Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-13 / 266. szám
MCI. november 13. 2 Szerda A nemzetközi kérdéseket tárgyalások útján kell megoldani London Home angol miniszterelnök beszédet mondott Londonban a polgármester bankettjén. Ez volt a miniszterelnök első nyilvános szereplése, amióta visszatért a fővárosba, hogy átvegye a kormány vezetését. Sir Douglas-Hoone kijelentette: „Minden nehéz nemzetközi kérdést, beleértve a berlini problémát, tárgyalások útján kell megoldani, bármilyen hosszúak is ezek a tárgyalások, mivel az emberiségnek nincs más választása”. — Az embereiknek abba kell hagyniuk a háborúskodást, s le kell mondaniuk a háborúról, mint a konfliktusok rendezésének eszközéről, — mondotta Douglas-Home —, majd hozzáfűzte: Hruscsov úr éppen úgy, mint mi, tisztában van a nukleáris háború veszélyével. Az angol miniszterelnök véleménye szerint a nemzetközi légkörben bekövetkezett legutóbbi változás további reményekre jogosít. Ezután azonban ismét azt hangoztatta, hogy Angliának szüksége van nukleáris elrettentő erejének megőrzésére, mert — mint állította —, csak így tarthatja fenn nemzetközi befolyását. — Ebben a kérdésben csak akkor változtathatjuk meg álláspontunkat, — fejezte be szavait úr Douglas-Home —, ha megvalósul a teljes és kiegyensúlyozott leszerelés. (MTI) Nixon nem lesz alelnökjelölt New York Richard Nixon, az Egyesült Államok Eisenhower elnök idején volt alelnöke, vasárnap az amerikai televízió munkatársának nyilatkozott politikai terveiről. Szóba került Eisenhower elnöknek az a vasárnapi televíziós kijelentése, hogyha a köztársasági párt elnökjelölő kongresszusa nem tudna megegyezésre jutni az elnökjelölt személyét illetően, áthidaló megoldásként Nixon lesz a párt alelnökjelöltje a legközelebbi elnökválasztáson. Nixon azzal válaszolt Eisenhower szavaira, hogy hangoztatta, „semmilyen körülményeik között sem” kíván áléinak jelöltje lenni pártjának. (MTI) BELGRAD Mazurovnak, a Legfelsőbb Tanács elnökségi tagjának, a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsága első titkárának, az SZKP Központi Bizottsága elnöksége póttagjának vezetésével megérkezett Bedgrádba a Legfelsőbb Tanács küldöttsége. LIMA A limai egyetemen előadást tartott Victor Paul Haye de la Tőrre, az Amerikai Népi Forradalmi Szövetség (Apra Párt) elnöke, amikor felforgató elemek egy kézi bombát dobtak a terem közepére. A merényletet nagy felfordulás követte, több diák megsebesült. CANAVERAL Az „Andrew Jaokson” amerikai atomtengeralattjáróról — amely hétfőn a parttól mintegy ötven kilométerre merülésben hajózott —, kilőtték a Pólaris-rakéta „A— 3” típusú, javított változatát. A rakéta 3660 kilométer távolságban ért célba. (MTI) Húsz év után megtalálta a lányát Varsó Húsz évvel ezelőtt SS-legények zsidó internáltakat kísérték a lub. lini utcán. A csoportból valaki menekülni akart. Sortűzzel árasztották el a védtelen embereket. — 145 évvel ezelőtt, 1818. november 13-án született Magyar László Afrika-kutató, Délnyu- gat-Afríka egyik első felderítője. Kalandos élete során feleségül vette az egyik fejedelem lányát. Művei angol, német és portugál nyelven jelentek meg. Ütinaplói és néprajzi megfigyelései tudományos értékűek (15 év Dél-Afrikában). A róla szóló irodalomból Thirring G: Magyar László élete és tudómé, nyos működése (1937), valamint Német I.: Őserdők mélyén című, 1955-ben megjelent regényes életrajzát ajánljuk. 1938-ban Szombathelyen szobrot állítottak neki. 1963. november 13., szerda. Zofia Salamon mellől lelőtték hatéves kisfiát. Zofia kilenchónapos lányával az egyik közeli katolikus templomban keresett menedéket és hogy a kislány ne kerüljön a hóhérok kezére, az egyik oltár mögött elrejtette. Fér ja Oswiecimben pusztult el. Öt Bergen-Belsenbe szállították, ahonnan a felszabadulás után második férjével — akit a táborban ismert meg —, Kanadába vándorolt. Férjével együtt mindent elkövetett, hogy hírt kapjon eltűnt gyermekéről. Végül húsz év után sikerült a Lengyel Vöröskeresztnek megtalálni a lányt, aki éppen e napokban tartotta esküvőjét egy Jezi- orko nevű faluban. A boldog anya most hazalátogatni