Békés Megyei Népújság, 1964. április (19. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-21 / 92. szám

1964. április 21. 4 Kedd I Összeforr a brigád A történet 1962-re nyúlik visz- Bza. Ez idő tájt még éles szócsa­ták, meg nem értés, értetlen vi­szálykodás jellemezték a Békés­csabai Kötöttárugyár festődéi üzemrészének légkörét. Hogy kik, miért, hogyan alakították ki ezt az áldatlan állapotot, ezt ma már nehéz volna visszavetíteni. Tény viszont, hogy a napirenden meg­nyilvánuló torzsalkodás nem vált a termelés javára: a lemaradások, minőségi kifogásolások is napiren­den voltak... 1962. október 8-án a három mű­szak egyike — Knyihár János ve­zetésével — brigádversenyt kez­deményezett a pártkongresszus tiszteletére. Vállalták, hogy az egy műszakon belül egy főre eső 340 kilogrammos teljesítményt tíz százalékkal túlszárnyalják. Az év végére 404 kilogrammot teljesí­tettek. Ekkor már — ha még ho­mályosan is — a festődé többi dolgozói kezdték felismerni, hogy a jó kollektív és versenyszellem kialakítása értékes rejtett tarta­lékokat tárhat fel... 1963 elején Knyihár elvtárs — a Gagarin brigád vezetője — újabb, éves szintű munkaversenyt kezdeményezett a Szocialista' bri­gád cím elnyeréséért. A kelmefes­tésben már elért 404 kilogram­mos szintnek további tíz száza­lékkal történő túlteljesítésére tet­tek felajánlást s azt éves átlag­ban 469 kilóra növelték. A fonal­festésre vonatkozóan ez időben nem volt megalapozott lehetőség felajánlás megtételére, mert fo­lyamatosan új gépeket állítottak be. Az emiatt bekövetkezett gyakori átállások ellenére fonalban is 117 kilóról 130 kilogrammra „szépí­tettek”. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■«■•■■■■■■a Pillantsunk néha önmagunkba Jelen esetben nem a busz közié- S kedés a céltábla, hanem csupán egy ■ itt adódott példát ragadok meg an- ■ nak bizonyítására, hogy sokszor bi- 5 zony felületesen gondolkodunk és ; elhamarkodottan ítélünk, ami pedig ■ sok súrlódás és kellemetlenség for- S rása lehet. | Békéscsaba V. kerületében a • városba tartó busz már zsúfoltan ■ érkezett az egyik megállóhoz, ahol Z szinte tömegnyi ember rohanta meg. ■ Csodálatosképpen mindenki begyö- ■ möszölődött, igaz, hogy három utas 5 úgy lógott a lépcsőn és csimpasz- ■ kodott az előtte állóba, hogy roiat- ■ luk a pneumatikusan működő ajtó 5 nem tudott becsukódni. A jegyet ; váltók és bérletüket felmutatók pe- j dig a nagy összepréseltségben kép- 5 telenek voltak visszaengedni karjai- Z kát, azok úgy maradtak a levegőben, ■ amíg tulajdonosaik le nem szálltak. ■ Persze, ebben a szó szerinti szorult Z helyzetben megkezdődött az AKÖV ■ „kiértékelése'». Mert így, mert úgy, ■ mert embertelenség és nemtörődöm- i ség — meg a többi. A mottó pedig: ; miért nem sűrítik a járatokat lega- 5 lább a csúcsforgalomban? Eközben a hídon túl elrogobott ; mellettünk egy, ugyancsak az ! V. kerületből jövő pótkocsis busz, 5 majdnem üresen, mert az ő utasai ■ is itt szorongtak velünk. Valaki ■ megjegyezte, hogy a zsúfolt buszt 5 megelőző busz is majdnem teljesen ■ üres volt, csak azért nem szállt fel ■ rá, mert lekéste. I Senki sem állítja, hogy nálunk S már minden rendben van és a közü- ■ leteket csak dicsérni lehet. Azonban ■ miként ez az ,eset is bizonyítja, a í valóság nem mindig olyan sötét, ■ mint amilyennek festeni szeretjük 5 és ha időnként magunkba pillanta- Z nánk, elmondhatnánk, hogy nem- ■ egyszer magunk idézünk elő olyan ■ helyzetet, melynek