Békés Megyei Népújság, 1964. január (19. évfolyam, 1-25. szám)
1964-01-23 / 18. szám
A MEGYEI PAKTalZOTTSÁG ÉS A MEGVET TANÁCS l.AfJA Január 30-án: békéscsabai tsz-asszonyok nagygyűlése Január 30-án, a békéscsabai nö- tanács a BARNEVÁL kultúrtermében megrendezi a tsz-asszonyok hagyományos januári, zárszámadás utáni nagygyűlését A termelőszövetkezeti nők egesz napos találkozóját a szövetkezetekben végzett jó munkáért való vándorzászló- és oklevélátadással, ünnepi ebéddel kötik egybe. Az asszonyok „Kétszáz munkaegy- ség”-mozgalmának eredményeit kiértékelő nagygyűlést Békéscsabán először 1961-ben tartották meg, hatvannyolc 200 munkaegységet teljesített fő részvételével. 1962-ben már 114-en, tavaly januárban pedig 220-an gyűltek ösz- sae a találkozón. Jól szemlélteti ez a számnövekedés a szövetkezeti asszonyok munkateljesítményének emelkedését. Az évente megrendezett nagygyűlés vándorzászlaját 1961-ben a Petőfi Termelő- szövetkezet, 1962-ben a Május 1 szövetkezet, tavaly pedig ismét a Petőfi Tsz kapta. Az idei találkozóra a rendezőség mintegy 340 békéscsabai termelőszövetkezeti asszonyt hívott meg, kiknek nagy része elérte a 300 munkaegységet, de közöttük például a Kossuth Tsz-beli Viberák Róza 734, a Petőfi Termelőszövetkezet egyik kertésznője 470, egyik irodai dolgozója 885, egy tehenészetben dolgozó tagja pedig 549 munkaegységet ért el. Kétszáz autó karambolja bondon Anglia nagy résziét áthatolhatatlan, sűrű köd borítja, ami rengeteg balesetet okoz. A London—Birmingham autóút egyik mérföldes szakaszán, Luton város közelében, 200 személy- és teherautó összeütközése torlaszolta el az utat. Szemtanúk állítása szerint a környék kocsi- roncsokkal borított csatatérhez hasonlított. A mentők csak nagy nehezen tudtak a baleset színhelyére jutni. Miután nem volt elegendő mentőkocsi, tűzoltóautókat is felhasználtak a sebesültek elszállítására. Doncaster közelében egy 12 mérföldes útszakaszon 40 autóbaleset történt. A rendőrség elrendelte az út lezárását. (MTI) Védőnők vizsgálják az óvodás korú gyermekek látását Érdekes kísérleti vizsgálatot folytattak a védőnők megyeszer- te az elmúlt hetekben dr. Boross Gábomé megyei gyermekgyógyász főorvos kezdeményezésére, az Országos Egészségügyi Szervezési Intézet megbízásából. Sokszorosított rajzok segítségével ellenőrizték az óvodás korú gyermekek látását, s azokat, akiknél rendellenesség gyanúja merült fel, szemorvoshoz küldték. Békéscsabán például összesen 55 gyereket irányítottak a durva szűrések alapján szemészeti kivizsgálásra. A kísérlet jelentősége, hogy eddig a gyermekek látását csak hétéves korukban tudták ellenőrizni olvastatással. Ha a rajzok segítségével történő vizsgálatok beválnak, a látási zavarokkal küzdő gyerekek nagy részénél iskolás kor előtt korrigálhatják a hibát Az országban először Békés megyében vizsgálják a védőnők ily:n módon széles körben az óvodás korúak látását, ezt eddig csak az egészségügyi szervezési intézet munkatársai végezték szórványosan. Vf ÍREK Erre csörög a dió... Erre meg a mogyoró-. —Tsz-erősítő játék.(Szegő Gizi rajza) .' ..................o- ■ A MÉSZÖV illetékes szakemberei elhatározták, hogy csökkent munkaképességű emberek számára gyógynövénybegyűjtési szaktanfolyamot rendeznek. Megyénk Új gyógyszertárt avattak Sarka dkeresztúron Gyógynovénybegyujlési szaktanfolyam csökken! munkaképességűek részére területén ugyanis legalább 40-féle értékes vadon termő gyógynövény díszük. Felvásárláskor sok bosszúságot okoz a szakszerűtlen szedés és kezelés. A gyulái és a szeghalmi tüdőszanatórium orvosai örömmel fogadták a javaslatot. Vállalták, hogy a tanfolyam idején teljes ellátást és orvosi felügyeletet biztosítanak azoknak az egyéneknek, akik már meggyógyultak, de nehéz fizikai munkát nem vállalhatnak. A tanfolyamon a HERBARIA szakemberei tartanak előadásokat, megismertetik a hallgatókkal a különböző gyógynövényeket, s megmagyarázzák azt is, hogy melyiknek milyen részét: levelét, gyökerét, szárát, magvát vagy esetleg a virágszirmát kell begyűjteni. A MÉSZÖV elhatározta azt is, hogy az olyan termelőszövetkezetnek, ahonnan 2—3 csökkent munkaképességű tagot küldenek a tanfolyamra, gyógynövénymagot ad. így friss levegőn, könnyű munkával, biztos keresethez juttathatják a rászoruló tagokat. A gyógynövénybegyűjtési tanfolyam szervezését megkezdték, a tematikát összeállították. Bensőséges ünnepség keretében adták át január 15-én Sarkad- keresztúron az új gyógyszertárat. Építését a községi tanács és a helyi MSZMP-szervezet, valamint más társadalmi szervek is elősegítették. A községben eddig nem volt gyógyszertár, s most a lakosság évtizedes óhaja vált valóra. Az építkezés 850 ezer forintba került, a vízvezeték bevezetésével és a berendezéssel együtt. Az ünnepségen dr. Farkas Ernő megyei főorVos adta át az épületet, melynek vezetője Bógyi Györgyné