készül. „Anyai szívem állandóan azt súgta — mondta újságíróknak —, hogy lányom él.” (MTI) A többség és egyesek Egy pedagógus taggyűlés margójára A szokottnál jóval élénkebb taggyűlés volt a középiskolás pedagógus pártszervezet október havi taggyűlése Békéscsabán, amelyen a KISZ-t segítő tanárok számoltak be munkájukról. Hogy a vita miért volt élénkebb, azt lényegézöttük olyan, aki talán szánalomra méltó, mint a Pécsi Sándor alakította lelkileg összetört egyén, mégis többségük nagy erőfeszítést kifejtő, hasznos tagja szocializmust építő társadalmunknak. Ez az általános tehát, s ezért elsősorban ben véve a Népújság hasábjain az e2| a ^pust kellene megjeleníteni. elmúlt napokban megjelent két írás eredményezte. Ezzel kapcsolatban bírálták a cikkírót. A vitát kiváltó írások érintették a pedagógusokat, amit sértésnek tekintettek, de szó volt arról is, hogy a filmek sem adják meg a pedagógusok munkáját értékelő teljes mondanivalót. Igazat kell adnunk azért is, mert pedagógus témájú filmjeinket ösz- szehasonlítva a szovjet filmekkel, lényeges különbséget találunk. A szovjet filmek a pedagógust rendszerint úgy ábrázolják, hogy általában nagy többségük kifejti népnevelői fáradságos munkáját. Elismerik fáradozásukat. Ügy vé- Filmjeink általában szánalmas iem, hogy a forgatókönyvírók ta- figuráknak tüntetik fel a pedagó- innának maguknak olyan témát, gusokat, legtöbbjükben valamilyen lealacsonyító szerep jut nekik. Így többek között szó esett a legutóbb bemutatott Hogy állunk, fiatalember? című alkotásról, melyben a pedagógus tartalmilag talán vagyemberi leg mély gondolatoké fn elhangzott, azzal nem mmdenmely a fenti követelményeknek felelne meg nagyobb nevelő értékkel. Ami a sajtóban megjelenő bírálatokkal kapcsolatosan a taggyűlémutatott, de mégis szánalmas személy képét keltette. Ezzel kapcsolatban talán jogos a kérdés: tényben értek egyet. A pedagógus is követ el hibákat A sajtó pedig nemcsak eredményeket regisztráló, hanem bíráló fórum is, Felleg szánalmas figurák volnának a , , . , , . „ _ . „ , adata, hogy a konkolyt elválassza p agogu . tto ugyan szó a búzától, s elősegítse a pedagógu- sincs, hogy a színészi alakítást tét- gokról alko{ott he]ves ítéletek tar_ i c irrtlna mrálai! tArevÁva a tjaC- , , ... tossagat. Ehhez az is hozzátartozik, hogy adott esetben elmarasztaljon. Ha így fogják fel egyesek az egy-egy pedagógust érintő írást, akkor ez nem a pedagógusok tekintélyének lejáratása, hanem te volna bírálat tárgyává a tag gyűlés, hiszen a színész úgy játszik, ahogy a rendező kívánja, s a rendező úgy rendez, ahogy a forgatókönyv szól. De, hogy valahol valami probléma van, az kétségtelen. Igazat kell adni a pedagógu- munkájuk nagyobb megbecsülése. soknak abban, hogyha van is kö- segítése. Háló Ferenc Békegyűlést tartottak a békési Járásban A békési járási nőtanács, a járási • Hazafias Népfront-bizottság és a járási művelődési ház vezetősége az elmúlt héten, szombat este Budapest—Moszkva címmel műsorral egybekötött békegyűlést rendezett Békésen, a járási művelődési ház nagytermében. A békegyűlésen Turgonyi Júlia, az Országos Nőtanács művelődési osztályának vezetője mondott beszédet a járás összes részéből megjelent 600 főnyi hallgatóságnak. A jelen voltak megtekintettek a községi művészeti csoportok és úttörők műsorát. Magyar László — 195 évvel ezelőtt, 1768-ban e napon született Bertel Thorvaldsen dán szobrász, a klasszicizmus korának egyik legkiválóbb művésze. Első jellegzetes műve Jason szobra (1801), melyet a mitológiai témák hosszú sora követett. Művészetével az antik szépségideáit igyekezett újra életre kelteni. (Ámor és Pszüché, Bacchus és Ariadne, Nagy Sándor diadalmenete — relief). Élete utolsó szakaszában vallásos tárgyú műveket alkotott. Egyéb híres művei: a mainzi Gutenberg-, a suttgarti Schiller-szobor. Koppenhágában műveiből múzeum alakult. * — 95 évvel ezelőtt, 1868-ban e napon halt meg Gioacchino Rossini olasz zeneszerző. Nevét az Olasz nő Algírban c. operája tette ismertté már 21 éves korában. Későbbi műveivel a XIX. század olasz operairodalmának egyik jelentős képviselőjévé lett, műveit a csillogó, derűs