Békés Megyei Népújság, 1964. március (19. évfolyam, 51-75. szám)
1964-03-17 / 64. szám
Világ proletárjai, egyesüljetekI A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TÁN ÁCS LAPJA NÉPÚJSÁG 1964. MÁRCIUS 17., KEDD Ara 60 fillér XIX. ÉVFOLYAM, «4. SZÁM BÚCSÚ és találkozás | A fegyelem a vezetés tükre . | Vendégségben — győzteseknél | Az NB II és NB III eredményei Miért raknak közé egyenlőségjelet? Éveik óta csöpögtél! a Földművelésügyi Minisztérium megyénk termelőszövetkezeteinek a tehénistállók építését akár saját erejükből, akár állami hitelekből akarják megvalósítani. Az idén a tsz-ék tehénistállóból 1850 férőhelyet kapnak. Tavaly sem épült sokkal több. Az építésre engedélyezett férőhelyek egyáltalán nincsenek arányban azzal az erőfeszítéssel, amelyet a tsz-ek a szarvasmarha-tenyésztés színvonalának növeléséért tesznek. Bizonyos dolgokban az FM illetékeseinek igaza van: azt mondták korábban, miért is követel Békés megye tehénférőhelyeket, amikor a meglévőket sem használja ki?! Termelőszövetkezeteink a múlt esztendőt 21 844 férőhellyel kezdték — legalábbis annyit írt össze a statisztikai hivatal — ezzel szemben — előhasi üszővel együ tt — 19 867 tehenet tartottak. Nyilvánvaló, hogy ilyen férőhely-kihasználásra az FM-ben azt mondják: nem jó. Itt a megyében is igen sokan látják, hogy valójában nem jó, de nem a kihasználás, hanem 7,5—8 ezer tehénférőhely. Az FM-ben sajnos a mi megyénk részproblémáit nem ismerik. Ott csak a végösszeget nézik, mert országos szinten ez a lényeges. A tsz-ek számára pedig az ienne a lényeges, hogy a szükségmegoldásból született tehénistál- lótaait, fészereket vagy az egykori tanyák közfalainak eltávolításával kialakított épületeket ne tekintsék a modem 100-as istálló tehénférőhelyeivel egyenlő értékűnek. Érdemes egy kissé a számok mögé nézni. A 21 844 tehénférőhely 380 épületben van. Ebből tíO-on aluli férőhely 212 helyen található,' 7813 karikával, sőt ebből 25 férőhelynél kisebb istállót 85 helyen kell fenntartani. Bármennyire is szépen cseng a 21 844 téhénférőhély létezése, ennek mégiscsak a kétharmadával lenne szabad számolni, mint a nagyüzemi gazdálkodásban elfogadhatóval. Villany, öndtató, gépi fejes, betonjászol, beépített ma- gaspáiya, trágyaszáilllító berende. zés pedig az elfogadható férőhelyek kisebb részében van csak. Az eddiginél több tehénférőhely építéséért tehát nem véletlenül kardoskodnak a tsz-ek. A 3—10 évvel ezelőtt olcsón készült épületek idejüket múlták, drágán ég főként bizonytalanul üzemeltethetők. Ahhoz azonban, hogy az FM illetékes főosztályán a Békés megyei tehénférőhelyekről alkotott szemlélet megváltozzon, arra lenne szükség, hogy a fészer- szerű szükségférőhelyek és mindazok, amelyek vályogból, vert- falból, átalakításiból készültek, igien jól feltüntetett módon, szükségmegoldásként vétessenek nyilvántartásba, hogy az FM vastag falú épületében is lássák: nem a férőhely kihasználása sántít, hanem az a szemlélet, amely a korszerű épülettel egyenértékűvé teszi a földkunyhót vagy éppen a szerfás istállót. D. K. Az ismeretterjesztés nem öncélú tevékenység — mondotta Varga Lajos városi TIT-titkár, a békéscsabai szervezet új vezetőséget választó közgyűlésén A Tudományos lsmeretlterj€60tő Társulat március 15-én, délelőtt rendezte meg békéscsabai városi szervezetének új vezetőséget választó közgyűlését, a TIT megyei klubjában. A városi szervezet tagjai közül sokan megjelentek a közgyűlésen, melyet