Békés Megyei Népújság, 1963. december (18. évfolyam, 282-304. szám)
1963-12-17 / 295. szám
IMS. december 17, 4 Redd Becsületbeli adósság 1963. december 17., kedd. Davy-lámpa 185 évvel ezelőtt, 1778. december 17-én született Humphry Davy angol kémikus, aki az elektrolízis jelenségének jelfedezése révén az elektrokémia megalapítója lett. ő fedezte fel a káliumot, a nátriumot, a stronciumot, a báriumot, a magnéziumot és a klórt. Feltalálta az elektromos ívlámpát, az ebben keletkező fényívet a tiszteletére Davy-féle ívnek nevezték el. Nevét az 1815-ben megszerkesztett robbanásbiztos bányászlámpájával 'tette világszerte ismertté. — 60 évvel ezelőtt, 1903. december 17-én született Erskine Caldwell (ejtsd: Kódwel) amerikai író. Mint alkalmi munkás Amerika több államát bejárta. Műveiben fanyar humorral, realista színekkel ábrázolta a fehér és fekete proletariátus nyomorát, az északi és déli államok közti eUentéteket, a kis- parasztok és a mezőgazdasági proletariátus életét. Bírálta a fanatikus vallásosságot és elítélte a fajgyűlöletet (Dohányföldek, Isten földecskéje). * — 50 évvel ezelőtt, 1913-ban e napon született Szabó Lajos alezredes. A munkásmozgalomba a csehszlovák kommunista ifjúsági szervezetben kapcsolódott be. Munkát keresve egész Európát bejárta. A fasiszták ellen 1944-ben karhatalmi alakulatot szervezett. 1947 óta a néphadsereg tisztje volt, 1956. október 30-án a Köztársaság téri pártház védelmében esett el. * — 60 évvel ezelőtt, 1903 'december 17-én repülitek először a saját szerkesztésű motoros repülőgépükön Orville és Wilbur Wright (ejtsd: Rájt) amerikai technikusok. A Wright-testvérek repülése 50 méter távolságon 12 másodpercig tartott. Az utolsó ősemberek flkármint számolunk,ha az ünnepnapokat is, de még az év végi leltározás követelte munkaidőt is tekintetbe vesszük, mindössze néhány hetünk van hátra ebből az esztendőből. Bizony, ez olyan kurtára szabott idő, hogy még csak nem is számolgathatunk sokat. Nem meditálhatunk és nem sokat tanácskozhatunk feladataink mibenlétén, annál kevésbé, hiszen a feladat teljesen tisztázódott. Mind az ipari vállalatoknál, mind a mezőgazdasági üzemekben teljesítenünk kell az éves terv előirányzatait. Sem a munkásoknak, sem a termelőszövetkezeti embereknek nem szükséges felvázolnunk, mennyi tennivaló van még hátra. Épp úgy tudják, mint a gazdasági vezetők s a pártszervezetek. És azt is tudják, hogy az éves terv előírásait csak teljes erőfeszítéssel, a rendelkezésünkre álló munkaórák minden percének okos, racionális kihasználásával, vasszorgalommal teljesíthetjük. Becsületbeli adósságról van szó. Országunk, népünk élete terveinkre épül, annak életbevágóan fontos fejezete az éves terv. A becsületbeli adósságot pedig nem lehet, nem szabad „többé-kevésbé” teljesíteni. Az előirányzatokat nem elegendő „viszonylag megközelíteni”. Ez az ország senkinek sem marad adósa. Ne legyen hát egyetlen ipari vagy mezőgazdasági munkahely sem, amely adósa marad a népnek. Mi húzhat bennünket vissza, mi csorbíthatja a dolgozó emberek erőfeszítéseinek hatékonyságát az év hátralévő munkanapjain? Mindenekelőtt a közöny. Akár a gazdasági vezetők, akár a dolgozó emberek egy részének közönye. Az a felfogás, hogy „dolgozunk, mint máskor, rendesen, mindent megteszünk, amit általában, mi egyebet tehetnénk ezen felül?” De ez a szürkeség és lendülettélenség nem tarthat vissza bennünket, ha elsősorban a kommunisták, a szakszervezeti aktivisták, a KISZ-fiatalok, a legjobb és leglelkiismeretesebb dolgozók sorompóba szállnak ellene, megragadó példával és ihlető szavakkal egyaránt. Mit bizonyítson ez a példa, mire ihlessenek a rövidre fogott, de értelmes és meggyőző szavak? Azt és arra, hogy most többre van szükség, mint „rendesen”. Igen, rendkívüli erőpróba ez a néhány nap. Többek között az emberi akarásnak próbája. S ha mindenki erősen akarja a tervfeladatofc teljesítését, tudatosan tud és fog is harcolni érte, akkor mindenki megleli a hátralévő tervszakasz feladataiból személy szerint rá jutó részt, és teljesíti becsületbeli adósságát a népgazdaság iránt'. Rövidre fogott