Békés Megyei Népújság, 1963. október (18. évfolyam, 230-256. szám)
1963-10-13 / 241. szám
tm. október IS. 6 Vasárnap CSALÁD-OTTHON ^wvwwwwwwww w Vasárnap következik és gyorsan gyorsan, gye(Sértődöttek Kislányomnak örülj a tavasznak, a nyárnak, a télnek, piruló, sárguló őszi levélnek, gondtalan, csudajó, víg nyaralásnak, harmatos füveknek, virágnak, fáknak örülj az esőnek, a hónak a dérnek, távoli csillagos égnek, a kéknek, a tűznek, a víznek, a csengő kacajnak, versnek, zenének, csapongó dalnak, örülj, hogy zeng, buzog benned az élet, s kiáltsd a világba: Cukor nélküli kalácstésztát készítünk 40 deka lisztből, 2 tojássárgával, 5 deka vajjal és 2 deka langyos tejben feloldott élesztővel. Langyos tejjel dolgozzuk össze. Letakarjuk és kelni hagyjuk. Most káposztát reszelünk, besózzuk és míg a tészta kel, állni hagyjuk. Majd kinyomkodjuk és zsíron megpirítjuk. A megkelt tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk, négyszögekre vágBaráti házaspárt hívtunk a múltkor kirándulásra. Az asszony mentegetőzött. — A vasárnap a családé... S ezzel elvágta minden további kér- dezosködés lehetőségét. — Vasárnap mosunk — mondja a férj, aki otthon a mosógépet kezelő —, nem mehetek focizni, mert vasár- és ünnepnap padlót kefélek, — indokolja távolmaradását a kisdiák, — nagymamámnál kell takarítanom, — közli a serdülő lány, s hangjában mintha árnyalatnyi panasz is borongana. Egyáltalában: vannak családok, amelyeknek vasárnapja csupa kötelességből áll. Kora reggeltől kezdődő kollektív munka és ezzel kapcsolatos szóváltások után két órakor ünnepélyes, közös ebéd következik; ennek során a háziasszony kijelenti, hogy nem is éhes, olyan nagyon fáradt. Ebéd után mindenki érzi tagjaiban a bizsergető kívánságot: jó volna aludni vagy egy órácskát, ámde akkor a mama ellentmondást nem tűrő hangon közli, hogy „a mosogatás nem várhat...” — Aztán persze, a konyha kövének felmosása juk. Mindegyikre 1—1 evőkanál káposztát teszünk. Sózzuk, borsozzuk és gombócokat formálunk belőle. Azokat nyújtófával meglapítjuk. Vigyázzunk, hogy ki ne szakadjanak. Zsírozott tepsibe 1 sor tésztát rakunk, meglocsoljuk olvasztott zsírral, még egy sor tészta, ismét megzsírozva, majd forró sütőben ropogósra sütjük. rünk öltözni, mert négy órakor családi összejövetel van a keresztmamá- éknál. Elkésni nem illik, mert mindenki pontos. Hát ennél szórakoztatóbb, pihente- tőbb vasárnapot is el lehet képzelni! Helyes, ha összesegít a csaIád, ám vegyük tudomásul, hogy a további néhány szabad órával mindenki rendelkezni szeretne. Van, akinek kikapcsolódást, pihenést jelent a keresztmama összejövetele; de engedjük el a fiút a sportpályára, a kislányt a barátnőjéhez, vagy a férjet a szomszédokhoz kártyázni. A tavasszal, az egyik zöldvendéglőben találkoztam egy ismerős családdal. örömmel telepedtem le az asztalukhoz; ám hamarosan észrevettem, hogy feszült a hangulat. S az asz- szony meg is magyarázta az okát: kitűnt, hogy a tizenöt—tizenhat esztendős fiúk nem jönnek szívesen a családi kirándulásra. — Bezzeg, még pár évvel ezelőtt! — sóhajtozott a mama. Keserűvé lesz a szórakozás, kényszeredett, szomorú az örömszerzés, szülők öncélú pihenése az ilyen erőszakolt vasárnapi kirándulás. Van olyan család,ahoi a „hétalvás” elmélete uralkodik. — Hadd aludjék a gyerek, hiszen egész héten korán indul az iskolába! sóhajt a mama és hét órakor kioson a konyhába főzni. Igaz, hogy ö Is fáradt, de hát úgy szoktatta családtagjait, hogy férjemuram meg a gyerekek délig olvasnak az ágyban. Az ilyen helyen vasárnap délelőtt nem illik becsengetni. De délután sem, mert akkor viszont a mama alszik, a többi