Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-14 / 37. szám
,> 1964, február 14. 4 Péntek Mai Luca széke Gyulán Szilágyi bácsi, a Gyulai Erkel Művelődési Otthon veterán harcosa mutogat meg mindent, kívül is, belül is. A veterán harcos elnevezés sokat takar: benne van a kolozsvári színház öreg színművésze, a szárnyaló szavak szépségét halálig szerető ember eünyű- hetetlen munkakedve, minden, ami a kor, az évek száma mellett tiszteletet parancsol. Tehát Szilágyi bácsi az útikalauz. Az első pillantásra sem valami megnyugtató a kép, ami a művelődési otthont illeti; nyers falak, bedeszkázott oszlopok, építőanyag-kupacok, festetlen termek, bútorokkal telizsúfolt szobák, ezenkívül a nagyterem, mely hűtőháznak is beillenék, olyan hideg; és egy iroda, ahol meleg van ugyan, de kőpadlója csak úgy húzza magába a kályha által kimunkált hőt — Ez van — tárja szét a karját \ odabent Varga András művészeti vezető, és a mozdulat befejezéseként rágyújt egy Kossuth-ra. •— Ahhoz hasonlítva, hogy tavaly mi volt önkritikus leszek: most semmi nincs. Tudom, hogy az első mondatokat az elkeseredés is fűti és a tehetetlenség: a nagyterem kivételével az egész művelődési otthon csatatér, átépítés, felújítás alatt áll, termeit nem lehet használni. És pont a fő szezonban: télen! Az embernek akaratlanul is egy agyoncsépelt buta szövegű sláger jut az eszébe: „Egyik szemem sír, a másik meg nevet...” Persze, aki ezt meg tudja tenni, bizonyá- j ra Nobel-díjat kap, ez ecetben! azonban — mégiscsak sírunk és nevetünk egyszerre. De talán jobb, ha megfordítjuk a sorren-j det: először nevetünk és sírunk sajnos, azután. Miéii nevet? Miért nevetünk? Azért, mert jó dolog az, ha egy művelődési otthonunkat átépítik, korszerűsítik, és erre nem csekély: 320 ezer forint is kerüL Ez az épület 1885- ben épült, azóta toldozták-foldoz- ták, színpadot kapott, nyitott körteraszát beépítették, irodák, szobák, klubhelyiségek születtek így, de az egész egyre romlott, közel nyolcvan esztendő tele, nyara nyűtte, gyengítette anyagát Rászolgált tehát egy alapos renoválásra és korszerűsítésre. — Szeptemberben indult meg a lavina — idézi fel az eseményeket Varga elvtárs —, akkor kaptunk a megyétől 320 ezer forintot, hogy használjuk fel okosan, és teremtsük meg a növekvő igények tárgyi feltételeit is, itt az otthonban, örültünk, nevettünk: ragyogó, remek! Ez aztán meglepő újévi ajándék! A városi tanács kivitelező részlege nekilátott. Szeptember közepe táján már dolgoztak és a teljes átalakítás befejezését november 7-re vállalták. Osztot- tunk-szoroztunk, és az igazgatónk, Havasi István is úgy látta, nem lesz semmi baj, a fő szezont ugyan egy kicsit később kezdjük, de annál szebb, impozánsabb körülmények között, annak pedig nagy hatása lesz! Míg az építők dolgoztak, mi már bútorok után szaladgáltunk. A város is vett, a megye is adott pénzt, sőt még a városi szövetkezeti bizottság is 30 széket és 10 klubszobába való asztalkát. (Ezek a bútorok zsúfolódnak most egy szemetes, poros ■Bubában. Nincs helyük.) És most jön megint a sláger, s a kérdés: miért sír a másik szemünk? Miért sir ? Varga Andrásé a szó. (Az Igazgató, mint mondják, beteg. Így adódott, hogy a művészeti vezető és Szilágyi bácsi, a „veterán harcos” idézi az eseményeket, úgy, ahogy szép időrendben, egymás után megtörténtek.) >— November 7-ből nem lett semmi. Már szeptember végén gyanús volt nekünk, hogy miért csak három ember dolgozik itt? Ember kell ide! —- kilincseltünk, de embert azt nem küldött senkt Igaz, hogy a járási könyvtárnak adott