Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)

1963-12-05 / 285. szám

1903. december 5. 6 Csütörtök Terítéken a mennyiség és a minőség Italbolt-ellenőrzés Csabától—Szarvasig Ellenőrző körútjukra kisértük el az Állami Kereskedelmi Fel­ügyelőség és a MÉSZÖV vendéglátói osztályának ellenőreit. Ezúttal a kiszolgált italok mennyisége és minősége volt a terítéken — Bé­késcsabától Szarvasig a műút melletti italboltokban. Sok minden került a jegyzőkönyvbe„ Fiala-kocsmának nevezik a I Békéscsabai Földművesszövetke­zeit 5-ös számú italboltját, mely néhány kilométerre Csabától az első „áldozat”. Gyanútlanok a vendégek, különösen így: az egyik férfi, a másik nő. — Két féldeci pálinkát. —- Vegyes van csak... — Lehet... Csurog a keskeny rézcsöven a szesz, akár a patikában a cseppes orvosság — csakhogy ez nem egé­szen pontos: mérés nélkül is ke­vésnek tűnik. Most lép be az ellenőr: — Megengedi, hogy ellenőriz­zük a kimért italt? Kolimár János csapos meglepet­ten veszi tudomásul a helyzetet. Érthető az izgatottság: két félde­ci, összesen csak 0,89 deciliter. 1,1 cent az üvegben maradt. Fél­deci konyak is a mérőüvegbeke­rül, s itt is spórolt a csapos. Pénzben a három féldeci 1,22 fo­rintot jelent Kolimár Jánosnak... Sok altjuk! De a bolt rendjét, ellátottságát — azt keveselljük. A jéghideg he­lyiségek, a pislákoló petróleum- lámpa, a jó ég tudja mikor sepert padló — ejnye no’ — a földszöv többet is fordíthatna rá... Betérünk az országúiról a kétsopronyi 10-es számú italbolt­ba. Próbavásárlás. Az eredmény kielégítő. A kis kocsma — körül­belül négyszer négy méter alap- területű az egész helyiség, amely­ben esténként 10—15-en szoron­ganak — becsületére legyen mondva, a vizsgálat folyamán vé­giglátogatott éttermek, presszók, italboltok közül egyetlen hely volt, ahol pontosan mérték ki az italt. Azt azonban már kifogásol­tuk, hogy csak egyféle pálinka és egyfajta szörp kapható itt A he­lyiség kicsinységéből nem követ­kezhet — a kis választék. Panaszolták az itteni vendégek és megállapítottuk mi is, hogy az italbolt és közvetlen környéke na­gyon elhanyagolt. Ezért azonban már a gazdáját, a MESZÖV-öt is hibáztatjuk. A szemrontóan ho­mályos helyiségben csak petróle­umlámpa világít. Nem hisszük, hogy ne lehetne bevezetni a vil­lanyt. A fogyasztók közül Polgári Mátyás bácsi — akit a kvaterkázó vendégek nagypapának hívnak; ő saját korára azt mondja, hogy két­hetes, értsd hetvenhét éves —pa­naszkodott az elhanyagolt bejáró- i ra, a kocsma előtti „kotu”-ra. Meglátják, még egyszer megcsú­szom a sárban és kitöröm a lá­bamat! — mondja. Az italbolt­hoz tartozó WC olyan, hogy „lé­nyegében nincs” — amint azt a bejegyzési naplóba tömören és ki­fejezően beírták az ellenőrök. Gyors a kiszolgálás a Kondo- rosi Csárdában, melyet szintén a földművesszövetkezet üzemeltet. Jó zenekar, tiszta étterem, előzé­kenység. Kell ennél több? Igen, a féldecis pohárba... Két féldeci konyakból több mint egy cent hiányzott Kocsis Mihály csa­pos jóvoltából. 1,57 forint az ab­szolút haszon. Előkerülnék a műszerek is. A röviditalok minősége megfelelő, de rosszat sejttet az „okos gép” a nemes kadar vizsgálatánál. Té­gelyben a bor refraktó-foka 5, a mérőedényben pedig 6 volt. Be- mintázás, s majd a minőségvizs­gáló intézet ad pontos választ: vi­zezték-e a bort Kondoroson? Sok apróságba is belebotlanak az ellenőrök. A jegyzőkönyvben felsorolt utasítások érthetően jel­zik ezt: — pontos italmérést; több étel- és italárlapot az étteremben, egységes címkéket a kiöntő üve­gekre; a zenekar csak az enge­délyezett idő után játszhat az asztaloknál; este is biztosítsanak meleg ételt.