szavak — húzzuk ezt alá. Már nincs időnk sem hosszadalmas diskurzusokra, felmérésekre, programozásokra, és nincs időnk végeláthatatlan győz- ködésre sem. A sok beszéd most még inkább, mint máskor, a jó ügynek veszedelme. Most aztán igazán vétkezik az, aki a tennivalókról társalog, ahelyett, hogy kézbe kapná és elvégezné a munkát. Nemcsak az képtelenség, hogy a hátralévő napok programjáról akárhol is ankétokat, egy-két napos tanácskozásokat rendezzenek. De még az is, hogy például a műszaki, gazdasági vagy brigádvezetők magyarázkodjanak: ezért nincs anyag, azért nincs szerszám, amazért nincs szállítóeszköz. Magyarázkodás helyett csak erről lehet szó: hol az anyag, itt a szerszám, ennyi a szállítóeszköz. Panaszkodni? Objektív nehézségekről papolni? Mi értelme volna ennek ebben a dologtól és kötelességektől sűrű időszakban? Esetleges anyaghiány, ilyen hiány, olyan hiány, persze itt is, ott is kísérthet. Mégsem mentségekre és utalásokra van szükség, csakis anyagra, szerszámra, eszközre. Arra, hogy az illetékes helyi vezetők a sikeres és folyamatos munka valamennyi feltételét előteremtsék, a dolgozók keze ügyébe adják. A legmagasabb fokú szervezettség a leghűbb szövetségesük azoknak, akik most eltökélték, hogy eredményesen fejezik be az éves tervet Magától értetődik, hogy ennek a magas fokú szervezettségnek kulcsembere mindenütt a műszaki és gazdasági vezető. Mi ilyenkor az ő legfőbb dolguk? Előrelátni, idejekorán gondoskodni a munka minden feltételének biztosításáról. Gondoskodni — árkon- bokron át ha éppen nem tükörsima aszfalt van a talpuk alatt. Ilyenkor holmi ügyrend szerint levelezgetni, majd tétlenül várakozni a késedelmes válaszra, aztán ismét csak levelezgetni — egyenlő a fecsegéssel és semmittevéssel. A jó és körültekintő vezető most ott terem, ahol hiba van, ahol a legkisebb mértékben elakad a folyamatos munka. És még ott terem, ahol bürokratizmus akasztja el az eredményes tervmunka feltételeit. Ott terem és nem hagyja élni a bürokratákat. Csak a vezetésnek ez az ellenállhatatlan lendülete, mindenütt a kellő időben beavatkozó, és minden szükségletről gondoskodó módszere hozhat teljes eredményt. Közöny, szervezetlenség, munka helyett fecsegés — ezek most olyan tényezők, mint az a bizonyos ven- dégmarasztaló sár, amely ráragad az előbbre igyekvő ember csizmájára és feltartóztatja. Bízvást elmondhatjuk, hogy a munkának ebben a dandárjában minden megtakarított szó, minden elhallgatott fölös szóbeszéd anyagi javakban térül meg. Soha SinCSOn annak különösebb értelme, ha a feladatok végrehajtásának minden egyes ütemében hosszas értekezleteket rendeznek, mégpedig „az elvek tisztázása céljából”. Minek ez? Nálunk az elvek tisztázottak, az elvek körül minden rendben van. Alkalmasint csak annyit kell tisztázni: mit szükséges végrehajtani, mi a megvalósítás legcélszerűbb módja, ki azért a felelős és milyen határidőre végezzen a munkával. És ha ez áll* minden feladatra és minden időben, most különösképpen esedékes. Az a fontos, hogy minden dolgozó ember tudja a dolgát, majd kapjon meg minden szükséges segítséget, hogy azt jól végrehajthassa. És ehhez nincs szükség semmiféle szóözönre. Kevés szót vesztegetve, gyorsan és jól dolgozni az éves terv előirányzatainak teljesítéséért valamennyi szocialista munkahelyen — ez ma törekvéseink tartalma. Az új élet építőinek gyakorlatában mindig százszorta fontosabb szerepe van az észnek és a kéznek, mint — a szájnak. Eszerint álljunk helyt ebben a nagyon fontos időszakban, amikor részint idei elképzeléseink hiánytalan valóra váltása a dolgunk, másrészt kedvező kiindulási alapot szükséges teremtenünk a következő évek munkájához. Egyet ne feledjünk el: személy szerint valamennyi^ ünknek megvannak a terveink, személyes és családi boldogulásunk programja. De ez nem lehet én nem is független az ország, a népgazdaság tervének teljesülésétől. És a személyes tervek teljesülését is az mozdítja elő, ha az évi tervnek a lehető legjobb megvalósítását minden dolgozó ember becsületbeli és szívügyének tekinti. Horváth József Vili Kilián Gyuri pontos volt és