Békés Megyei Népújság, 1963. szeptember (18. évfolyam, 205-229. szám)
1963-09-29 / 229. szám
gyulai Erkel Ferenc Múzeumban most bemutatott Hajdik-kiállítás egyik képe viseli ezt a költői címet. A szokatlan cím kifejezi az egész kiállítás mondanivalóját, Hajdik Antal festőművész munkásságának lényegét. Hajdik Antal neve nem ismeretlen előttünk. Tízéves művészi múlt áll a háta mögött, többször volt már önálló kiállítása is. Neve, munkássága most mégis, mintha újszerűnek hatna ennek a kiállításának a tükrében. Nemcsak a tízéves múlt, a kerek szám va. rázsa, hanem a művész egy bizonyos, tiszteletre méltó, elért alkotói szintje miatt. Művészünk szemlélődő, gondolkodó, ember, . akit hétköznapjaink apró dolgaiban is a világ nagy ösz- szefüggései, napjaink égető kérdései izgatnak. Szinte minden munkájának mély filozófiai tartalma, mondanivalója van. Ez legjobban portréin, kedvenc műfaja, fejeződik ki, de ott látható a különben közömbösnek ható csendéletek, tájképek látványában is. Hajdik portréin kevésbé fontos az ábrázolt személy valóságos, mindenki által megismerhető arca. A lélek útjait keresi és igyekszik megmutatni, a belső fejlődést próbálja megragadni és ábrázolni. Például S. I. költő arcképén a világ, az élet gyötrelmeinek és szépségének együttesét, a költőre jellemző viszonyítással ábrázolja. Stravinszkij feje pedig az öreges, elnyűtt emberfő mögött századunk szenvedésekkel teli napjaiban, jelkiismeretével önmagát művésszé kínozó ember bartóki világát mutatja meg. Minden arckép jellemző kell hogy legyen, a portré eleve karakterizál. Hajdik portréi, figurális megoldásai általánosítanak is. Modem tánc című képe például, a Fiatalok vagy a Dokkmunkások, vagy mások sem egyedileg érdekesek, hanem napjaink problémáinak felvetése, festői megfogalmazása miatt. A nagy kérdések, a belső mondanivaló kifejezését szolgálják fokozott általánosításai, amelyeken már egyenesen az iszonyt (Iszonyat), a bánatot (Bánat), a mai szerelmet (Szerelmesek), a megnyugvást (Lehajtott fejű nő) ábrázolja. ÍJajdik képei gondolkodásra késztetik a nézőt. Gondolatokat indukálnak. Ezt nagy erejű kifejezőkészségének köszönheti. Ez a kifejezőkészség sok részből, összetevőből áll. Keveset mondanánk róla, ha csak a nagyfokú szakmai műveltségre utalnánk vele kapcsolatosan és az egyéniséget, Hajdik Antal egyéni látás- és ábrázolás- módját emlegetnénk. Konkrétabban is megfogalmazható eljárásokkal dolgozik és ér el művészünk hatásokat. Mindenekelőtt merész képkivágataival. Ezek már önmagukban is feltűnők és mindig rámutatnak a lényegre, a kifejezendő tartalomra. Hatását leginkább a képen megfesthető felületek variálásával éri el. Annyi felületet alakít ki egy arcon is, amennyit csak lehet., Ezeket a felületeket aztán különféleképpen aktivizálKÖRÖS TÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Tűnődés a világ dolgain ja. Némelyeket szigorúan térben való különböző meg- nagy feltűnést, mert újsze- lezár, éles kontúrok közé jelenítése is. A felületvari- rűsége, merészsége, az álrekeszt, másokat bizonyta- ációkhoz kiegészítésként, talánostól való eltéré- lanná tesz, elmos. Vannak mintegy aláhúzásként járul se ellenére is mindenki olyan felületei, amelyeket gazdag, sokszor harsogó számára kifejező. Idevonatkozóan érdemes utalni a kiállítás vendégkönyvének egyik bejegyzésére. A bejegyzés kissé kioktató hangon arra kért magyarázatot, hogy az arc színe miért zöld, a gondolkodó ember kezefeje miért akkora, mint a feje, az akt miért csípőficamos st'b. A felvetett kérdéseket egy másik látogató válaszolta meg, odaírván: