Békés Megyei Népújság, 1963. november (18. évfolyam, 257-281. szám)
1963-11-16 / 269. szám
1M3. november lfi« 2 Szombat Az első szeminárium után Jobb későn, Szürkének« semmitmondónak tűnik a válasz, legalábbis első pillanatra: „...Azért tanulok, mert — mint tagjelölt — kötelességemnek tartom ezt..." Szinte protoko- láris, hivatalszerű. Hovorka János észre is veszi elégedetlenségünket, s mielőtt lehúzza a redőnyt, ezt mondja: Lehet, hogy nagy szavaknak hiszi ezt elvtárs, de rögtön megmagyarázom Nyugodtan beszélgethetünk most, ebédidő van, bezárt a tót- komlósi 12-es számú vegyesbolt is, amelynek egy éve Hovorka János a vezetője. Fiatal, szolid kinézetű, jóvágású ember. Hét éve dolgozik a földművesszövetkezetnél és szakmai hozzáértésére, komolyságára jellemző, hogy 23 esztendős kora ellenére őt bízták meg az üzlet vezetéséveL Naponta 150— 200 vevő fordul meg pultja előtt, s az előbbi gondolatot folytatva, ezzel is kezdi a magyarázást: — Tanulókaromban sokat hallottam jót is, rosszat is a kommunistákról. Tudja, hogy van ez kérem, rengeteg ember megfordul a boltokban, az egyiknek ilyen, a másiknak meg olyan a felfogása. Fígy azonban még azokból az évekből megmaradt bennem. Az, hogyha jóra fordult valami, azt is, de ha rosszul alakult, azt is a kommunisták tevékenységével magyarázták... Kommunisták... Olvastam az újságokban, hallottam a rádióban; külföldön is milyen súlya van tetteiknek. Ha va. laihol tüntettek a munkások a kormányuk ellen, ha sztrájkoltak magasabb bérért vagy nagy békemenetek, tüntetések követelték a megegyezést, az enyhülést, idegen országokban — mindig a kommunisták voltak azoknak legfőbb szervezői, mint ahogyan ma is ők... Ügy látszik, a vékony redőny átengedi a szavakat, mert kívülről zörgetni kezdi valaki: Boltos bácsi, itt van még? — hallatszik egy vékony hang. — Mit akarsz, Erzsiké?... — Édesanyám elküldött a kenyérért.. A kis Erzsi biztosan eljátszotta útközben az időt, hogy zárás után érkezett De Hovorka János megértőén leemel a pultról egy kenyeret, s csak ennyit mond a kislánynak: — Máskor jobban igyekezz! — Átveszi a pénzt és folytatja: — Szóval, csak azt akartam kifejezni az előbbiekkel, hogy homályosan alakult bennem a gondolat: kell legyen valami közös a kommunistákban, ami irányítja cselekedeteiket, ami egységes ítéletalkotást eredményez náluk a fontos dolgokban, éljenek a világ bármelyik részén... Hallottam aztán később kommunista eszmékről, de valahogy olyan megfogha- tatlannak tartottam ezt Nem is sejtettem, hogyha néha-néha a boltban vagy másutt egy kommunista valamilyen oktondi megjegyzést kiigazított vagy megért- tetett valakit a környezetével, ezt éppen az eszme birtokában tette, tudatosan. De ha nem is sejtettem, egyre jobban éreztem a kommunisták felelősségét mindenben, még a közvélemény alakításában is. — Nem akarok hosszú lenni, — mentegetődzik Hovorka elvtárs. — Márciusban jelentkeztem a pártba, tagjelöltnek. Felvettek. S a taggyűléseken értettem meg, milyen messze vagyok még attól, hogy kommunistává váljak. Egyszerűen homályosak maradtak előttem az összefüggések sok fontos dolog közt, pedig akartam, hogy mindent megértsek... — Tanulnod kell, Hovorka elv- társ — mondta Moravszkiné, a párbtitkárunk. — Az első szeminárium érttette meg aztán végképp velem, hogy mi minden van, amiről eddig nem tudtam. Ne nevessen ki az elvtárs, de nem is gondoltam volna, hogy már 110 évvel ezelőtt megjelent a Kommunista Kiáltvány. Erről beszélt Németh