Békés Megyei Népújság, 1963. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)

1963-09-13 / 215. szám

W®3. szeptember 13. 5 Péntek Új épületet kapott a MAY Rendelő Intézet Szerdán délután adták át ünne­pélyesen a MÁV Rendelő Intézet új épületét Békéscsabán. A MÁV dolgozóinak régi vágya valósult meg ezzel, hiszen a régi rendelő- intézet Gyóni Géza utcai épülete már nem volt képes megfelelően ellátni a vasutas dolgozókat. A Vasutas Szakszervezet elnökségé­nek engedélye alapján a „félszá­zalékos önkéntes hozzájárulási” alapból a Beloiannisz utcában kaptak új rendelőintézetet a MÁV alkalmazottai. A mintegy 1,9 millió forintos költséggel létrehozott rendeőin- tézet különböző gyógyászati fel­szerelésekkel is bővült, így ultra­hanggal, szívvizsgáló berendezés­sel, valamint szemészeti és labo­ratóriumi felszerelésekkel. Mint az intézet vezetőjétől megtudtuk, ígéretet kaptak arra Is, hogy rö­videsen új röntgengépet helyez­hetnek üzembe. A régi rendelőintézetben mind­össze négy helyiség állt az orvo­sok rendelkezésére, összezsúfolva a gyermekgyógyászatot a röntgen- vizsgálattal, belgyógyászatot a fog- és ÉKG-vel, a sebészetet a nőgyógyászattal, valamint a fül-, orr-, gége-szakrendeléssel. A Be­loiannisz utcai rendelőintézetben kilenc helyiségben folyik a vizs­gálat, ezenkívül személyezti he­lyiségek és váróterem áll a ren­delőintézet dolgozói, illetve a be­tegek rendelkezésére. Mint ismeretes, eddig az SZTK is „besegített” a MÁV Rendelő In. tézetnek különböző szakvizsgála­tok lebonyolításában, az új inté­zet létrehozása mentesíti tehát az SZTK zsúfoltságát is. A megnyitó ünnepségen részt vett Szabó Antal elvtárs, a Vas­utas Szakszervezetek főtitkára, Bán István, Krekó Ferenc, Szabó József, Ferland Sándor, a Vasutas Szakszervezet képviselői, dr. Lese­kor György és dr. Pánti Gyula, a Közlekedés- és Postaügyi Minisz­térium képviselői. Az új intézetet Leszkai György elvtárs vette át, majd átadta az intézet vezetőjé­nek, dr. Győrice István vezető- főorvosnak. Megkezdődik az etika oktatása Az idei tanévben valamennyi pedagógusképző-szakon, a jogi ka­ron és az orvostudományi egyete­meken megkezdik a marxista eti­ka oktatását. Az előadók és a hallgatók mun­kájának könnyítésére a Művelő­désügyi Minisztérium hamarosan jegyzetet ad ki. Az ebben tárgyalt főbb elméleti kérdések lényegében megegyeznek az etika tudományos kutatása alatt felvetődött elméleti problémákkal. Ezekről tanácskoz­nak majd a szeptember 18 és 21 között Pécsett rendezedő I. Or­szágos Etikai Konferencián, ame­lyen az egyetemek és főiskolák marxizmus tanszékeinek etika-elő­adói, valamint a társadalomtudo­mányi kutatóintézetek képviselői vesznek részt. (MTI) Háromnapos endokrinológiai vándorgyűlés kezdődött Szegeden A Szegedi Orvostudományi Egyetemen csütörtökön meg­kezdődött az Orvos-Egészség­ügyi Dolgozók Szakszervezete belgyógyász szakcsoportjának rendezésében az első magyar As illetékesek vtílassolnak Jövőre kigyullad a fény Ambrusék lakásában is A Békés megyei Népújság 1933. június 28-i számában Ambrus Gyula és öt szomszédjának pana­szát közöltük. Kifogásolták, hogy Szeghalmon csaknem mindenült élvezhetik a rádiót, a televíziót, ők azonban nem, mert ez ideig nem vezették be lakásukba a vil­lanyt. Megjelent panaszukra a Szeghalmi Községi Tanács Vég­rehajtó Bizottsága a következő választ adta: „A közölt levél tartalmával a állapítja; hogy a levélíró lakóhe­lyének területe, illetve a terület villanyhálózattal való ellátása eddig a községfejlesztési tervben nem szerepelt. A vb-határozat alapján 1964-ben e probléma meg­oldódik. A tervezés megtörtént, melyet 1963. szeptember 6-án vizsgáltak felül, s jóváhagyták. A községben most végzik a hálózat átkötését 220 voltra, ami azt je­lenti, hogy a levélírók e rekon­strukciós munkák