humor és a romantikus operák hősi pátosza jellemzi. A bemutató kudarca után a Sevillai borbély világsikert aratott. Néhány jellegzetes műve: Otelló. Semiramis, Teli Vilmos és híres öregkori műve a Stabat Mater. GERŐ JÁNOS: AfnUc ftincs töutétuf Kemal Atatüxk emlékülés a Tudományos Akadémián A magyar UNESCO-bizottság kelet-nyugat albizottsága a Magyar Tudományos Akadémián emlékülést tartott Kemal Atatürk halálának 25. évfordulója alkalmából. Az ülésen részt vett dr. Maller Sándor, a magyar UNESCO-bizottság főtitkára, valamint a társadalmi és a tudományos élet több vezető személyisége. Jelen voltak Ali Refik Ileri ügyvivő vezetésével a budapesti török követség munkatársai és a diplomáciai testület több képviselője. Ligeti Lajos akadémikus elnöki megnyitója után Perényi József egyetemi tanár emlékezett meg a nagy török államférfiról. (MTI) (20) Kálmán András már világosan beszélt. Rövid bevezető után a lényegre tért. — Ügy látszik, maga a termelőszövetkezet elnöke sem helyesli teljes mértékben a százalékokat meg az állatok elherdálását. Ez pedig jó jel. Igaza van Szilasi elvtársnak, nagyon meg kell fontolni a járási szervek intelmeit. Mi mindig a szövetkezet érdekében lépünk fel, ha kell, a vezetők ellenére is. Arra kérem az egész vezetőséget, gondolkozzon ezen ... Azt hiszem, ma este nagyon fontos dolgot jelenthetek be: kormányunk megsegíti a mérleghiányos termelőszövetkezeteket. Mi ötszázezer forint középlejáratú hitelt javasolunk juttatni a nyírzsadányi Kossuthnak. Ezzel felszabadul a bankban a tsz folyószámlája, újra megindul a normális pénzforgalom. Lehet munkaegység-előleget fizetni rendszeresen. De mit szól vajon az állam, ha azt látja, hogy itt elprédálják a közös vagyont? Nem jól van ez így, tisztelt taggyűlés. Arra kérek mindenkit, fontolják meg szavaimat. Fejét körbeforgatta, szigorúan nézett az emberekre. Mintha mondani akarna még valamit, mélyen lélegzett. De mégis meggondolta magát, hirtelen leült. — Tessék, lehet hozzászólni! — biztatta a tagságot Sütős. Csend volt hosszú ideig, míg végre Bujdosó felemelkedett a helyéről. Néhányszor megköszörülte a torkát, majd csendesen kezdte: — Szilasi elvtárshoz lenne néhány szavam mindenekelőtt. Nem tetszik nekem a felszólalása. Olyan nesze semmi, fogd meg jól. Pedig Szilasi elvtárs, te nagyon jól tudod, mi vitte munkába az embereket. Az anyagi ösztönzés. És adhat ide az állam milliókat is, ha a tagság nem lát célt maga előtt, újabb milliókkal növelj»'k az adósságot. Jól jön a segítség, tagadhatatlan. De azt is vissza kell egyszer fizetni. Itt az előbb Kálmán elvtárs a közös vagyon herdálásáról beszélt. Megcsuklott a hangja, zavarba jött. Idegesen krákogott és a zsebében kotorászott. Kis noteszét előszedte, s míg azt lapozgatta, abbahagyta a beszédet. — Nézzük csak a számokat! — folytatta szinte hadarva. — — Tavaly elhullott a malacok harminc százaléka. A baromfiakból ezrenként kétszázötven. Ezer anyabirkától hétszázat neveltek két éven keresztül. És most mi a helyzet? Hat százalék a malac elhullás: aránya. A csirkéké öt és a bárányoknál még jobb a helyzet. Ha ebből kiadjuk a megígért részt az állat- gondozóknak — amit én prémiumnak mondanék legszívesebben, akkor is sokkal több marad a szövetkezetnek, mint tavaly. Hangsúlyozom, sokkal több. És ráadásul minden állatgondozó elégedett, a jövedelme kielégítő, sőt jó. Azzal, hogy érdekeltté tettük, nemcsak a maga részét keresi meg, hanem gyarapítja a közöst is. Aki ezt nem érti, akár tetszik, akár nem, ellensége a fejlődésnek. — Mondd ki kereken, hogy ezt rám érted — szólt közbe Kálmán András dühösen. Sütős őt is nyugalomra intette: — Szót kaphatsz még, de most Bujdosóé a felszólalás joga. Az agronómus nem vitatkozott. Tovább mondta: — Nem állítom, hogy ez a legfejlettebb jövedelemelosztási mód. Szívesen dolgoznék én is garantált munkaegységgel. De ha nincs hozzá erőnk, akkor be kell érjük ezzel. Nálunk beválik, ezért alkalmaznunk kell. Saját érdekünkben. Ami pedig az elherdálást illeti, ezt kereken visszautasítom. Ha eltékozol- nánk a szövetkezet vagyonát, börtönben lenne a helyünk, nem a szövetkezet élén.