« Túl sok ez a Kondorosa Csárdá­ban... Kedves, tiszta kis helyiség a kondorosi cukrászda. A kiszol­gálás is udvarias. A kávé minő­sége megfelelő. (Újfajta mérőmű­szerrel, az úgynevezett rerachto- méterrel vizsgálják a helyszínen a kávét az ellenőrök az eddigi ké­sedelmes, nehézkes mintavétel és vegyelemzés helyett.) Hibákat azonban itt is megállapítottak az ellenőrök. A próbavásárlás alkal­mával két fél Brandy számolása pontos volt, a mérésben azonban — amelyet Krucsó Pálné végzett — összesen 8 százalékos „hiány” mutatkozott, ami a fogyasztó 1,10 forintos károsítását jelenti. A cuk­rászdában semmilyen italárlap nem állt a vendégek rendelkezé­sére, s néhány mérőeszköz hite­lesítése is elmaradt. A művezető úgy tett, mintha nem figyelné Vámost. Az egyik laboránslánnyal diskurált a sor végén. Fújta a füstöt, mímelte a lánynak szóló figyelmet, de a szippantások pillanataiban a la- pát-nagy tenyerű, dörmögő han­gú, megtermett rakodómunkást leste. A sor lassan mozgott előre a pénztárablak felé. Mindenki éke­lődött, oldódott fesztelenséggel beszélgetett, csak yámos álldo­gált és lépdelt csendben, kelletle­nül. Zavarta a sor, a moraj és az a tudat, hogy most megint kevés fizetést kap. A többiek vastag borítékot kapnak, ő csak néhány százast. Persze, mert a gyermek- tartási díjat levonják. Minden hónapban levonják az utolsó fil­lérig. Sokszor elgondolta már, hogy jó lenne visszacsinálni a házasságát, visszahívni az asszo- szonyát meg a gyereket, de ilyenkor mindig ott lebegett előt­te a kérdőjel: érdemes-e újra kez­deni a veszekedéseket, civódáso- kat, amik részben tönkretették családi fészkük harmóniáját. . Annak idején ő volt a hibás, kétségtelen ... — Hétszázkilencven forint 35 fillér... — betűzte le a tekintete kétheti keresetét a borítékról. A biztonság kedvéért a tasakot még meg is paskolta, nehogy benne maradjon valami. Mor- gott magában, a cetlit zsebre gyűrte a pénzzel együtt, aztán lesütött tekintettel kisompolygott az ud­varra a többiek után. A fröcs- csökre gondolt, amit ma este megiszik az Iparban vagy a Ha­lászcsárdában. Szerette az italt. A bódultságért. Fél tíz volt, mikor a szarvas: Árpád-étteremben leültünk az ász- iáihoz. A zenész már az egyik asztalnál húzta, pedig csak tíz őrs után szabadna. A pincér felvette tőlünk is a rendelést, de közben már a felszolgálók „leadták egy­másnak a drótot”; felismerték az ellenőröket. Annál nagyobb vol* csodálkozásunk, mikor a mérés s két és fél konyaknál mégis mint­egy 5 százalékos hiányt mutatott. És ha nem ismernek fel minket? Ugyancsak két fél konyaknál 12 százalékos hiányt mért a több: ellenőr az eszpresszó-részben. A „szerencsés” fogyasztó itt 1,80 fo­rinttal károsult volna. Bár ezt a vendég már sehogyan sem szá­míthatná ki, mivel itt, a presszó- -észben az üvegeken feltüntetett ár nem egyezik az itallapon sze­replővel... « Rövid interjú a kocsiban, hazafelé, az ellenőrökkel: —* Az italok mérésénél majdnem mindenütt hiányt tapasztaltunk. Jellemző, általános ez? — Igen. Mi történik a felelősökkel? — Körülbelül 200 forintig terjedő büntetést fizetnek. Hány ellenőrzés jut évente egy italboltra, étteremre vagy presszóra? —4 Legtöbbször kettő. —* A súlycsonkítást elkövetők ezek szerint egy esztendőben maximum 400 forint büntetést kifizetnek. De „ráfizetnek-e*’ így a sorozatos csalás­ra?