Békés Megyei Népújság, 1963. augusztus (18. évfolyam, 179-204. szám)
1963-08-15 / 191. szám
1963. augusztus 15. 7 Csütörtök SPORT« SPORT -SPORT to OSH műsora Békéscsabán Két gyenge tormában lévő csapat találkozott az NB Il-es kézilabda nyitányán Csak négy mérkőzést játszottak le a megyei I. osztályú kézilabda-bajnokság első fordulójában A bajnokság őszi rajtját izgalom teli várakozás előzte meg. Nem is csoda: Hiszen a n. fordulóban dől el, ki lesz a bajnok és kik a helyezettek. A játékosok, vezetők, a játékvezetők, a szurkolók mind-mind kíváncsiak a bajnokság folytatására. Sikerült-e átmenteni a formát, javul-e az együttes, emelkedik-e a színvonal, a játékvezetés, lesz-e végre a megyei bajnokból NB n-es csapat? Megannyi izgalmas kérdés, amire már az első forduló is — igaz, csak részben — de választ adhat. Aki a 7 hetes nyári szünet után — amely alatt női válogatottunk nagy bravúrral, három NB II. csapat előtt megnyerte a Szegedi Ünnepi Játékok Kupáját, a Bcs. Kötött a Balaton Kupán, megelőzve egy NB I-es, hat NB Il-es csapatot, a döntőbe került —, a megyei I. osztály mérkőzéseire volt kíváncsi, alaposan csalódott. Ügy látszik, nem gyakorolt együtteseinkre, vezetőinkre különös hatást a bajnoki rajt. Ugyanis a Bcs. Kötött—Gyoma, a Bcs. Ruhagyár—Gerendás, a Bcs. Pamut—Bcs. Sportiskola női, a Bcs. MÄV—Gyoma, Bcs. V. Meteor—Szarvasi FMGT, a Mezőberény—Orosházi Kinizsi férfi mérkőzés elmaradt. És még hogy teljes legyen a sor, ehhez jön a Bcs. Dimitrov visszalépése. Hogy miért maradtak el a mérkőzések? A diákcsapatok a nyári táborok, a gerendásiak a sportorvosi vizsgálat elmulasztása, az orosháziak a herényiek értesítésének elmaradása (?) miatt nem álltak ki. Ha a diák csapatok indoka esetleg elfogadható is, a többieké semmi esetre sem! De az is igaz, a bajnokság indulásakor minden csapat ígéretet tett: Nem lesz elmaradt mérkőzés! A szabálykönyv szerint súlyos büntetés jár a rendbontásért. Ismétlődés esetén kizárás! De vajon helyes volna-e a diákcsapatok kizárása, vagy indulási joguk megtagadása? Hiszen emlékezzünk vissza a gyomai lányok bravúrjára: az ősszel az NB H. második helyén végzett TFSE-t győzték le. A gyomai Koós László például tavaly megyei gólkirály lett, s két hete a Spartakiád területi döntőjén három NB I-es csapat vezetője akarta megszerezni őt csapata számára — oly pompás teljesítményt nyújtott. Ne lett volna joga a szarvasi főiskolásoknak a megyében indulni akkor, amikor az osztályozón jogot nyertek ehhez? Ha a diákcsapatokat kizárnánk, sportpolitikánkkal kerülnénk szembe, és a színvonal alaposan zuhanna. Viszont a jelenlegi helyzet tarthatatlan. Bár hamarabb is javasolhattuk' volna, de jövőre a Csongrád megyei példát kell követni. A tavaszi szezon végén kell megrendezni az első három őszi fordulót. Így szeptember 1 után nem lesz annyi elmaradt mérkőzés. És most mi legyen? A sportszerűség elvét tiszteletben tartva azt javasoljuk: azok a csapatok, amelyek kértek halasztást, játszhassak le szeptemberben mérkőzéseiket, olyan napokon, amikor ellenfelüknek is megfelelő. Ide kívánkozik viszont az is: a szövetségnek a jövőben előrelátóbbnak kell lennie, hiszen a helyi viszonyok ismerete alapján hozott intézkedéseik csak a megye sportját segítik. EREDMÉNYEK: Bcs. MÁV — Szolnoki Honvéd 24:21 (14:9) Békéscsaba, 200 néző, vezette Schreiber NB IL Góldobók: Benikő (7), Rozsos (5), Gi- czéy, Drikát. Varga (3—3), Veres H. (2), Eperjesi, illetve Gáncs (5), Kopanyicza (4), Molnár, Szőke (3—3), Misiké, Weniger (2—2), Komáromi, Csucsla. Békéscsabai MÁV: Rácz — Benkő Varga, Eperjesi, Giezey, Dukát, Szabó Jól sikerült az Orosházi Járási- Városi Lovas Szövetség lóversenye Orosházán Kedvező időben, mintegy 2000 főnyi közönség előtt rendezte meg vasárnap az Orosházi Városi-Járási Lovas Szövetség idei első lóversenyét. A versenyen a Hódmezővásárhelyi Lovasiskola, a Gyulai Állami Gazdaság, a békéscsabai MHS, Székkutas, Mezőmegyer, Újkígyós, Pusztaföldvár és Orosháza tsz-einek és egyéni lótartóinak legjobb lovai vettek részt. EREDMÉNYEK: 800 m. sikverseny 2 évesek részére: 1. Mihalics István (Újkígyós, Aranykalász Tsz), 2. Bondár Mihály (Mezőmegyer, Béke Tsz), 3. Egri Zoltán (Szék- kutas), Deák János lovával. Kezdőlovak díjugratása 100 cm. 1. Nagy Ferenc (Orosházi Mezőg. Technikum), 2. Plenter Béla (Orosháza, Mezőg. Technikum), 3. Major István (Hódmezővásárhely, Lovas Iskola). 1000 m-es sikverseny kezdő lovak részére: 1. Török János (Árpádhalom, Árpád Tsz), 2. Kósa Mihály (Pusztaföldvár, Aranykalász Tsz), 3. Nagy Mihály (Orosháza, Üj Élet Tsz). 4-es fogat ügyességi és hajtóverseny: 1. Pál Sándor (Hódmezővásárhely, Állami Gazdaság), 2. Záb- rák Pál (Pusztaföldvár, Aranykalász Tsz). 1200 m-es sikverseny, nyiltszám: 1. Tóth György (Gyula, Népköztársaság Tsz), 2. Nagy Ferenc (Pusztaföldvár, Aranykalász Tsz). 3. Csicsely Ferenc (Mezőmegyer, Béke Tsz). Könnyű osztályú díjugratás 110 cm. 1. Plenter Bélé, 2. Major István (Hódmezővásárhely, Lovas Iskola), 3. Bóka István (Hódmezővásárhely, Lovas Iskola). 1200 m-es síkverseny 1. helyezést el nem ért lovak részére: 1. Egri Zoltán (Hódmezővásárhely, MHS), 2. Madarász István (Orosháza, Béke Tsz), 3. Nagy Mihály (Orosháza, Uj Élet Tsz). Egyes fogatú hajtőverseny: 1. Hursán György (Békéscsaba, MHS), 2. Tamás Albert (Árpádhalom, Árpád Tsz), 3. Kindli István (Mezőmegyer, Béke Tsz). 1600 m-es síkverseny, nyílt száma: 1. Elekes János (Orosháza, Lázár Lajos lovával), 2. Tóth György (Gyula, az Állami Gazdaság lovával), 3. Egri Zoltán (Hódmezővásárhely) Forrai János lovával. Középosztályú díjugratás 120 cm. 1. Major István (Hódmezővásárhely, Lovas Iskola), 2. Bóka István (Hódmezőyá- sárhely). Kettesfogatú hajtóverseny ügyességivel egybekötve: 1. Gyömrei Antal Pusztaföldvár (Aranykalász Tsz), 2. Zábrák Pál (Pusztaföldvár, Aranykalász Tsz), 3. Varjú Károly (Orosháza, Üj Élet Tsz). 1000 m-es síkverseny oszlop nevezés: 1. Nagy Ferenc (Pusztaföldvár, Aranykalász Tsz), 2. Kósa Mihály (Pusztaföldvár, Aranykalász Tsz), 3. Madarász János (Orosháza,'Üj Élet Tsz). Verseny közben Lestár János (Orosházi Mezőgazdasági Technikum) Dávid nevű lovával csikósbemutatót tartott, melyet nagy tetszéssel fogadott a közönség. A totó—lottó kirendeltségek ünnepi nyitratartásáról A Sportfogadási és Lottóigazgatóság | Vidéken 17-én, szombaton a szoká- közli, hogy a toto-lottó kirendeltségek sós pénteki; 18-án, vasárnap a szoká- az ünnepek alatt az alábbiak szerint j sós szombati, míg 20-án, kedden 9-töl állnak a fogadók rendelkezésére: 113 óra között tartanak