Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-13 / 61. szám
1964. március 13. 4 Péntek Hivatásomnak választom... Délelőtt fél tizenegy. A Gyulai Kertészeti Technikum folyosója, és a márciusi naptól sütött udvar még csendes. Nagyszünetig már csak néhány perc van, amikor ,4ris nebulók” elözönlik az udvart, birtokukba veszik a folyosót, hogy egymásnak újságolják az elmúlt óra izgalmait vagy kellemes perceit. Ezt a pár, viszonylag nyugodt pillanatot Oláh Józseffel, a negyedikesek osztályfőnökével töltjük. — A többi osztályokban a félévi értesítő kiosztása után — mondja Oláh elvtárs — egy kicsit fellélegezhetnek a tanulók. A negyedikeseknél azonban más a helyzet. Ok már csak három hóna. pig hallgatói az iskolának, aztán kirepülnek az életbe. Ki egyetemre, főiskolára, ki pedig dolgozni megy, hasznosítani mindazokat, amelyeket itt tanultak. A huszonhat negyedévesből tizennégyen szeretnének továbbtanulni, a többiek pedig dolgozni akarnak. A szülők napjában felkeresnek bennünket, hogy milyen lehetőségek vannak a szociális segélyek, tanulmányi és társadalmi ösztöndíjak terén. Nagyon sok szülő szeretné, ha gyermeke felsőbb iskolába kerülne, de éhhez sajnos, nincs mindig lehetőség. Ügy gondolom, de ezt csak zárójelben mondom, hogy azok, akik felvételt nyernek majd valamelyik felsőbb fokú tanintézetbe, megállják a helyüket. S ezt bizonyítja Kiss Pál Sándor igazgató, amikor büszkén mondja, hogy félévben a negyedikesek tanulmányi átlaga volt a legjobb az iskolában. Megszólal a csengő. Az osztályokból jókedvű gyerekek rohannak az udvarra játszani, beszélgetni. ök az alsóbb évesek. A negyedikes fiúk és lányok könyvet szorongatnak kezükben. Készülnek a következő órára. A végzősök közül néhányan a folyosó nőkkel megállunk mellettük, míg ők egymásnak elmondják terveiket, addig én „elindítom” a ceruzát a jegyzetfüzetemben. A tervezgetek közül a prímet az örökké mosolygós arcú, rövid barna hajú kislány, Mátyus Mariann, a negyedikesek „Szuszi”-ja viszi: — Tudjátok, hiszen erről már sokszor beszélgettünk, véglegesen elhatároztam, hogy külföldi egyetemre jelentkezem. Tavaly decemberben a Népszabadságban olvastam, hogy milyen feltételek mellett lehet megkísérelni a bejutást — Melyik egyetemre készül? — kérdem. — Bulgáriába, a Plovdivi Kertészeti Főiskola zöldség és öntözéses szakára. Nagyon megkedveltem a szakmát s kertészetéről híres országban szeretném folytatni tanulmányaimat, hogy aztán néhány év múltán itthon hasznosítsam a tanultakat Persze, a nyelvtanulás és a tenger is vonz. Dancsó Károly is szeretne továbbtanulni. Teryeirői a követke. zőket mondta társainak: — A képesítő után a Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum öntözéses szakán akarom folytatni tanulmányaim. Öntözést csak géptanból tanultunk, s úgy gondolom, hogy az itt szerzett ismeret kevés. Különösen most, amikor mindegyik közös gazdaságban fokozatosan áttérnek a belterjes gazdálkodásra. Ha nem vesznek fel, akikor a tótkomlóst Viharsarok Tsz hajtatóházában fogok dolgozni. Már csak pár perc van a szünetből, de még Forgó Erzsiké és „Csoki” is, teljes nevén Lápták Vilmos is szeretné közölni elképzelését. Erzsiké veszi át a szót. — Képesítő után a Dél-Alföldi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet szentesi telepén, a zöldség- és Csánytelekről, hogy ez is a paprikatermesztő övezetbe tartozik, és tudjátok, mint mindegyik fiatal, én is romantikus vagyok. Néhány év múlva majd az újonnan kinemesített csánytelki paprikáról olvashattok. A csengő berregése a szünet végét jelzi. Amíg a többiek bemennek az osztályokba, addig Lápták Vilmost is meghallgatják társad: — A tervem között első helyen szerepel, hogy a Szegedi öthaton Kísérleti Gazdaságba megyek. Együtt voltunk Pusztamérgesen a szüretkor, s itt a középiskolában nagyon megszerettem a gyümölcs- és szőlőtermesztést, és azért akarok oda kerülni. — Jó fejű vagy, miért nem tanulsz tovább? — kérdezi a beszélgetésbe most bekapcsolódó Be- liczai Géza. — Nem