-4 Távolról sem. Sőt, bőségesen ki­fizetődik nekik.* — Gyakorlat az ilyen esetekben az elbocsájtás? — Nem. —* Akkor, úgy látszik, a jelenlegi megtorlások enyhesége miatt legjobb lenne, ha minden vendég egy hitelesí­tett mérőedényt hordana a zsebében... Padányi Anna — Varga Tibor Először is a tartozásait rendez­te. Ezeket mindig becsületesen. Kovács Zolinak egy húszas, Ké­kesinek egy ötvenes, Bajnoknak egy tízes ugrott... A betonozott udvar közepén, ahol a gépkocsik a raktárhoz for­dulnak, a művezető utolérte. Alacsony, kék szemű, jávorbaju- szú férfi Csongrádi, örökösen fa­kó kék köpeny lóg rajta és a szi­varzsebéből colostok fityeg ki. Vámos már többször meg akarta kérdezni tőle: János bátyám, mi a fenének hord maga colostokot, — de nem volt mersze hozzá. Ennyire nem mert bizalmaskod­ni Csongrádival, akinek tulajdon­képpen az itteni helyét köszön­heti. Egy fél éve, amikor idevető­dött, hozzá irányították. Felvet­te. Rakodómunkás lett. Azóta itt van. Sokszor csak hajszálon füg­gött, hogy ittmaradt. Az ital mi­att meg az asszony miatt. Az asszony otthagyta, összepakolt, elment. „Nem lehet veled élni. Visszamegyek a gyerekkel az anyámhoz.” Azóta egyedül van, kódorog az emberek között és iszik. Ha pénzhez jut, nem soká­ig melengeti. A művezető cigarettával kínál­ta. Amikor kiengedték az első slukkot, bizalmasan Vámoshoz hajolt. — Sándor, nem volna három­száz forintod kölcsönbe? — kér­dezte, s zavartságot tetetve ma­gyarázkodni kezdett. — Tudod, konyhabútort veszünk, de nem Endrődi (Tudósítónktól) Már napokkal ezelőtt, vastag, szembetűnő piros betűkkel hirdet­ték a plakátok Endrődön, hogy önkéntes véradás lesz a művelő­dési otthon klubtermében. A vöröskeresztes aktívákat — akik különben szervezői voltak e mai eseménynek — már lázas munkában találtuk. Szulyó Pali bácsi éppen a fehér kabátot segí­tette fel Szekeres Sándorra, aki feleségével együtt jött vért adni. Az asszonyok viszont a véradók uzsonnáját készítették nagy szor­galommal. Ök már eleget tettek kötelezettségüknek. Szilágyi Já- nosné, Tímár Lajosné és a többi­ek elsők voltak a véradók sorát megnyitni. A terített asztalok mellett né­hány véradó már a virslit fo­gyasztotta mustárral, mások vi­szont a kristályosán csillogó kö- vidinkával „pótolták” a leadott vért. Űjabb és újabb személyek jönnek. Köztük Rácz Miklósaié és Az előző esztendőkben széles körben alkalmazott gyermekpara- iízis elleni védőoltások eredmé­nye, hogy Békés megyében 1962— 1963-ban már egy gyermek sem kapta meg ezt a gyakran halált vagy maradandó bénulást okozó fertőző betegséget. Idén is sor ke­rül az oltásokra. Az oltóanyagot szájon keresztül, cseppek alakjá­ban juttatják a szervezetbe. Az oltásnak ez a módja a tapasztalat Juszuf Of kan 37 éves török pa­raszt 15 éve vak és süket volt. Nemrégen, amikor tűrhetetlen fogfájás kínozta, elment a fogor­voshoz. Az orvos kihúzta az egyik futja a pénzünk. Még 300 forint hiányzik. Lopva Vámos arcára sandított. Az felkapta a fejét — János bátyám, hát hogyne lenne! Magának bármikor...! — azzal már nyúlt is a zsebébe, hogy előmarkolja a fizetést. Csongrádi mosolygott magában. Nem állta meg, hogy ne hálálkodjon fenn­hangon. — Nagyon köszönöm Sándor. Tudtam, hogy rád lehet számí­tani. Aztán