Békés Megyei Népújság, 1964. február (19. évfolyam, 26-50. szám)
1964-02-16 / 39. szám
WM. február 16. 7 Vasára»i> Több9 mint szennyes Ezernnyeg háborúnak nevezték a francia imperialisták vad fegyveres rohamait Észak, és Dél-Viszen, amint Harkins generális igen | dekre szórt vegyi méreg és a kijói sejti: a partizánok nem az ég- ontott vér —■ végzetes jeniki béből potty annak. Annál inkább a ' fektetés. Erkölcsi törvény, hogy a Egy hét a külpolitikában rtnam népe ellen. Észak Vietnam i helikopteres béi gyilkosok. Ezek — népének azonban kikerült a szeny. amint Russel professzor is tilta- nyet és a franci» imperialistákat1 kozott ellene — halálos méreggel szenny a tisztaságot nem győzheti le soha. Dél-Vietnamban pedig a tisztaságot, az emberiességet és az kiebrudalnia szép hazája földjéről.' Dal-Vietnamban azonban az amerikai imperialisták vették át a ' franciáktól a stafétabotot és folytatják a szennyes háborút Ámde, ha a szennyhez szenny tapad, akkor az el undorító mocsoknak olyan tömege halmozódik fél, amire már nehéz kifejező szót találni. Az USA imperialistái eleinte tagadták, hogy jenki katonák lennének Dél-Vietnamban. Azután kénytelen-kelletlen beismerték, hogy „néhány” katonai tanácsadó mégiscsak jelen van. Később azt sem tagadták már, hogy a „jelen-! téktelen, szervezetlen, söpredék” Viet-Cong ' partizánalakulatok el-* len napi egymillió dollárnyi hadikiadásba verték magukat. Legújabban Paul D. Harkins USA-ge- nerális fogadkozik égre-földre, hogy dollárt, vért 'és hadianyagot nem kímélve,' a vietnami hazafiak fegyveres ellenállását le fogja törni. E célból stratégiai falvakat létesítenek, azaz eltökélték, hogy Dél- Vietnam 17 000 falucskáját erődítménnyé alakítják át. Az erődítményekből lélek se be, se ki — hipermetezik be Dél-Vietnam gyű- j önfeláldozó hősiességet — az USA szennyes háborúja ellen — a vietnami hazafiak képviselik. mölcsöseit és termőföldjeit, hogy a partizánok elpusztuljanak tőle. ^ Sajnos, kisgyerekek, asszonyok és i békés öregek adták meg az árát ennek az „újfajta” szennyes háborúnak. Az állig felfegyverzett khanh- isták és jenki parancsnokaik időnként elfognak egy-egy „gyanús” dél-vietnamit (az első képünk) és erős fegyveres kísérettel viszik a vallató helyekre. De ezeket a mezítlábas, egyinges, éhező embereket vakmerő hősök védelmezik. Hiába vonultatják fed ellenük az U. S. Army — az amerikai hadsereg — legmodernebb emberirtó eszközeit. Amint második képünk dokumentálja, a partizánok „leszedik” az idegen helikoptert a magasból is és napról napra diadalmaskodik elszánt akaratuk a szabadságért. Harkins tábornok mind kétség- beejtőbb eszközökhöz folyamodik. Eközben egyre jobban beszennyezi a kezét. A napi egymillió dollár ..ellenértéke” az automata gyorstüzelő, az éheztetés, a virágzó fölpiénk mozgás észlelhető a vi- lágpolitikai mezőny nyugati felén. Figyelmet érdemel, talán nem is annyira az a megélénkült diplomáciai tevékenység, mely e napokban magas szinten folyik a nyugati szövetség fő hatalmai között, mint inkább a tárgyalások mozgató rugója. Ezúttal ugyanis nem annyira az egységes álláspont kialakításáról van szó, hanem olyan ellentétek áthidalásáréi, amelyek a nyugati szövetség alap- építményét teszik ingataggá. Már az angol miniszterelnök washingtoni útjai előtt olyan kommentárok jelentek meg több nyugati lapban, amelyek nemcsak a két tárgyaló fél álláspontja közötti ellentétekre hívták fel a figyelmet, hanem arra is, hogy valójában más termesze* ű problémák foglalkoztatják e pillanatban az angol, mint az amerikai kormányt. London a ciprusi kérdésnek és Malaysia körül támadt problémáknak szeretné biztosítani az elsőbbséget, Washingtont viszont ennél lényegesen jobban érdekli Kuba, ami pedig a délkeletázsiai térséget illeti: itt az elsőbbséget Dél-Viet iámnak szeretné biztosítani a megbeszéléseken. Az angolok azért vannak előnyösebb tárgyalási helyzetben, mert az amerikai diplomácia már megint egy sorozat balfogást követett el á kubai kérdésben. A kubai halászhajók ellen elkövetett amerikai agresszó nemcsak, hogy nem növelte az Egyesült Államok kormányának a tekintélyét, de még józanabb amerikai megfigyelők is felhívják a figyelmet: nagy jelentőségű diplomáciai tárgyalások közepette az Egyesült Államok megint egyszer látványos kudarcot lesz kénytelen elszenvedni. Az angol miniszterelnök és külügyminiszter nyilatkozataiból is meg lehet ítélni, hogy az angolok ezen a különösen érzékeny ponton próbáinak nyomást gyakorolni az amerikai kormányra. Az angol miniszterelnök ugyanis mégj a tárgyalások megkezdése előtt olyan módon védte meg az angol álláspontot a Kuba ellen alkalmazott amerikai embargo ügyében, hogy teljesen lehetetlenné vált számára a visszavonulás. Arról van ugyanis szó, hogy az amerikaiak a legszigorúbb