelve. A kitartóan szemetelő hűvös eső ellenére a sóderszerelvény egy-kettőre kiürüL Alkalmiak dolgoznak, legalább harmincán. Reggel hatkor kezdtek, tízre, tizenegyre végeznek. Csuromvizesek, csapzott hajúak, amikor a munka végeztével bemennek a felvételi irodába. Juhász Kiss Teréz belső forgalom- irányító megírja a papírjukat. Csótya József meg a többiek átlag egy százast kerestek. Délután már nem jönnék. Elég volt az el- ázásból. Délután katonák jönnek tizenhatan. Egy szerelvény sódert „dobnak ki”. Jól jön a segítségük. Kevés az ember, a rakodó. Reggelre az állandó rakodók közül tizenhatot rendeltek be. Négy asszony bejött, de el is mehetett haza, mert a textíliát, a textil nagykereskedelmi vállalat csak hétfőn reggel fogadja, vasárnap nem. Inkább fizeti az álláspénzt. Micsoda pazarlás! A férfiak közül egy beteg, négy pedig egyszerűen otthon maradt, nem hajlandó dolgozni vagy nem tud valami miatt, inkább vállalja az egy hónapra szóló ebédpénz-megvonást és az igazolatlan nap levonását a szabadságból. Baj van a felelősségérzettel! Szerencsére akadnak kisegítők. Reggel hatra eljött a darabárus- részleg hat dolgozója. Már korábban felajánlották, hogy vasárnaponként segítenek. Egy vagon Hi- pót raktak ki. Aztán jötték fiatalok, kiszisták is a vállalattól. Igaz, hatan ígérkeztek, de nem nagy vész, hogy csak hárman jöttek: Hankó Mihály, Leszkó János, Miksi Antal. Egy vagon bitument raktak ki, szállítottak el a Kazinczy utcai sportpályára. Négyszer fordultak, a negyedikre megsüllyedtek a pályán. Egy fél óra kellett a kievickéléshez. Itt érdemes megemlíteni, hogy a városi KISZ-bizottság szívügyének tekinti az AKÖV segítését. Mozgósítja a fiatalokat vasárnaponként a kirakodásra. Most már minden vasárnap munkálkodnak kint diákbrigádok, KISZ- brigádok. Szentgyörgyi Imre, a rakodótér,, karmestere”, forgalomirányítója dél tájban bejön az irodába és panaszolja, hogy a tatarozó vállalat négy vagon betongerendáját csak hétfőn rakhatják ki. A Mokri utcai építkezésen ugyanis nincs darus, nem rendelték be, márpedig a teherautókról csak daruval lehet leemelni a gerendákat. A darusnak legfeljebb egy százast fizetnének erre a napra, így viszont cirka nyolcszáz forintra rúg a kötbér. Ügy látszik, sok pénze van a vállalatnak. Az állami építőiparnál meg tudták szervezni az átvételt vasárnaponként is, hát nem létezik, hogy másutt ne tudnák... A rakodótér sártenger. A kocsik messzire csapják a pocsolyát. A 16 tonnás Skodák (billenő platóval) reggeltől kezdve megállás nélkül fuvaroznak. Egy Dutra rakodógép dolgozik. Oláh Péter kezeli. Az arcán végigcsurog az esővíz munka közben. Mintha észre sem venné, minden figyelme a gépé. öt perc alatt megrak egy kocsit. Szinte felsapri a földet, nem kell takarítani utána a sódert Azt mondják, hogy nincs az AKÖV-nél még egy ilyen ügyes gépkezelő. Ezt el lehet hinni. Amikor megtelik egy kocsi, rövidet füttyenit. A pilóta: Bánszki Pál — akinek a kocsijába dr. Gab- nai Jánossal, a szállítmányozási főnökség vezetőjével beszállunk egy fordulóra — ént a füttyből, máris indít. A konzervgyárhoz megyünk. Micsoda kerülővel! Ha a Kazinczy utca nem lenne olyan kriminális, amilyen, akkor az Ör utca—Kazinczy utca—Szarvasi út lenne az irány (4200 méter), de mert ezen az utcán a csatornázás, meg a félméteres vízzel telt, alattomos kátyúk miatt