Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-21 / 68. szám
Dundler Károly Csak ezt akarta...* Új Rezső verse A tAj illatos, nagy cipó, kés az országút; kettévágott kenyér kínálja ízes testét, ezt a bennünk kelt világot.. ■ ... a gépkocsi — szárnyatlan dongó — Csabáról tart Gyulára, zümmög, dónglcsél a nyárban, nyomában vígan lengedez könnyű szél... — A híd. Amott a bid s odébb a csárda. Csillogó fénybetűi alszanak még de van már vendég; dzsessz szól, koccannak poharak, tréfák csúcsán kacagás táncol.,. lent a füzes-part. Hal ficánkol, a csalira ma Jól harap! Gépünk tovább oson a nyárban de ,.lassút” int az útkanyar. — A napnak zengő sugarában koszorút koszorú takar egy csillag’ jelű oszlop lábán. Az oszlopon tábla s e táblán egymás után rótt halk nevek... — Tizenkilenc áprilisában erre tartott egy halk menet. •. — Tizenkilenc áprilisában itt puska szólt és bajonett döfött ember-testekbe kéjjel..« — Tavaszt nap fénylett, de éjjel sötétje ült a táj felett... Autóbusz énekkel telve ■ tele gyerekkel, elsuhan mellettünk s ahány nyakkendő leng mindnek szép pipacs-színe van. — Ezen az úton tántorogtak kínzót tan, szuronyok között. Némelyik néha felnyögött, lehet, hogy maga Dundler Is, — a hősnek sincs mindig hatalma hasító fájdalmak fölött. — — A gyermekeket úgy szerette ... Ok voltak tán a mindene! Csak azt akarta Dundler Károly: gyermekkert legyen a világból, hogy minden szegény gyermeke ölelhesse az életet s a mézét, azt is kóstolhassa. — Fogjon hát össze anyja, apja e milliós karú sereg. Erre Is — halld — ütött az óra, zeng már a párt nagy riadója; — Tettre bátrak és lelkesek! (0 volt köztük leglelkesebb.) — Mikor Gyulán lehullt a csillag legvéresebbnek öt nevezték a besúgók — s a zord pribékek parancsra nyomban őt keresték. — Szörnyű volt bűne! lm. a lista; — Népfürdőt és lisztet a népnek. — Két hold földet a Kastély-kertből sportpályának, — s a mézükért hadd kapjanak cukrot a méhek. — Széppé tenni Gyulát! i E tervét csakúgy súlyos bűnéül rótták. Fut gépkocsink ,.. Rózsacsokorként tűnik fel a város, a rónák Körös szegte ékes ölében, igazolva súlyosan, szépen Tizenkilenc szent igazságát,.. A halálba menők az úton nem a bukott jelenük gyászát, de a Jövőt e szépet látták! »Bevezető költemény Sass Ervin: Az ember hiába nem él című, a megyei tanács gondozásában a közelmúltban megjelent könyvéből. KÖRÖSTÁJ _ ________KULTURÁLIS melléklet ...............................*.....................................íl ■ A budapesti Munkás ; Tanácsban bejelentik a ■ Forradalmi Kormányzó j Tanács megalakulását. : ■ Hincz Gyula rajza, 1919. ; március 22. ■ Nem rajtunk múlott Amikor az orosz frontról hazatérve kórházba kerültem, azt hittem, többé sohasem lesz belőlem katona. Súlyos operáción estem át, az állam alatti daganatot metszették fel körben. Rokkantnak minősítettek és egyelőre egyévi szabadságot kaptam. Ez 1917 januárjában történt. A pápai kórházból hazajöttem Dévavá- nyára. A magunkfajta nincstelen azonban, ha 22 esztendős volt, és nem any. nyira beteg, hogy ne tudjon a lábán járni, nem ülhetett otthon dologtalanul. Kellett dolgozni. Azaz kellett volna, mert Dévaványán nem akadt munkaalkalom. Ezért nyáron Pestre utaztam és hamarosan fel is fogadtak a Kolisz és Török építési vállalkozók irodájában segédmunkásnak. Angyalföldöm a Rákosrendezőig építettünk iparvágányt a környéki olajfinomító gyárnak. Az építkezésen dolgozott egy idős kubikos, Juhász József bácsi, ű vitte mindig a szót. — Elég volt a háborúból, az éhségből! Tíz órát dolgozunk naponta, venni meg semmit sem lehet a bérért. Mindent elnyel a potroho- sok bendője... Az oroszok békét ajánlottak, az urak pedig nem fogadják el. Két fiamból az egyik már elhul. lőtt a fronton, a másikat is el akarják veszejteni... Esténként bent járkáltunk a városban. Október végén már hangosak voltak az utcák a különböző hírektől. — A katonák elszökdös- nek a frontokról... — A Nyugatinál otthagyták a vagonokat, nem men. nek ki a menetszázadok. — ... Le a háborúval! — ... Lemondott a király... Tisza István