nyitva. (MTI) Csetre: Veress TI. Rozsos, Darida. Szolnok: Lovászi — Gáncs, Mólnál', Zsellér, Kopanyicza, Csucsla, Szőke. Csere: Weinger, Micskó, Zsellér, Pető. A csabai származású Kopanyicza góljával ugyan a vendégek szerezték meg a vezetést, de ezután a MÁV egy pillanatig sem adta ki kezéből az irányítást. Különös«! Benkő energikus és igen eredményes játékával sikerült több alkalommal 5—<5 góllal elhúzmiok. Szünet után erősen feljaVult a Honvéd. Egyre jobban kiütköztek a csabaiak hibái: a nyári hónapok edzéski- hagyásainak egyenes következménye; a lassúság, a gyenge védőmunka, kapusuk gyenge teljesítménye, és az átlövők (Bohus, Zsilákl könnyén végzetessé válható hiánya. Dicséretére legyen mondva az együttesnek, még a sorozatban bekapott gólok sem szegték kedvüket. így ha az első félidőben látott jó játékot ugyan nem tudták később megismételni, végeredményben megérdemelten győztek. Jók: Benkő, Venes II., Illetve Gáncs, Kopanyicza. Külön ki kell emelni Schneiber György játékvezető működését, aki határozottságával és főleg a büntetődobások mérlegelés nélküli. ’ a — játékszabályokban foglaltak maradéktalan alkalmazásával — a gyakorlatban mutatta be (a megyei mérkőzéseken is követésre váró) a kézilabda-játék fejlődését szolgáló játékvezetői felfogást. Megyei I. osztály Nők: Békés—Bcs. Agyagipar 20:1 (10:1). Békés, vezette: Lázár. Góldobók: Tuska (8), Lengyel (4), Mihalik (3), Kiss, Pes- vanov (2—2), Szilágyi, illetve Mikó. Csorvás—Mezőbereny 10:8 (5:4). Me- zőberény, vezette Varga J. Góldobók: Kuti (3), Gneksza, Keligenné. Lakatos (2—2), Mázán, illetve Zuba (5), Galó, Bánfalviné, Baksai. Endrőd—Bcs. MÁV: 10:4 (7:1). Bcsa- ba, vezette Hrabovszki, Góldobók: Tímár M. (4), Korcsok (3), Rá esz (2), Timár, illetve Andó, Szántó 2—2. Férfi Bcs. Pamut—Bcs. Sportiskola 15:12 (6:7), VTSK-pálya. Góldobók: Molnár I, Molnár II, Schweriner (4—4), Bécsi (3), illetve Gécs (4), Molcsán (&), Borbély, Vandlik (2—2), Fodor. Városi bajnokság Férfi Bcs. Vasas—Bcs. Ruhagyár 7:6 (4:1). Vasas-pálya, vezette: Varga A. Góldobók: Német (3), Boskó (2). Bufca, Bercsi, illetve Gyulavári, Hamkó. Az Országos Sportnapok eseményei bő szórakozási lehetőséget nyújtanak Békéscsaba sportszerető közönségének. A négynapos versfenyen úszás, válogatott vízilabda-mérkőzés, kézilabda, sakk villámtomák, labdarúgó-mérkőzések, motorkerékpár-verseny, s ökölvívó találkozó szerepel. 18- án, 17 órakor a Kórház utcai sporttelepen NB IH-as labdarúgó-mérkőzés a Békéscsabai VTSK—Békéscsabai Honvéd csapata között. 19- én, délelőtt 9 órától kézilabda bajnoki mérkőzések a MÁV, a VTSK, a Vörös Meteor, a Pamutszövő, a Vasas és a Ruhagyár pályán. Délután 17 órai kezdettel a Békéscsabai Előre NB Il-es labdarúgó csapata bajnoki mérkőzést játszik a Kisterenye ellen a Kórház utcai sporttelepen. 