a többire meg vi­gyázz, mint a két szemedre. Ezt a háromszázat elsején megadom... — kacsintott hamiskásan a rako­dóra és tárcájába csúsztatta a százasokat. Vámos arcán csendes mosoly libbent át: én kölcsönöz­tem a művezetőnek. Másnap reggel karikás, álmos szemekkel ment be dolgozni. Csongrádi tudta, hogy Vámos zse­bét az este nagyon égethette a a pénz, leeresztette a megmaradt összeg egy részét. Cimborái min­dig akadnak, amíg a pénzből fut­ja. Csendesen, korholó hangsúly- lyal jegyezte meg: — Sándor, már megint nem aludtad ki magad ... A rakodó nem szívesen nézett a művezetőre. — Hát, betértünk a restibe az állomáson, aztán eliszogattunk — valotta be nehezen. — No jó, csak vigyázz a pén­zedre ... A beszélgetés után harmadnap "a újra össze'alá'kcztak Csongrádi kereste az alkalmat a szóváltásra. véradók lánya, a helyi földművesszövetke­zet dolgozója. — Szívesen adok vért, hisz’ azt a három decit észre sem veszem, másnak viszont nagyon sokat je­lenthet — mondja Rácz Ica moso­lyogva. A Békéscsabai Vérkon zerváló Állomás dolgozói nagy szakérte­lemmel végzik munkájukat. Egy­ből megtalálják a vírust és a fe­hér üvegek egymásután telnek a különböző csoportokba sorolt vérrel. Porubcsánszki Sándor és Szekeres Sándor az átlagos 3 deci helyett, 3,5 deci vért adtak. Dél­után négy órára az utolsó véradó, Havina János is végzett. Csoportosan a cipész ktsz-től voltak legtöbben, összesen 14-en. Köztük olyanok, mint Dinya Er­zsébet, Salamon Istvánná, Kulik György és Gubuc János, akik már máskor is adtak vért. De szintén szép számmal jelentek meg az fmsz dolgozói is. Sz. K. szerint semmiféle változást nem okoz a gyermek közérzetében. A Békés megyei Közegészség- ügyi- és Járványügyi Állomás ar­ra kéri azokat a szülőket, akik idézést vagy meghívót kaptak, hogy okvetlenül vigyék el gyer­meküket az oltásra. Az oltóhe­lyeken december 6-ig kívánságra a nem beidézett gyermekek is kaphatnak védőoltást bal felső fogát. A beteg a fájda­lomtól elájult, de amikor magá­hoz tért, örömmel tapasztalta, hogy visszanyerte látását és hal­lását <— Mi újság van, Sándor? Amaz kelletlenül dörmögött. Csongrádi sejtette, hogy nincs minden rendben. Talán a pénz... — Elfogyott a pénzem János bátyám. A művezető összeráncolta hom­lokát — Ej... haj... jó költő vagy... Ügy félsz attól a pénztől, mint az ördög a tűztől! — Hát... — mentegetőzött su­tán Vámos. Szégyellte magát. Amikor józan volt, s ilyet emle­gettek neki, mint most Csongrádi, elszégyellte magát, mint egy gye_ rek, ha rossz fát tett a tűzre. — Na jó, ne bolygassuk. Most egy fityinged sincs? — vallatta a művezető kutató szemmel. — Csak néhány forintom ma­radt ... — Akkor törleszteni az adóssá­gomat ... — nyomta meg Csong­rádi az utolsó szót, s 30 forintot levelezett ki a tárcájából. Oda­nyújtotta. — Ne haragudj, de töb­bet most nem tudok adni. Ha el­fogy, csak szólj ..; Vámos gyorsan nyomta zsebre a papírpénzt. * Elsejéig lassan, kicsi tételekben megkapta a kölcsönbe adott há­romszázat. Csongrádi elsején Várit, a szál­lító-sofőrt kérte meg, hogy ku- nyeráljon el vagy 300 forintot Vámostól, mert különben hato­dikén már kopog a szeme az éh­ségtől ... Vámos adott. Jó szívvel. Még ■'rült is, hogy kisegíthette a „piló- áját”... ­Pallag Róbert Kölcsönkért százasok Megkezdődjek megyénkben is a gyermekbénulás elleni védőoltások Akinek a foghúzás visszaadta a látását

Next

/
Thumbnails
Contents