folyamán or­végrehajtó bizottság foglalkozott I voslást nyernek panaszukra.” és 27/4/1963. vb-szám alatt hatá- I Papp József rozatot hozott. A határozat meg- I vb-elnök. Lesz pótkocsis autóbusz Lapunk szeptember 8-i számá­ban arról írtunk, hogy Békéscsa­bán a 9-es számú autóbuszon nagy a tolongás, aminek oka, hogy a pótkocsit nem használják ki. Az ebből eredő tolongás köz­ben az egyik utas megkérdezte a busz vezetőjét, hogy miért nem kapcsolja a motoros buszra a pót­kocsit is. A buszvezető meg nem engedhető hangon válaszolt az utasnak, amelyre a Békéscsabai 8-as számú Autóközlekedési Vál­lalat a.,következőkben válaszolt: „A jelzett napon a GA 54—78 forgalmi rendszámú 5401/9-es szá­mú helyi járaton llyés Imre gép­kocsivezetőnk teljesített szolgála­tot, aki a sok utas és az egysze­mélyes kiszolgálás következtében valóban magáról megfeledkezett és az utasnak meg nem engedett hangon válaszolt. Ezért a gépko­csivezetőt figyelmeztetésben része­sítettük, továbbá intézkedtünk, hogy a jövőben hasonló panasz ne forduljon elő. Szeptember Ki­től az 5401/9-es autóbusz a reggeli beszállítási időben pótkocsit fog vontatni.” Szabó Lajos osztályvezető. Igyekeznek megszüntetni a késéseket A Békés megyei Népújság au­gusztus 10-i számában Talán több gonddal el lehetne kerülni cím alatt szóvá tettük, hogy több üzem bejáró munkásai nem tudnak idő­ben beérkezni munkahelyükre, mert a vonatok késve érkeznek be az állomásra. A MÁV illetéke­sei az ügyet kivizsgálták, amely­nek értelmében a következőket válaszolták: „Megállapítottuk, hogy az em­lített panaszolt eset, ha nem is gyakran, de előfordul. Hajnali idő­ben ugyanis 4 és 6 óra között tizenkét személyszállító vonat ér­kezik és indul Békéscsaba állo­máson. Ez egymagában is nehéz helyzetet teremt és dolgozóink igyekeznek mindent elkövetni, hogy a személyszállító vonatok menetrendszerűsége biztosítva le­gyen. Legtöbbször azonban a Bu­dapest felől érkező távolsági sze­mélyszállító vonatok csekély késé­se vonja maga után az említett helyzetet. A jövőben azon leszünk endokrinológiai vándorgyűlés. A szemészeti klinika nagy elő­adótermében tartott megnyitó ülésen dr. Julesz Miklós Kos- suth-díjas egyetemi tanár, a Sze­gedi I.-es számú Belgyógyásza­ti Klinika igazgatója, a vándor- gyűlés elnöke köszöntötte a ta­nácskozás mintegy 300 részve­vőjét, köztük a szovjet, román, csehszlovák, német, osztrák és angol tudományos intézetek több mint 50 kutatóját. Az ün­nepélyes megnyitón megjelent dr. Vilmon Gyula egészségügyi miniszterhelyettes, valamint Csongrád megye és Szeged vá­ros több párt- és állami vezető­je, a Magyar Tudományos Aka­démia, az Egészségügyi Tudo­mányos Tanács és az Orvos- Egészségügyi Dolgozók Szak- szervezetének számos képvise­lője. A háromnapos tanácskozáson 101 tudományos előadást tarta­nak a hypophysis-hypothalamus rendszer és a mellékpajzsmiri­gyek működéséről, valamint ezek betegségeiről. Csütörtökön harminckét előadás hangzott el. Ezen a napon a moszkvai, hamburgi, bukaresti, bécsi ku­tatók is ismertették az endokri­nológiával kapcsolatos legújabb vizsgálatok eredményeit. (MTI) Új bekötő út Nagybánhegyesen Mindig öröm, ha új létesítményt adnak át valahol. A nagybánhe- gyesiek is örültek szeptember 5- én, amikor új utat avattak. Az út építői derekasan dolgoztak, s a radhatatlanul szervezte a társa­dalmi munkát, s ő maga is pél­damutatóan dolgozott. Az építők között is sok kiváló eredményt elérő akadt. A legtöb­ben túlteljesítették a normát. A legjobbak egyikét le is fényképez­tük. Burás István 1952 óta dolgo­zik az útépítőknél, s teljesítménye állandóan a száz százalékon felül van. Brigádja a legutóbb 112 szá­zalékos teljesítményt ért el. Nem csoda hát, hogy határidőre befe­A legjobb társadalmi munkás: Tóth Gyula. nagybánhegyes—kaszaperi