elvtárs, az általános iskola tanára az előadáson, s a kommunista eszméről — most már megértettem —, amely nem más, mint a pártok iránytűje minden tettükhöz, így az egyes párttagok iránytűje is. Aki ismeri az elméletet, nem téited el a különböző vélemények, állásfoglalások, ráhatások közepet_ te sem, ez adja meg hát a kommunisták biztonságát, határozott ítéletalkotását minden dologban. Arról nem is beszélek, hogy milyen hasznos dolog ennek birtokában lenni olyan munkahelyen, amilyenen én dolgozom... S most mondja meg maga, elvtárs: nem kötelessége-e minden párttagnak és tagjelöltnek tanulni az elméletet? Hát ezért teszem én is... * Hovorka János az első szeminárium után elvállalta, hogy felkeresd azokat, akik valamilyen ok miatt nem jelentek meg és elmagyarázza nekik, miről volt szó. S a tájékoztatás, a marxizmus— leninizmus kérdései első előadásának visszaadása közben valami büszke érzés töltötte el, annak a tudtata, hogy máris többet tud, mint néhány évvel ezelőtt. Varga Dezső Ez év tavaszán nyílt levelet intéztünk az egyik békéscsabai vállalat műszaki vezetőjéhez a Népújság hasábjain. A levél mondanivalóját — a magunké mellett — munkások ítéletalkotása képezte, akik az illető elvtársat — bár nem nevezték meg — keményen bírálták basáskodó magatartásáért. Mint ilyenkor lenni szokott, a levél megjelenése után több üzemből felhívták szerkesztőségünket telefonon, s kifejezték egyetértésüket, helyeselték az írás megállapításai*. Nem tévedésből írtuk, hogy több üzemből. Ugyanis a tipizált egyénre ott is „ráismertek”, ahol nem járt az újságíró. Ott pedig, ahonnan ténylegesen szólt, a vezetők, de még a felsőbb szervek is mindent elkövettek, hogy „megmagyarázzák” a körülményeket, egyszerűbben: „tisztára mossák” a kritizált elvtársat. Pedig nem egy valakiről Íródott a levél — ezért nem írtuk ki az illető nevét — hanem hibák ellen, amelyek rontják a munkások és a vezetők kapcsolatát. Miért térünk vissza erre a fél évvel ezelőtt megjelent nyílt levélre? Azért, mert ugyanazok, akik annak idején tájékoztatták a szerkesztőséget, most ismét jelentkeztek és közölték: fél év alatt mintha kicserélték volna mérnökünket, szinte teljesen új ember lett. Türelmesen meghallgat mindenkit, s.munkájában figyelembe veszi az észrevételeket. Ha néha-néha fel Is erősiti hangját valakivel szemben, akkor az jogos, mert az illető valóban rászolgál a keményebb bánásmódra. Használt tehát a bírálat. így van ez a legtöbb esetben. Annak ellenére basznál, hogy a megbírált elvtársak eleinte kéz- zel-lábbal tiltakoznak . ellene, mert a kritikában legtöbbször ellenük irányuló személyes támadást vélnek. Egy-két nap után KOMMENTÁR a szovjet közéleti személyiségek amerikai fogadtatásáról GERŐ JÁNOS: AtoÚAC HÍHCS tdluéfifr Washinton Szagatyeljan, a TASZSZ tudósítója írja: Szerdáin ismert közéleti személyiségek, a szovjet tudományos és kulturális élet kiváló képviselői érkeztek háromhetes látogatásra az Egyesült Államokba. A csoport vezetője: N. N. Dlohin, a szovjet— amerikai intézet elnöke, a Szovjetunió orvostudományi akadémiájának rendes tagja. A világhírű szovjet tudósok, mérnökök, írók, művészek és újságírók látogatásukat a Szovjetunió és az Egyesült Államok diplomáciai kapcsolatai megteremtésének 30. évfordulójára időzítették. Fel akarták használni ezt a látogatást arra, hogy baráti találkozókon vegyenek részt az amerikai társadalom képviselőivel, hogy fejlesszék és bővítsék a két ország népeinek közvetlen kapcsolatait. A