Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)
1964-04-25 / 96. szám
1964. április 25. Szombat Találtunk egy települést Békéscsabáról Gerlára szalad velünk a gépkocsi, majd onnan, dolgunk végeztével Békésre igyekeznénk, mennél kisebb kerülővel. A két helység közti távolság dereka tóján kertes település bukkan elő. Virágzó barackfák, zöldellő vetések, tiszta, barátságos külsejű házacskák... Előkerül a térkép. Pici karika („egyéb lakott hely”) mellett a név: Kászmánkert. Megállunk. Közel az úthoz tarka fejkendős menyecske öregasszonnyal krumplit ültet. — Jó napot kívánunk! Mondanák csak, hol járunk? — Kászmányoo. Az idevalósiak nyilván jobban, betűhívebben tudják lakóhelyük nevét, mint a térképrajzolók, megnyugszunk hát, hogy Kász- mán meg Kászmány egy és ugyanaz. Először az iskol ába kukkantunk. Harminchárom eleven gyerek. A tanító néni, lévén éppen szünet, szívesen áldozza a tíz percet felvilágosításra. Szerinte viszont mi most Csatárkerten vagyunk. Kászmány, az megint más dolog. Bevallja, hogy részletesebb tájékoztatást nem adhat, mert Békésről jár ki tanítani, ellenben az épület másik felében lakik az előző tanító, aki régi ismerője a vidéknek. Mielőtt azonban átmérnénk oda, meg kell néznünk az iskolát. Régi épületben korszerűen felszerelt tanterem fogad. Csupán táblából háromféle van: a szokványos, továbbá posztó- és mágneses tábla. Csak alsótagozatúak járnak ide. Sokan közülük több kilométerről, egészen a gerlai tanyavilágból. — De még a legzordabb télidőben sem maradt otthon egy sem, •— mondja büszkén a tanító néni és példaként felállít néhányat a padban a messziről járó „kis hősök” közül. A felső tagozatúak iskolája Békésen van, a IV. számú általános iskolában, melyhez a csatárkerti nek például Kőgyescsatár volt valamikor a neve. A településnek az országút túlsó oldalán levő részét hívják Kászmánynak. Alapjában véve azonban egy helység az egész. — Am tessék átmenni Nagy Lajoshoz, a Viharsarok Tsz elnökéhez, ő sem mai ember, többet mondhatna — Igazít él bennünket Mucsi mama. A tsz-iroda már a másik „országrészben”, Kászmán ykertben van. Nagy Lajos deres fejű, napbarnított arcú, nyugodt, barátságos tekintetű ember — éppen indulóban a határba, ahonnan nemrég tért be egy kis körülnézésre. — Ez a vidék papok meg tanítók és egyszerű árendások földje volt. Uradalom itt sosem létezett. Kertészkedés, zöldségtermesztés dívott. Mikor aztán 1951-ben megalakult a Viharsarok Tsz. nagyüzemileg folytattuk a zöldség- meg a burgonyatermesztést és egyebét Pillanatok alatt élemében van. Kászmány története helyett a szövetkezeté kerekedik mondatokká a száján: — Kicsi tsz ez a miénk, de szorgalmas a népe. Mivel papi meg efféle földeket kaptunk, végtelenül tápszegény talajon kellett kezdenünk. Kezdetben sokan bizonytalannak is látták a jövőjüket, ám, ahogy a munka adni kezdte a jövedelmet, és évről évre jobb lett a helyzet, úgy erősödtünk magabiztosságban és mindenben. Ma már senkit sem kell noszogtatni. Azaz kerül még néhány, aki élmenne a munka temetésére, de ilyenekből, úgy vélem, másutt is akad mutatóban. A múlt esztendőben 32 forinttal fizették a munkaegységet. Hogy még több lehessen, az állattenyésztést igencsak serkentik. Meg aztán ennek az egykor kiszipolyozott és lapos, kötött talajnak kéll a trágya. — Összedolgoznak az idősebbek a fiatalokkal? zió — mivelhogy ez a mi részünk már villamosított rész. összejön minálunk esténként az egész csatári meg kászmányi nép, amikor csak ráérnek. Ennyit mondhatok... Ha meg régi emberektől is kívánnak egy és mást hallani, amott, abban a tanyában — mutat ki az elnök az ablakon — két öreg „cseléd” él, keresse fel őket! K. Szabó Ferenc bácsi és hitestársa a „két öreg cseléd”, akikSzabó néni. hez ellátogatunk. Csak Szabó néni van otthon. Minden