vona­lon a Zalka Máté Termelőszövet­kezet bekötő útja a megígért határ­időre elkészült, összesen 1480 mé­teres útszakaszt adtak át, melyre több mint egymillió forintot fordí­tottak. A község lakói az építés meg­kezdése óta segítettek. A társadal­mi munkára igen nagy számmal jelentkeztek, s élükön a tanács­tagokkal, összesen ötszázan dol­goztak az út építésénél. A Zalka Máté Tsz tagjai különösen kitet­tek magukért. Mintegy 70 ezer forintot ér munkájuk, ha a tsz munkaegységértéke alapján szá­mítjuk a társadalmi munkában végzett időt. 3#^ / Az építők kiváló dolgozója: Burás István. jezték ennek az útszakasznak az építését is, s ezzel örömet szerez­tek a nagybánhegyesieknek, akik a rossz idő beálltával már a jó úton közlekedhetnek. S hogy nem dolgoztak rosszul az útépítők, azt bizonyítja a műszaki átadáson jelenlévő szakemberek véleménye is, akik megállapítot­ták, hogy az út az előírásoknak megfelelően készült. A műszaki átadás egyik mozzanatát is le­fényképeztük látogatásunk alkal­mával. Az útépítést ezzel még nem fejezték be Nagybánhegye­Műszaki átadás. A község lakói összesen 120— 130 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek az idén. Ebben is a legjobb eredményt Tóth Gyu­la, a tanács vb-tagja érte el. Fá­sén, ugyanis tovább építik a jó utat, hogy a községet összekössek Mezőkovácsházával is. Kasnyik Judit Fotó: Kocziszky László Beteges volt anyám. Hol feküdt, hol kelt... ha valahányszor ágynak dőlt, Gyulára készült folyton. — Tudod fiam — si­mogatta homlokom —, ha jobban leszek meglá­togatlak... elmegyek Gyulára. Jobban lett igaz. de az utazással valahogy min­dig elmaradt. Azért, ha időnként hazaállítottam, kérdezősködött. — Aztán.._ milyenek a gyulaiak? Amikor beteg voltam, látogatóba jöttek. Talán tízen, talán húszán, nem Magaddal vitted... bár eddig is igyekeztünk —, tudom. Alig győztem vá­hogy a munka előrelátó, jó meg­szervezésével elősegítsük a mun­kások zavartalan munkába járá­sát.” Vajda Sándor ősz tályvezető-helyettes. laszolni: elmondtam ne­ki, hogy ki volt az a fe­hér inges? Ki visel zöld kalapot? Ki volt, aki elő. szőr megölelt? Elmond­tam neki sorban mind... így ismerte, s így szeret­te meg Gyulát, s a gyu­laiakat. ... Évenként egyszer. kétszer — amiről soha nem tudtam lebeszélni — féltő gonddal, sűrűn átkötözött kis csomagot küldött. Ha néha láza­doztam ellene, leintett: — Nem érted te ezt... Utoljára húsvétkor bontogattam a csoma­got... Elsőnek egy cédu­la csúszott az asztalra. Soványka, érdekesen dü­löngélő betűivel csu­pán annyi állt rajta: „Kínáld meg az ottho­niakat is...” Akkor jöttem rá, hogy fele csomagot mindig Gyulának küldi. Ezután kétszer talál. kozott az itteniekkel, de már nem engem, őt lá­togatták. Végleg ágynak esett. Elfogyott kis alak­ja alig látszott ki a pár­nák közül, de a hangja még kedvesen régi volt: — De jó, hogy haza­jöttél... Aznap este nem lehe­tett ágyban tartani. — Majd én készítek neked... S támolyogva, a sparherdt rácsába ka­paszkodva kavargatta az ételt. — Zöldbabot főzök... mindig szeretted... Közben egy-egy pilla­natra megállt kezében a kanál, nem nézett föl, úgy szólt, mintha csak a lábasnak mondaná: — Tudod, fiam... ősz­egy augusztusi végképp el. re, ha jobban leszek, el­megyek... Nem bírtam rá szól­ni. Hallgattam s a terí­tő sarkát gyűrögettem Tudtam... nem éri meg az őszt. Aztán... éjszakán ment. Homlokomat simogat­ja a nyári szél... Eszem­be jött törékeny alakja, kedves, lágy szava: „Tudod fiam, ha job­ban leszek, elmegyek Gyulára... megnézem a Körös-partot... megsimo­gatom a víz fölé boruló tüzek derekát... Megcso­dálom a Béke sugárutat, s a régi vár fokáról inte­getek hazafelé, s amikor majd találkozom a gyu­laiakkal, a fehér inges- sel... a zöld kalapos­sal...” Pusztai László

Next

/
Thumbnails
Contents