Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-16 / 39. szám
Egy félbemaradt jó film a Vd tűidetr) zlírreaTista ihletésű \ plakát hívja fel a figyelmet a film bemutatójára: csak később vesszük észre, hogy a kusza rajz tulajdonképpen egy századvégi gomba alakú kalap, mely nói profilt árnyékol. A modem plakát a rendező tiszteletre méltó szándékát jelképezi: ez a film több akar lenni egy klasszikussá vált magyar író regényének a Rokonok és Katonazene című filmekhez hasonló illusztrálásánál. Az alkotók a Kosztolányiiéinál a mai filmművészet nyelvén, s ami ennél is több, a mai alkotóművész értékelésében akarták kifejteni, hűnek maradva az íróhoz, de a hűséget, helyesen, az „akkor maradsz hű a mesterhez, ha elhagyod őt” elv szerint értelmezve. S mivel a filmalkotóknak ez a szándéka sok tekintetben megvalósult, ne essünk a filmkritikák szokvány hibájába, ne hasonlítgassuk ösz- sze az eredeti alkotást a megfilmesített változattal, hiszen Ranódy László rendező munkája megérdemli, hogy önálló műként bíráljuk. A film témája: a Vajkay házaspár kitörése lefüg- gönyzött, félhomályos, gyötrelmekkel teli életükből, melyet a szörnyű, szegény kis lóarcú, nyúlszájú Pacsirta irányít negédes vén- lányzsarnokságával, ízetlen főztjével. A kirándulás csak pár napos, addig tart, ameddig a lány, nem elmulasztva az utolsó férjhezmenési lehetőséget, vidéki rokonokhoz látogat. A szabadság könyedén kezdődik, de a vidámság csak addig tart, míg az öreg Vajkay fel nem ismeri, hogy a századvégi alföldi kisváros, Sárszeg, minden úri figurájának megvan a maga „Pacsirtája” — a maga púpja —, melynek keservét az illetek egy jól irányzott lelki rúgással lehetőleg tovább is adják annak, akinek tehetik. Mint például Lator Margit, a városka primadonnája, ki otthagyja költő-szerelmét az Agrárbank-elnök Fehér tata kedvéért, és nagy keservében úgy rittyent képen egy kis statisztalányt a kuliszszák mögött, hogy az elfehéredik bele... Látványos körforgásban lejtenek tragikus nevetséges táncot a néző előtt a film fő alakjai, a Párducok asztaltársaságának örökké részeg, hajnaltájt nyilvános házat látogató tagjai, kik annak idején „nem hitték, hogy Deák megmentheti az országot”. Felvonulásuk tragikus, mert hiszen a törpe emberek mellett valódi ér- tékek is pusztulnak itt, a századvégi magyar mocsárban. A kiutat, a mondanivalót — mely egyúttal mai érvényű mondanivalóiévá avatja a jelmezes történe'et — a filmbeli fiatal újságíró (Kosztolányi figurája) fogalmazza meg: ahogy ez emberi belső részek látványától, úgy az élet valóságától sem szabad gyáván elfordulni egy képzeletvilágba, de az álomvilágot tagadó anfiálomvilágtoa sem. Csak a dolgok igazi meglátása és tudomásulvétele után van reményünk, hogy eljutunk a dolgok értelméhez. Mind a téma főbb eseményeit, mind a mű belső gondolatmenetét azonban már a félidőre kibontják az alkotók, így hát — s ez a „Pacsirta” nagy gyengéje — a film a második részben nem ad újat a nézőnek. A filmkészítők további munkája ezután jobbára csak a cselekményszálak elkötése, a mű lekerekítéss egésszé — lényegi hozzáadás nélkül. Innen adódik, hogy a film sikeresen exponált első része után az addig érdeklődő néző már-már unalmat érez. A Pacsirta kitűnő színész- gárdájának erénye, hogy helyenként kilépnek a színházi játékstílusból s valódi filmszínészi alakítást nyújtanak. Illés György operatőr, úgy véljük, maradéktalanul önti képi formába a rendező szándékát. Padányf Anna KÖRÖS TA J KULTURÁLIS MELLÉKLET Ga eo Ga 11564 — 1642J 11 e i MEGJELENT az Alföld februári száma Az irodalmi életben szokatlanul erős visszhangot kiváltó vita után ismét megjelent az Alföld, a Tiszántúl és Debrecen irodalmi és művészeti folyóiratának legújabb száma. Vezető