Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-31 / 304. szám
t IMS. december 24. 6 Kedd Gyerekek és felnőttek — egyszerre A MÁV majdnem fennállása a nevelők — az igazgató, s a két tokát szólnak. Néhány nappal ezóta, száz éve tart fenn gyermek- kollégiumi nevelőtanár — a szűk- előtt legnagyobb élvezetük a intézményeiket, s ma már az or- séges közvetlen ráhatás mellett ,,krampusz-járás” volt: fekete pu- szág különböző részeiben vannak sokszor csak a háttérben irányi- lóver:*, harisnyás lányok a ieg- ipari tanuló, általános és kö- tanak. váratlanabb grimbuszokat okozzépiskolá* diákotthonai, utóbbi- Példa: a lányok a vasárnapi ták. Megmutatják a karácsonyi ból összesen kettő, egy Békéscsa- kimenőn kívül hétköznap is — be- kézimunkáikat « értelme« esztéti- bán, egy pedig Szegeden. A csa- jelentés után - bármikor elhagy- ^ S bait 1948-ban alapították: a nagy hatják az épületet. Megbíznak színek, formák mellett. Viszont kert közepén lévő szép, üvegezett bennük, önálló, saját felelősség- vannak, akik felhozzák, hogy nem verandas TCöros—parti villát azelőtt gél rendelkező embereket akar— érdemes babramunkát végezni a magáncsalád lakta. Negyvenhat nak nevelni belőlük. boltban mindent meg lehet kapni, gimnazista és közgazdasági tech- Az ilyenfajta neveléshez első (S ha meggondoljuk, hogy sok fel- nikumi lánynak, vasutas szülők feltétel, hogy a diákotthon — ott- nőtt háziasszony színházba, mo- gyermekeinek ad otthont. hon legyen. Sokat tettek az inté- ziba, hangversenyre vagy könyv Ennyit tudtam a békéscsabai zeten belül, hogy ez valóra váljon, mellé az örökös, monoton kézivasutas leánydiákotthonról, mikor A szobák berendezése, az épület munka miatt nem jut el, feltétlen egy délután, áthaladva a havas minden esztendőben csinosodik. egészséges, gyakorlatias gondolko- kerten, a kollégium szilenciumi Az évek során függönyök kerültek zást. az idő becsülését kell felfe- csendjében feimenve az emeletre, az ablakokra, új berendezést ka- deznünk ebben.) Mások ellent- Kovács Gyula igazgató szobájába, P°tt a konyha — a sötét, fával mondanak ennek az érvelésnek: s egyben az intézeti diákélet kel- burkolt helyiség a prágai sörözők pár fillérért keskeny teddybeer- lő* közepébe nyitottam. Kockás hangulatára emlékeztet. — A csíkokat vásároltak, s most buz- blúzban, sötétkék szoknyában és könyvtár havonta gyarapszik. A gón varrják a kucsmát, mert sok hallban perzsaszőnyeg, lemezját- pénzük az nincs, — a divattal szó, rádió, televízió. A sportolók- azonban haladni kell. Nagyon fiának teniszpálya, kosárlabda-pá- talok még, de már önálló ítéletet lya, pingpong-asztal. A paragrafuson túl... Véletlen «illettem föltárni- szabaduláskor is öregtk voltak, de ja a következő történetnek: hát adó, az volt mindig meg van — És hány éves a néni? — kér- is. A g’-rekek kirepültek a dezte a békésszentandrási vb-tit- házból, s a két öreg meg ottma- kár az asztala mellett gyékény- ra£h- Ahogy telt, múlt az idő, Jó- szatyrát szorongató, szemüveges, uos bácsi leesett a lábáról, néhány fekete ruhás, fejkendős, öreg né- ®v úta mór nem tud dolgozni sem. nikét A felesége eljárogat a tsz-be, mi— Ó, lelkem, én már 78 va- kor íó van. összeszed néhány gyök... munkaegységet. Kevés is kell a — És János bácsi tud még dől- két öregnek, ők is ezt mondják, gozni? Valahogy úgy történt, hogy a tsz— Nem tud az, lelkem, öreg az nyugdíjból nem nagyon futotta az már. Márton-napkor töltötte a adóra, hátralékba kerültek. Most nyolcvanat. Azért mondom, hogy behívtuk őket. Erre jött be