hatására máso- S kát csépelünk — jogtalanul. E felajánlással csaknem egyidő- ben a brigádvezető akkor igen merésznek tűnő, újabb kezdemé­nyezéssel rukkolt elő: a festődé­ben meg kellene szüntetni az éj­szakai műszakot, s ehelyett a két nappali műszak munkaintenzitá­sát növelni. Talán mondani sem kell, hogy a bizarmak tűnő ja­vaslatnak számos ellenzője akadt, mások pedig kétségbevonták, hogy a két műszak teljesítheti azt a termelési szintet, amit az eddigi három... Ez időben még távolról sem szűntek meg a már említett torzsalkodások. sőt, bizonyos vonatkozásban e kezdeményezések miatt talán még feszültebbé vált a légkör. Feltehetően ennek tudható be az is, hogy a Steblák József vezette Szabadság brigád nem tett hason­ló mumkaverseny-felajánlást, bár, amint az utólag mért eredmények igazolják, ők is elnyerhették vol­na a megtisztelő Szocialista bri­gád címet, mint a Gagarin bri­gád... Sok huzavona után a „merész” kezdeményezés 1963. január 14-én mégis megvalósult: megszüntették az éjszakai műszakot. Ennek dol­gozóival a másik két brigádot töl­tötték fel: előnyösebb munkaszer­vezést tudtak megvalósítani, jobb munkaintenzitást értek el. A har­madik műszak megszüntetése a 33 százalékos éjjeli pótlék és je­lentős energia megtakarítását eredményezte. Végeredményben az átszervezés — nehéz körülmé­nyek között — mégiscsak bevált. Ennek érzékeltetésére csupán egy­két szemelvény a mérlegbeszámo­lóból: a festődéi üzemrész éves termelése 1962-höz hasonlítva 105,2 százalékra, az egy teljesített órára eső normaórák száma pedig 112 százalékra emelkedett. No, persze, az egyik brigád a szocialista címért harcolt, s a má­sik sem akart lemaradni! Az ál­datlan torzsalkodás lassan-lassan halványodott, s helyét az egészséges vetélkedés váltotta fel. „Gagarinók” igyekez­tek mindenben példát mutatni. Ennek egyik szép megnyilvánulá­sa volt tavaly október 8-án, ami­kor műszak után két vagon anya­got raktak ki a MÁV-pályaudya- ron. Az összeforrottság, egymásra­utaltság felismerése, gyakorlati térhódítása napról napra elmé­lyültebbé vált. Ez év elején már az üzemrész valamennyi dolgozó­ja előtt világossá vált: egységben az erő. S az újabb eredmény: az idén már egyetlen kollektívában versenyez a festöde 28 dolgozója — a Szocialista üzemrész cím el­nyeréséért! Közös vállalásukban — amely most már a szocialista jellegnek megfelelően igen sok­rétű — többek között ismét 5 szá­zalékos mennyiségi túlteljesítést vállaltak. De szerepel ebben a vállalásban számos kulturális, szociális jellegű, továbbá az üzemlátogatás, tapasztalatcsere, tisztasági mozgalom felkarolására, brigád-megbeszélések tartására irányuló felajánlás is. Igen figyelemre méltó, hogy 98,8 százalékos minőségi vállalást tet­tek s a tényleges eredmény az év első tervnegyedében csaknem százszázalékos! Az együttes ver­senyzésnek még egy sajátos, a maga nemében rendkívül értékes eredménye született. A korábbi gyakorlat szerint ugyanis műszak­váltáskor a lelépő brigád a félig kész munkadarabokat nem adta tovább váltótársának, s ez bizo­nyos minőségromlást idézett elő. Az újabb módszer szerint ez meg­szűnt: a munkába álló munkacsa­pat „meleg-kád-váltással” tovább folytatja a munkát. Igen, mert most már egyetlen kollektívában versenyeznek. Meg is érdemlik a dicséretet. Egyre jobb munkateljesítményeik mel­lett nem utolsósorban az erkölcsi eredményért: összeforr a brigád... Kazár Mátyás Nyikolaj Toman: Uaivza a Uísí 0 Kémregény