Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-13 / 241. szám
Mezőgyáni határban Diilőúton ballagok, járok és — bámulom a napvilágot... Elfáradtam, leülök szépen az útmentén az árokszélen, s lábam fűbe — tengerbe — mártom ,,. ...csupa élet a hallgatásom; hallgatom a Zümmögő békét, tücskök nótás, víg cirpelését... Előttem úgy, mint versben, s képen, kútágas áll hajlottan, vénen. Bokájáig ér már a zöld ár — pipacsot szed benne egy csöpp lány.. És — a színek, ezek a színek! Tcrcben csengő, gyönyörű rímek. — Mennyi szépség földön és égen... Nem állhatom meg, elmesélem! — Mit tanácsolsz, kezdjem az éggel, ezerszínű-egy csupakékkel? — Erdő mögül nő kupolája, s reáborul az egész tájra; alja halvány-szelíden sápadt; széttört fénye a napsugárnak, aztán — feljebb — kékebbet játszik, egyre kékebb búzavirág-színt... Kékhuzatú dunnának tetszik — szellőkölykök ujjától fesllk, szakadozik, s kibuggyan rajta felhőtollak fehér pamatja... — Erdő, erdő... Folytassam véled? Égtől loptad haragoskéked, s teleszőtted haragoszölddel, keverve az eget a földdel, s hogy el ne szállj zöldeskék felhő, hogy itt maradj, maradhass erdő, sötétbarna lábat növeltek lombjaid, s mély gyökeret vertek. — Hol a mező lankába vált színt, gulya vonul — csak hátuk látszik — fehér, barna meg tarka-barka — mintha festő űj színt kavarna — Emelkednek, meg elmerülnek, s lassan mind a kút köré gyűlnek ... Ügy tetszenek együtt így zömmel; tejeskávé, jó vastag föllel, a bögre meg a mező körben befuttatva lágy zománczölddel, rajta pipacs és margaréta... ........i— . .. i ___ jai'-uawi»". 1— Kávésbögrém is ilyen fajta! — Sokat Ivott, pihent a jószág. Rázza a bika nagy kolompját, s elindulnak legelve, lassan szétáradó széles alakban... ... felém jönnek kerülőn, csálén ... — Jaj! Kiömlött a tejeskávém.., — A gulyásuk mögöttük lépdel. Köszöntjük egymást tisztességgel. Fején kalap, kalapján légy ül, inge lustán kilóg övébül. Arcára a nap fénye mázolt egészséges, friss bronzosságot... Megkérdezi a csorda őre; —- Mit ír elvtárs olyan tűnődve, nem fogja görcs tőle az ujját, ha hajszolja a ceruzáját? — Verset írok — felelem néki. — Verset... Rámnéz, s bólint, hogy érti. Felolvasom. Hallgatja csendben, föld is fülel, szellő se rebben. Mély, szorongó Izgalom jár át, mert a pásztor ismeri táját, műértője annak a képnek, mely versemben tükörként éled. — Mezőgyántól órányi távol, nyárba omló szép délutánon gulya mellett, legelőszélen, komolysággal tekintetében, Rosztics Mihály bírálja versem. — Nem hangzott még bírálat szebben! — Támaszkodik a görcsös botra, távolba néz, s ezeket mondja; — Hát, biz’ így van. Ilyen az égbolt. Való olyan az erdőség ott. A gémes úgy... s a mező zöldje színre, akár a kávésbögre ... Reám pillant, s ha bem is mondja, szeme ezt az érzést ragyogja; — Derék gyerek, okosan tetted, amit láttál, jól versbe szedted ... Mondom; nem szól, csak odébb ballag bírálója rímes szavaknak megy, megy... Én meg versembe szépen az ő nevét is belevésem, mert hát bizony részese ennek a mezőn szült, született versnek. — Míg írok, ő csordáját lassan megkerüli nagy ívalakban, s visszatérve, mellém telepszik, elmondani, mi szivén fekszik. — Hogy a gulyát most körüljártam, gondolkodtam — és úgy találtam, hogy ebbe, a derekas versbe hiba csúszott, a teremtette! Kurtán-hosszán én azt hiánylom. hogyhát amit látunk a tájon nem írta meg, kié is volna, hogyhát most már a miénk volna. Itt hibázik! Ez nincsen benne, pedig ettől igazi lenne. — Ügy mondja ezt, oly szótagolva, mintha élet-halál ügy volna. s amíg beszél, botjának vége sorokat ír a rét füvébe... — Igaza van — döbben itt bennem, ám öröm ég döbbenetemben. Igaza van. Hogy is tehettem, magunkat így kifelejtettem. És — már írom izzó betűkkel, szívből törő, lobogó tűzzel azt, hogy miénk mező és erdő, az ég kékjén gomolygó felhő, ez a gulya és minden