Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)

1963-11-30 / 281. szám

IMS. november 30. 2 Szombat I „24-es” különleges bizottság jelentésének vitája As ENSZ-köxgyűlés csütörtöki ülése New York Az ENSZ közgyűlése csütörtö­kön hozzálátott a gyarmati rend­saer felszámolásának kérdésével foglalkozó „24-es” különleges bi­zottság beszámolójának megvita­tásához. A bizottság ezer oldal terjedelmű jelentése azokat az in- tézíkedéseket és lépéseket tartal­mazza, amelyeket a különleges bi­zottság ajánl Dél-Rhodesia, Dél- nyugat-Afrika, a portugál gyar­matok, Észak-Rhodesia és más gyarmati uralom alatt levő terü­leteik függetlenségének biztosítá­sára. Sori Coulibaily, a Mali Köztár­Washingtom Lyndon Johnson, az Egyesült Államok új elnöke csütörtökön a Hálaadás napja alkalmából rádió­én televízióbeszédet mondotta „Hét olyan napot éltünk át — hangsúlyozta —, amelyet nem egy­könnyen felejtünk el”. Johnson emlékeztette az amerikaiakat Ken­nedy elnök tragikus sorsára, majd felszólította őket, őrizzék meg Észak és Dél, Kelet és Nyugat egy­saság képviselője, a bizottság el­nöke felszólalásában hangsúlyoz­ta, hogy a 24-es bizottság folytat­ja a gyarmati rendszer felszámo­lása problémájának vizsgálatát. Az elnök rámutatott, az ENSZ igen nagy szerepet játszhatna ab­ban, hogy a gyarmati országok ne „a gyűlölet légkörében” ha­ladjanak függetlenségük felé. Alekszejev, Ukrajna küldötte kijelentette, kormánya hajlandó támogatni minden erélyes intéz­kedést, amely a gyarmati terüle­tek függetlenségének elnyerését szolgálja. A közgyűlés a vitát pén­teken folytatta. (MTI) ségét, gyorsítsák meg annak a napnak a közeledtét, amikor nem lesznek többé faji, vallási és te­rületi előítéletek. Johnson beszédében azt is be­jelentette, hogy az elhunyt elnök emlékére Cape Canaveralt, az 1-es számú atlanti-óceáni rakétakilö­vőhelyet és a floridai világűrkuta­tó központot Kennedyről fogják elnevezni. (MTI) A TASZSZ közleménye Moszkva A világűr további meghódításá­ra irányuló tudományos kutató- program bővítése kapcsán a TASZSZ-hírügynökséget felhatal­mazták annak közlésére, hogy az 1963. december 2. és 1964. január 25. közti időszakban a Szovjetunió­ban kozmikus objektumok hordo­zórakétáinak új, tökéletesített vál­tozatait lövik ki a Csendes-óceán vízterületének két körzetében. A TASZSZ közleménye ezután ismertette a két körzet földrajzi koordinátáit. A szovjet kormány annak ér­dekében, hogy szavatolja a tengeri hajózás és a légi közlekedés biz­tonságát a hordozórakéták kilö­vésének idején, felkéri mindazon országok kormányait, amelyek ha­jói és repülőgépei az adott idő­szakban a hordozórakéták utolsó előtti lépcsőjének becsapódási kör­zetei közelében tartózkodnak, az illetékes hatóságok útján utasítsák e hajók kapitányait és e repülőgé­pek parancsnokait: kerüljék el a Csendes-óceánnak a közlemény­ben ismertetett koordináták által körülhatárolt vízterületét és lég­terét. (MTI) A szovjet közéleti személyiségek amerikai látogatásáról New York Johnson elnök beszéde A dallasi gonosztett után A N«w Statesman írja vezércikké­ben: Csak most tudtuk meg, hogy közvet­len Kennedy meggyilkolása után az Egyesült Államok katonai hatóságai állandó utasítása alapján riadókészült- ségbe helyezték a stratégiai atomhad­erőt. A Kennedy halála és az új elnök eskütétele közti 91 percig a kizáróla­gos felelősség atomháború indításáért aa amerikai vezérkarra hárult. Ezek az ijesztő tények aláhúzzák a dallasi go- nosztett fontosságát. Az