helyén közli a szerkesztő bizottság állásfoglalását: Számvetés, tanulságok, feladatok címmel, s ez a közlemény körvonalazza a folyóiratot ért bírálatok után a lap új célkitűzéseit A szépprózai anyagot ezúttal Andrássy Kurta János szobrászművész színes önéletrajzi részlete, Varga Imre: Kinek jogos a pofon, és Bartha Gábor: L3pjárás című elbeszélése, továbbá Grandpierre Lajos: Napfogyatkozás c. regényrészlete képviseli. Űjabb verseket Boda István, Bihari Sándor, Bécs Ernő, Csák Géza, Csukás István, Iszlai Zoltán, Demény Ottó, Juhász József, Gálám bosi László, Kiss Dénes, Kovács Ferenc, Polner Zoltán és Serfőző Simon tollábái közöl a lap. A Valóságunk rovatban Kunszabó Ferenc, Kardos Pál, a Művészet rovatban Fülöp László, Módy György és Tóth Ervin, a Hagyomány rovatban Lukácsy Sándor, Jócsik Lajos, a Kitekintőben Tod eró Frigyes, Egri Péter, a Kritikai rovatban Tüskés Tibor, Borbély Sándor, Baranyai Imre és Kristó Nagy István írásai jelentek meg. Jegyzeteket és glosszákat Fülöp László, Bényei József, Pálfy István, Kováts Lajos és Csal a Károly írtak ebbe a számba. Születése 400 éves évfordulóján az egész világ felidézi emlékét, ö volt a modern mechanika tudományának megalapítója, a szellemi sötétség és a skolasztika nagy ellenfele. A természettudományos kutatómódszerek (kísérletezés, tapasztalás) megalapítója. A csillagászat terén világot rengető felfedezéseket tett. Pisában, 1564. február 15-én született. Szülei kereskedőnek szánták, majd tehetségét felismerve, beíratták az egyetemre. Fiatal korában — 1586-ban —- a pisai egyetem matematika tanára lett Itt végezte a ferde torony tetejéről a szabadesésre vonatkozó híres kísérleteit Munkásságával, nézeteivel szembekerült professzortársaival és a toscanai udvar haragjával. Páduába ment és 1592-től — tizennyolc éven át — a matematika tanszéken tanított A nagy hírű egyetem legmegbecsültebb professzora. Rendkívül népszerű előadásai messze országokból vonzották a diákokat Hollandiában akkortájt találták fel a messzelátót, s Galilei ennek alapján távcsövet szerkeszt, és azt az égboltra irányítja. Az eddig általa is vallott ptole- maioszi világkép, mely szerint — a mozdulatlan Föld a világmindenség középpontja — összeomlik. „Ezertiatszázklleneben A tudás fénye kiragyog Egy kicsiny házból Páduárs. Galileinek kész a számítása, Hogy áll a nap s a föld forog.” (Brecht: Galllel élete) Távcsövével felismerte, hegy a Hóid felületét hegyek borítják, a Tejút pedig millió csillagra bomlott. 1610-ben fedezte fel a Jupiter holdjait. Később felismerte, hogy a Venus és Mars nem önfényű testek, és a Nap körül keringenek. Ezzel a Kopemikusz-féle heliocentrikus elméletet, mely szerint — a Nap a bolygó- rendszer központja — tudományosan bizonyította. Ellenségei bőven akadtak, bibliaellenesnek nyilvánították. Tudomást szerezve erről, egyik bíboroshoz intézett levelében kijelentette: „...a biblia nem lehet a kutatás akadálya”. Az inkvizíció Rómába rendelte, hogy a felmerült vádak ellen védekezzék. Ez alkalommal sikerült a gyanúsítást eloszlatnia. Rómából visszatérve, hozzáfogott mechanikai munkáinak megírásához. Hosszú évek kutatásainak eredményét dolgozta fel a Discorsi e demonstrazioni című mechanikai főművében. Sokat és kiválóan írt. Művei olvasmányosak, minden tudományos nagyképűségtől mentesek. Írói tehetségét bizonyítják fennmaradt szonettjei. Alkotószelleme nem hagyja nyugodni. Dialgo ... című — beszélgetés alakjában írt — művében kifejti a kopernikuszi alapon nyugvó világnézetét. Tudós körökben nagy elismerést, az inkvizícióban veszett ellenállást váltott ki e munkája. A 70 éves aggastyánnak ismét Rómába kellett utazni a szent inkvizíció élé. Büntetése: esküvel tagadja meg tanait! Később keletkezett