Ezek a műveltség kérdései! — Lehetséges, hogy a válaszoló nem arra gondolt, amire mi, de kétségtelen, hogy a mai művészet s így Hajdik Antalé is, elsőrenden műveltség kérdése A művész új utakon keresi a kifejezést, az új kor új mondanivalóit újszerűén közvetíti, s ezt csak azok értik meg, akik maguk is valóban új korban élnek, telve vannak új kérdésekkel, értik az idők szavát, egyszerűen korszerű műveltségük van. ajdik Antal korszerű művész. Eddig elért eredményei bízvást jogosítanak fel mindenkit arra, hogy benne, művészetében méltán ismerje fel a mát, nagy kérdéseivel, kiegyenlítődésre vágyó törekvéseivel. Munkássága tíz- gondosan részekre tagol, ár- színvilága. Ezzel is jelle- ®ves jubileumán ilyen gon- nyal, ismét mások, amelye- mez, ezzel is kifejez. dolatokkal kívánhatunk neket színnel kiemel. De igen M indent összefoglalva ki legmegfelelőbben továb- nagy kifejezőeszköz Hajdik elmondhatjuk, hogy a hi eredményes munkát, sikezében a felületek egy- gyulai művész kiállítása kereket, máshoz való viszonyítása, a agitatív erejű. Méltán kelt Dankó Imre A kiállítás anyagából: L. E. portréja. Langston Hughes Amerikai néger költő verse: Deli állambeli asszony éneke Miss Gardner sétál a kertben, Miss Yardman kint van az udvaron, Miss Michaelmas elment a misére És én fáradt vagyok! Úristen De fáradt vagyok! A nemzetek hol háborút viselnek, Hol békét kötnek. Néha azt gondolom, hogy a Jenkik fabatkát se érnek. Bizony, Asszonyom! Fabatkát se érnek. A múlt héten meglincseltek egy színes bőrű fiút És felkötötték az első fára. Szegény feje nem vétett senkinek, Csak azt mondta, hogy a szabadság Minden ember közös kincse. Bizony, Asszonyom! Minden ember közös kincse. Én nem vagyok kótyagos És nem vagyok fecsegő, Mégis úgy érzem sokszor, hogy a 'Jenkiknek nincsen szívük. Bizony, Asszonyom! Egyszerűen nincsen szívük. \ Boldog Balázs fordítása Új Rezső: Emlékezés A természet átfesti a tájat: — őszi képpé szépülnek a színek. Emlékekből rakok palotákat, ablakukon megcsillan a szived, beleragyog a pompázó őszbe és dobogja a szivemmel párban az ütemet, s a dalt, beleszőve az utcákat, merre Veled jártam boldogságos gondtalan nagy gondban... ... évei a csóknak, ölelésnek felséges szép tölggyé lombosodnak, törzsébe mély rovásokat vések; serked, pereg a fa gyöngye-vére kettőnk áldott s megvert életére.. GYŰLÖLET Már régen észrevette, hogy Almási, az anyagbeszerzési osztály vezetője nem szimpatizál vele. Apró jelekből vesz észre ilyesmit az ember. Győri is így volt vele, észrevette és napról napra idegesebb lett. Azt hitte, oka van rá. Tíz esztendővel ezelőttről maradt meg benne az emberi szélsőségnek az a két oldala, hogy vagy kitört és meggondolatlan szavakat vagdosott mások fejéhez, vagy legyintett magában, visszahúzódott, és sűrűn bólogatott. Sok kínja volt emiatt, napokig utálta magát és átkozta a nagybácsiját, aki huszonöt éve hajójegyet szerzett és kivándorolt Kanadába. Hogy aztán ott mit csinált, az ördög se tudta, nemhogy Győri János, az unokaöccs, de a negyvenes évek végére megszedte magát, az tény. Addig egy árva sort sem írt, negyven- nyolcban lángolt fel benne a rokoni érzelem és meglepte Győrit egy hajóbőrönd nagyságú ládával, ami használt, de azért igencsak jóféle, finom ruhákkal volt megtömve. Győriben volt annyi jólneveltség, hogy megköszönte a küldeményt, biztosította kanadai nagybácsiját, hogy örül és nagyon jókor küldte azt a holmit, mert a háború óta nem tudott egyenesbe jönni. A köszönőlevelet még három, de lehet, hogy négy is követte, a nagybácsi sem