dr. Farkas Ernő, a megyei tanács egészségügyi osztályának vezetője mint korelnök nyitott meg, majd dr. Vági József, a békéscsabai városi bíróság elnöke vette át a közgyűlés vezetését. Az elnökségben helyet foglalt Zalai György a megyei pártbizottság titkára, és Vrbovszki György, a városi párt- bizottság munkatársa. A beszámolót Varga Lajos titkár ismertet, te. — Az ismeretterjesztés nem ön. célú tevékenység — mondotta többek között —, a dolgozó nép általános szakmai és világnézeti neLajos. Az ügyvezető elnökség két csoport elnökét, a szakágazatok tagjává Vrbovszky Györgyöt és felelőseit és a 27 megyei küldöt- Vantara Jánost, majd a 12 szak- tet választották meg. S. E. védésé közvetve, de néha közvetlenül is az ipari és mezőgazdasági termelést, általában a népgazdaVarga Lajos a városi elnökség beszámolóját ismerteti. Mellette dr. Krupa András, megyei TIT-titkár és Vrbovszky György, a városi pártbizottság' munkatársa. sági tervek teljesítését szolgálja. A kötöttebb keretek között történő oktatás és továbbképzés mellett — mely dolgozóinknak csak egy kisebb részét fogja át, és ma már nem adhat lezárt tudásanyagot —, mind nagyobb jelentősége van a kötetlenebb és öntevékenyebb jellegű népművelésnek, ezen belül elsősorban a tudományos ismeretterjesztésnek. , A beszámoló további részedben a városi szervezet tevékenységéről szólott. Traktorosvizsga A kétegyházi Gépészképző Szakiskola három hónappal ezelőtt a Mezőberényi Gépállomáson traktoros tanfolyamot szervezett. A körzetben működő 10 termelőszövetkezet küldte el azokat a tsz-tagokat, akik a mezőgazdaságban használatos gépek kezelésében bizonyos technikai minimummal rendelkeztek azért, hogy három hónap alatt elsajátítsák a traktorvezetés és a kisebb javítás tudományát, valamint a munkaMezóberényben gépek kezelését. A szövetkezetekből 57 tsz-tagot küldtek a háromhónapos tanfolyamra, amelynek vizsgái március 13-án és 14-én voltak. Az újdonsült traktorosok jogosítványt is szerezhettek. A szakmai vizsgát tett tsz-tagok a közúti közlekedés szabályaiból egy későbbi időpontban Gyomán vizsgáznak .a vontatóvezetői jogosítványért. Ebben az évadiban — folytatta — kilencvenkét vállalattal, üzemmel, intézménnyel, termelőszövetkezettel kötöttünk szerződéseket ismeretterjesztő előadássorozatok megtartására. Békéscsabán jelenleg 16 munkásakadémia műOrszágos vizsgálaton az építési hibák ködik; jelentős még a 13 ifjúsági akadémia, a szülök akadémiája, a főkönyvelők és vállalati igazgatók akadémiája. A termelőszövetkezetekben is szerveztünk akadémiákat. Ezután értékelte az egyes szakosztályok munkáját és vázolta a városi szervezet feladatait. A beszámolót vita követte, mely. ben hasznos hozzászólásokkal gazdagította a beszámolót Háló Ferenc, dr. Túrák Vince, Nagy Dániel, dr. Rucz László, László István, Török László, Irányi Dezső, dr. Földházy Sándor, Kapros Lősz. Ióné és Vizsnyiczai János. A hozzászólások után lebonyolított választás eredményeként a TIT városi szervezete elnökségének elnöke, dr. Pirityi. Károly, a békéscsabai kórház igazgatója lett, elnökhelyettese dr. Vági József, a városi bíróság elnöke, titkára Varga Az építőipar az utóbbi években javította munkáját, de még mindig sok a jogos panasz az új lakások és más épületek hibái miatt. Az Építésügyi Minisztérium Építőipari Főigazgatósága munkabizottságot alakított a rossz munka okainak felderítésére. A bizottság tanulmányban foglalta össze a hibáik