Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-30 / 24. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek/ 1964. JANUÁR 30., CSÜTÖRTÖK Ara 60 fillér xix évfolyam, zl szám A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Emberek a gyár megöli I Kaland a Marson | Tanítani és újra csak tanítani I Fiatal „öregek” Biharugrán I Hideg éjszaka Elutazott megyénkből a Komszomol-delegáció Négynapos látogatás után szerdán délután elutazott megyénkből a szovjet Komszomol négytagú küldöttsége. A szovjet fiatalok szerdán délelőtt meglátogatták a szabadpártbizottságon mezőgazdasági ! kérdésekről beszélték Supala Pál { osztályvezetővel A találkozón ott volt Misi Sándor, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, a parasztifjúsági osztály vezetője és kígyósi mezőgazdasági szakisko- Bankó Mihály, a KISZ megyei lát, majd Békéscsabán, a megyei j titkára is. Az amerikai külügyminisztérium nyilatkozata a szovjet kormány emlékiratáról Washington Az amerikai külügyminisztérium szóvivője a szovjet kormánynak a fegyverkezési verseny és a nemzetközi feszültség csökkentésének kérdésével foglalkozó emlékiratát kommentálva kijelentette, hogy az Egyesült Államok üdvözli a szovjet nyilatkozatot, minthogy az egyetért az Egyesült Államok korábban elhangzott javaslatával, amelynek értelmében a fegyverek megsemmisítésének első gyakorlati lépéseként a két ország egy az egy arányban semmisítse meg elavult bombázó repülőgépeit. A szóvivő hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a szovjet memorandummal! kapcsolatban pontosabb értesüléseket kíván szerezni. A szóvivő ugyanakkor egy szóval sem emlékezett meg a szovjet emlékirat más fontos javaslatairól. Az AP-hírügynökség azt jelenti, hogy az amerikai kormánykörök szerint nem fogadható el és gyakorlatilag nem valósítható meg az a szovjet javaslat, hogy i valamennyi ország egyidejűleg semmisítse meg bombázó repülőgépeit. (MTI) Török fenyegetések Fokozódó feszültség Ciprus körül Palántagyár Képes tudósítás az 5. oldalon. Fotó: Kocziszky László >vvwa<vvvwvwwvwvw>o<vwv>aawvwwww»w^AWvwasAwvAAe<wwwv»ft ' New York Hírügynökségi jelentések szerint Rosszidesz, Ciprus állandó ENSZ-képviselője kedden tájékoztatta U Thant ENSZ-főtitkárt kormányának álláspontjáról, amely szerint Ciprus nem ellenezné a világszervezet katonai egységeinek a földközi-tengeri szigetországra küldését, feltéve, ha a csapatok összetételét és küldését jóváhagyja a Biztonsági Tanács. Rosszidesz később újságírókkal közölte, U Thant sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy „e kritikus időpontban” korábbi tervek szerint afrikai körútra kell utaznia, de kijelentette, „haladéktalanul” visszatér, ha a helyzet meg- ' kívánja. Az ENSZ főtitkára egyébként — mint a TASZSZ-iroda jelenti — kedden fogadta Ciprus, Görögöm szág és Törökország ENSZ-képvi- selőit és megvitatta velük a ciprusi fejleményeket. U Thant e találkozón felszólította az érdekelt kormányokat, tanúsítsanak önmérsékletet és minden igyekezetükkel a ciprusi béke megszilárdítására törekedjenek. Hightower, az AP amerikai hírügynökség szemleírója azt jelenti Washingtonból, hogy az Egyesült Államok „behatóan tanulmányozza Nagy-Britanniának azt a kérelazonban a washingtoni kormány „még pontosan tisztázni kívánja” a tervezett akció részletkérdéseit, továbbá tájékozódni akar arról, miként vélekedik Görögország és Törökország az angol kérésről”. Mint ismeretes, Anglia azt szeretné, hogy szövetségesei, többek között az Egyesült Államok is — a NATO égisze alatt „rendfenntartó erőket” küldenének Ciprusra”. Az AP legfrissebb tudósítása arról számol be, hogy az amerikai hadügyminisztérium szóvivője szerdán cáfolta azokat a lapjelen- téseket, amelyek szerint az Egyesült Államok 6. flottájának