Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1963-07-28 / 176. szám
KÖRÖS TÁJ ____________KULTURÁLIS MELLÉKLET___________ B ékés megyében is kereshető Attila sírja? Az ősrégi dombegyházi Attila-hagyomány új megvilágításban Két szobor Polner Zoltán: Verseimben Őrzöm őket El akarok mondani mindent jövőben gondolkodó hatalmas pályaudvarok csarnokai alatt, ahol minden sző és tekintet egyszerűen oly szilárd mint a vas és örök időkig büszkén fennmarad. ' Pályaudvarokról beszélek ahonnan szürkületben kiállnak küszködő, hajnali munkásvonatok s a komoly, súlyos szerelvények jeétviszik az ébredő friss tájnak a szívekben érlelődött holnapot. A modern technika műszereinek egy részót a régészek is felhasználják kutatásaikban. Igénybevételükkel a régészeti munka technológiája is, különösen annak előzetes felderítő része, világszerte jelentősen korszerűsitődött és igen eredményessé vált. Gyorsított ütemben kerülnek elő, ásatások révén is, az emberiség történeti múltjának a földfelszín alatt megmaradt tárgyi emlékei. Ezek történeti kútfők hitelességével közvetítik a bennünk megőrződött történeti múltat. Régi és ősrégi városok, települések mellett egymás után feltárják a világtörténelem nagyjainak eddig ismeretlen sírjait is. Így a közelmúltban találták meg Szent Péter sírját a Szent Péter Bazilika alatti majd Mózes sírját, Alexandriában állítólag Nagy Sándor sírjára is rábukkantak az Elet és Tudomány e. hetilapunk közlése szerint. A szovjet régészek — egyik képeslapunk értesítése •zerlnt, — Dzslngisz khán sírtelepének a helyét is meghatározták már, körzeti megjelölésben. Hazánkban is növekvő ütemben folynak a régészeti ásatások, feltárások. Őskori, rómaikori, avar és honfoglaláskori stb. leletek kerülnek elő a föld mélyéből. Az árpádházi pogány fejedelmek sírjai azonban még mindig Ismeretlenek. Ugyanúgy teljes homály fedi a nagy hun király, Attila sírját is, amely pedig minden valószínűség szerint a Duna-völgyében kereshető. A történészek és régészek körében még mindig sokat vitatott kérdés Attila eltemetés! módjának és sírja földrajzi helymegjelölésének kérdése, rejtélye. Egy ősréginek mutatkozó, első helyen rangsorolt népi-nemzeti hagyomány szerint Attilát a Békés megyei Dombegyházán, illetve Dombegyház mellett temették volna el. Ez a dombegyházi Attila-hagyomány megyénk egyik elfelejtett ősrégészeti különlegessége. E téren hézagpótló munkát végzett dr. Radnai Miksa, a Beruházási Bank Békés megyei fiókjának szakelőadója, mikor szabad Ideje egy részének feláldozásával közel két év alatt összegyűjtötte a dombegyházi Attila-hagyomfinyra vonatkozó adatokat, azokat kielemezte és újonnan feltárt ősvízrajzi stb, adatokkal meglepően érdekes, új megvilágításba helyezte, mintegy rekontsruálta, elég terjedelmes tanulmányában. A tanulmányból kitűnően e hagyomány eddigi legrégibb feljegyzései 1748-ból, 1770-ből, 1859-ből maradtak fenn, egymástól függetlenül Idézett feljegyzések formájában, tehát anélkül, hogy ezek egymásból merítését ki lehetne mutatni. E hagyományt komoly történészek is „ősréginek”, „régi tudós hagyománynak” stb. nevezik. Ezek a körülmények utalnak egy valóban létezett, hajdanában ténylegesen élt, nagyobb körben, lehetségesen országosan ismert, sőt elismert, a jelek szerint erdélyi származású népi-nemzeti hagyományra, amely szerint: i,Attila... se- pultus est in Dombegyháza’% azaz Attilát azon a vidéken, abban a körzetben temették el, amelyet már a hagyomány első latin nyelvű rögzítése Idején is Dombegyházának neveztek’*. A tanulmányban dr. Radnai az alábbi igazoltnak vehető történelmi kereten belül iparkodik a dombegyházi Attila-hagyomány realitását valószínűsíteni, mintegy rekonstruálni: 