megelőzésére és megszüntetésére kidolgozott javaslatait, A tanulmány megállapítja többek között, hogy az anyagátvevők és az építkezések munkahelyi vezetői nem ismerik a minőséget szabályozó előírásokat. A technikumokban nem tanítják ezeket a szabályzatokat és a munkahelyeken sem áll rendelkezésükre. Így széles körű tanfolyamokat kell majd rendezni, hogy megtanulják az átvétel minőségi feltételeit és ne fogadják el a hibás anyagot, vagy kijavíttassák a rossz munkát. Átmenetileg azonban a műszaki dolgozóknak kell majd segíteni az anyagátvevőiknek. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a korábbinál nagyobb gondot kell fordítani a jó munka jutalmazására. Azt javasolja, hogy az építőanyag üzemekben az első, a másod, vagy harmadosztályú termék minőségi fokozatának megfeleljen változzék a darabbér. Az építkezéseken elég gyakori, hogy rossz sorrendben váltják egymást a szakiparosok, s így egymás munkáját teszik tönkre. Ezért a helyes építési sorrend kialakításától függően kellene prémiumot adni az építkezésvezetőknek. Jobban ösztönözne a hibátlan munkára, ha a Beruházási Bank a sok hiányosság esetén az eddiginél nagyobb arányban csökkentené az épület árát és a rossz munkát végző vállalatot tér. ítéletidő Nyugat-Európában Becs Egy héttel a tavasz hivatalos megérkezése előtt Nyugat-Eunó- pában is felújította halódó uralmát a tél. Hétfő reggeli jelentés szerint 24 órája szakadatlanul havazik Ausztriának majdnem minden részében. Az államvasutak igazgatósága rádióüzenettel hívta szolgálatba a vasutasokat, hogy biztosíthassa a zavartalan forgalmat. A schwechati repülőtéren vasárnap több gép megkísérelte a felszállást, de kénytelen volt visszatérni. A havas utakon több közlekedési baleset volt, összesen nyolc halálos áldozattal. Ny ugat-Németországban is havazást jelentették a bajor alpokból, a Taunus-hegységből és a hesseni hegyvidékről. Az ország egész területén heves szélvihar tombol, amely megnehezíti a hajózást is a Balti- és az Északi, tengeren. Az Északi-tenger partvidékéről érkezett jelentések szerint a rendkívül nagyfokú apály idején Sylt szigeténél egy feltehetően a második világháborúból visszamaradt tízkilométeres aknamező emelkedett ki a vízből, amelynek leszerelésére azonnal mozgósították a tűzszerészeket. Anglia területén mindenütt heves szélvihar tombol, amelyet Skóciában és az ország északi felében havazás, a déli részeken havas eső és eső kísér. Skóciában a hófúvásos országutakon sok jármű elakadt, az egyik személygépkocsi v^etője az éjszaka halálra fagyott. Az ország különböző részéből még három halálesetet jelentettek, amelyeknek okozója az ítéletidő volt. (MTI) tárták fel okait helné a garanciális hibák javítási költségeivel is. Gyakori hibaforrás, hogy felületesen készítik elő az építkezéseket. Csak kevés vállalat tart szoros kapcsolatot a tervezőkkel, pedig a közös munkával megfelelően ütemezhetnék az átadási határidőt. Az építési szerződések megkötésénél is gyakran megfeledkeznek arról, hogy megállapodjanak a beruházókkal anyagraktárak építésében, az anyagrakodás gépesítésében és más fontos feltételek megteremtésében. Ezért tovább kell fejleszteni a vállalatok előkészítő osztályait és munkájuk egységesítéséről is gondoskodni kell. A munkabizottság csaknem 40 oldalas tanulmányát most részletesen megvitatják az építőipari főigazgatóság szakemberei, s a vita alapján kidolgozzák a hibák megelőzésének intézkedési tervét. (MTI) i