Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-24 / 70. szám
M64. március 24. 4 Kedd t „Nem tudok megöregedni” 40 év a tejiparban Hamut is mamunak mondó ősz matróna képét rajzolgattam magamban, ahogy ballagtam a locspocsbán a Gyulai Tejporgyár felé. — Juliska nénivel szeretnék beszélni — mondom a portásnak. — Juliska néni... Juliska néni... nincs ilyen nálunk — nyúlt a kartonok után. — Tóth Juliannának hívják, — bátortalankodtam. — Állítólag 41 éve dolgozik a tejiparban... — Ja, a Jutka?! Tessék ott felmenni, az irodában van... Meredek, létraszerű lépcsőn fújtatok föl; nyüzsgő irodába nyitok be. Alig mondom ki, hogy Tóth Juliannát keresem, máris elébem perdül egy vékony, de formás, középtermetű asszony. Ezt bizony nehéz lesz Juliska nénizni. Nehezen indul a beszélgetésünk, főleg, amikor megtudja, milyen célból keresem. Azzal nyugtatom meg, hogy csupán beszélgetni óhajtok vele, nem írom ki a nevét. Erre fölenged, s bár nem otthon fogadott, mégis megpróbál háziasszonnyá változni. — Ó, ha tudtam volna, hogy jön, másképpen fogadtam volna, de azért ugye, nem utasítja visz- sza, ha megfelezem magával a tízóraimat. — S mór fürge ujjakkal kente is a vajat a kenyér- szeletre, rászelt néhány karika csabai paprikást, s a kezembe nyomott hozzá egy kis helyes savanyú uborkát is. Míg eszegettem, fél szavakkal kérdeztem. Szívesen beszélt: — Pontosan 1923. július elsejétől dolgozom a tejiparban. Persze maga most csalódik, ha azt hiszi, hogy tejszakmunkással beszél. Természetesen annak is ismerem minden csínját-bínját, hisz az elmúlt 41 év alatt, ha nem akartam volna is, rám ragadt ez a szakma. Alacsony növésű, félszeg kisdiákként kerültem, mint pénztáros a gyulai tejszövetkezetbe, így neveztük akkor a vállalatot. Bizony nehéz volt meg- I szokni a diákból lett pénztárosnak „a hajnali felkelést, s öttől egészen este hétig dolgozni. A munkahelyemen sem vettek egé, szén komolyan akkor még. Három főkönyvet tettek alám, hogy felérjek az íróasztalig. Mégis megjött az önbizalmam: volt egy csinos rendőr az utcasarkon, aki mindig tisztelgett nekem és odamondta: „kisasszony, elkésik”. Hát igen, én tapostam le az első havat a téli reggeleken. 1949. február 14-ig itt dolgoztam. Ekkor a mostani munkahelyemre, ide a tejporgyárba helyezték az irodát, attól kezdve itt dolgozom. HÚSZEZER KÉVE etetni való, jó leveles CSUTKA, szépen beskazalozott — ELADÓ Rákóczi Mtsz, Szeghalom. x BÉRELSZÁMOLÓT, építőiparban jártas munkahelyi ADMINISZTRÁTORT azonnali belépésre felvesz a Vízügyi Ep’ítő Vállalat Főépítésvezetősége, Békés, V., Ady Endre u. 4. sz. 82425 — Mindig az volt a vágyam, hogy az ország összes legmagasabb iskoláit elvégezzem, de, sajnos, öten voltunk testvérek, édesapám az első világháborúban' elhalt és édesanyámat nem hagyhattuk magára. — Nem akarom megsérteni azzal, hogy megkérdem, hány éves, sem kiszámolni. De szolgálati éveit tekintve Juliska... néni már nyugdíjképes. — Tudja.., van egy „tejes” mondás, hogy az a légy, amelyik egyszer beleesik a tejbe, bele is fullad. így vagyok én is. Nem tudnék meglenni a tejporgyár nélkül, de úgy érzem, a tejporgyár sem én nélkülem. Ne értsen félre, ezt nem azért mondom, mintha az én munkám nélkül megállna a termelés, de valahogy nagyon szeretnék a munkatársaim, és bár a fiatalok — őszintén mondom — sokkal többet tudnak, mint én... jó néha az öreg a háznál. — Az irodai munkában melyik az a terület, ami legközelebb van az érdeklődéséhez? — Ö, én mindent szívesen csinálok. SZTK, pénzügyek, kereskedelmi vonal, adminisztrációs munka, és