20- án az MHS székházában délelőtt 9-től sakk villámtornát, a Vörös Meteor pályán délelőtt 9-től női kézilabda villámtornát rendeznek. Délelőtt 10 órától terepgyorsasági motorverseny lesz a téglagyári pályán. Férfi asztali- tenisz csapatversenyt rendeznek DC rendszerben a Rózsa Ferenc Gimnáziumban. Barátságos labdarúgó-mérkőzésen szurkolhatnak a labdarúgás kedvelői 17 órakor. A Békéscsabai Előre az NB I. B-ben szereplő Ganz-MAVAG csapata ellen játszik. Válogatott ökölvívó találkozó zárja az OSN-t. Este 7 órakor Szolnok—Békés megye válogatott ökölvívó találkozóra kerül sor a szabadtéri színpadon, rossz idő esetén a Téglagyár kultúrtermében. SPORTKÖZLEMÉNY A Békés megyei Üsző-Szövetség közli, hogy a mai napra meghirdetett Japán-Tiszántúl nemzetközi vízilabda mérkőzés és úszóviadal a Japán válogatott késése miatt elmarad. A találkozóra a meghirde. tett program szerint folyó hó 16-án, pénteken kerül sor a békéscsabai sportuszodában. A szakszervezetek feladata a sportmozgalomban A SZOT Elnökségének 1962. június 3-i határozata megszabta azokat a felgok, bizalmiak és KISZ alapszervezetek részére tájékoztatót tartanak a veradatokat, melyeket az új sport-tömeg- senyékben való részvétel lehetőségeiszervezet létrehozásával a szakszervezeteknek továbbra is végezniök kell. A határozat leszögezi: a szakszervezetek szervezik és mozgósítják a tagságot a rendszeres testnevelésre és sportolásra. Tehát biztosítják azokat a feltételeket, melyek a rendszeres testnevelési igény felkeltéséhez, a testnevelésben és ről és felhasználják a rendelkezésre álló propaganda eszközöket (hangosbemondó, faliújság, üzemi sajtó, stb.) Helyes,, ha felmérést végeznek, hogy milyen sportágakkal lehet a dolgozók érdeklődését felkelteni. Esetleg a természetjárás vagy a munkahelyi testnevelés bevezetésével kell megkezdeni sportban való részvételhez szükséges. a dolgozók szakoktatását a testnevelés- Azokban az üzemekben, ahol sport- hez és sporthoz. körök működnek, nem okoz különös nehézséget az alapfokú versenyek megrendezése. A sportkörök elnökségeinek a szakszervezeti bizottságok sportfelelőseivel és a KISZ szervezetekkel közösen kell gondoskodniuk arról, hogy a már hagyományossá vált sportágakban a versenyeket megrendezzék. Ebben a munkában igen nagy felA Testnevelési és Sport Tanácsok körzeti versenyeket rendeznek több sportágban. Ezeket azoknak a kisüzemeknek rendezik többek között, ahol üzerríen belül nem tudnak házi versenyeket, üzemi bajnokságokat rendezni. Fontos, hogy megfelelő szervező és agitációs munkát fejtsenek ki az aktivisták az üzemekben. Azok a társadalmi munkások, akik az előző években adat vár a megyei és szakmaközi bi- -szervezték és rendezték a szakmák és zottságokra egyaránt. A szakosztályokban aktív sportolókat vagy azokat, akik abbahagyták már az aktív sportolást, kérjék fel arra, hogy segítsék üzemük testnevelési és sportmunkájának szervezését, az edzések és versenyek bevezetését. A szakszervezeti bizottságok sportfelelősei a KISZ szervezetekkel közösen gondoskodjanak arról, hogy a különböző sportágak versenykiírásait elkészítsék és mielőbb nyilvánosságra hozzák. me. az egészséges életmód kialakítása Helyes, ha a szervező, agitációs pro- nem lehet közömbös egyetlen szak- paganda munkában a műhelybizottsá- szervezeti funkcionárius számára sem. SZMT-k bajnokságait, ugyanolyan lelkesedéssel végezzék a munkájukat a szövetségekben, mint eddig. Az új sporttömegszervezet létrehozása során a szakszervezeti szervekben dolgozó tisztségviselőknek részt kell vállalniuk a felvilágosító, a szervező munkából is. Érdekvédelmi feladataikhoz tartozik a testnevelési és sportmunka is: a dolgozók egészségvédelŰzi nem lehet kihagyni: Nyári Vásár még négy napig