szovjet társadalom küldötteinek érkezése azonban annyira felborította az Egyesült Államok külügyminisztériuménak lelki egyensúlyát, hogy még az udvariasság legelemibb normálról is megfeledkezve, olyan szovjetellenes hisztériába estek, amelyet Goldwater szenátor és hívei, a birchisták is joggal megirigyelhetnének. Washingtonban a szovjet küldöttséget különleges emlékirattal fogadta a külügyminisztérium. Ebben azt ajánlják minden amerikai társadalmi szervezetnek és magánszemélynek, hogy ne vegyenek részt semmiféle találkozón a szovjet vendégekkel, bojkottálják , őket, mivel állítólag a „szovjet propaganda gépezetet” képviselik és általában — úgymond — „rendkívül veszélyes és gyanús emberek.” Az emlékirat a továbbiakban követeli, hogy az amerikai társadalmi szervezetek utasítsák vissza a szovjet küldöttségnek minden olyan esetleges javaslatát, amely a szovjet és az amerikai nép kapcsolatainak fejlesztését célozza. A hivatalos Washington valódi vasfüggönyt vont a szovjet küldöttség köré. A külügyminisztérium utasítására az amerikai főváros egy sor politikusa mondta le a szovjet vendégekkel előre megtervezett találkozóját. A washingtoni sajtó teljesen elhallgatja a szovjet vendégek érkezését. Mi az oka vajon az amerikai külügyminisztérium elképesztő és szégyenletes magatartásának? Az UPI hírügynökség, miután közli a külügyminisztérium emlékiratát, azt írja, hogy az amerikai diplomaták ilyenfajta reagálásának állítólag az az oka, hogy a Szovjetunióban kémkedés vádjával nemrégiben letartóztattak egy bizonyos Barghoom nevű amerikai „professzort”. A nevetséges indokolást természetesen nem lehet komolyan venni. Az amerikai diplomácia lehetetlen magatartásának valódi oka egészen más. Arról van szó, hogy a külügyminisztérium nem először igyekszik ellenőrzést teremte- . ni a szovjet és amerikai nép min- I denfajta érintkezése fölött. * (23) Nagysokára Sütős kitalált valamit — Mi lenne, ha a traktorosoknak is adnánk lucernát? Elvégre náluk jobban senki nem vesz részt ebben a munkában. Nemcsak kaszáltak a gépekkel, de a behordás zöme Is rájuk vér. Ha a többi tagnak el lehet számolni a terményelőleget, akkor nekik is. — Igazad van! — egyezett bele Bujdosó. — Rá kell beszélnünk Szilasit. Elég gyáva ugyan, de azért hallgat az okos szóra. — Akkor megfordulók és te beszélsz a fejükkel — mondta Sütős. Könnyedén felugrott a Ze- torra, előrehúzott a hídig és ott visszakanyarodott. — Gyere! — mutatott a háta mögé, azután, amikor Bujdosó felkapaszkodott, hármas sebességre kapcsolt... A traktorosok a másik Zetor árnyékában heverésztek. A látogatókat nem valami szívélyesen fogadták. Éppen csak megbökték a sapkájuk szélét. — Hallom, hogy sztrájkba léptek! — kezdte Bujdosó nem hangosan, de azért erélyesen. A traktorosok összenéztek. Szájuk gúnyos mosolyra torzult. — Agronómus elvtársnak, ha három hónapig nem adnának fizetést, biztosan ugyanígy tenne — felelte ellenségesen az idősebbik Kocsis gyerek. — Ha valami bajuk van, előbb szólni kellett volna. Orvosolni 1 diet mindent idejében. A másik Kocsis fiú, Peti fordította rájuk tekintetét. — Szóltunk ml már százszor, ha többször nem. ígéretben nem is volt hiány. Azt hittük, valóban belátják, hogy a traktorosok jelentenek valamit a szövetkezetben. Az emberről lassan lekopik a gúnya, mert a gép valósággal eszi, otthonról elhordjuk az ennivalót ég végül dobnak ötszáz forintot. Ha elmennénk kanásznak vagy csirkét nevelni, akkor, is jobban járnánk. — A