gyógyszerész lett. Képünkön: az új gyógyszertárban kiváltják az első gyógy- I szereket! * — BŐVÍTIK BÉKÉSCSABÁN a megyei tanács irodaházát. A munkálatokat a Felsőkörös soron négy és fél millió forint költséggel 1964-ben kezdik meg. — JUGOSZLÁVIÁT ISMERTETI az IBUSZ—TIT ország-világjárók baráti köre rendezvényén január 28-án, kedden este 6 órakor Békéscsabán, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa nagytermében Szőlősi Nagy András. Az előadást színes kisfilmekkel illusztrálják. — A NYUGAT-EURÓPAI országok közül Franciaország még mindig az az állam, ahol leghosz- szabb a munkaidő. A francia munkásoknak sok esetben hetenként több mint 55 órát kell dolgozniuk. — JÓ ÜTEMBEN HALADNAK Békéscsabán a vásártéri lakóházépítkezések. Jelenleg . a V—5, V—6 és V—7 jelű /épületek készülnek. A három épületben 128 lakás épül. — az orosházi kórház építkezésénél teljesítette 1963-ban a 15 milliós beruházási tervét a Békés megyei Építőipari Vállalat. — HÁZILAGOS KIVITELEZÉSSEL készül a Békés megyei Gyógyszertár Vállalat központi telepén a raktár építése, melyet jövőre adnak át rendeltetésének. A központ sem fogad el lottószelvényeket csütörtökön 12 óra után Hosszú ideig az volt a gyakorlat, hogy a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság Nádor utcai székházában még csütörtökön este is elfcígad'ák az „elkésett’* lottózók szelvényeit. A múlt év végén azonban ezt megszüntették, s ott is lezárják csütörtökön délben a lottóládáikat. A rendelkezést azonban még most is sokan nem veszik figyelembe. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság — a reklamációk és az esetleges bosszúságok elkerülése érdekében — ismételten felhívja a lottózók figyelmét, hogy a Nádor utcai központban, s ugyanígy a győri, a pé'si. a debreceni, a szegedi és a miskolci körzeti irodákban is csak csütörtökön déli 12 óráig veszik át a lottószelvényeket. (MTI) — ÖTVEN ÓVODAI FÉRŐHELYET, huszonnégy általános iskolai tantermet és tizenöt középiskolai osztálytermet építenek fel beruházási hitelből az idén megy énkbert. Ezenkívül 45 középiskolai tanterem építését kezdik meg, melyeknek átadására 1965+ ben kerül sor. EGY ÉLET A BÖRTÖNBEN Az Illinois állambeli Chester város börtönéből nemrég bocsátották szabadon Richard Honeket, aki 64 évet töltött fogságban. A mindenkitől elfeledett rabnak a hosszú évtizedek alatt nem volt semmi kapcsolata a külvilággal. Csak rövid idővel ezelőtt jelentkezett egy unokahúga, aki kérvényezte az idős ember szabadlábra helyezését. A 84 esztendős Hőnek bevallása szerint a külvilágban szerzett első tapasztalata — a rendes öltöny okozta, kényelmetlenség volt. Hőnek egyébként most látott először repülőgépet, mert amikor a repülőgépet feltalálták, ő már börtönben volt. Kényszerű szerep... „Ez nem lehet igaz!” — mondták az emberek, mikor világgá röpítették az újságok a hírt: LoLlobrigida válik... Az ügy eddig rendben volna, hiszen nem különös az, hogy egy ismert filmcsillag megunja eletpárját. De Laliéval nem ez történt. A Momente Sera című római esti lap ugyanis harsogó riportban tálalta a megdöbbentő tényt: A jugoszláv származású férj, dr. Mirko Skofic, egy húszesztendős „szürke” osztrák lányért — kivel a velencei filmfesztiválon ismerkedett meg — hagyta ott a férfiak bálványát, az évtized Mona Lizáját. Bármily furcsán hangzik, a fílmsze- repekben oly igen válogatós világsztár most a félretett asszony szerepét kénytelen eljátszani — nem a vásznon, az életben! Lollót, tehát annak rendje- módja szerint otthagyták! Szólhat ezután akár egyetlen szót is az a „halandó” asszony, akit „egy másikkal” felcserélnek? (—dve—) — HOURÓZHATÓ TÜDŐSZŰRŐ-BERENDEZÉST kapott a Gyulai Megyei Tüdőgondozó Intézet. Az egészségügyi berendezés értéke meghaladja a 340 ezer forintot. — Átadtak rendeltetésének január 17-én Békéscsabán, a Békés megyei Víz- és Csatornamű Vállalat székházét, melyben gondnoki lakás is épült. A vállalat megkezdte átköltözését Békésről. — MEGYÉNK EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEI 1963-ban mintegy egymillió forint értékű műszert kaptak az egészségügyi vizsgálatok minél kifogástalanabb elvégzésére. — HATVANAN VESZTETTÉK életüket a brazíliai Jequitinhonha folyó áradása következtében az utóbbi napokban. Hideg idő Megélénkülő északnyugati szél, a köd sok helyen eloszlik. Felhős idő, havazásokkal. A legmagasabb nappali hőmérséklet helyenként megközelíti a 0 fok körüli értéket. BÉKÉS MEGYEI NÉPÚJSÁG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96. 22—9«. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat. Békéscsaba II., Tanács- köztársaság útja 5. T.: 10—21, to—51. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály. Békés megyei Nyomdaipari Vállalat. Békéscsaba. Terleszti a Magyar Posta. Előfizethető .a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 051 |