amerikai el­nök most nagyobb felelősséget visel, mint bármely ember a történelemben. Hogy tovább élünk-e vagy sem, az Jó­részt az ő idegeitől és ítéletétől függ. Nem vitás, hogy az emberek a bizton­ság ésszerű mértékét érezték, amíg Kennedy volt az elnök. Bármilyen csa­lódásai voltak a belügyekben, növek­vő önbizalommal és biztonsággal moz­gott nemzetközi téren. Tudott tanulni tévedéseiből, ami az államférfi legér­tékesebb tulajdonsága. Az atomesend- szerződés aláírása, lépések csapataink és atomfegyvereink ritkítása felé Kö- zép-Eurőpában — mutatták, bogy Ken­nedy kerülte ugyan a szükségtelen kockázatokat, de eltökélte, hogy fenn­tartja a haladás állandó lendületét és Hruscsovval folytatott tárgyalásai so­rán felfedezte a szilárdság és békü- lékenység pontosan belyes egyensú­lyát. Ezért halála igazi és nemcsak jel­képes veszteség. Mind Moszkva, mind Washington megnyugtató gyorsasággal hangsúlyozta, hogy Kennedy halála nem fogja félbeszakítani a kelet—nyu­gati párbeszédet. Mindkét fővárosban a józan, felelősségtudó etbberek belát­ták, hogy Kennedy iránya volt az egyetlen ésszerű Irány. Johnson, akt Kennedyvel együtt részt vett a kubai félelmetes szembekerüléssel, szintén belátja, nem szabad engedni, hogy a nagyhatalmak ilyen kockázatokba ke­veredjenek. Lényegileg ugyanazon cél­jai és módszerei lesznek, mint elődjé­nek voltak. A szovjet közéleti személyiségek csoportja Blohin akadémikus ve­zetésével folytatja körútját az Egyesült Államokban. A szovjet vendégeik ellátogattak Chicagóba és Clevelandbe. Chicagóban találkoztak az ot­tani egyetem professzoraival és diákjaival, ismert művészekkel, egészségügyi dolgozókkal, vala­mint az Amerikai—Szovjet Baráti Társaság chicagói szervezetének képviselőivel. November 25-én a csoport Cle­velandbe érkezett és két napot töl­tött vendégségben Cyrus Eaton farmján. Eaton a szovjet vendége­ket szívélyes fogadtatásban része­sítette. A szovjet közéleti személyiségek Chicagóban értesültek Kennedy elnök tragikus haláláról, s a saj­tó, rádió és televízió számára adott nyilatkozataikban fejezték ki mélységes részvétüket az ame­rikai népnek. A csoport tagjai részt vettek több főiskola és egye­tem gyászünnepségén. (MTI) 14 2. Jó pártfogó Feri hálás volt Badantinak. Nagy szó volt munkához jutni, hiszen ezrek lézengtek a Baross téren meg a József utcai köp­ködő előtt és mindenfelé. A fiú — huszonegy éves volt — felné­zett a nála kilenc évvel idősebb munkásra. Maga előtt se tudta még tisztázni, barátjának tart- hatja-e vagy hát milyen kate­góriába sorolható egyáltalán az ismeretségük? Az ősszel találkoztak a Mag­dolna utcában. Badanti egy cso­port közepén állt és arról be­szélt — ami már akkor is az volt, azóta is állandó témájuk —, hogy az OTI-ban munkás- igazgatást kellene teremteni. Nem tűrhetjük — magyarázta a körülötte állóknak —, hogy a munkások béréből levont pen­gőket aktatologatókra költsék. Amikor Badanti a beszélgetés után elindult a Népszínház utca irányába, Feri gondolt egyet, nyomába szegődött. Máig se tudná megmondani, milyen ösz­tönök dolgoztak benne. Tény, hogy odament Badantihoz és megkérte: ha tud, segítsen raj­ta, szeretne munkához jutni. VADÁSZ FERENC: — Azt se tudom, öcsém, hogy ki vagy — mondta meglepetten Badanti. összehúzott szemmel nézte. — Igaza van — ismerte be Feri. — Ne haragudjon. — Dehogy haragszom,' szó sincs róla. — Badanti felneve­tett, kezét nyújtotta. — Na, gye­rünk. Feri szépen, sorjában elmon­dott neki mident. Azzal kezdte, hogy