gulya, dús vetések bő koszorúja, városok és falvak világa, vágyainknak van már virága, mert a népé erősen, frissen táj és költő és minden, minden, s ezt az édes, drága hazánkat soha többé nem adjuk másnak!... Rosztics Mihály rámtekint, s látja, mint gyúl a tűz bennem szavára... Búcsúzáskor arra kér engem, küldeném el majd a kész versem. Igen örül, hogy megígérem. Én kérését köszönöm szépen. Csodálkozik. — De kézfogásunk erős, mint a föld, melyen állunk. Időszámításunk előtt, 130-ban a hódító római hadak váratlanul megtámadják a kisázsiai városállam; Perga- miónia békés építőmunkába merült népét, s katapultja- ikról tűzesővel árasztanak el mindent. Ez a tragédia a hatalomra törő királyi sarjai, Arisztonikoszt a tömegek közé sodorva, lelkes népvezérré magasítja. A drámában bemutatom, miként kalapálja a néptömegek legkülönbözőbb rétegeit eggyé szabadságvágyuk és fordítja erejüket a római elnyomó hatalommal, s annak tá- mogátását élvező uralkodói kénnyel szembe. Az itt következő villanásnyi jelenet a már lázadozó jövendő népvezért mutatja be, aki azonban még kacérkodik a trónszékkeL Attalosznak, seggel figyeli Arisztónikosz játékát.) Arisztonikosz: (Zavartan, Szín; III. Pergamónia királyának hatalmas, néptelen trónterme. Arisztonikosz: (Balról be) mint a rajtakapott gyer- — Mekkora üresség... és — mek) Mercia... ez uralkodik Pergamónián. (A trón élé járulva, túlzott alázatossággal meghajol, kosz! Mercia: (Tárt karokkal repül feléje) — Aiisztónimajd méltósággal felegyenesedik) — Még szerencse, hogy ő-királysága és udvarnépe nincs jelen, különben Arisztónikosz: (Szerelmes indulattal indul, hogy magához ölelje, de erőt véve, gyengéden eltolja) — Attalehet, nincs kedvem találkozni vele. (Simít Mercia eme üresség, roppant erővé }osz minden pillanatban itt nőve, rám döntené e (megvetéssel) fennséges falakat. (Körbemutat, hátrál a trón- haján, s kifelé indul, köz- széktől, kellő távolságban ben megáll, viszafordul, s megáll, s mintha az eleven nagy-nagy biztatással mond- királyhoz szólna) — Ö! Di- ja): — Rettentő küzdelem vár rám, Merciám? Azért is, hogy holnap boldogan ölelcsőséges uralkodóm, Atta- losz!... (Hirtelen támadt, férfias haraggal) — Tálcán hessünk! (El.) kínáltad Róma urainak Per- Mercia; (Mozdul, hogy gamóniát? Inkább lehetnél utána rohanjon, de mégis Rómában a császár edény- marad.) hordozója, mint hazám méltatlan uralkodója! (Kardját félig kihúzza hüvelyéből, s visszacsattant ja. Néhány pillanatig emelt fővel néz szembe a trónszékkel, aztán elmosolyodik, kerülgetni kezdi, jobbról-balról szemügyre veszi, mustrálgatja, bele is ül, kényelmesen el- fészkelődik mélyén, majd felemelkedve kihúzza magát): — Én! Első Arisztónikosz, Pergamónia uralkodója... Mercia; (Jobbról be. Megtorpan. Keblére szorított kézzel, izgatott gyönyörűRészlet A történelem a előtt című szatirikus a vallás keletkezése — Na, megint eQV újabb őskori nap: vadászat, halászat, gyűjtögető életmód brigádban meg a család zabállatása — és ez így megy, mióta az eszemet tudom, hogy csapna belé a durrogatós mennykő! — vetette magát dühösen barlangi vackára Bozontos Bonifác, az ősvilág leglustább ősembere. — Mindegy, Boncikám. Ha húsz gyermekünk létrehozásában nem ismertél fáradtságot, az élelem megszerzésében se kíméld erődet Ám, ha büdös a munka, találj ki kényelmesebb ' foglalkozást, csak hozzon a konyhám — adott hangot álláspontjának az ősasz- szony. — Jó, jó, de mit találjak ki? — jajdult fel Bonifác. — Például a vallást, drágám. Ilyesmi még úgy sincs. Meg aztán kell is, mert másként hogyan változnál majdan a szocializmusban materialistává, ha már ma az vagy? Mi? — Ez igaz, mama, de mi az az izé, az a „■vallás”? Örökre együtt Két értetlenje a világnak, két csodálkozása a földnek, két papja a szépnek és rútnak, két révetege az útunknak hová akartok? Ott — pálmák ölelnek