az most felit kifizetem ennek a száz öregasszony... látta maga is. Sze- forintnak és majd a másik felit, gény, ő is nyomorult. Még gyemellényben, frufrus, hosszú hajú és rövid sörényű, viharfrizurás lányok az asztal körül, a fotelekben. Temesi Katalin, Visy Piroska, Ádám Judit, Rocska Katalin, Ra- bóczky Anna negyedévesek próA diákotthoni ünnepi programok: minden vasárnap műsoros hálják a karácsonyi műsort. Móra- estét rendeznek, ahol a lányok kinovella, Ady-vers hangzik el, 8 élik kamasz fantáziájukat, szerep- köztük kedve* összekötő monda- lesi vágyukat. Havonta egyszer tok a szeretet ünnepéről. A próba ünnepséget tartanak azok tiszteleután megegyeznek, hogy a szöveget bizony még nem árt tanulni. Elbúcsúznak azzal, hogy felmennek a betegszobába ajándékokat címezni. (Később, mikor megnézzük a hálótermet, az ágyban fekvő kis elsős Benke Sarolta náthásán mondja, hogy fel akart költözni a betegszobába, de a negyedévesek „lebeszélték”.) Magunkra maradva, megemlítem Kovács Gyula elvtársnak, hogy milyen közvetlenül beszéltek vele a diákok. Mennyivel másképpen viselkedtek volna, mondjuk húsz évvel ezelőtt az interná- tus igazgatójának szobájában! Ebben a témakörben maradunk, s alkotnak a társadalommal, az élettel szembeni alapvető magatartásról. Mondják, hogy nemrég egyikük két nővéréről beszélt. Az egyiknek a férje esténként fus'.zik. Villát vettek Budán a Hűvös- völgyben. A másik férje kutatóintézetben dolgozik, s a különben elég szerény körülmények között élő házaspár esténként tanul a kis albérleti szobában. „De érdekes, hogy az első nővérem, bár mindetére, akik abban a hónapban szü lettek. Évente egyszer bált rendeznek ... Még tart a szilencium, mikor a tanulószobába megyünk. Leülök ne megvan, olyan közömbös és az egyik asztalhoz. Bemutatkozás, fásult” — fejezte be a lány... Ta- ismerkedés. Szabó Mária, Csányi valy egy növendéket Franciaor- Ilona és Rabóczky Mária harma- szagban elő gazdag édesanyja hív- dikos gimnazisták terveikről be- ta magához. Még hátaslovat is szélnek. Sokat foglalkoznak a pá- Nem ment. Leérettségizett, lyaválasztássál, hiszen még egy s beállt egy 1200 forintos állásba, év és dönteni kell. Ilonka és Ra- A végzett lányok, ha kikerülnek bóczky Mária reálisan gondolnak az intézetből, nem felejtik el a a jövőre. Az előbbi ápolónő, a diákotthont. Kovács György igazmásik óvónő akar lenni. Szabó gató szerint egyik legnagyobb Mária még nem döntött, lehet gond, hogy nincs idő megválaszol- hogy a koreográfusi pályát vá- n, & sok levelet, amely tőlük érkelasztja, lehet, hogy iparművész zik. Többen személyesen is eljön- az intézetben érvényesülő neve- lesz. Hogy ő is reálisan tervez-e, nek lát0gatóba> s elhozzák bemu- lési szempontokról esik szó. A majd kiderül a felvételinél. tatni a ;>kisebbeknek” — a vőlediáklányokra nem „felülről pró- ^ szomszéd asztalnál szintén gény.t. bálnak erőszakolni egy merev fe- harmadikosok. Házi dolgozatot Ír- gyeimet, amelynek terhét, kikerül- nak. A cím: Eléggé tisztelik a mai Padányi Anna ha megint lesz egy „kicsi” pénz... — A gyerekek? — Áh... — száll a sóhaj a meny- nyezet felé, azután halk szóval meséli a néni: — Az egyik Miskolcon, a másik Pesten, a harmarekkorában szolgálólányként az egyik gazda padlását takarította az első háború után, s egy ott talált gyutacs elvitte a bal kezének három ujját. Szemüveget is azóta hord. Nem is tud minden mundik az igaz, itthon van, de nála is kát megcsinálni. & tényleg hiába egy fészekalja gyerek kér kényé- kérnénk, hogy a gyerekei