még a nyáron nagy sze­rencsével sikerült elhelyezked­nie az egyik zuglói fűrésztele­pen. Onnan nemrég elküldték a munkások felét. Ö is kikerült. De hát, elvégre vasas volna, miért ne próbálhatná meg vas­ipari üzemben? Nehéz dolog — mondta Ba­danti. — De... áruld el, mi ju­tott eszedbe, hogy éppen hoz­zám fordulj? Valaki küldött? — Dehogy. — Akkor? Badanti megállt, szemügyre vette a fiút. — Nos? — Hallottam az előbb, hogyan beszélt. Ott a Magdolnában. Nem is tudom... Nem abból, amit mondott, hanem ahogyan... Gon­doltam, törődik a másokkal, ak­kor talán velem is... — Mondd csak... — Nincs egyéb, amit mond­hatnék. Az apám idős ember. Ö is vasas. A Győrffy—Wolfnál dolgozott, Erzsébeten. Tudja, egy kicsit megégette magát tizenki­lencben, ezért mindig csak olyan megtűrt ott a fémáru- gyárban. Sose dolgozott le egy­folytában egész esztendőt. A mutter is beteges. És most se az öreg nem dolgozik, se én. — Miért gondolod, hogy én segíthetek? — Mondom, hallgattam a be­szédét... Az olyan embereket, amilyen maga, sokszor emlegeti az apám. Gondoltam, maga se­gít. — Jól van — mondta Badan­ti — megpróbálok valamit. — Már a Városi Színháznál jártak. Megállt, mintha eszébe jutott volna valami. — Tegezz bátran... Zalai kaleidoszkóp Ahol ingyen adták a bort — A gesztenye hazája — Gyárak városa Amikor autónk a balatoni mű­útról Balatonkeresztúrná! rátér a 72-es keszthelyi útra, szinte észre­vétlenül megváltozik a táj képe. A somogyi part csaknem egymásba- épült fürdőtelepeinek csdnoß üdülőépületeit, villáit, kertes nya. ralóit, sárga kavicsszőnyeges, ár­nyas sétaútjait, hangulatos fe­nyőligeteit a szél ütemére bóbitás fejüket ingató kiterjedt nádasok váltják fel, a tengerzöld színű tó felett röpdöső sirályokat pedig a Kis-Balaton nádtengerének ezer­nyi más víziszámyasa. Nemsokára átsuhanunk a Zala folyó hfdján. Füzesek, vízelveze­tő csatornák, rizsföldek, öntözött rétek adják meg a táj jellegét. Megérkeztünk Zalába. • Az utast meglepi errefelé a leg­különbözőbb irányú törésekkel, földrengésekkel szabdalt táj gaz­dag változatossága, amit lehetet­len bármilyen geológiai rendszer­be foglalni. A domb itt dombnak magas, hegynek alacsony. Minden völgy­ből egy másik, abból egy harma­dik nyílik. A táj vízrajzi szem­pontból is roppant érdekes terüle. te hazánknak. A folyók irányát nem okvetlen vízválasztók szab­ják meg. Ezek gyakran két irány­ba, visszafelé is folynak, mint pél­dául a Principális-csatorna vize. A „göcsörtös”, „göcsejes” táj települései rendszerint egy-egy berekhez legközelebb eső, fenn­síkok kiugró peremére, börcökre, „szegekre” épültek, amelyek min. degyike tulajdonképpen egy-egy család ősi telephelye. Mint pl. Kustaszeg, Gombosszeg, Györki. szeg, Zalaegerszeg. Ez az egykori elhanyagolt, is­ten háta mögötti vidék — aminek a jelzője „sártenger” volt —, ma a gazdasági és társadalmi fejlő­dés olyan útjára lépett, ami a sok évtizedes elhanyagoltság mu­lasztásait van hivatva pótolni. • Zalaegerszegen körülbelül tíz esztendővel ezelőtt jártam. Akkor csupán a vidéki város utcáinak virágszőnyegei vitték színfoltot a városképbe. A mai Zalaegerszeg a Kossuth — Jól van — egyezett bele örömmel Feri. — Akkor szer­vusz. Előre is köszönöm a szí­vességed. Papp Feri hazafelé menet jól­eső melegséggel gondolt új is­merősére. Érezte, jő pártfogót nyert. Azóta többször találkoztak a Vasas székházban. Beszélgettek mindenféléről. Még színét se lát­ta az Erzsébet királyné úti gyárnak, de már majdnem min­dent tudott