gépállomáson tízszer eny- nyit fizetnek a traktorosoknak. A ml keresetünk meg... nem is jó erről beszélni. A feleségem aprójószágokat nevel a ház körül, de azzal többet hoz a konyhára, mint én — mondta Vazul elkeseredve. Bujdosó letelepedett a fűbe Sütő* mellé. Nem akart tovább vitatkozni, hiszen tudta, hogy a traktorosoknak igazuk van. Az előbbi dorgálást is csak a rend kedvéért mondta. — Segítünk a bajon — felelte Vazulnak barátságosan. — Kétezer forintot kapnak fejenként, pár napon belül. Vazul vállat vont. — Nem ad arra a bank egy fillért se. — Lucernában kapják. A saját nevükön leadják az átvevőhelyen, mint soha... azonban kedélyeik lecsillapodnak, s most már higgadtan veszik fontolóra az elhangzottakat. Bensőjükben ugyan még hetek múltán is ellenállást vált ki önérzetük vélt megsértése, mégis egyre jobban ellenőrzik saját magukat: vajon tényleg igaz volt-e, amit mondtak rám? S ha becsületesek saját magukhoz, lassan-lassan jogosnak érzik a bírálatot, s igyekeznek változtatni a hibán. Rájönnek ugyanis arra, hogy nem személyüket érte kipellengére- zés, hanem csak azt tették szóvá az elvtársak, ami tevékenységükben, munkájukban, magatartásukban nem helyes. Ezzel pedig segíteni akartak. A bírálat ilyen módon elindítója is lehet az önnevelésnek. Rákényszeríti az embereket, hogy ellenőrizzék saját tetteiket, napról napra felülvizsgálják munkájukat, egyszóval, fejlesszék magukban a jót, az értékes vonásokat. De mivé válhat egy olyan hiba, amelyet — annak ellenére, hogy létezésére felhívják a figyelmet — nem szüntetnek meg? Elfajulhat. Az erős hangból durvaság, majd basáskodó magatartás válik, a kezdetben apró hibák, szabálytalanságok nagy hibákká, majd törvénysértéssé fajulnak, melyek végül is szakadék szélére sodorják az embert. Jobb tehát, ha későn is, mint soha, felfigyelni a bírálatra. Még akkor is, ha első hallásra teljesen szubjektívnek, nem tárgyilagosnak, sértőnek, jogosulatlannak tűnik a kritika. A gyakorlat úgy is megrostálja a szavakat, s amelyek nem bizonyulnak helyesnek, kiesnék a rosta lyukán. Az igazságból azonban — akármilyen rosszulesik első hallásra —- szükséges levonni a következtetést. S aki képes erre, az korábbi bírálói előtt is olyan egész emberré válik, mint a mi mérnökünk. V. D. A traktorosok hallgattak. A Kocsis fiúk Vazultól várták a döntést. — Másnak nem hinném el. de maguk még soha nem csaptak be — adta be a derekát a fiatalember. Mintha ml sem történt volna, kényelmesen feltá- pászkodott a földről, nyújtózkodott egy hatalmasat, majd felült a gépre és beindította. A Kocsis fiúk a másik Zetort vették kezelésbe. Amikor a traktorosok elmentek, óik is megindultak visszafelé. Sütősnek egyre az járt az eszében, hogy ritka szerencséjük volt, amikor Bujdosó Árpád Nyírzsadányt választotta. Nála nélkül ő már abbahagyta volna a harcot, mert belefáradt az utóbbi két év hiábavaló küzdel- rnéba. A szól oldalról fújt és üröm- meg szénaszagot dobott rájuk. Aztán teljesen más, sokkal hódítóbb hullám lepte meg őket: az akácvirág jellegzetesen méz ízű illata. Amikor a kertészet hatalmas hagymaföldjéhez értek, Vékony Béla utánuk kiabált: — Megjöttek a kútfúrók! Teherautó hozta őket, nálunk pakoltak le. Végre egy jó hír! — gondolta örömmel Bújdosó. — Gyere, nézzük meg őket — bökte oldalba Sütős és fürgén megindult a hadonászó Vékony Béla felé, hogy szemügyre vegye Szatmári Imre embereit. * A kútfúrók másnap kora reggel munkához láttak.A kertészet közepén állították