Művésztelep épületének átalakítása még sürgetőbb volt — ezt a munkát a kivitelező részleg 1962-ben kezdte el és 1964 januárjában készültek el vele —, nem csoda, hogy a művelődési otthonban vállalt munka lassan haladt, előfordult, hogy mindössze két segédmunkás csinálgatta a folyosó oszlopait. Aztán megszületett a második határidő, december 10-e. Ez már tetemes kiesés, de majd csak pótoljuk valahogy, addig fél lábon is megleszünk — gondoltuk. Ami ezután történt, egyetlen mondat: az építők november 20-án összepakoltak, és elmentek. Telefon, kilincselés. Eredmény: január 1-ig a belső munkákat megcsinálják. Látta: ezt sem teljesítették. A naptár szerint, ha nem csal, már február van... Gondolhatnánk, hogy azért húzódik az átalakítás, mert különlegesen igényes és nagy munka is egyben. Van mit csinálni, de ha igazán rászáll egy brigád, hetek alatt megeszi. Ezt az első, november 7-i határidő is bizonyítja, hiszen szeptember közepén kezdtek el dolgozni. Íme a lista: a tető palaborítását ki kell cserélni, mert elavult, beázik. (A pala megvan.) Az épület mögött ki kell szélesíteni a folyosót, a bejáratnál műanyag tetőzetű teraszt kell építeni. (Félig kész.) A tető bádogrészeit le kell festeni. (Megtörtént) Az épület teljes csatornázását ki kell cserélni, mert használhatatlan. (Nem történt meg.) Az épület külső falát űjra- festeni. (Részben elkészült) A kocsifelhajtónak épített kiugró teraszt üveg ablakú klubszobává alakítani. (Elkezdték.) Kialakítani két klubhelyiséget, az egyik a nyugdíjasok klubja lesz. Fotólabor leválasztás egy belső folyosóból. (Ehhez hozzá sem fogtak.) Az előcsarnok átrendezése, pozdorja- burkolat felszerelése. (A pozdorja megvan, a burkolás nincs.) Ruhatári fogasok megerősítése. (Még minden a régi.) ...és az illúziók — A belső, kisebb munkálatokat: pozdorja-burkolat, fogasok megerősítése, festés stb. három ember két hét alatt megcsinálhatná... — mereng az illúziók világában Varga András. — A legnagyobb baj az, hogy mfg tavaly minden jól ment, szakköreink, művészeti csoportjaink erősödtek, produkáltak eredményeket, most? Albérletbe adtuk őket a zeneiskolának, az Ifjúsági Háznak, a víz- gépészeti vállalatnak, a bábosok és a tánczenekar ugyan maradt, de amikor a nagy hidegek voltak, csoda, hogy próbára jártak. Itt vagyunk a fő szezon kellős közepén, és csak a nagytermünk használható, ahol 5 mázsa szén kell ahhoz, hogy langyos legyen a levegő. Sokan elszoknak most tőlünk, nagyon nehéz lesz visszaszerezni őket. Mit lehet ehhez még hozzátenni? Nem sokat. Ha csak annyit nem: kár volt teljesíthetetlen ígérgetésekkel ilyen helyzet elé állítani az Erkel Művelődési Otthon évek óta szépen kialakult kultúréletét. Ha a kivitelező részleg belátja, hogy erején felül vállalt, és időben lemondja a munkát, akadhatott volna más vállalat — aki megcsinálja. Így történt. Most már csak az a kérdés, hogy hamarabb készen lesznek-e, mint a Művésztelep átalakításával. Nagyon jó lenne. Sass Ervin Hatvannyolcmillió dollár értékben történtek import és export üzletkötések két hét alatt A Budapesti Nemzetközi Vásár zárójelentése A napokban adták közre a múlt évi Budapesti Nemzetközi Vásár zárójelentését A hazánkban végbement nagyarányú fejlődést tükrözi ez a jelentés, s hűen szemlélteti, ipari termelvényeink' iránt hogyan növekedett meg a nemzetközi érdeklődés. Az elmúlt évekhez képest 1963-ban csaknem kétszeresére emelkedett a vásár üzleti forgalma. A mintegy ezer hazai vállalat és szövetkezet mellett négy kontinens 27 országából 716 kiállító mutatta be