családtag pedig nincs otthon. — Rövid ez a vasárnap! — mondják nagyon sokan. A felszabadulás után disszidált író Márai Sándor, egyik regényének a címe ez. Tartalmát is érdemes szemügyre venni. Sértődöttek azok az emberek, akik a valóságtól eltérő módon képzelik el az életet, a világot, benne önmagukat. A regény a múltról szól. Olyan emberekről, akiknek a józan ész mércéjével semmi panaszuk nem lehet — és mégis panaszkodnak. Valami mást, valami bizonytalan „még jobbat” akarnak, holott az objektív mérleg ellenükre billen: máris többet kaptak az ólet javaiból, mint amennyit képességük, munkájuk, szorgalmuk szerint érdemeltek. Könnyű lenne azt mondani: nem a mi problémánk, ez a típus eltűnt a történelem süllyesztőjében. Az igazság az, hogy ma is élnek köztünk „sértődöttek”, s ha nagyon őszinték akarunk lenni, olykor önmagunkat is ilyen- rtek ítéljük. A modem lélektan olyan ösz- szefüggéseket tár fel, amelyek rejtve maradinak a mindennapi élet százféle benyomása és a mi gyors, gyakran elhamarkodott értékeléseink között. Nem árt, ha futólag is, néhány ilyen összefüggést tudatosítani magunkban, hogy tárgyilagosabb legyen ítéletünk a világról és magunkról. Alkati sértődöttnek azt nevezhetjük, aki mindig, mindenben a számára hátrányos helyzetet érzékeli elsődlegesen, s többnyire tévesen. Kossuth-díjat kapni mindenképpen, anyagilag is jobb, minit mondjuk „Kiváló dolgozó” kitüntetésben részesülni. De ha valaki emiatt „eszi magát”, betegesen beképzelt, nem ismeri képességeit. A példa szélsőségesnek, kitaláltalak látszik, pedig megtörtént; egy valóban ,.kiváló dolgozó” a jutalom átvétele után megjegyezte: „Már régen Kossuth- díjat kellett volna kapnom.” Akik ismerték, tudták róla, hogy mindig, mindenért sértődött. Amiatt is, amire büszke lehetne. Az alkati sértődékenységnek ilyen esete emésztővé válhat, feldúlja a személyiséget. Ekkor már a pszichiáter, a lélekgyógyász orvos hatáskörébe tartozik. Más az alkalmi sértődöttség. Lehet indokolt; vajon ki nem tapasztalt már életében kisebb-na- gyobb, meg nem érdemelt mellőzést, hántást, igazságtalanságot? Az egészséges ember ilyesmin hamar túlteszi magát, nem engedi, hogy a sértődöttség érzése rögzítődjék benne. Jól teszi, ha keresi az igazát, de ha erre nincs mód, okosan visszavonul. Nyugodtan bízhat abban, hogy a sértő fél előbb-utóbb ráébred tévedésére. Az aránytalan reagálás (kis sérelem — nagy sértődöttség) soha nem vezet jóra. Gyakran az alkalmi sértődés is alaptalan. A vélt isérelem következményeiben veszélyes: rosszul ítélünk meg embereket, helyzeteket, hamis megvilágításban látjuk önmagunkat. Figyeljük meg, ez legtöbbször akkor történik, ha másoktól hallunk valamit. Magyarán: a vélt sérelmek majdnem mindig pletykán alapulnak. Okos ember ezerszeresen óvakodik ettől és saját megfigyelése, higgadt mérlegelése alapján formál ítéletet. Hangsúlyozzuk a higgadt szót. Mert a sértődöttség lényegében izgalmi állapot, alkalmas arra, hogy az indulatok vegyék át az uralmat. Meg kell várni, míg elmúlik ez az állapot. Ha a józan ész jut szóhoz, a legtöbb sérelem önmagától semmivé foszlik szét. Gyenes István A puli meg a tigris Okosság, ügyesség, szeretet kérdése, hogy elég hosszú legyen... (sz. i.) De jó, hogy élek! Vábkonyi Katalin Receptjeink Káposztás lángos Hindu népmese Az emberevő tigris egy vasajtóval ellátott csapdába került. Már egy hete éhezett és szomjazott a gonosz fenevad, amikor arra tévedt egy jószívű ember. ,,Engedj ki innét, barátom.” — kérlelte őt a tigris, — „megládd, megszolgálom jóságodat.” De a jószívű ember ismerte a tigris vérengző természetét. Ezt mondta neki: „Ha kiszabadítlak, bizonyára