mindig ott is vesznek igénybe, ahol a legnagyobb szükség van rám. — Ügy értesültem, magánosain él. *— Erről nem szívesen beszélek — zárkózik be hirtelen, s a kezembe nyom egy újabb szendvicset — Saját háza van? — Nem, főbérlő vagyok, gondolhatja, nem sóikat veszekedtem a házigazdámékkal, huszonnégy éve élék ott — Munkáján kívül mi érdekli? — Jaj, élek-halok a művészet valamennyi ágáért. Van egy néhány szép festményem meg néhány, jó reprodukcióm. Legkedvesebb Munkácsy: „Ásító inas”-a. Mindig az a munkában fáradt, örökké álmps kislány jut eszembe róla, amilyen én voltam ezelőtt 40 évvel™ — Külföldön járt-e már? — Nem. Sohasem, nem is kívánkozom. Az az elvem: először az ember ismerje meg a saját hazáját, s aztán a külföldet. A nyári szabadságom idején vándorlók az országban. Nagyon jólesett, hogy legutóbb Sopronban az egyik ósdi utcában konflist láttam; oda is intettem mindjárt, és képzelje, a sarkon a rendőr tisztelgett. Kár, hogy nem volt már fiatal™ De azért csak Gyulát szeretem én legjobban, a fürdőjét, gyönyörű ősparkjával, állandó bérletem van a filharmónia élőadássorozatára is; és ha felcsendülnek a Hunyadi László-nyitány akkordjai, könnybe lábad a szemem. — í^edves Juliska néni, kicsit elkalandoztunk a munkaterületéről... Nem unta meg a tejszagot, a tejszínhab ízét, nem vágyott el erről a munkaterületről sohasem? — Mondtam magának, a tejet a léggyel.. Tudja, ha újra kezdeném, szívesen letaposnám még egyszer az első havat hajnalban, és szívesen „beleesnék” újra a tejbe™ Ternyák Ferenc bt, TOMAN: Kisregény Fordította: Sárközi Gyula A hadnagy felkapta a vödröt és kiszaladt. Lova, amelyet valóban kínozott a szomjúság, fejét beledugta a vödörbe és hangosan lefetyelve a vizet, mohón inni kezdett. Sagin, miután megitatta lovát, még egyszer megköszönte Veresnek a vizet, fel- ugrptt a bakra és megrántotta a gyeplőt. Néhány perc múlva pedig már jelentette Kirejev őrnagynak: — Ez a Pencso nagyszerű színész! Emellett mindent olyan természetesen csinál, hogy az embernek kételyei támadnak: hátha nem is az, akinek mondják. Mintha csak kottáiból játszana a jóravaló kisöreget... Sagin, miután részletesen beszámolt Kirejevnék a Veresnél tett látogatásáról, kíváncsian nézett az őrnagy szemébe. Várta, mit határoz. —- Maga tán azt gondolta, hogy amint belép hozzá, nyomban rajtakapja, amint titkos jelentéseket ad le adóvevőjén? — nevetett Kirejev. — Vagy talán azt várta, hogy éppen robbanóanyagot készít élő egy újabb diverzióhoz? Nem, bará- tocskám! Sajnos, nem olyan egyszerű a dolog. De már az is jó, hogy most már tudjuk, hogyan feküsznek a szobái s hogyan vannak berendezve. — Feltehető, hogy a ma éjszaka nyugodtan .telik él? — jegyezte meg a hadnagy s nem ^ he tett tudni, kérdés volt-e vagy állítás. — Ki tudja...? — vont vállat Kirejev — Ki ma a szolgálatos? — Marcsenko őrvezető, őrnagy elvtárs. — Rendben van, menjen, pihenjen le. Éjfél körül lehetett, de Kirejevnék nem volt kedve aludKocsigyártó kisiparos Belarusz traktorvezető-fülkéket készít a Kisiparosok Exportra Termelő Irodája megrendelésére Békéscsabán Zlehovszki János kocsigyártó kisiparos. Mielőtt a munkát megkezdte, meghallgatta több traktoros véleményét, javaslatát. Havonta öt vezetőfülkét gyárt. Egész évre biztosított a munkája. IHUHUUUUiUHiWUUHHUUWUUWIHUWiHHItHV Járási ifjúsági aktívaülés Gyulán Csütörtökön délelőtt ifjúsági aktívaülést tartottak Gyulán, a járási-városi pártbizottság tanácstermében. Az ülésen — mélyen a tsz-ék KlSZ-titkárad, ifjúsági munkacsapatvezetői, egyéni versenyzők, valamint a