termékeit, s a lebonyolított import és export üzletkötések összege meghaladta a 800 millió devizaforintot (mintegy 68 millió dollárt), ami Magyarország 1962-es évi teljes külkereskedelmi forgalmának több mint három százaléka. A vásárt csaknem egymillió hazai és külföldi látogató kereste fel. Legtöbben a gépipari termékek pavilonjai előtt időztek, s a magyar árubemutató súlypontját is a kohó- és gépipar kiállítása képezte, amely mintegy 19 ezer négyzetméter területet foglalt el. Különösen figyelemre méltó volt a fejlesztés szempontjából kiemelt iparágak bemutatója. A szerszámgépipar kb. ötven, részben teljesen automatizált géptípussal szerepelt. A híradástechnika bemutatója tükrözte a legnagyobb fejlődést, s nem véletlen, hogy éppen ezen a területen legnagyobb az exportunk. Impozáns látványt nyújtott a gyors ütemben fejlődő vegyiparunk, ezen belül gyógyszeriparunk pavilonja is. Hasonlóképpen sokan keresték fel a könnyűipar csarnokait, amelyekben külön helyet kaptak a textil-, bőr- és cipőipari termékek, bútoripari, lakberendezési, valamint nyomda- és papíripari cikkek. A vásár egyik legvonzóbb és legkiemelkedőbb részét az az 52 díjnyertes termék jelentette, amelyek — csaknem háromezer pályamű közül — Az év legszebb terméke címet nyerték el. A vásár legfőbb eredménye, hogy hozzájárult a Kelet—Nyugat közötti kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséhez. A magyar külkereskedelmi szervek jelentősebb importvásárlásai között olyan cikkek szerepeltek, mint például tehervagonok, személy- és tehergépkocsik, traktorok, gabonakombájnok, fejőgépek, bulldózerek, gumiipari gépek, elektroncsövek, szerszámgépek, vivőfrekvenciás berendezések, gáztűzhelyeik, kenőolajblokkok, vegyi és fotóanyagok, szőnyegek, olajbányászati gépek stb. A magyar exportáruk közöl pedig nagyobb üzletkötések jöttek létre: portáldaruk, szerszámgépek, cementszállító kocsik, kábelek, transzformátorok, híradástechnikai műszerek, alumíniumipari termékek egész sora, stúdióberendezések, autóbuszok, bűtorok stb, gyártására. Ezek a rendelések már szerepelnek üzemeink idei export- terveiben. KInbavató ünnepség a TIT-ben A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Béloés megyei szervezete új helyiségbe Jc<özött. A korszerűbb, tágasabb körülmények között a TIT vezetői a klubélet fellendülésével, és általában a társulat szakosztályai által rendezett összejövetelek nagyobb hatásával számolnak. Az új helyiségben Ízléses, a célnak kitűnően megfelélő megyei klubot rendezték be. A klub ünnepélyes felavatására ma, február 14-én« délután 5 érakor kerül sor. Az ünnepélyes fogadás után dr. Nagy László, a TIT főtitkára A kulturális nevelés elvének alkalmazása termelőszövetkezeteinkben címmel tart előadást. (14) __Találkozás 1 9:. november 8. Csaknem két hónapja nem nyúltam naplómhoz. Ez alatt nem történt semmi figyelemre méltó esemény. Az élet űrhajónkon nyugodt, kimért mederben folyt tovább. Abban a pillanatban, amikor elszálltunk a Venusról, a Mars tőlünk egyenes vonalban 370 millió kilométerre volt, de pályáján szembe velünk halad és az űrhajónak csupán 250 millió kilométert kell megtennie ahhoz, hogy összetalálkozzon vele. Ehhez 2500 óra, vagyis 104 nap szükséges. Ebből ötvennégyet már megtettünk. A tegnapot soha nem felejtem el. November 7-én, legnagyobb ünnepünkön . olyan ese- mély történt, amilyen egy ezredév alatt csak egyszer fordulhat elő. Belopolszkij és Pajcsadze pihent. Egyedül tartottam szolgálatot a vezérlőpultnál. Kámov a fülkéjében tartózkodott és holmi számításokat