kereskedelmi blokádot próbálják rákényszeríteni Kubára. Anglia az amerikaiak minden tiltakozása ellenére autóbuszokat szállít »Kubának és nemcsak ezt a kereskedelmi ügyletet igyekszik megvédeni, hanem ugyanekkor súlyos kritikával illeti az amerikai embargo-politi- kát, kijelentvén, hogy ez érteiCsaládban marad... Batista, Trujillo és jó néhány társuk már a múlté, de maradtak még Latin-Amerikában hamisítatlanul régi típusú, afféle „klasszikus diktatúrák” is. Például Nicaraguában, a Somoza família közismert hitbizo- mányában is változatlan a helyzet Illetve azért nem egészen váltqiatlan. Éppen arról van ugyanis szó, hogy a jelenlegi elnök — akit nem Somozának, hanem történetesen René Schieknek hívnak — rövidesen visszavonul és helyét Anastasio Somozának, a hadsereg eddigi vezérkari főnökének adja át Hogyan került a Somozák közé ez a Schick? Éppen a sikk kedvéért. Kezdetben — 1936-ban — vala egy Tacho Somoza nevű fértiú látványos és szokás szerint véres hatalomátvétele. Öt kerek húsz esztendő múlva megölték és fia, Luis követte az elnöki „trónon”. Amikor aztán a már idült So- moza-mergezésben szenvedő ni- caraguai közvélemény hangulata robbanással fenyegetett, a Somozák egy előkelő mozdulattal félresasszéztak — többek kö zött ezt is megtanulták dominikai példaképüktől. Leonidas Rafael Trujillotól — és átadták helyüket egy megbízható emberüknek. Természetesen semmi nem változott, csak a cégér, de úgy látszik Somozáék ezt is csak négy évig bírták ki. Most tehát rövidesen beiktatják íz ifjabb Somoza-fiút, aminek már éppen ideje: szegény, I még eddig egyáltalán nem volt j köztársasági elnök.... (ha—), metlen és ellentmond a diplomáciai szokásoknak is. Elképzelhető, hogy Johnson nem túlságosan örült ennek a leckéztetésnek és bizonyára megkereste az angol politika érzékeny pontjait, hogy ellennyomást alkalmazzon. Az ngol tárgyaló fél leggyengébb pontja kétségkívül az, hogy sir Douglas Home eléggé bizonytalan belpolitikai pozícióból folytatja a tárgyalásokat Angliában rövidesen választások lesznek és majdnem bizonyosra vehető, hogy a következő angol— amerikai tárgyalásokon már nem Home lesz az amerikaiak tárgyaló partnere, sőt, valószínűleg nem is a konzei*vatív párt egyik vezetője. Az angol álláspontnak ezt a gyengeségét az amerikaiak nyilván előre bekalkulálták és éppen ezért nem született a washingtoni találkozón jelentősebb eredmény. TT gyancsak ,,tapogatózó jelle^ ge” van a másik nyugati csúcstalálkozónak, amelynek színhelye Párizs, s amelyben az egyik oldalon De Gaulle, a mérik oldalon Erhard kancellár próbálkozik egy meglehetősen bonyolult helyzet tisztázásával. Ariéi van szó, hogy a meglazult Párizs —Bonn-tengelynek visszaadjanak valamit aktivitásából. Azzal mindkét oldalon tisztában vannak, hogy azt a meghitt viszonyt, ami még Adenauer idejében állott fenn Párizs és Bonn között, nem lehet visszavarázsolni, ámbár az igazat megvallva, ebben az időben sem bizonyult túlságosan aktív intézménynek a Bonn—Pá- rizs-tengely. Mindenesetre több volt benne a bizalom, mint most, amikor Erhard kancellár De Gaulle megkérdezése nélkül, sőt, az ismert francia koncepció ellenére megpróbálja megjavítani nemcsak a Német Szövetségi Köztársaság, hanem a Közös Piac kapcsolatait Angliával. A nyugatnémet lapok még Erhard utazása- előtt felhívták a figyelmet azokra a nehézségekre, amelyekkel a bonni kancellárnak párizsi tárgyalásain meg kell birkóznia. E nehézségek közül a legtöbb fejtörést Bonn urainak az okozza, hogy De Gaulle a Kínai Népköz- társaság elismerésével is bebizonyította: olyan lépésekre is hajlandó, amelyek keresztülgázolnak a jól bevezetett nyugati előítéleteken. Bonnban ugyanis azzal számolnak, hogy De Gaulle esetleg a Német Demokratikus Köztársaság irányába * keresni fogja a járható utakat. Ennek máris vannak bizonyos látható jelei. A közelmúltban néhány francia képviselő, — mégpedig De Gav'^> pártjának a tagjai —, látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaságban és ezt a látogatást a nyugatnémet lapok összefüggésbe hozták a francia kormány új törekvéseivel. Élénk figyelmet keltett ebből a szempontból, hogy Franciaország, amely számos esetben elítélte a nyugatnémetek gazdasági expanzióját és a nyugatnémet cégek által nyújtott hosszú lejáratú kölcsönöket, most '"lentős hitelnyújtással egybekötött hosszú lejáratú kereskedelmi -'gyezményt kötött a Szovjetunióval. A nyugatnémet lapok, éppen ** Erhard párizsi tárgyalásai előtt hívják fel a figyelmet arra, hogy Franciaország olyan messze ment el a külön utakon, amelyek immár nemcsak az Egyesült Államoktól távol ítják el, hanem az egész nyugati rendszertől, hogy Franciaország partnerei számára nem marad más választás, mint vagy követni De GaulJet ezen az úton, vagy teljesen e’s7=kadni tőle. Paál Ferenc