lehetetlen a járás, a Bartók Béla útra szorulunk ki. (így 5800 méteres az út) Szabadság tér, Lenin utca, Áchim L. András utca. Aránylag gyorsan mehetünk. Ám a Földvári utcában várakozunk egy jó negyedórát. Mível a Békési utat csinálják, a Szerencs utca a terelő utca. Itt csak vánszorogni lehet. Ha nem kellene álldogálni, már nem öt, hanem hót fordulót tettem volna meg! — méltatlankodik a sofőr, jogosan. Végre tovább döcöghetünk. Szerencs utca. Félméteres kátyúk. A Bocskai utcában egyirányú közlekedés, két oldalt faháromszögek. Az út szélére tilos letérni. Vajon mi lenne, ha ez az utca is beszakadna? A konzervgyárat csak Békés felöl lehetne megközelíteni! Vizsgáztak a kiskereskedelmi és vendéglátóipari tanfolyam résztvevői A MÉSZÖV a kereskedelmi és vendéglátói pari egységvezetők részére tavaly egyéves tanfolyamot indított. A résztvevők közül a napokban megtartott vizsgákra ösz- szesan 42-en jöttek el megyénk földművesszövetkezeteiből. A kiskereskedelmi ágról 24-en, a vendéglátóiparból pedig 18-an vizsgáztak. A résztvevők nemcsak gyakorlati, hanem elméleti felkészültségből is számot adtak. Kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el többek között Kiss Lajos sarkadi, Csók Sándor mezőbercyiyi, Hajdú Mihály kondorosi, Halmos Tibor orosházi, Képiró István békési, Dinya Sándor békéscsabai, Hajdú Gyula sarkadi, Guti Sándor gyulai, Roczkó Novák battonyai, valamint még néhány község földmű- vesszövetkezótének egységvezetője. . . . . B. /. Konzervgyár. Az üzem területére kellene bevinni az anyagot, de ez lehetetlen. A behemót nagy Skoda elsüllyedne a sárban terhével. Az új bejáró út mellé billenti le a rakományt a vezető. Nincs másutt hely. Az őr tiltakozik: ide ne hozzanak többet! „Hát hova vigyük?” A fuvar után az állomás körül nézünk széjjel, Kriminálisak az útviszonyok. Különösen a Kazinczy utca néz ki csúnyán. Az építő székház előtt valóságos beltenger hullámzik. Miért nem töltik fél salaikkal, kővel? A városi tanács illetékesed miért hanyagolják az intézkedést? Az egész utcára rossz ránézni. De ezt a gépkocsivezetők tudják igazán ecsetelni. Ha a Szabolcs utcát és Ihász utcát még az őszön kiképezik terelőútnak (előrelátással!), nem lenne annyi jogos kifakadás. Ha már nem tették azt, legalább most utólag teremtsenek rendet az illetékesek. A délutáni órákban — szemerkélő esőben — feszített tempóban dolgoztak a katonák. Tizenhatan húsz vagon, sódert raktak ki. Késő estig 107 vagon tartalmát szállították el az AKÖV dolgozói. Az éjszakai órákban harminc vagont ürítettek ki. Jól szervezett vasárnapi munkát lehetett látni. Csak mindig ezt írhatnánk. Pal lag Róbert Ugye szépek! Felvételünk a Békés megyei Baromfikeltető Állomás orosházi telepén készült. Itt az elmúlt évben 646 ezer csibeegyseget kellettek ki, az idei tervük 698 ezer 500. Naponta több száz kiscsibét és libát küldenek a termelőszövetkezetekbe, képünkön Markovics Katalin szállításra készíti elő a még csak néhány órája élő libákat. Ötven cső vázas szín épül a megyében A Békés megyed G abonaíeivásárló és Feldolgozó Vállalatnak a tervek szerint az idén 16 ezer vagon búzát és 2500 vagon árpát kell tárolni. A jelenleg meglevő magtárak és raktárak nem biztosítják a fenti mennyiség raktározását. A fennálló problémán szükségraktárak építésével enyhítenek. Harmincöt nagy csővázas