Fordította: Sárközi Gyula miféle titok az, amiről csak­nem az egész kujbisevi vasút tudott? Alkalmasint az új he­lyen sem maradt sokáig titok... Rjabov komoly hangon be­szélt, de Jersov nyomban tudta, hogy csak ugratja barátját. — Egyszóval — folytatta Rja­bov — van itt nálunk egy lány, vasútmémök a lelkem. A neve: Olga Vasziljevna Belova. Egy szépség! Megbízhatnak az ízlé­semben. Eleinte vélünk együtt dolgozott a Kujbisev—Vízierő­mű vonalon, aztán áthelyezték Közép-Ázsiába egy épülő vasút­vonalra. Most már érti, Talasz Alekszandrovics, mi vonzott minket az új vasútvonalra? Elmosolyodott és hozzátette: — No, persze — filozofált Fjodor —, azért utazunk mi Kö­zép-Ázsiába, mert legfőbb el­vünk: csak előre! Ez, hogy úgy mondjam, az egésznek az ideo­lógiai alapja, de volt még egy másik mozgató rugója is: a sze­relem. Igen, igen! Ne nevessen... És nem kell azért kibökni az ol­dalamat, kedves Kosztyám! Ma­gunk közt vagyunk, nincs mi­ért szégyenkezni. No meg aztán, — „Minket” — ez csak úgy kiszaladt a számon. Főleg Kosz- tyát vonzotta ide. — Ugyan, ne hallgassanak rá! — kiáltott fél Satrov dühösen, s elvörösödött. — Sületlensége­ket fecseg! No persze, Belova mémöknő létezik, ez igaz! Tet­szik is nekem, ezt 'sem rejtem véka alá. A többi viszont Fjo­dor Rjabov barátom képzelődé­se. Nem tudom, miért kell meg­játszania a cinikust. Andrej Jersov szívesen hall­Száztíz százalékra teljesítette első negyedévi tervét az orosházi építésvezetőség Az ÉM Békés megyed Állami Építőipari Vállalat orosházi épí­tésvezetőségének dolgozói márci­usban termelési tanácskozást tar­tottak, ahol elhatározták, hogy az idén rájuk háruló feladatokat ide­jében és jó minőségben elvégzik. — Hogyan váltották be ígéretü­ket az első negyedévben? — kér­deztük Bene Pál építésvezetőtől. — A zord időjárás az idén is hátráltatta munkánkat, de amit vállaltak dolgozóink, annak ele­get is tettek, sőt túlteljesítették azt. A hideg ellenére földmunká- latokat és blokkszerelést végez­tünk. Amikor az időjárás enyhült, azonnal hozzákezdjünk a lakások építéséhez. Huszonnyolc lakás készültségi foka 85 százalékos, ezeket az épületeket július ele­jén adjuk ét rendeltetésüknek. A harminckilenc lakást pedig szep­tember végéig elkészítjük. A kór­házi építkezésnél az első negyed­ben befejeztük a műtő zárófödém betonozását, nagyrészt végeztünk a csecsemőosztály zsaluzásával és elkezdtük a kis hotel alapo­zását, valamint a víztorony csú­szó zsaluzási munkáit. így össze­sen 3 millió 100 ezer forint érté­kű munkát végeztünk az év első három hónapjában, ami azt jelen­ti, hogy termelési tervünket 110 százalékra teljesítettük. — Jelenleg mit csinálnak? — Sajnos, még mindig kőmű­ves szakemberhiánnyal küzdünk, s ezért a kelleténél lassabban ha­lad a munka. Tovább folytatjuk a csecsemőosztály zsaluzását és vasszerelési munkáit. Már falaz­zuk a kis hotel pincetömbjét s befejezés előtt áll a víztorony zsaluzása. A második negyedév­ben szeretnénk elkészíteni a víz­tornyot harmincöt méter magas­ságig (teljes magassága 47 méter lesz), a csecsemőosztály földszint feletti betonozását, az első eme­let feletti födém zsaluzását. El­helyezzük a kis hotel földszint­jén, az első és második emele­ten a födémelemeket is. Itt mint­egy 3 millió forint értékű mun­kát végzünk, a lakásoknál pedig 2 millió 600 ezret — mondta be­fejezésül Bene elvtárs . M. s.) Megtartották a Vezetők Akadémiája első előadását Békéscsabán Békéscsabán, a