kék eget s lágy gördüléssel habok futnak az örök partoknak — szétomolni — s a dobhártyánkon dobolni viharok kelnek!... Itt — jéghegy vakít a semmibe; csend, fagydagasztott, halott csend é— Szívünk kérdezünk, merre menné.. Némán ver — marad. — Hallod-e Bonifác — hörkent fel az asszony — ötletet adtam, de azt ne kívánd, hogy meg is magyarázzam. Utóvégre te kérkedsz örökké olyasmivel, hogy a koponyád köbtartalma nagyobb, mint az enyém. — Jaj istenem, hogy is engedhettem, hogy égy ilyen pupák majomember a feleségévé tegyen... — Jól hallottam? Ugye, azt mondtad anyu, hogy „istenem” — szökött talpra Bonifác. — Mondtam, na és? — Hurrá! Megvan! Istent fogok csinálni és én leszek a — prófétája! Többet ér majd egy öttalálatos lottónál is! Hz első német támadás 1030-ban II. Konrád, német császár, hatalmasat csapott a homlokára: — Áh! Mein dumheit kruzifixundfértig! Asz á Stefan fan nekem á hűpé- rés! Mék á papájáfal, a Készáfal csinálduk ász á paktum. Hoty én úty mek- felettem... Udvaroncai bólogattak: — Csakugyan, csakugyan... Azok a vad magyarok a hűbéreseink. Nincs mese. Haddal nekik! — Blitzkrieg? — kérdé Konrád császár. — Natürlich! — harsogták kórusban a porosz elődök. — Mit gondolnak az urak, mennyi idő alatt végzünk? — Hamarosan megjárjuk, hiszen villámháború lesz — volt a megnyugtató válasz. Ebben maradtak. A császár roppant sereggel zúdult a fiatal Magyar- országra és ahogy azt tanácsadói előre megjósolták, görbe tükör írásból hamarosan megjárta, mert a magyar hadak úgy elpáholták, hogy még a saját országában is futott egy darabig. \ — Ez volt ám a Blitzkrieg! — kiáltotta lihegve az elébe futó nejének. — Ne pityeregj Konrád- ka, nincs semmi vész, legalább nem hűlt ki a leves, amit hadbainduláskor oly sebtében otthagytál. Egy kicsit azért megforrósítom a rezsón, jó? — Schön, schön, de mit szól Hitler, ha majdan olvassa pocsék vereségem? — Nyugodj meg, követni fog. II. Konrád megnyugodva ült leveskéjéhez, de már az első kanál után dühösen ugrott fel: * — Hilda! Elsóztad! — No. és? Te meg elpász- szoltad a háborút. Kvittek vagyunk — felelte foghegyről a császárné, miközben elzárta a gázt, mert felettébb takarékos nőszemély volt... Epigrammák Emberségünk olyan zsákmány, melyért mindennap tengerre kell szánnunk. Mert éitelmed nem ér fel valamihez, nincs jogod azt értelmetlennek nyilvánítani. * Ha a becsület vásári portéka volna, akkor héhány helyen sürgősen növelni kellene a helypénzszedők számát. * Mert végrehajtói között gyatrák is akadnak, attól az elv még hibátlan! * Ne azt nézd, hogy ki véle gat, hanem, hogy mit. * Azért van árnyék, hogj gyávák félhessenek. * A hűség és az odaadás nemcsak a szerelemben létkérdés. Figyeljétek csak meg emberek, mi történik akkor, ha egy vasúti őr hűtlen — a váltókhoz, s a sorompóhoz. * A gyermektelen házaspár, szárazföldön büszkélkedő hajó. * Ha valakit le akarsz szoktatni a dohányzásról, előbb kínáld meg cigarettával, hogy a bizalmába férkőzhess. az ismeri és szereteti barát, kolléga, az irodalom számtalan műfajának ihletett művelője 25 esztendővel ezelőtt lépett a nagy nyilvánosság elé első alkotásával. Kulturális mellékletünkben kétszeres jubileuma alkalmából — most ötvenesztendős — ízelítőt adunk az olvasónak abból a termésből, mely Üj Rezső gondolataiból, mindenre élénken reagáló írói szelleméből fakadtak az elmúlt negyed évszázad során. Egész arculatát bemutatni e kis hely azonban nagyon is szűkös, kevés; mégis hisszük, hogy e néhány mű, kiragadott részlet jól példázza azt az írói küzdelmet, akarást, a nép igaz szeretetét, a megalkuvásoktól mentes eszmei alapállást, mely munkásságára olyannyira jellemző. Köszöntünk barátunk, kollégánk, és kívánunk Neked új, nagy sikerekei, és azt, hogy amit célul tűztél magad elé 25 esztendővel ezelőtt, még teljesebben megvalósíthasd munkásságod újabb évtizedeiben.