tanyának pontosan ismeri a nevét. Arról is szívesen beszél, hogy öt gyerekük mikor felnőtt, hová, merre repült a családi fészekből. A múltról azonban alig szól valamit. Nem mintha titkolnivalója volna, hanem egyszerűen, mert már nem érdekli. Gyerekei a mában élnek, egészségesek, elégedették, a két öreg is itt a tsz szíve közepén tölti napjait. Nekik a múlt csak robot volt az árendás földön és hasonló, nem kellemes emlék... Mikor megkérjük Szabó nénit, hogy álljon a fényképezőgép' elé, kislányos szemérmességgel szabadkozik, mondván, hogy őt még sosem fényképezték. Végül mégiscsak kattanhat a masina. Íme, két kép: a múltból ideért Szabó néni és a mából, a biztos talajról induló és a még biztosabb holnapba igyekvő iskolásgyerekek néhánya. Huszár Rezső c / történész Hárman a „kis hősök” közül: Szabó Zsuzsa, Tyukodi Lajcsi és Tyukodi Eszter. is tartozik. Maga a település, noha négy kilométerre van a községtől, Békés VI. kerületének egy része közigazgatásilag is. Azonban a busz, mellyel bejárnak a gyerekek, sokszor rossz, javításra szorul. Télen alaposam megszenvedted őket a várakozással. Ez, úgymond, közérdekű panaszuk, meg az is, hogy szinte ry. iskola- épület felett halad át egy távolsági magasfeszültségű vezeték, de mégsincs villanyuk. Mucsi József, áz előző tanító, tanulmányi felügyelő a járásnál, •nincs otthon. Édesanyja, kedves, ősz hajú néni azonban készséggel mondja el azt a keveset, amit hely történetileg tud. Csatárkert— Fiatalokkal? A szövetkezeti tagság átlagkora nálunk 50 év! A fiaink, lányaink még annak- előtte elmentek Békésre, meg máshová tanulónak, aztán az iparban maradták. Azt mondták, öltözködni, szórakozni akarnak, nem várhatnak év végéig a pénzre. De már mi is havonta fizetünk a fiataloknak. Az állattenyésztőknél a mennyiségi és minőségi eredménytöbbleteket is díjazzuk; azóta több a tej, nagyobb a zsír- tartalom és gyorsabban gömbölyűdnek a hizlalásra fogott állatok. — És a kultúra? — kérdezem. — Van kultúrtermünk, televíKözületek munkaerőigénye Acs szakmunkást és segédmunkás«)kát vesz fel az Országos Sertéshizlaló Vállalat békéscsabai'1' I. számú (Kétegyházi úti) telepe. 80047 !Lakatos szakmunkást felvesz a Békéscsabai Ruhagyár. 80360 A Tatabányai Szénbányászati Tröszt összes üzeme földalatti és külszíni munkavállalókat vesz fel 18-tól 45 éves korig. Jelentkezni lehet: a Tatabányai Szénbányászati Tröszt munkaügyi osztályán. Kereset teljesítménybérezés alapján történik. 2640 Sok évi szünet után a sarki csemegebolt előtt találkoztam ösz- sze Gyuláiról, és a kölcsönösen szívélyes üdvözlések után megkérdeztem: mit visz abban a stanicliban? — Napi éleséget Mandarin úrnak. — Ki az a Mandarin úr? — Mandarin úr az én kínai teknősbékám. Nagyon tetszett nekem a dolog. Az is, hogy Gyulának teknősbékája van, az is, hogy az illetőt Mandarin úrnak hívják, és kiváltképpen én tetszettem magamnak, akinek ilyen, ilyen érdekes barátja van. — Szóval, te odahaza teknősbékát nevelsz — állapítottam meg elégedetten. — Ez pompás! Mesélj róla. Miért kínai, mit eszik, hány éves, mekkora...? — Álljon meg a menet! — vetett gátat a kérdés-áradatnak. — Előbb tisztázzuk az alapproblémát. Néhány lapos közhelyet, semmitmondó apróságot akarsz hallani a Mandarinügyről vagy történetileg is hiteles, részletes, elemző tájékoztatást? — Csakis az utóbbit! — Szóval, nem valami felszínes, olcsó kispolgári kíváncsis- kodás vezérel, hanem mindenoldalúan ismerni kívánod a Mandarin úrral kapcsolatos események alakulását, azok okozati összefüggéseit, belső logikáját? Nem mazsolákat akarsz, hanem históriai áttekintést? — Pontosan erről van szó! — jelentettem ki lelkesen. — Nincs kerek e földön téma, mely jobban érdekelne. — Rendben van — bólintott Gyula. — Engem ugyanis semmi sem hoz ki köny- nyebben a