szövetkezeti, tanácsi vezetők, állami gazdasági, saövetkezieti, gépállomás! párttitkárok vettek részt a járásból — Halics Sándor, a járási pártbizottság munkatársa elemezte a mező- gazdasági ifjúsági termelési verseny tavalyi eredményét és idei teendőit. Az a tény, hogy a járásban tavaly a fiatalok 3300 mázsa kukoricával és 5000 mázsa cukorrépává! termelitek „pluszt” a szövetkezeti átlagtermést túlszárnyalva, arra szorgalmazza a gazdasági és pártvezetőket, hogy az idén még több segítséget adjanak a fiataloknak — hangsúlyozta az előadó. Különösen a szövetkezeti és községi versenybizottságok eleven tevékenysége járulhat hozzá jól a helyi versenyek kibontakozásához. Az aktívaülésen mintegy ötvenezer forint értékű jutalom-társasutazást osztottak ki a tavaly legjobb eredményt elért ifjúsági brigádok, munkacsapatok és egyéni versenyzők között ni. Eloltotta a villanyt, kinyitotta az ablakot és rágyújtott. Az éjszaka sötét és fojtó volt Erős virágillat terjengett a levegőben. Körös-körül csend honolt, csupán valahol a messze» távoliban ciripelték a tücskök. S ekkor éles hangon felberregett a telefort. Az őrnagy ösz- szerezzent a váratlan és hangosnak tűnő csengéstől. Leugrott az ablakpárkányról és a telefonkészülékhez rohant. — Halló, itt Kirejev őrnagy. — Itt pedig a Pcselov-pa- rancsnokság ügyeletese, őrnagy elvtárs. — Pcselov, a légierők helyőrségének a parancsnoka volt. — Jelentem, hogy feltűnt az égen a rég várt madárka. Útvonala mindenesetre egyezik. Értette amit mondtam, Kirejev elvtárs? — Értettem. — Akkor cselekedjék. A madárkát öt perccel ezelőtt tájoltuk be. Tehát tizenöt perc múlva magukhoz ér. „Hogyan történhetett? — töprengett Kirejev. — Pencso Veres odahaza ücsörög, a repülőgép pedig, amely számára jeleket kellene leadnia, már csaknem a fölé a hely fölé ért, ahol ki kell dobnia az ejtőernyőst. Vajon ez-e az a Veres? Nincs-e itt a faluban egy másik Veres is?” Az őrnagy sietve meggyújtotta a villanyt, órájára pillantott, majd átrohant abba a szobába, amelyben a hadnagy aludt. — Sagin — kiáltott rá, — ébresztő föl! A hadnagy felugrott az ágv- ról s bár még mindig félálom- han volt s nem tudta, mi történt, felkapta nadrágját s olyan gyorsan húzta fel, amilyen gyorsan csak a tiszti iskolán a sok évi gyakorlat alatt megtanulta. Még néhány másodperc és már az ingkábátját öltötte széles vállárrá. Kirejev őrnagy pedig ezalatt a helyőrség ügyeletesét hívta fel. Szaggatott beszédéből a hadnagy megértette, hogy Kirejev azt kérte, riadóz lássák a szolgálatban lévő alegységet s induljanak az ejtőernyős elfogásárai — A mieinket is riadóztassa! — fordult Kirejev Saginhoz miután befejezte a beszélgetést az ügyeletessel. — Aztán gyorsan utánam a Veres-házhoz! Sagin elszaladt ébreszteni a kiskatomäkat, Kirejev pedig Pencso háza félé sietett. A sűrű bozótosból Marcsenko őrvezető szólította a nevét halkan. — No, mi újság itt, maguknál? — kérdezte Kirejev lihegve a sietéstől. — Minden rendben, őrnagy elvtárs! — Veres nem jött volna ki? — csodálkozott Kirejev. — Egyáltalán! Alszik, mint a bunda! „Az ördögbe, most mit tegyek?” — Az őrnagy homlokát nyomban kiverte az izzadtság. — Mégis tévedtünk volna? Hogyan tud aludni, amikor a repülőgép minden pillanatban Luzskovo fölé érhet?” Kirejev hallgatózott, hátha meghallja a repülőgép motorzúgását, dé ehelyett az odaérkező Sagin lihegését hallotta meg s a futólépésben közeledő katonák lábdobogásait. — Sagin — utasította Kirejev a hadnagyot. — kopogjon be Vereshez! — De hátha mégsem ő az? — Kopogjon, ha mondom! (Folytatjuk)