restellkedett, visszaírt, egyszer meg 100 dollárt küldött bank útján. Ha teheti, gondolta Győri, miért ne küldené, és mért ne fogadná el? Elfogadta és nem gondolt azzal, hogy az amerikai nagybácsi nevét nem aranytintával jegyzik fel a káderlapjára, mint ahogy nem is azzal írták oda és a hajóbőrönd érkezésével kezdődött levelezés óta mintha megváltozott volna körülötte a világ. A munkatársai három részre szakadtak. A többség tüntetőén elhúzódott tőle és az utcán nem fogadták a köszönését. Voltak, akik semmit sem változtak, két- három ember pedig lassan egészen közelférkőzött hozzá, és megértő összehunyo- rításokkal dicsérték a jóságos nagybácsit, aki nem felejtkezik meg sínylődő uno. kaöccséről. Ezzel meg az kezdődött el, hogy Győri Jánosban összezavarodott minden, fogalma sem volt ki a barátja és ki az éller> sége, ki akar neki jót és Iá akar rosszat, kivel lehet őszinte és kivel nem? Amikor Kovács, a főosztályvezető megbírálta, hogy kozmopolita nyakkendőt hord, rádöbbent a valóságra. Kikérte magának a gyanúsítást, de csak azt érte el vele, hogy másnap csomagolhatott, és mehetett le a gyárba fizikai munkára. Ládákat javított, szegeit, gyalult és nem tudta, mi történt vele. Még most is kísérti ez az emlék, pedig ma már nem húzódik el tőle senki, a köszönését is szívesen viszonozzák, és akik régen megértő összehunyorítással igyekeztek a bizalmába férkőzni, elpirulnának, ha azokat az éveket említené. Almási, az anyagbeszerzési osztály vezetője azonban semmit sem változott. Fogalma sincs, mit akar tőle, miért utálja, mert hogy utálja, ahhoz kétség nem fér. Az isten se ismeri ki itt magát, morfondírozott Győri, de amikor Almási többször is merev arccal nézett rá, beléhasított valami megnevezhetetlen rossz érzés. Egy pénteki napon az igazgató hívatta. A titkárnő hellyel kínálta, várnia kellett. Fél óra múlva nyílt ki a párnázott ajtó. — Ülj le, Győri elvtárs — mutatott egy fotelre az igazgató, aki ugyanúgy régi ember már a gyárban, mint ő. Tíz évvel ezelőtt még csak művezető volt, közben elvégezte az egyete. met és most itt van. Jó embernek tartották, de Győri, amikor leült a puha fotelbe, félni kezdett tőle. Fogalma sem volt, hogy miért, valami retteneteset várt és hajszálpontosan olyan érzések kerítették hatalmába, mint akkor, tíz évvel ezelőtt, amikor közölték vele, hogy lehelyezték a gyárba segédmunkásnak, és jóformán meg sem indokolták, hogy miért. Az igazgató a másik fotelbe telepedett. Cigarettával kínálta. Szép kivégzés lesz — futott át Győri agyán a gondolat —, mindegy, így is jó... Hirtelen világosan látott. Almási tegnap két órán át az igazgatónál volt. Hamar híre megy az ilyesminek, már azt is tudja mindenki, hogy itt van, nincs kizárva, hogy többet is tudnak. Nevetik vagy sajnálják... Szegény Győri, ebből sem lesz többet osztályvezető. Aztán, ahogy így elparentálták, máris azt találgatják, hogy kit tesznek vajon a helyére? Feledit? Némethet? Dehogy! A kis Somos lesz az osztályvezető, hiszen össze- jámak az igazgatóékkal... Ügy van! Más nem lehet!... Rz igazgató élvezettel kóstolgatta a füstöt, aztán Győrire nézett. Leverte a hamut. — Hát így vagyunk, Győri elvtárs... Mit kerülgeted? — üvöltött Győriben a kérdés —, mondd már ki, aztán kész. — Az osztályod... meg vagyok elégedve a munká- vaL Persze, velem nem, most az következik — fordult önmagába Győri —, kínozol, hogy élvezd, amikor letaglózói? — Csak rád van panaszom. Az igazgató kezében megállt a cigaretta, és a kéken kígyózó füstön át Győri arcát kutatta. — Rám — mondta Győri és egészen fakó lett a hangja ettől a szótól.