béketűrésből, mint mikor a felületes informálódás igényét tapasztalom embertársaimnál. Tehát a tárgyra térek. Két évvel ezelőtt történt. Brazíliába készült egy sakkversenyző barátom. Elutazása előtt felkeresett, és érdeklődött: mit hozzon nekem e távoli vidékről? Kajmánt, feleltem tréfásan. Aztán meg is feledkeztem a dologról, és képzelheted meglepődésemet, amikor pár hóit múltán beállít, kis ladikéval a hóna alatt. Mentegetőzve közli, hogy a brazil hatóságok újabban nagyon megnehezítették a kaj- mán-kihozatalt, ezért — teknősbékát hozott. — Tehát Mandarin úr így került hozzátok — kottyantok közbe. — Mandarin úr? — mereszt nagy szemeket Gyula. — Nem értelek, hiszen már az elején közöltem, hogy Mandarin úr — kínai teknős! Ez pedig brazil volt. Kajmán helyett érkezett. Don Jozénak hívták. És kérlek, figyelj jobban, mert ha mindent kétszer kell elmondanom, estére sem érünk a végére, és nekem még más dolgom is van. — Bocsáss meg — hebegtem szégyenkezve — én csüngök a szavaidon, de azt hittem, talán Kínából Brazíliába úszott át a barátunk. — Don Jozé nem Kínából úszott át — szögezte le Gyula. — Ö ott született a forró parti fövénybe beásott tojásból, és ott élte le gyermekkorát is. Eredeti brazil volt, mégpedig különleges fajta. Ezt Bandi állapította meg, aki biológus az Állatkertben. Felkért a tudomány nevében, hogy engedjem át nekik. Másik állatot ajánlott fel cserébe. — Mandarin urat? — tört ki belőlem a totózó. — Nem — felelte Gyula, ingerülten a félbeszakítás miatt. — Nem Mandarin urat, hanem egy őzet. — Tréfálsz? — hápogtam. — Egy műanyag borítású breku- szért egy komplett őzet? — Don Jozé speciális, hosszú nyakú példány volt — emlékeztetett barátom. — Egyébként nagyon kérlek, ne vágj mindig közbe, mert elvesztem az események fonalát, és akkor érdektelenné válik az egész. — Többé nem fordul elő — ígértem határozottan. —Folytasd, mi lett az őzikével? — Természetesen nem fogadtam el. Egy bérházban nehéz őzet nevelni. Ezek futkározni, ugrándozni szeretnek. Széna kell nekik meg különféle erdei szamócák. Bandi ekkor ausztráliai vadkutyát ajánlott, úgynevezett dingót. Nagyon meggyőző érveket sorakoztatott fel. Kiderült, hogyha átveszem, nem kell ebadót fizetnem utána, mert vadállatnak számít. — Hozzátok került a vadkutya — koccantak össze fogaim a rémülettől. f — Nem féltetek? — De féltünk — nyugtatott meg Gyula. — Nem fogadtuk el. Erre fiatal nőstény mosómedvét kínáltak cserébe. — Azt még kevésbé fogadtátok el — rikoltottam vidáman, mert már kezdtem belejönni a játékba. — Minek egy ilyen dög nektek, hiszen holland mosógépetek van?! — Tévedsz — intett le Gyula. — Ágnes asszony hozzánk került. Több mint egy évig élt nálunk. Nem bántuk meg a cserét. Különösen a gyerekek imádták. Sajnos, nagyon megnőtt, a végén rengeteget zabáit. A cirkusznak ajándékoztuk oda. — Mandarin úrért! — üvöltöttem. Ugye, Mandarin úrért? — Nem — ingatta a fejét a barátom. — Ingyen adtuk. Amint már mondtam — ajándékba. Te megint nem figyelsz! Torkon ragadtam. — Ki vele! — sziszegtem. — Rátérsz-e végre Mandarin úrra, erre a rusnya dögre, vagy kiszorítom belőled a történész lelkedet! Kiszakította nyakát a markomból, megigazította nyakkendőjét és méltatlankodva jelentette ki: — Vedd tudomásul, hogy brutális viselkedésed miatt egy szót sem hallasz tőlem Mandarin úrról. Pedig az előzményeknek már a végére is értem volna. Rövidesen. Kürti András Honismereti szakkör alakult Gyomán A gyomai Hazafias Népfront és a járási művelődési ház kezdeményezésére és pártfogásával Gyomán honismereti szakkör ilakult. A honismereti szakkör munkaprogramjának első részeként tagjai felkutatják Gyoma történetének tárgyi és egyéb emlékeit, írásban rögzítik lakóinak szokásait, falukrónikát vezetnek egy- egy nap fontosabb eseményeiről.