ellenőrzött. Zavartalan, halotti csend honolt a hajón. Reggel hat óra volt. Kámov és Belopolszkij lépett be. Parancsnokunk üdvözölt az ünnep alkalmából, majd meg. kért, költsem fel Pajcsadzét. Már kívül voltam az ajtón, de még hallottam Kámov hangját: — Ellenőrizzük le még egyszer. — Nem szükséges — felelte GEORGIJ MARTINOV: 3CaIand a. JHarson Sárközi Gyula fordítása Belopolszkij. — Pontosan hót óra két perckor. Pajcsadze mélyen aludt hálójában. Enyhén megráztam a vállát. Nyomban kinyitotta szemét. — Szergej Alekszandrovics kéreti az obszervatóriumba — mondtam. — Mi történt? — kérdezte izgatottan. — Azt hiszem, semmi. Kámovot és Belopolszkijt a vezérlőpultnál találtuk. Előttük dobozok, edények a levegőben. Nyilván a reggelink. Rendszerint kilenckor reggeliztünk. Arcukon a nyugtalanság semmiféle nyomát sem fedeztük fel. — Mi történt? — kérdezte Pajcsadze. — Ünnep van — felelte Kámov. — Igyunk egy pohár konyakot az Októberi Forradalom évfordulójának tiszteletére! — Szóval, nem történt semmi borzalmas? — Három percünk van — mondta Kámov válasz helyett Eszembe jutottak az előbb hallott szavak: „Pontosan hét óra két perckor” — s önkéntelenül órámra pillantottam. Egy perc múlva hét Vajon, mi fog történni? — Barátaim! — szólalt meg Kámov. — Elnézésüket kérem« de egy üvegből kell innunk. Két—három kortyot iszunk abban a nevezetes pillanatban, amely mindjárt beköszönt. Űrhajónk fiél perc múlva átszeli a Föld pályáját! Pajcsadzéval a meglepetéstől majdnem felkiáltottunk. — Ez, a számunkra oly nagyszerű pillanat egybeesett nagy ünnepünkkel — folytatta Kámov. — Emiatt gyűltünk itt ösz- sze. Igyunk barátaim az első nagyszabású űrutazás sikeres befejezésére! Hangtalanul és gyorsan száguld az űrben a szovjet űrhajó. Másodpercenként 28 és fél kilométert tesz meg. A Föld láthatatlan útját villámként szeltük át. De parancsnokunk éles szeme észrevette és szíve azt a nagyszerű gondolatot súgta neki, hegy nagy ünnepünkről éppen ezen a ponton emlékezzünk meg. A meglepetés nagyszerű és kellemes volt. Megkértem Kámovot, meséljen a Holdra repülésükről. — Amikor leereszkedtünk a Hold felszínére — felelte Kámov —, ki kellett szállnunk az űrhajóból, hogy mintákat vegyünk a holdkőzetekből. Mindig egyenként szálltunk ki, mert 'kettőnknek nagyon kockázatos lett volna. Hogy miért? Mert a Holden nincs légkör. Tudják, hogy a Föld mindennap rengeteg apró testtel találkozik útján. Ezek az anyagrészecskék csak nagyon ritka esetekben érik el a felszínét. Rendszerint nagy magasságban, a levegősúrlódás következtében elégnek. Gyakran voltunk szemtanúi ennek a jelenségnek és helytelenül „hulló csillagok”- nak neveztük. Tehát a földi légkör megbízhatóan véd bennünket e mindennapos bombázások ellem. A Holdon ilyen védelem nincs és sokszor különböző méretű kő óriási sebességgel hull szakadatlanul a Hóid talajára. Ez nagyon veszélyessé teszi a holdbéli kirándulásokat. Minden egyes kődarab halálos veszedelmet jelent. — És mégis kiszálltak? — Kiszaladtunk. Elvégre nem térhettünk vissza üres kézzel a Földre. Egy ilyen kiszaladáskoc egy apró meteoritdarab fejen talált. Átütötte az acélsisakot és befúródott a koponyámba. Elvesztettem az eszméletemet. A kis résen áramlani kezdett kifelé a levegő és egy perc múlva már halott vagyok, ha nem terem ott mellettem Arszén Geor- gijevics. Az űrhajón tértem magamhoz. — Negyven méternyire az ajtótól esett össze — szólalt meg Pajcsadze. — A Holdon a nehézkedési erő csak hatoda a földiének. öt ugrással maga meliett termettem. Betapasztottam a rést (Folytatjuk)