fölfalsz” A tigris bartáságos hangon duruzsolt vissza: „Dehogy fallak, csak egy kis vizet iszom.” Addig könyörgött a tigris —• a jóságra, igazságra és a hűségre hivatkozva, — hogy a jószívű ember kiengedte őt. Meg is bánta nyomban, mert a tigris rámordult: „Most pedig felfallak, mert megéheztem.” Jaj- veszékélt a jó ember: „Hát csak ennyit ér az ígéreted? Ennyi a becsületed? Nem tudod, hogy az adott szót be kell tartani? Azt mondtad, csupán vizet iszol. Ez az igazság.” A tigris azonban nem szerette az igazságot. Haragosan mór goit: „Ne fecsegj! Készülj! Izekre téplek és lakmározok belőled. Jogom van hozzá, mert erősebb vagyok!” A jó ember kérlelni kezdte a tigrist: „Mielőtt felfalnál, kérdezzünk meg három bírót, melyikünknek van igaza. Ha kivétel nélkül mind a három ynelléd áll, ám legyen, lakmározhatsz belőlem.” A tigris kelletlenül bólintott: „Nem bánom, kérdezzük meg a három bírót.” Éppen arra sétált egy alligátor. Csattogtatta utálatos fogsorát, ö maga is szívesen felfalta volna a jó embert, de nem merte elkaparintani a tigris elől. Meghallgatta az esetet és pöffeszkedve kijelentette: „Részeden az erő, tigris bátyó, fáld fel az embert”. Nagyot bődült örömében a tigris és nekikészült, hogy bekapja zsákmányát. De a jó ember így érvelt: „Három bírót kötöttem ki. Hallgassuk meg a másodikat is, hiszen az igazságnak győznie kell!” És mert'a tigris azt hitte, hogy az igazság gyengébb az ő erejénél, nem ellenkezett: „Nem bánom” — kiáltotta —< „kérdezzünk meg még egy bírót. Senki sem mer ellenem Ítélkezni” No lám, éppen arra tekergőzött az emberevő óriáskígyó, a Boa Constrictor. Csurgóit a nyála az ember láttán, be is kapta volna, de a tigris ereje visszatartotta. Meghallgatta az esetet és nyomban ítélkezett: „Tigris barátom” — sziszegte „te vagy az erősebb, ne törődj semmi egyébbel, fald fel a gyengébbet: ez a dzsungel törvénye!” Iszonyút mordult örömében a tigris. Fenni kezdte a körmeit egy kövön, hogy széttépje a jó embert. De ez felkiáltott: „A harmadik bírót még nem hallgattuk meg! Ha ő is a javadra ítél, ám legyen, megadom magamat!” Ej-ej mit tesz a véletlen, abban a pillanatban feltűnt mellettük Csont, az okos puli kutya. Vidáman csavargatta farkát, mert megismerte a jó embert, akitől csontot szokott kapni. Mély hálát érzett iránta, a tigristől pedig nem félt, mert bízott az eszében. Nos, a peres felek neki is előadták ügyüket és igazságos ítéletet kértek. Az okos puli vakkantott egyet, a hátsó lábával megvakarta a füle tövét és így szólt: „Előbb helyszíni szemlét kell tartanom. Nézzük csak azt a csapdát. Ez volt az?” A tigris ráhagyta. „Ez bizony.” A puli így folytatta: „És te hol voltál, amikor a jó embert megláttad?” A tigris beugrott a csapdába: „Itt voltam, ni” —i felelte. „És a vasajtó?” — firtatta a puli — „zárva volt?” A tigris sietett a válasszal. „Bizony zárva,” A puli rácsukta az ajtót: „így?” Es a tigris vidáman bólintott: „Pontosan így!” És Csont, az okos puli, szigorúan a tigrisre nézve ezeket mondotta: „Te hálátlan, most aztán a csapdában maradsz halálodig. Megszegted az adott szavad, semmibe vetted a hálát, a jóságot és az igazságot. Nem érdemelsz könyőrületet.” Ezzel megint megvakarta hátsó lábával a fülét és vidáman kaffogva elszaladt egy dongó dongó után, amelyik játszani hívta a rétre. A jó ember pedig felsóhajtott és azt gondolta: „Igazság nagy a te hatalmad! Hűség, jóság, hála — nem csalatkozik, aki bennetek bízik.” A vad tigris pedig tehetetlen dühében a vasajtót harapdálta .., Három divatújdonság 3°^ ^ 'Pa^A ^>0 Fi/jlERES °V,A7 a KALAPOD^leNT A siméiZTos Néni, 5Z£mbíztos ^ Fülöp György rajza