előrelátó. Hét órában állapították meg a találkozó időpontját, fél órával előbb ott volt a Liget téren, hogy a három tér közötti utcákban teljes bizonyossággal meggyőződjék róla: nem követik-e. Elindult a Szent László tér felé, bement az elhagyatottabb Halom utcába, a Füzér, majd a Cserkesz utcába. A Martinovics téren kellett találkozniuk. Még mindig maradt tíz perce. Hevesen vert a szíve. Huszonöt éves kora ellenére már régen nem volt újonc az ilyen dolgokban. Erről alig tudott valaki is. Hozzátartozói örültek, hogy itthon van, egy évig nélkülözték a keresetét. Nekik azt mondta, Svájcban volt — onnan küldetett hozzájuk egy ismerős útján előre megírt leveleket. Ez az esetleges rendőri cenzúra megtévesztésére is jó volt. Most — úgy látszik — újra lesz munkája az Egyesült Izzóban. Igaz, csak segédmunkásnak vették fed, de az is megteszi... Lassan ment, figyelt. Ez a találkozó — érezte — fontosabb minden eddiginél. Nagy kockázatot vállalt Sallai Imre, hogy vele az utcán találKitudódott, hogy Brazília egyik isten háta mögötti vidékén, a Mato Grossoban él egy indiain törzs, amyly még a fejlődés ősközösségi folfán áll. Ezek az indiánok néhány családból álló csoportokban élnek, pálmalevelékkel fedett, tágas kunyhókban laknak és főleg gyökozik. De, ha így találja jónak... Megtisztelő a bizalma. Bizonyára tudja, ő a legmesszebbmenőkig elővigyázatos, nem hoz rá bajt. Még egy próbát tett: sietve fordult be újra az egyik sötét utcába, száz lépésnyire megállt, behúzódott egy ház tövébe. Figyelt. Teltek a percek, semmi sem mozdult, nem jött senki. Nem követték. Kerülővel olyan utcákon ment át, amelyeken ezen az estén még nem járt, sietett a Martinovics térre. Ismertetőjel, jelszó — igen, minden az utasításnak megfelelően történt. — Vili — ez volt most az illegális neve, így szólította Sallai —, rendben van minden? — Azt hiszem — felelte Kilián. — Mert éppen erről akarok beszélni. A biztonságról... — örülök, hogy megismertelek. Gyula üdvözöl Bécsből. Hallottam, hogy jól megálltad a helye, dett odakint, az egyéves iskolán. Tetszett odakint? — Nagyon. A küzdelem, az önfeláldozó odaadás, ahogy szembe fordulnak mindennel, ami visszafelé húzza őket. Nagyszerű népigen — mondta Sallai. — A kerekkel táplálkoznak. A gyermekeket már korán megtanítják halat fogni és íjjal lőni. A rendkívül nehéz életviszonyok következtében a törzg kipusztulóban van. A Mato Grosson jelenleg mindössze ötszázan élnek, holott a század elején még kétezren voltak. mi népünk is nagyra hivatott, jobb sorsra érdemes. Most itthon kell felhasználnod, amit tanultál... Igyekszünk majd úgy dolgozni, hogy kevesebb legyen a lebukás. Igaz? Kilián bólintott: — Kell — mondta. — Megengedhetetlen az a könnyelműség, amely lábra kapott az elvtársak körében — folytatta Sallai. — Visszafogta a hangját: — Mintha ném is lennének rendkívüli állapotok. Ügy beszólt, mintha már legalább fél órája lettek volna együtt. Megszokta, hogy a közepén kezdje, a legfontosabbnál, s ne vesztegesse az időt holmi felesleges bevezetéssel. Egyre több a letartóztatás — erősítette meg Kilián. — Azért, mert hiányzik az elő. vigyázatosság. — Sallai kissé bosszúsnak látszott. — A szervezetekbe spiclik és provokátorok fészkelik be magukat. Keresik a párt szívét, hogy oda irányítsák a döfést. — Nyilvánvaló — mondta Kilián. Sallai megállt, hátranézett. — Azt mondjátok, ez a negyedév lesz a KIMSZ rohamnegyede — kezdte kis idő múltán. — Megkétszerezitek a tagok számát. Jól van, ez reális terv, a párt helyesli. De napról napra nő a veszély, ha nem vigyázunk jobban. (Folytatjuk) A Várpalotai Szénbányászati Tröszt férfi munkaerőt vesz fel 18—40 éves korig mélyszinti bányamunkára. Kedvezményes munkásszállást és napi háromszori étkezést biztosítunk. Nős és családfenntartók évente 64 mázsa ahydrált szenet kapnak térítés nélkül. *" Útiköltséget felvétel esetén megtérítjük. Felvételhez szükséges: rendezett jnunkakönyv, két hétnél nem régibb tanácsi igazolás és katonakönyv. Jelentkezni lehet 1964. január 30-ig, a Várpalotai Szénbányászati Tröszt Munkaügyi Osztályán. x VADÁSZ FERENC: (16.)