bírnák anyagilag a szüleim, majd négy-öt év múlva saját erőmből tanulok tovább. A folyosón, ahol eddig beszélgetett a négy nagyon komolyan tervezgető negyedikes, hirtelen befejezi „csevegését”, mert a tanáriból kilép a magyar tanárnő, akivel órájuk lesz. A „színen” csak ketten maradunk, az osztályfőnök és én. Amikor tanítványai becsapják a tanterem ajtaját, hirtelen élneveti magát: — Tudja, amikor ezek a gyerekek idekerültek, akkor jöttem én is az iskolába, s mindjárt osztályfőnökük lettem. Valahogy nagyon a szívemhez nőttek; Négy diák beszélgetését lestük el, vetettük papírra. Terveik különbözőek, de egyben azonosak: határozott elképzeléseik vannak a képesítő után is, a tanult szakmát mindannyian élethivatásnak választják. Egyszerűen: nem félnek az élettől. Dékány Sándor Kulturált munkahelyeket! Az emberek életük nagy részét nem otthonukban, hanem tantermekben, üzemekben, hivatalokban és a termelés, s az alkotómunka ezer más területén élik le. Tehát mi sem lenne természetesebb annál, hogy mindazok a helyek, ahol dolgozunk, ahol a nap legnagyobb részében tartózkodunk vagy ahová — „külszíni” munkák után — megpihenni térünk, méltók legyenek a „mindent az emberért” társadalmának erkölcsi felfogásához nemcsak munkamorálban, hanem külsőségükben is. Ma már a tőkés sem dolgoztatja munkásait minden esetben szűk, sötét műhelyekben, sőt a nagyvállalatoknál és másutt arra törekednek, hogy a termelés egészséges, kulturált környezetben történjék. Ez náluk minden esetben abból a megfontolt elképzelésből fakad, hogy a gépi eszközhöz hasonlóan a beszélő szerszám, a munkás is úgy' használható ki maximálisan, ha jó karban tartják. A mi társadalmunk embere nem beszélő szerszám többé, hanem a termelés gazdája. Esetében nem csupán arról, az egyébként ténylegesen ható célirányosságról van szó, hogy rendes, kiegyensúlyozott munkakörülmények között mennyiségileg és minőségileg egyaránt többet, jobbat termel, hanem arról is, hogy a szocialista közösség tagjaként, kulturált munkakörülményeket érdemel. Nemrég egyik kisebb csabai üzemben, ottjártamkor az egyik dolgozó így kesergett: „Elnézem a televízióban, hogy sok gazdaságban a disznóknak milyen szép, fehérre meszelt, nagy abla- kú, villanyvilágítású szállásuk van, nálunk meg mocskosak a falak, szemetes, sivár minden. Mibe kerülne az évenkénti meszelés? Vagy legalább néhány cserép-virág lenne az ablakokban szemnyugtató enyhülésnek.** Valóban lehangoló látvány az elhanyagolt, környezet, holott fillérekért lakályossá lehetne változtatni a hodályszerű helyiséget s jobbá a kedélyeket. Nem kellene egyéb, csak az, hogy valamelyik szakszervezeti vagy más felelős személy egyszer kizökkenjen a sivár kép megszokott látványából, s intézkedjék az emberhez méltatlan körülmények megváltoztatása érdekében. Az általános összkép persze nem ilyen. Mind több munkahelyen valósul meg a dolgozó, alkotó emberhez méltó munkakörnyezet, de hely rehozni való azért még akad bőven. Az emberek tisztaságszeretetét, szép utáni vágyát még nem egy helyen fogadja közöny, nemtörődömség. A kulturált munkakörülményekhez való jogát azonban egyetlen dolgozótól sem tagadhatja meg egyetlen munkahely semmilyen felelőse sem, és az adott körülmények és lehetőségek szerint tiszta, egészséges, üde környezetet kell teremteni mindenütt. —hr— Ingyenes véradónapra készülnek Körösladányban Március 16-án ingyenes vér- adónapot rendeznek a körösladá- nyi Petőfi Sándor Művelődési Otthon nagytermében. Kőszegi Sándomé, a szeghalmi járás vöröskeresztes titkára és Tóth Györgyné körösladányi községi vöröskeresztes titkár fáradoznak azért, hogy minél jobban sikerüljön a véradónap. Szervezésük során a helyi üzemek, tsz-ek dolgozói közül egyre többen jegyeztették magukat elő. Különösen a férfiak aktivitása dicsérhető. A szociális otthon dolgozói közül eddig tizenhat fó jelentkezett véradásra. A megyei vérkonzerváló állomás igazgató-főorvosa filmvetítés keretében üdvözli az ingyenes véradókat végén, a