egységei, fedélzetükön bevetésre kész tengerészgyalogsággal, „szokatlan mozdulatokat tesznek a Földközitengeren”. — Semmi szokatlan sincs abban — állítatta a szóvivő —, ha a 6. flotta valamelyik hajója Ciprus közelébe ér, mivel Ciprus a flotta szokásos útirányába esik”. Inönü török miniszterelnök kijelentette, hogyha Cipruson megismétlődnek a görög—török összecsapások, akkor sor kerülhet török csapatok kiküldésére. A török miniszterelnök egyébként kedden tárgyalt Lemnitzer tábomokkal, a NATO európai fegyveres erőinek főparancsnoké9000 traktor, 1200 kombájn, 10 000 pótkocsi 3,6 milliárd forint a mezőgazdaság gépesítésére Í96t-ben mét, hogy küldjön katonai erőket i val, valamint az anV rai amerikai Ciprusra”. A végleges döntés előtt | nagykövettel. (MTI) Mezőgazdaságunk gépesítése az idén részben túl is haladja a má_ sodik ötéves tervben 1965-re előirányzott szintet: egy katasztrálls hold szántóterületre a jövő évre tervezett 6,5 helyett már ebben az esztendőben 6,7 normálhold gépi munka jut. A mezőgazdasági géppark növelésére a népgazdaság 1964-ben több mint 3,6 milliárd forintot fordít. A mezőgazdasági üzemek traktorállománya csaknem 4200 erőgéppel bővül. A beszerzés azonban ennek több mint a kétszerese, csaiknem 9000 darab, mivel 4500 korszerűtlen, elhasználódott traktort kiselejteznek. Főleg az állami gazdaságokban kerül sor erre, ahol a traktoroknak mintegy 15 százalékát cserélik ki, elsősorban nagyobb teljesítmónyűekre. Jelentősen megváltozik az idén a traktorállomány szektorok közötti megoszlása. A termelőszövetkezetek saját gépesítésének fejlesztésére a gépállomások több mint 1200 traktort adnak ei a közös gazdaságoknak, amelyek ezenkí- I vül még 6000-nél több új erőgépeit is akarnak vásárolni. így az |«v végére a mezőgazdaság összes traktorainak több minit 60 százaléka a szövetkezetek tulajdonában lesz. A traktorokhoz a mezőgazdasági üzemek mintegy 30 000 különböző talajművelő és más munkagépet, ezen belül 9000 ekét és 2000 vetőgépet szereznek be. Ezek a munkaeszközök már eddig is kielégítő mennyiségben álltak rendelkezésre, úgyhogy az új gépek minőségi cserét, korszerűsítést jelentenek. Tovább fejlődik az idén a főbb növények betakarításának gépesítése is. A nagyüzemi gazdaságok 1200 gabonakombájnt kapnak, valamennyit a jól bevált szovjet SZK—4-es típusból. Az aratógépek száma a selejtezések miatt valamivel csökken, ezeket ugyanis a jövőben csak olyan területeken alkalmazzák majd, ahol a domborzati viszonyok miatt kombájn nem használható. Az így ren. delkezésre álló gépekkel az idei gabonatermésnek mintegy 90 százalékát lehet betakarítani — 5 százalékkal többet, mint ameny- nyit az ötéves terv eredetileg 1965-re előírt Már nem ilyen kedvező a helyzet a kapások betakarításánál, . i ami pedig a legnagyobb műnk., csúcsot jelentő őszi időszakra esik. A silókukorica és a kukoricaszár vágására alkalmas különféle gépek száma 1500-zal, azaz csaknem 25 százalékkal nő, s így újabb jelentős területeket tehetnek időben szabaddá a gabonavetés számára. A kukon cacfő-törésre használt gépeik közül azonban még egyik sem vált be teljesen, s így nagyobb arányú gyártásra vagy ! importra nincs lehetőség. A | cukor- és takarmányrépát teljes egészében, a burgonyának mintegy 80 százalékát már géppel lehet az idei őszön kiemeiná, de a répafejelés és a termés felszedés gépesítése változatlanul megoldatlan probléma. Elsősorban szintén az őszi munkákat könnyíti meg a mezőgazdasági üzemek szállítókapacitásának bővítése. Tavaly a meglevő pótkocsiknál mintegy 10 000—12 000-rel több kellett volna ahhoz, hogy a teljes termést időben rendeltetési helyére szállíthassák. Az idei terv 8000 pótkocsi beszerzését írja elő, de valószínűleg ennél is többet, legalább tízezret kap a mezőgazdaság. (MTI) í