Szabadság mozi helyiségében április 17-én tartot­ták meg az iskolaigazgatók, szak- felügyelők és munkaközösségi ve­zetők számára szervezett Vezetők Akadémiája megnyitó előadását. Az első előadást dr. Ágoston György egyetemi tanár mondotta él „Az oktatási folyamat korsze­rűsítésének problematikája” cirm mel. Nagy Ferenc, a megyei tanács művelődésügyi osztályának vezető­je közölte lapunk munkatársával, hogy a Vezetők Akadémiája elő­adássorozatot megfelelő terv sze­rint tovább folytatják. A második előadásra a következő tanév első heteiben kerül sor, ekkor az isko­lareform tartalmi feladatainak részletkérdéseit elemzi majd az előadó. A tájékoztató szerint dr. Ágoston György professzor ápri­lis 17-i előadása a nevelők köré­ben olyan nagy sikert aratott, hogy a Vezetők Akadémia ja egyik következő összejövetelére újból meghívták. A professzor a meg­hívást örömmel elfogadta. gáttá a két vasutast, de 6 maga jóformán alig vett részt a tár­salgásban. Elhitte mindazt, amit ezek a fiatalemberek beszéltek, s talán egy kissé irigyelte is Satrovot, akinek kedvese min­den valószínűség szerint nem­csak szép, hanem jó teremtés is. Eszébe jutott az is, hogy a be­szállás pillanata óta igyekszik Muhtarov szerepét játszani, aki szerinte szemtelen, öntelt em­ber, de nem sikerült. Nem volt ki előtt játszani a szerepet Üj útitársai nyilván megnyerték tetszését. Satrov és Rjabov Akszakal.sztk. bain átszállt a Perevalszkba in­duló személyvonatra. — Hát maga, Malinovkin elv­társ? — kérdezte a hadnagytól. — Szintén velünk tart? — Hogyne! — kiáltott fél Malinovkin. Elbúcsúztak Jersov-Muhta- rovtól és a jegypénztárhoz men­tek, Jersov pedig elsietett a poggyászmegőrzőbe. Közben ag­gódva gondolt arra, hogyan si­kerül majd Malinovkinnak megszabadulni útitársaitól. A poggyászmegőrző előtt hosszú sor állt. Jersov megörült ennek, mert Malinovkinnak ta­lán sikerül addig visszatérni. Mindenesetre megállapodtak, hogy a hadnagy az állomáson a tranzitváróteremben fogja vár­ni. Jó negyedórát kellett sorban állnia, míg végre leadhatta bő­röndjét. Amikor pedig elhagyta a megőrzőt, Malinovkin már az ajtóban várta. — Nagyszerűen ment min­den — közölte elégedetten a hadnagy s zsebkendőjével tö- rölgette izzadt homlokát. — Ne­kem már nem jutott jegy a pénztárnál. Nekik viszont me­netlevelük és vasúti menetje­gyük volt és csak le kellett bé­lyegeztetniük azokat. Persze, ne­kem is jutott volna jegy, ha na­gyon nagy szükségem lett vol­na rá. Egyszóval, minden ter­mészetesen zajlott le. Ügy lát­szik, itt annyira túl van terhel­ve a vasút, hogy gyakran kevés a jegy. Barátainkat egészen a ku­péig kísértem, elbúcsúztam tő­lük, a peronról még integettem is nekik, aztán rohantam ide. Ennyi volt az egész. Jól sike­rült? — Tekintsük annak — felelte komoly hangon Jersov, de nem nézett a hadnagyra. Elégedett volt Malinovkinnál, de úgy vél­te, most, amikor megérkeztek a helyszínre, szigorúbbnak kell lennie hozzá. — Most pedig irány Zsijenba- jev? — kérdezte Malinovkin. — Nem — felelte Jersov még mindig komoly hangon és óva­tosan körülnézett. — Különben mi most nem ismerjük egymást. Ezt jegyezze jól meg. Menjen a tranzitváróterembe és ott vár­jon rám. Lehet, hogy eltart két- három óráig, de lehet, hogy to­vább is. — Értem. — Bőröndjét egyelőre ne ad­ja be sehová, legyen csak ma­gánál. Amikor visszajövök el­megyek maga mellett. Akkor álljon fel és kövessen. Minden világos? (Folytatjuk) \

Next

/
Thumbnails
Contents