segítse- ret mindennap. Nem tudnak azok ne*k> azoknak is van épp elég ba- segíteni... Meg, megvagyunk mi ^uk' Rer>geteg az unoka. ketten az öregemmel... — Jó, néném, akkor így fizesse ezt a részletet be, aztán majd beszélünk róla megint. Az Bizony halkan mondja, „isten áldja meg”... Kicsit nyikorog az ajtó és aztán mi ketten a vb-titkárral összenézünk. Kezembe veszem a hivatalos, levelezőlap nagyságú, zöld betűkkel nyomott adóidézési lapot, s forgatom. A vb-titkár becsukja az adókönyveit, aztán megszólal: — Nehéz ügy ez... Talán negyven éve is van, hogy a békésszent— !Vem lehelne eltörölni az adót? — ágaskodik bennem a kérdés és látom, hogy a titkár elkezdi rendezgetni a papírokat, aztán egy kicsit olyan kényszeredetten hümmögve válaszolja: — Hát, talán lehetne... de még nincs tisztázva ez a ház sem. — Miért? Hiszen ők építették? — Persze. Csak, hát három éve húzódik, és annyi hivatalos irat született ebben az ügyben. Egyszer a járásnál, máskor pedig a megyénél akad el. — És, ha megoldódik a házügy, andrási községi elöljáróság enge- várhatják, hogy eltörlik az délyt adott János bácsiéknak, hogy kint a falu szélén, a régi vá- lyogvetö gödröknél egy kis házat adójukat? — Talán.. Talán, talán... — fzlelgehúzzanak fel. C olyan mindenes tem a szót és arra gondolok, hogy volt a faluban, dolgozott a községházán, de az OTI-ba bejelentve nem volt. Lassan, kuporgatva felépült a házikó, csak olyan egy- szoba-konyha. Nem volt annak sem helyrajzi száma, sem telek- könyve. ök meg éltek úgy észrevétlenül a faluszélen. Már a felennék a 78 éves néninek és a 80 éven túl lévő bácsinak miért ne szerezhetnék meg azt az örömet, hogy abból a kicsinyke kis pénzükből már ne kelljen adót fizetniük, még akkor sem, ha az, 5. hátralék... Dóczi Imre ve érettségi után a diákotthonból, rögvest levetnék magukról, hanem olyan családi, otthoni légkört teremtettek a kollégiumban, ahol a diákok helyes magatartása, de egész egyénisége i* az önkormányzat, s a saját ébredő felelősségük hatására belülről formálódik, és fiatalok az öregeket? Megkérdem, kit számítanak az öregek közé. Azt mondják, a negyven éven felülieket Tizenhét évesek... Gyerekek és felnőttek egyszerre. A generációs problémáról okos fejtegetések után meglepően gyereke* mondaA Köszönet és hála vér életet ment, „Aki Stumpfné három gyermek édesvért ad, új erőt ad” — anyja. Három gyermeknek adott — hirdetik a plakátok, s életet, s egy negyedikét — Béri 1 Vöröskereszt hívó szavára mind többen jelentkeznek, kik saját vérükkel segítenek a bajbajutottakon. .Ezért a segítségért nem jár pénz. Mert hiszen minden pénznél többet ér — s ezt tartják az önkéntes véradók — az a „köszönöm”, melyet a megsegítettek mondanak. * A minap a szerkesztőségbe került egy levelezőlap. A gyulai kórházból keltezték, s a szöveg így Kláriét — megmentette. Az ő életmentő tette nem kirívó példa. Ha csak a példák nyelvén beszélnénk, itt majdnem ötezer esetről szólhatnánk, hiszen ennyien adtak az idén összesen mint:gy másfél ezer liter vért a megyében megtartott 45 ingyenes véradónapon. A kicsiny, kétezer lakosú Almáskamaráson százti- zenöten, Medgyesegyházán száz- heten, a Sarkadi Cukorgyárban hangzik: „Kedves jó Néni! Örök csaknem másfél százan, Orosházán hálával és tisztelettel köszönöm, hogy véradásával az én fiatal életemet megmentette. Tisztelettel: Béri Klári tanuló.” A címzett, az életmentő soha nem ismerte megmentettjét. Ketháromszáztizenöten értették meg a segítséget kérő szót, s egyetlen napon ennyien jelentkeztek. Mindnyájan, egytől-egyig