róla. Badanti és gyárbeli barátai sokat beszéltek a fémlemeziparról. Ferivel madarat lehetett vol­na fogatni örömében, amikor újra munkához, keresethez ju­tott. Az első naptól kezdve na­gyon igyekezett. Már csak azért is, nehogy Badanti szégyent valljon vele. Büszke volt, hogy ott dolgozhatott mellette. A mosolygó tekintetű, szőke fiút hamarosan megkedvelték a műhelyben. A lányok és az asz- szonyok azért, mert mindegyi­kükhöz volt egy-egy kedves sza­va, a munkások ügyességéért, tanulékonyságáért. Az öregebbek, ha Feri nem volt a közelben, elismerték: „Arany keze van a gyereknek.” (Folytatjuk) Lajos utcai pontházzal, „blajhá- zaival”, a Lenin úti új lakónegyed színpompás, modern lakóépületei, vei tesz mély benyomást a látoga­tóra. Egyik legnagyszerűbb ipari létesítményén, a ruhagyáron kívül exportra is dolgozó vaj. és sajt­gyára, tégla-, cserép-, kályha-, szesz- és kenyérgyára jelentős ipari városok sorába emelik. Szelíd hajlású, zöld dombok kö­zött fut az út Nagylengyel felé. A mezőgazdaságilag szépen kultu­rált tájon csak barátaim figyel­meztetésére veszem észre a mész. sziről bólogató „szúnyogokat”, azokat az egy-egy erdőszegély al­ján vagy kukoricás szélén működő mélyszivattyúkat, amelyek a föld­ből szüntelenül szívják a „fekete aranyat”, az olajat. Gellénházán vagyunk. A régi faluhoz csatla­kozva, a dombtetőn miniatűr vá­ros áll, a Zalai Kőolajfinomító Vállalat lakótelepe. Emeletes művelődési ház, gyógyszertár, üz­letház, virágos előkerttel, sóit ró­zsával, stílusos lakóépületek, amelyeknél nyoma sincs az üze­mi lakónegyedek megszokott si­várságának. * Zala azonban a gesztenyének is hazája. Ha már itt járok, nem mulasztom el, hogyha túl is va­gyunk a gesztenyeszüreten, vala­mit csak ne vigyek innét magam­mal ennek élményeiből. Este hat órakor indulunk gép­kocsin az egyik közeli gesztenye­termő faluba, Nemes-Sándorhá- zára. A koraest sötétjében az utat bizarr keretbe foglalva szaladnak velünk szembe visszafelé az ut- menti fasorok, erdők színes lomb­díszletei. Néhol egy-egy falu fény_ fűzére teszi még illuzorikusab- bá a suhanó tájat, miközben autónk reflektorfényévei igyekszik szétverni a völgyfeneket megülő köd gomolygó páráit. Másfél órai kirándulásunk márlege: egy csodálatosan szép esti autóút és — egy zsák geszte­nye • Kocsink Zalaegerszegen letér a városi útról és ráfordul a Gogán- hegyi szőlőkbe vivő dűlőútra. A kiváló szakszerűséggel mű­velt hatholdas szőlőben Eszter Jenő vincellér házigazdái szívé­lyességgel mindjárt a pincébe in­vitál bennünket. A 20—25 hekto­literes hordák sora belevesz a pince homályába. Ö-rizlinggel telt pohárral a kezünkben néz­zük, amint Tóth Géza barátunk a szakember érdeklődésével, le­guggolva, a gyertya világánál gyönyörködik a bor zöldes fényű gyöngyözésében. Később a présházat, a szőlőt nézzük meg, azután a borkóstoló második menete következik, óva­tosságból most már a „levegőn”, a borház előtt ízlelgetve az idei termésű rizlinget. A vincellér közben az 1958-as bőséges szüretről beszél, amikor a zalai gazdák nem tudtak mit kezdeni a sok borral. A pincék előtt még csöbörben is bor állott. Az egyik gazda a járóke­lők számára poharat is tett a bo­rosdézsa mellé meg ezt a felira­tot: „igyál, amennyi kell, csak a poharat ne vidd el...” Ebben a pár szóban benne van a zalai ember szíve, lelke, vendég- szerető embersége. E sorokat is azért írtam, hogy minél többen ismerjük meg őket. Surányi Sándor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents