Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1963-07-16 / 165. szám

2

Kedd

Az SZKP Központi Bizottságának nyílt levele a pártszervezetekhez

1963. július 16.

Moszkva, július 13. (TASZSZ)

A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága nyílt levelet intézett a pártszerve, zetekhez, a Szovjetunió valameny- nyi kommunistájához. A Pravda július 14-i száma négy oldal terjedelemben közli az SZKP Központi Bizottságának nyílt levelét, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának június 14-én kelt levelével együtt.

Alább közöljük a TASZSZ által rövidített szöveget.

Az SZKP Központi Bizottsága kijelenti, hogy „a Szovjetunió Kommunista Pártja szoros barátságot akart és akar most is a Kínai Kommunista Párttal”. Komoly nézeteltéréseink vannak a KKP vezetőivel, de úgy véljük, hogy a két párt, a népeink közötti kapcsolatok építésében abból kell kiindulnunk, hogy közös a célunk: az új kommunista társadalom építése és közös az ellenségünk: az imperializmus.

Az SZKP Központi Bizottsága a nyílt levélben kifejti álláspontját a nemzetközi kommunista mozgalom legfontosabb kérdéseiről a Kí_ nai Kommunista Párt Központi Bizottságának június 14-én kelt levelével kapcsolatban.

Az SZKP Központi Bizottsága utal az SZKP és a KKP küldöttségeinek jelenleg Moszkvában folyó találkozójára és sajnálattal állapítja meg, hogy „a KKP képviselői ezen a találkozón továbbra is élezik a helyzetet”.

i,Ennek ellenére az SZKP küldöttsége a legnagyobb türelmet és önuralmat tanúsítja, s arra törekszik, hogy a tárgyalások pozitív eredményekre vezessenek. A legközelebbi jövő megmutatja, hogy a kínai elvtársak készek-e kölcsönös kapcsolatainkat annak alapján építeni, ami összefűz, s nem pedig annak alapján, ami elválaszt bennünket. Készek-e kapcsolatainkat a m arxizmus—len in izmus elvei, nek alapján építeni.”

Az SZKP Központi Bizottsága ismerteti a kínai vezetőségnek az SZKP-val és a többi testvérpárttal való nézeteltérései történetét, majd megjegyzi, hogy „a KKP vezetői szembeállítják saját külön vonalukat a kommunista mozgalom általános irányvonalával, rá akarják kényszeríteni a kommunista mozgalomra diktátumukat, korunk alapvető problémáit illetően elfoglalt mélységesen hibás nézeteiket”.

Az SZKP Központi Bizottsága emlékeztet rá, hogy „hosszú éveken át jók voltak pártjaink kapcsolatai, de bizonyos idővel ezelőtt egyrészről a J£KP, másrészről az SZKP és a többi testvérpárt között komoly nézeteltérések merültek fel.

„Az SZKP Központi Bizottságának egyre fokozódó gondot okoznak a Kínai Kommunista Párt vezetőségének megnyilatkozásai és cselekedetei, amelyek aláássák pártjaink összeforrottságát, népeink barátságát.”

Az SZKP Központi Bizottsága megjegyzi, hogy a KKP Központi Bizottságának június 14-i levele „önkényesen magyarázza a kommunista és munkáspártok moszkvai értekezleteinek nyilatkozatait, eltorzítja e történelmi dokumentumok igen fontos tételeit”

.........A

K

KP Központi Bizottságának levele alaptalanul rágalmazza pártunkat és a többi komunista pártot, a XX., XXI. és XXII. kongresszusok határozatait, az SZKP programját.”

„Mindenki, aki elolvassa a KKP Központi Bizottságának levelét, látja az egységről és az összefogásról szóló hangos frázisok mögött a barátságtalan, rágalmazó támadásokat pártunk és a Szovjetunió ellen, látja, hogy csökkenteni akarják annak a harcnak a történelmi jelentőségét, amelyet népünk vív a kommunizmusnak a Szovjetunióban való győzelméért, a békének és a szocializmusnak világméretű diadaláért.”

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat arra, hogy a szovjet állam fennállásának első napjaitól kezdve, amikor az ország vezetése a nagy Lenin kezében volt, mind a mai napig a szovjet nép önzetlenül mindig is óriási segítséget nyújtott és nyújt minden olyan népnek amely az imperita- lizmus és a kolonializmus igájának lerázásáért, az új élet építéséért harcol. A kínai dolgozók, a kínai kommunisták teljes mértékben bírták a szovjet nép, az SZKP testvéri szolidaritását. A szovjet nép bőkezűen megosztotta kínai testvéreivel a szocialista építésben szerzett sok éves tapasztalatait, a tudomány és a technika területén elért eredményeit. A Szovjetunió jelentős segítséget nyújtott és nyújt a népi Kína gazdaságának fejlesztéséhez.

„Minderről nem azért beszélünk, hogy dicsekedjünk, hanem csupán azért, mert a KKP vezetői az utóbbi időben megpróbálják lekicsiny- leni a szovjet segítség jelentőségét. De mi nem feledkezünk meg arról sem, hogy a Szovjetunió a Kínai Népköztársaságtól szintén kapott olyan javakat, amelyekre szüksége van” — hangzik az SZKP Központi Bizottságának nyüt levele.

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat arra hogy „1960 áprilisában a kínai elvtársak nyíltan feltárták nézeteltéréseiket a kommunista világmozgalommal úgy, hogy „Éljen a leninizmus!” címmel cikkgyűjteményt adtak közre. Ez a gyűjtemény olyan tételeket tartalmaz, amely lényegében az 1957. évi moszkvai értekezlet nyilatkozatának alhpelvei ellen irányul, pedig ezt a nyilatkozatot a KKP nevében aláírta Mao Ce-tung elvtárs”.

Az SZKP Központi Bizottsága emlékeztet arra, hogy a 81 kommunista párt 1960 novemberi moszkvai tanácskozásán a kínai küldöttség „makacsul védelmezte a maga külön nézeteit, és csak akkor írta alá a nyilatkozatot, amikor kiderült teljes elszigetelődésének veszélye”.

„Ma már teljesen világos, hogy a KKP vezetői csupán manőverezésből írták alá az 1960. évi nyilatkozatot” — állapítja meg a levél.

Az SZKP Központi Bizottsága a továbbiakban megírja, hogy a KKP vezetői „a testvérpártokkal fennálló ideológiai nézeteltéréseket tovább mélyítve kiterjesztették ezeket az államközi kapcsolatokra is. A kínai szervek kezdték korlátozni Kína gazdasági és kereskedelmi kapcsolatait a Szovjetunióval és más szocialista országokkal. A kínai kormány kezdeményezésére Kínának a Szovjetunióval folytatott kereskedelmét az elmúlt három esztendő alatt csaknem 67 százalékkal csökkentették. Az ipari termékek szállítását 2,5 százalékra csökkentették, mégpedig a kínai vezetők kezdeményezésére.”

„A kínai vezetők nem mondták meg népüknek az igazat nem mondták meg, hogy ezek a kapcsolatok kinek a hibájából szűkültek. Nagyarányú propagandát indítottak a kínai kommunisták, sőt az egész nép körében hogy rontsák az SZKP bel- és külpolitikájának hitelét, szovjetellenes érzelmeket korbácsoljanak fél.”

Eközben „a kínai vezetők minduntalan figyelmen kívül hagyták az SZKP elvtársi figyelmeztetéseit, s így tovább súlyosbították a kínai—szovjet kapcsolatokat”.

Az SZKP Központi Bizottságának levele elmondja: 1961 végén a kínai képviselők nyíltan hozzáláttak ahhoz, hogy nemzektözi demokratikus szervezetekben elfogadtassák téves nézeteiket

Rátérve a KKP-nak az SZKP- val és a nemzetközi kommunista mozgalommal való nézeteltérései lényegére, az SZKP Központi Bizottsága kijelenti: „A vita középpontjában a népek létérdekeit érintő kérdések állnak, ezek: a háború és a béke kérdései, a szocialista világrendszer szerepének és fejlődésének kérdései, a „személyi kultusz” ideológiája és gyakorlata elleni harc kérdései, a nemzetközi munkásmozgalom és a nemzeti felszabadító harc stratégiájának és taktikájának kérdései.”

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat arra, hogy a háború és a béke kérdéseinek megítélésében a Kínai Kommunista Párt vezetőségének elvi nézetei térései támadtak az SZKP-val és a kommunista vi- lágmozgalommal. Ezeknek a nézeteltéréseknek az a lényege, hogy homlokegyenest ellenkezően ítélnek meg olyan nagy jelentőségű kérdéseket, mint a termonukleáris háború megelőzésének lehetősége, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélése, a kölcsönös összefüggés a békéért vívott harc és a világ forradalmi mozgalmának fejlődése között.

„Mi reálisnak ítéljük meg a világban fennálló eiwiszonyokat, és azt a megállapítást vonjuk le, hogy bár az imperializmus természete nem változott meg és nem szűnt meg a háború kitörésének veszélye, a mai viszonyok között közös erőfeszítéssel megakadályozhatják az új világháborút a béke erői, amelyeknek fő bástyája a szocialista államok hatalmas közössége” — állapítja meg az SZKP Központi Bizottsága, és hozzáfűzi: „A kommunisták történelmi feladta ta az, hogy szervezzék és vezessék a népek harcát a termonukleáris világháború elhárításáért. Az új világháború elhárítása teljesen reális, megvalósítható feladat.”

A KKP vezetőségének tézisei — amelyek szerint mindaddig nem lehet elhárítaná a háborút, amíg van imperializmus; a békés együttélés ábránd és nem általános vezérelve a szocialista országok külpolitikájának; a békéért vívott harc akadályozza a forradalmi harcot — azt jelentik, hogy a kínai elvtársák a háború és béke kérdéseiben szembefordulnak a kommunista világmozgálom általános irányvonalával. „Nem hisznek az új világháború megelőzésének lehetőségében, lebecsülik a béke és a szocializmus erőit, túlbecsülik az imperializmus erőit, figyelmen kívül hagyják a népi tömegek mozgósítását a háborús veszély elleni harcra.”

Az SZKP Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy „a kínai elvtársiak nyilvánvalóan lebecsülik a termonukleáris háború egész veszélyét”.

„Az atombomba nem más, mint papírtigris, s egyáltalán nem borzalmas” — állítják. — A fő dolog ugyebár az hogy véget kell vetni az imperializmusnak, amilyen gyorsan csak lehet, de az már nyilvánvalóan másodrendű kérdés,

hogy ezt hogyan, milyen veszteségek árán lehet elérni.

De joggal feltehető a kérdés: kinek a számára másodrendű dolog ez? Az emberek százmillióinak-e, akikre biztos halál vár ha kirobban a termonukleáris háború? Azoknak az államoknak-e, amelyeket az ilyen háborúnak már az első óráiban letörölnék a föld színéről?

A KKP Központi Bizottságának június 14-én kelt levele soküt beszél az állítólag a forradalom nevében hozandó, elkerülhetetlen áldozatokról”. Egyes felelős kínai vezetők beszéltek annak a lehetőségéről is, hogy háború esetén százmilliókat kell feláldozni. „A szétzúzott imperializmus romjain a győzedelmes népek igen gyors ütemben építenék majd fel a kapitalista rendszernél ezerszer magasabb civilizációt felépítik majd valóban ragyogó jövőnket” — olvasható az Éljen a leninizmus című cikkgyűjteményben, amelyet jóváhagyott a KKP Központi Bizottsága.

Joggal kérdezhetjük a kínai elv. társakat: tisztában vannak-e azzal, miféle „romokat” hagyna maga után egy nukleáris rakéta világháború? Az SZKP Központi Bizottsága — s meggyőződésünk, hogy egész pártunk, az egész szovjet nép egy emberként támogat ebben bennünket — nem oszthatja a kínai vezetőknek azt a nézetét, hogy emberek százmillióinak holttestén „ezerszer magasabb civilizációt” lehet felépíteni. Az ilyen nézetek durván ellentmondanak a marxizmus—leninizmus esz. méinek.

„Nyilvánvaló — hangsúlyozza a levél —, hogy azok akik a termonukleáris fegyvert „papírtigrisnek” tekintik, nincsenek tisztában teljes mértékben e fegyver romboló erejével.

Mi józanul ítéljük meg ezt az erőt. Mi magunk is gyártunk termonukleáris fegyvereket, mégpedig elegendő mennyiségben. Nagyon jól isimerjük romboló erejét. Ha az imperializmus háborút robbant ki ellenünk, nem fogunk habozni, hogy felhasználjuk ezt a félelmetes fegyvert az agresszor ellen, ha azonban nem támadnak meg bennünket, nem fogjuk elsőként alkalmazni ezt a fegyvert.”

..Meg szeretnénk kérdezni a kínai elvtársakat, akik azt javasolják, hogy a fényes jövőt a termonukleáris háború által lerombolt régi világ romjain építsük fel, vajon kikérték-e az imperialista országok munkásosztályának véleményét erről.”

„Ha a kizsákmányolok és a kizsákmányoltak elpusztulnak, a régi világ romjai alatt, ki fogja felépíteni a »fényes jövőt«?”

„Minden olyan pártnak, amelynek számára a nép érdekei valóban drágák, tudatában keli lennie annak, milyen felelősség hárul rá az újabb világháború elkerüléséért, a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélésének biztosításáért folyó harcban.”

„A békés együttélés lenini politikáját folytattuk, folytatjuk és fogjuk folytatni a jövőben is — hangsúlyozza az SZKP Központi Bizottsága. — Pártunk a szovjet nép és minden más ország népe iránti kötelességének tekinti ezt. A béke biztosítása jelenti a leghatékonyabb hozzájárulást a szocialista rendszer megszilárdításához és következésképpen ahhoz, hogy növekedjék befolyása a felszabadító harc egész menetére, a világforradalom folyamatára.”

Az SZKP Központi Bizottsága rámutat, hogy a KKP vezetőinek az SZKP-val és más marxista— leninista pártokkal való mélyreható nézeteltérései a háború és béke és a békés együttélés kérdésében különösen szembetűnőkké váltak az 1962. évi karib-tengeri válság idején. „Ez éles nemzetközi válság volt: az emberiség korábban sohasem került olyan közel a termonukleáris háború szakadékéhoz, mint tavaly októberben.”

„Hála a Szovjetunió bátor és messzetekintő álláspontjának, a hősi kubai nép és kormánya szilárdságának és önuralmának, a szocializmus és béke erői bebizonyították, hogy képesek megfékezni az imperializmus agresszív erőit, békét kényszeríteni a háborús ufizítökra. Ez a józan ész politikájának, a béke és szocializmus erőinek nagy győzelme, az imperializmus erőinek, a háborús hazárdjáték politikájának veresége volt” — mondja a nyílt levél.

„És mi volt a KKP vezetőségének vonala a karib-tengeri válság idején? Bizonyos sajátos elképzeléseiktől vezettetve, a bírálat tüzet nem annyira az Egyesült Államok agresszív imperializmusára, hanem az SZKP-ra és a Szovjetunióra irányították.” Kritikusként. nem pedig harcostársként és elvtársként viselkedtek. „Azokban a napokban a kínai vezetőktől senki sem hallott egyetlen nyilatkozatot arról, milyen gyakorlati lépést tesznek a kubai forradalom védelmében. Ezzel szemben a kínai vezetők nyíltan súlyosbítani igyekeztek a karib-tengeri övezetben már amúgy is feszült helyzetet, olajat öntve a konfliktus parazsára” — mondja az SZKP Központi Bizottsága nyílt levelében.

Az SZKP Központi Bizottsága hangsúlyozza, hogy „a KKP vezetőinek igazi álláspontja nagyon világosan megmutatkozik a háború és béke kérdéseiben, a leszerelésért vívott harc túlzott lebecsülésében, sőt tudatos semmibevevésében”.

„A kínai elvtársak még azt is ellenzik, hogy kommunisták egyáltalán felvessék ezt a kérdést, s ugyanakkor hivatkoznak a marxizmus—leninizmusra, s minduntalan azt állítják, hogy a leszerelés egyfelől »megvalósíthatatlan«, másfelől pedig szükségtelen. Idézetekkel játszva azt igyekeznek bizonyítani, hogy az egyetemes leszerelés csak akkor lehetséges, ha a földön megvalósul a szocializmus teljes győzelme.”

„Amikor a békéért harcolunk és felvetjük az egyetemes leszerelés jelszavát — hangzik a levél —, a népek létérdekeiből indulunk ki, tekintetbe vesszük a tényleges helyzetet és nem hunyunk szemet a nehézségek előtt. Az imperialisták természetesen mindent megtesznek, hogy halogassák és zátonyra juttassák a leszerelési megegyezést — ebből hasznot akarnak húzni. De vajon nekünk az árral kell haladnunk, az imperializmus nyomát kell követnünk és el kell utasítanunk az összes erők mozgósítását a béke biztosításáért, a leszerelésért vívott harcra?”

Az SZKP Központi Bizottsága kijelenti: „Az ilyen magatartás egyértelmű az agresszív erők, a militaristák és az imperialisták előtti behódolással. Mi pedig azon az állásponton vagyunk, hogy a munkásosztály, a világ dolgozói rá tudják kényszeríteni az imperialista kormányokat a leszerelés el(Folytatás a 3. oldalon.)