legenda szerint, az eskütétel után felugorva, lábával toppantott és felkiáltott: „Ep- pur si mouve” — „és mégis mozog a föld!” — Az inkvizíció máglyáinak lobogó rőt fényében élve, az utókor nem vetheti szemére, hogy nem szállt szembe az inkvizícióval és csak a legenda adta szájába e híres mondást Élete utolsó nyolc évében az inkvizíció foglya. Halála előtt öt évvel megvakul, de szellemi frisseséaét megtartva, haláláig végezte tudományos munkásságát. Emberi nagysága, tragikus sorsa, az igazságért folytatott harca, az emberiség legnagyobbjai közé emeli. Béres István, -j a TIT Csillagászati Szakosztályának elnökhelyettese. fil/Hfi lUtfWV**«« gyilkos Lengyel bűnügyi filmet tűzött műso-ára az orosházi Béke mozi 1964. február 14-től 17-ig. Főszereplői: Ewa Krzyewska és Zbigniew Cyb .lski, Rendezte: Janusz Nasíeter. Maria Aedelsort: c tz e/s ű szerelem Nem tudom, mi volt a neve. Azt sem tudom már, hogy hogy nézett ki. Egyre emlékszem még: görbe lábai voltak. De nemcsak egy kicsit görbék, hanem na. gyón. Ezenkívül futballista volt. Hogy mindezt honnan tudtam, már nem is sejtem, mert senkivel sem beszéltem róla sohasem. Barátai között állt a Széna téren. Hevesen tárgyaltak valamit, ő azonban a sok kiabáló fiú közül is kitűnt viselkedésével. Kezeit dobálta a magasba, Jobb Iá. bárói a balra nehezedett, időnként a levegőbe ugrott. Talán kapus volt. így kezdődött: Véletlenül elmentem csoportjuk mellett és egymásra néztünk. Egészen világos barna szemei voltak, itt-ott apró fekete pettyekkel. Egyszer, amikor már ki tudja hányadszor mentem el mellettük „véletlenül”, megkérdezte: „Elkísérhetem7” Természetesen szabad volt. Na, nem egészen hazáig, csak egy kis darabon. Otthon igazán baj lett volna, ha meglátnak vele. Sajnos, még nagyon fiatal voltam. Időnként, legnagyobb bosszúságomra, még az is megtör, tént, hogy egy-egy elárusitónő letegezett az üzletben. Igaz ugyan, tényleg nagyon vézna voltam. Tehát, elkísért egy darabon. Hogy miről beszélgettünk? Csuda szép az idő. Látta már, hogy nyílnak a liliomok? Láttam ma egy mókust. Egyszer, egészen véletlenül, megérintettük egymás kezét. Csak úgy hirtelen, véletlenül. Mindketten elpirulva néztünk, ellenkező irányokba. Ez azonban nem ismétlődött meg. Valamelyik alkalommal a Birsik úton találkoztunk egy hölggyel, aki nagyon áthatóan nézett ránk, sőt talán egy kicsit haragosan is. Magamban csak annyit gondoltam, hogy mit kell neki úgy mere szigetül a sze. mét? Nem látott még életében sem fiút, sem pedig lányt? De azért megjegyeztem, hogy hogy nézett ki. Nagyon magas, sovány nő volt, oszlopvastagságú lábakkal. Kalapja úgy nézett ki a feje tetején, mint egy palacsintasütő. Néhány nap múlva itt találkoztam vele. Ekkor megszólított: „Hagyja békében az öcsémet, Maga nagyon fiatal ehhez.” Én csak hallgattam, egyetlen szót sem voltam képes kinyögni. Mihez vagyok túl fiatal? — Tehát ő volt a nővére. — „Remélem, megértett? Hagyja békében a testvéremet, úgysem illik magához. Maga nem tudja, hogy mi milyen család vagyunk. Nincs szükségünk semmi kellemetlenségre a szülei részéről, érti?” Család, szülők, kellemetlenség? Miért, miféle kellemetlenségek... ? Nem, legjobb akaratom ellenére sem tudtam egy szót sem szólni. Meg különben is, mit mondhattam volna? Amit mondtam volna, az esetleg így festett volna: „A tulipánok virágzanak. — Pettyek vannak a szemeiben. — A szél fúj.” De persze, csak hallgatni tudtam, a létra továbbment az oszlopain. Másnap „ö” egészen a kapuig kísért. Ahogy hazaértem, anyám így kezdte: „Nem akarom, hogy ilyesmit csinálj. Ki volt?” — „Semmi különös" — mondta öcsém. — „Ki volt?" — kérdezte anyám ismét. „Én... én nem tudom... én... azt hiszem, hogy egy kapus". Más igazán nem jutott az eszembe.