a parlamentben bejelentette, hogy elvesztettük a háborút. Űjra tele lett az utca hírekkel. — Meggyilkolták Tiszát — Fenét. Kiszökött Bécs- be, a királyhoz... — Le a királlyal, le a háborúval! Éljen a béke! A Nyugatinál hatalmas embertömeg gomolygott. Alig tudtunk kikecmeregni közülük, az újpesti szálláshelyünkre igyekezvén. Szokatlan reggelre ébredtünk. A gyárak szüntelenül és hosszasan dudáltak, mint mikor azt jelzik: nincs munka. Mindenütt állt a munka. — Gyerünk be Pestre, fiúk! — kiáltott az öreg Juhász. — Valami nagy dolog lehet a városban. Villamoson indultunk, de közeledvén a Nyugatihoz, a sok embertől nem tudott közlekedni a villamos. Leszálltunk, úgy vonultunk tovább a Váci úton. A gyárak kapuin özönölve újabb munkáscsoportok dagasztották a rendezetlen sorokat. Zászlók, piros-fe- hér-zöld zászlók lobogtak a házak homlokzatán. A hajtókákban kokárda. Katonák teherautókkal száguldoztak az utcákon, lövöldöztek a levegőbe.. — Éljen a béke!... — ... a forradalom! A kirakatokban feliratok: „A Nemzeti Tanács védelme alatt!” — Éljen a Nemzeti Tanács! A Nyugati előtt terítve volt a tér őszirózsákkal. Selyemruhás hölgyek osztogatták a katonáknak a rózsákat. — Tűzzék a sapkájukra — mondogatták és mosolyogtak. — Köszönjük, nagysád — felelték a parasztfiúk és összeöleTkeztek a rózsaosz- togatókkal. Odébb egy tisztet ámítottak meg a civilek. Vegye le a „K” betűt a sapkájáról! — ... Én, kérem, a király, ra esküdtem... — Nincs már király! Köz. társaság van! — és letépték sapkájáról a „K” rózsát. Köpenyéről az aranybojtokat is. A téren autó állt meg, tetejéről valaki szólni próbált a néphez. — Éljen! Éljen! A katonák egyik csoportjának élén egy káplár ordított. — Föiesküszünk a Nemzeti Tanácsnak! — „. Mire esküszünk? — kérdezte egy baka. — A forradalomra! — Éljen a forradalom! Zászlók. Ének. Ordítozás. Nevetős. Mindenki ordít, nevet... Késő este van már, de senki sem akar hazamenni. ... Másnap már piros-fe- hér-zöld szalagos nemzetőrök járták a város utcáit, igyekeztek helyreállítani a rendet, de még napokig tartott, amíg lecsillapodtak a kedélyek. Az emberek várták, hogy jobbra forduljon az életük. Sok minden változott is. Nyolcórai munkaidő lett a mi építkezésünknél is, ám nemsokára megszűnt a munkaalkalom. A katonák nem vonultak ki a frontra, akik leszereltek, segélyt kaptak. De a tisztek tízszer annyit, mint a közlegények. — Hol itt az egyenlőség?! — hangzott el újra az elégedetlenség. Helyreállt a rend, de akik meg merték mondani, ami a szivüket nyomta, azokat továbbra is bebörtönöz, ték, mint a király idejében. A szabadság egyre szűkült. A Vörös Újságot elkobozták. A kommunistákat üldözték. Karácsonykor otthagytam a fővárost, ismét hazajöttem Dévaványára. A kimerítő napoktól, a nehéz munkától legyengülte^ betegen kerültem haza. Ványán már működött a szociáldemokrata párt és megalakult a földmunkás szakszervezet. A munkás, körben tartották gyűlések két. Beléptem a kommunista pártba és a földmunkások szakszervezetébe, A kommunista párt még kiesd volt, de a kommunista eszméket sokan vallották a szociáldemokrata Rárton be. lül. A szoedem vezetők csú_ nyán csep ülték Kunékat, sokan pedig igen erélyesen védték őket. A régi vezetők azt mondták: — Mi is akarunk földosz. Sást, nem kell a nagybirtok. De nem úgy, mint a kommunisták — magyarázta a gyűlésen az egyik pártveze. bő. — Megfizetjük a földet. Megváltást kell adni érte, hiszen nem vagyunk rablók! —'Megfizettük azt mi már a verejtékünkkel! — Az oroszoknál földet adtak a kommunisták. Jól csinálták! Így kell itt is... — Közös ott minden, még az asszony is. Ma a földet, holnap a kabátodat veszik él! — ... Csak az igazságot, emberek! Akinek két krumplija van, attól vegyük el az egyiket, hogy legyen annak is, akinek semmije sincs... A föld, a föld. Nagy szó volt ez az olyan családoknak, akik mindig mások földjét túrták és nehezen kaptak egy kis harmados kukoricát is. A remény, hogy tán mégiscsak lesz föld, bátrakká, a huzavona pedig elégedetlenekké tette az embereket. — Csak beszéltek, beszél-