és tizenöt kis csővázas színt építenek, amelyeknek össz alapterülete 24 ezer négyzetméternyi lesz. Ma- gyarbáruhegyesen és Mezőkovács- házán 2448, Mezőberényben 2304, Gyomán pedig 1728 négyzetméternyi alapterületű csővázas, betonpadozatú szín épüL A vasszerkezetet a Dunaújvárosi Vasműben készítik, a helyszínen történő ösz- szeszerelést ugyancsak a vasmű dolgozói végzik. A munkát május első hetében kezdik el, s előreláthatólag júliusban fejezik be. Az újonnan épült színekben körülbelül 2500 vagon gabonát tudnak garmadában tárolni. Mintegy 1500 vagon gabonát az állami gazdaságok magtáraiban helyeznek el, a termelőszövetkezetekkel pedig mosit tárgyalnak arról, hogy saját raktáraikban is tároljanak búzát, árpát. A szövetkezetekkel 1000—1200 vagon elhelyezésére szeretne megállapodni a vállalat vezetősége. Sajnos, megyénkben még mindig kevés gabonatároló van. A/ idén félépülők enyhítik a megyei gabonafelvásárló és feldolgoz' i vállalat gondját, de nem oldják meg véglegesen. Körülbelül 150Ü vagon gabonát még az idén is kultúrtermekben, gépkocsiszínak- ben és egyéb helyeken kell tárolni. d. s. Őszi búza öntözési kísérlet Szarvason A csapadékban szegény alföldi talajon 1962-ben és 1963-ban kiváló eredményeket hozott az őszi búza öntözése Szarvason. Az említett két esztendő a szokásosnál is szárazabb volt. Az Öntözési és Rizstermesztésd Kutató Intézet bikazugi gazdaságában Bánkúti, Bezosztája és San Pastore őszi búza öntözésére kísérleti parcellákat rendeztek be. Permetező öntözéssel szárbaszökkenés idején és ka0* Érettségi vizsgára készülnek a sertésgondozók A tótkomlósi Haladás Tsz sertésállománya megyeszerte híres, sőt az innen kikerülő törzsállato- kait szívesen vásárolják az ország különböző részein működő szövetkezetek is. Tavaly is szép eredménnyel zárták az évet: ezerhét- száz malacot választottak el, 20,43 kiló átlagsúllyal. A jó eredmények kulcsa: a sertéstelep dolgozóinak fele mezőgazdasági technikumba jár. Az orosházi mezőgazdasági technikum levelező tagozatán tanulnak, Érettségire készülnek. A szövetkezetben azonban nemcsak a sertésgondozók járnak mezőgazdasági technikumba, hanem a növénytermesztési brigádokból is többen beiratkoztak. A tsz vezetősége támogatja a továbbtanulókat. Éliás Anna, aki az idén érettségizik, új munkakört kapott: a kertészeti brigád elszá- molója lett. A sertéstelepről pedig Mateidesz Pált, aki szintén mezőgazdasági technikumba jár, az állattenyésztési brigádvezető mellé osztották be. lászhanyáskor 40—50 milliméter mesterséges csapadékot juttatta^ a búzatáblákra. Az eredmény várakozáson felüli volt: 60—70 százalékkal adott több termést az öntözött terület, mint a mellette levő szárazföldi művelésre berendez zett tábla. Hasznosnak bizonyult ez az öntözés azért is, mert az öntözőberendezéseket olyankor üzemeltették, amikor nem volt rájuk szükség más területen. Kiderült az is, hogy az öntözést legjobban a bőtermő, magas sikértartalmú, szövi jet Bezosztája búzafajta hálálta meg. Az ÖRKI tudományos kutatói harmadszorra is berendezkedtek őszi búza öntözési kísérletre. Több éves tudományos megfigyelés és helyi nagyüzemi kipróbálás dönti él, hogy mennyire gazdaságos a különböző őszi búzafajta öntözése. Dombiratosi Béke Termelő- szövetkezetnek 60 db ígáslova azonnal eladó 2000—4000 Ft. Érdeklődni a helyszínen lehet. 284