szeretettel, önként adták vérüket a bajbajutottak megmentésére, s tőjük kapcsolata az imént említett niost, a szeretet ünnepén úgy levélből, s a vért tartalmazó üveg érezzük nem maradhat el a címkéjének feliratából alakult, nekik járó köszönet és hála, me- Utóbbi így szól: „Stumpf György- lm minden megmentett nevében né, Elek, Kétegyházi út 2. A vér- mondunk. adás napja: 1963. július 13.” (Medveczky) A másik otthon M a este ünneplőbe öltözik a család. A gyerek örömtől remegő kis kezét a Télapó karácsonyfája felé nyújtja, s csodálja a csillogó ajándékfát, aztán előhúzza hajasbabáját vagy a szerszámos dobozt — s munkához lát: kócolja a babát vagy építi az emelődarut. A szülő pedig boldogságát talán takarja, de szája sarkában az öröm mosolyog. Együtt van a kis közösség a család melegében, s köszönti a szeretet és a békesség ünnepét. -Ma este nem kerülnek elő a nézeteltérések, a viták, helyette megbocsájtó szempárok „morzézzák” a szeretet és tisztelet jeleit. A család e bensőséges melegét semmi, soha nem pótolhatja, nem helyettesítheti. Mégis eszébe juttat az embernek ez az este egy másik családiasságot, egy nagyobbat, amelynek ugyanolyan állandó tagjai vagyunk, mint e kis közösségnek. Ahol a nap egy részét éljük, ahol dolgozunk, ahol munkatársaink előtt vizsgázunk óránként munkabecsületünkből. Ez is otthon. S talán nincs is olyan ember, aki ne kívánná itt is éppen úgy a családi melegséget, a és szeretetet, mint élettársa gyermekei körében. A mikor erről beszélünk, J 1 vagyis arról, hogy otthonossá kell tenni, emberi melegséggel kell elárasztani a munkahelyet — akkor igaz szavunkat hallatjuk. Ahol az ember tehetsége, örök alkotó vágya megtestesül — s önmagának testesül meg a mi társadalmunkban — ott nem lehet hideg, nem lehet zord az emberi érzelmek időjárása. Nem lehet, mert a mi munkánk műhelye nem a profit pénzverdéje, hanem a javak, az emberért történő cselekedetek szentélye, ahol az alkotás közben is jól akarja érezni magát az ember, akár vasat önt, akár házat épít. Elveinket mi valljuk, s sérthetetlennek is tartjuk. De ennek ellenére tudjuk — vagy éppen ezért érezzük —, hogy nem mindenütt honol még a munkahelyeken az ellátottság, az otthonosság vagy úgy is mondhatjuk, hogy a szocialista munkakörülmény. Butaság magunkat ámítani, s nem tudni, hogy vannak még nyugtalanító munkakörülmények is egyes helyeken. Kevesebb ugyan a rossz, mint a szép, egészséges és modern, de mégis van. Nemrég végigjártam Csabán a vegyesipari vállalat néhány telephelyét. Láttam lavóros „mosdókat”, befagyott csappal tusolót, öltözővel „összevont” ebédlőt. Azt is megmondták az emberek, hogy ez nem méltó már 1963-hoz. De hogyan mondták meg! — Éppen ideje, hogy megépítsük az új telephelyet, ahol már modem lesz a mosdó, öltöző és ebédlő ... |»afl a van is tehát rozoga és kopott falú öltöző, mert eddig még nem futotta a pénzből, tudja a munkás, hogy ez nem a mi társadalmunk „profilja”. Ennek előbb- utóbb el kell tűnnie nálunk, és új, kényelmes, meleg otthon lesz helyette. Tudja, s természetesnek veszi, hogy nemcsak a családi fészeknek kell nálunk az emberi kényelmet szolgálni, hanem a munkahely „szociális létesítményének” is. Az a kapitalista ország vesse hát ránk a követ a még meglévő szociális gondjainkért. amelyikben a munkások úgy látják jövő munkaheteiket, mint a mi munkásaink. És ahogy elmondta önnél a vállalatnál az igazgató: — Mondja meg a tárgyilagos ember, hogy ki a felelős ezekért az elhanyagolt munkahelyekért: mi vagy a múlt?