szertár mellett egy csoportba verődtek. Beszélgetnek, vitatkoznak. Vajon miről folyhat a szó? Nem egyébről, mint a képesítő utáni időről. Az osztályfőpaprikanemesítéssel szeretnék foglalkozni. Hogy miért? Ennek kül" i kis története van. Szava Péter Szentesi paprika című könyvében olvastam szülőfalumról, Medgyesegyházi Vas- és Faipari Kisipari Szövetkezet a lakosság szolgálatában Telefon: Medgyesegyháza 6. Szövetkezetünk rövid határidőre vállalja mindennemű háztartási kisgépek, kerékpárok, motorkerékpárok javítását új szakemberek beállításával, valamint vaskerítések, vaskapuk és új kerti bútorok készítését. A lakosság rendelkezésére állandó rádió- és televíziószervizszolgálat! Olcsó és szakszerű munkával a lakosság szolgálatában! GEORGIJ MARTINOV: DCalaiid a. Jllarsú ti Sárközi Gyula fordítása (38.) A bőrönd legal ján bőrtáska és Nyugatnak fordította a gépest. Amikor leszaladt százötven kilométert, bal kéz felől egy homokdombot pillantott meg. Először azt hitte, hogy ismét a sziklákra bukkant, de amint jobban szemügyre vette, felismerte az űrhajót. A vihar egész homok- hegyet hordott eléje. Kámovnak három órájába került, míg eljutott az ajtóig. Harmadízben lépett az amerikai űrhajó belsejébe. Nyomban megtalálta az alumíniumládá- kat, amelyekben az élelmiszer volt tárolva. Sertéshús, gyü- möicskonzervek, cukrok, kétszersültek, sütemények. Most már a szomjúság kínozta jobban és keresni kezdte a vizet Végre talált néhány narancsszörpös palackot. Miután lecsillapította éhségét, szomjúságát, papír keresésére indult. A vezérlőpult mellett egy nagy sárga bőröndre bukkant. Kinyitotta. Két vaskos füzet akadt a kezébe. Futóiéig átlapozta, aztán félretette őket. Csillagászati megfigyelésekről szóló feljegyzések voltak Néhány váltás fehérnemű, kölnisüvegek, borolvakészlet. egy rajaköteg akadt a kcaebe. Kinyitotta a táskát. Apróbetű- vel teleírt papírlapok voltak benne. Érezte, hogy a hirtelen támadt gyötrő izgalomtól elszorul a lélegzete. Felkapta a kötegel és kibontotta. Ó, ha ő ezt előbb tudja!... Ha ő mindjárt ezt kezdi keresni! Ez megmenthette volna! Az amerikai űrhajó tervrajza feküdt előtte. A sorsnak micsoda gonosz tréfája: itt van a tervrajz s nem tudja már hasznát venni! Túlságosan sok idő veszett kárba... Gépiesen lapozta át Hapgood feljegyzéseit s közben akaratlanul abban reménykedett, hogy rátalál az űrhajó sebességi adataira. / „Másodpercenként 29,5 kilométer.” A Föld pedig 29,6 kilométeres sebességgel halad. A papírlapok kihullottak a kezéből. Már késő! A remény szikrája felvillant s kialudt. Néhány percig mozdulatlanul ült. Nem gondolt semmire. Aztán felállt és gondosan felszedte a papírlapokat. Nyugodtan olvasta Hapgood jegyzeteit. Jól tudott angolul. Gondos rajzok egészítették ki a száraz matematikai szöveget. Személyes tapasztalata segítségére volt a részletek kidolgozásában. Mintegy két órán keresztül tanulmányozta a tervrajzot. Belemerült a technika világába és teljesen megfeledkezett kétségbeejtő helyzetéről. Az idő megszűnt számára. Szeme ékkor rátapadt az egyik rövid képletre. No végre! Hogyan is feledkezhetett meg erről? A Hapgood- féle módszerrel másodpercenként 70 kilométeres sebességet tudott volna elérni űrhajójával! De szovjet embernek ilyesmi eszébe* se jutott volna! ötven méter! Olyan felgyorsulás, mély ötszörösen túlszárnyalja a normális súlyt! Hogyan juthatott eszébe Hapgoodnak ilyesmi? Kitette magát s» útitársát tíz percen keresztül ekkora megpróbáltatásnak s ezzel helyrehozhatatlan kárt okozott egészségüknek. Most már megértette az alumíniumládák és a velük összekötött víztartályok rendeltetését. E napon harmadszor csillant meg előtte a magmenekülés reménye. Megkereste a motor műszaki leírását és könnyen meggyőződött, hogy 55 méterre növelheti a felgyorsulást. Ez megoldotta a kérdést. Igaz, ez a felgyorsulás halálos veszedelmet jelent számára a repülés első perceiben és a cél előtt is, de másképpen nem tudja utolérni a Földet. Hapgood számításai rína