1. Attila 454-ben bekövetkezett halálát követően 500—530 között élt Jordanes, gót-alán eredetű, püspöktörténetlró müvéből és a kortárs Priskos rhé- tor történetiró művének fennmaradt töredékeiből következtethetően, illetve Dezseríczky Ince József híres magyar őstörténész 1760 körül megjelent 5 kötetes latin nyelvű művének kifejezett állítása szerint, Attila abban a tiszántúli fővárosában halt meg, »melyben néhány évvel előtte fogadta azt a bizánczi követséget, amelynek Priskos rhétor is tagja volt; akinek útjukról, élményeikről készült leírása, töredékesen, fennmaradt. 2. Csallány Dezső, a nyíregyházi múzeum igazgatója, hírneves ősrégészünk 1959-ben megjelent tanulmányában, edMŰTEREMSAROKBÓL ^VVWVVtV\A/WW\AA/VWUW\AáóA Lipták Pál: Mártélyi udvar (olaj) dig elhanyagolt szempontok- adatok felhasználásával, újraértékelte Priscosék követségjárásának útvonalát, annak időtartalmát és valósággal megcáfol hatatlanul bebizonyította, hogy Attilának Prlscos-járta fapalotás fővárosa csak a Tiszántúlon lehetett, de a mai Körösöktől északabbra sémmi esetre sem terülhetett eL 3. Ezzel bizonyítottnak vehető, hogy Attila a Tiszántúlnak a mai Körösöktől délre fekvő területén halt meg és az Is vélelmezhető, hogy ebben a körzetben, a Körös—Maros—Tisza által bezárt területen temették is el. 4. Ezen a területen pedig egy — komoly történészek szerint la — ősréginek mutatkozó nemPARZSA JANOS: TANULMANYFEJ MLADONYICZKY BÉLA: FIÜ FEJ wwwwv/wwwv Szó Man tömegek készülődnek akiket a múlt vak vágányokra tolatott évek végtelen során át s akik a céltalan időnek rongy számadásából kitörlik most majd napok förtelmes szégyenét és gyászát. Legendás külvárosok küldik kemény harcokban edzett munkások viharzón alkotókedvű seregét s midőn kibontakoznak itt a homály szorító vad gúzsából szemükön hajnalok piros lángja ég. Csarnoka alól az időnek halk jövőbe indulnak elszántan s az élet új törvényeit hirdetik s én verseimben őrzőm őket mint a föld őrzi a tavaszt, lágyan s mint e kor a múlt ékes emlékeit. rifWWUggW«rl»Ba»Mg FfLMftfvR4f»é A kopaszok bandája ... Egy verőfényes, nyári napon bár ruhás, motorkerékpáros fiatalemberek érkeznek az egyik fürdőhelyre. Hangos, ízléstelen, kötekedő viselkedésükkel magukra vonják a sátortábor lakóinak figyelmét és egyben ellenszenvét is. Ennek a huligánceoportnak a lelep. lezése és kézrekerítése adja A kopaszok bandája” című NDK film témáját. A filmet Lothar Greutz és Richard Groechopp irta, rendezte: Richard Gtoschopp. Bemutatja a gyulai Erkel mozi, 1963. július 29- tői július 31-ig. Á KÖIRÖNLAIKK zetl-népi hagyomány egyedül Dombegyházán, Illetve annak körzetében jelöli meg Attila eltemetésének helyét. Dr. Radnai tanulmányában a dombegyházi Attila-hagyolhány- nyal kapcsolatos anyagot a) a hagyomány adatai és kiértékelésük, b) közvetlen érvek, c) közvetett érvek és d) hipotetikus érvek tagolásban dolgozza fel. Tüzetesen és részletesen foglalkozik a dombegyházi Attila- hagyomány fennmaradt írásos szövegeivel. Az azokban szereplő régi helységnevekből, illetve, korábbi írásokra történt utalásból azt a következtetést vonja le, hogy e hagyomány keletkezési Időpontját jóval a török hódoltság előtti időkre kell tenni. Majd egész sor közvetlen, közvetett és hipotetikus adatot, illetve érvet sorol fel azon vélelmezése, alátámasztására, hogy a Maros lejtős tör- melékkúpja, a Békés—Csongrád megyékben átfolyt ösmaros- medrektől átszelt kitűnő legelő- területelvel, árvizektől mentes magaslatibb fekvésével, ősi hún főkirályi körzet kellett, hogy legyen, helyi-körzeti hún királyi temetkezési teleppel. A Radnai—Lippai szurdokból Békéscsaba irányában folyt ős- Maros újabb ősvizrajzl feltárások szerint Kürtös—Mácsa magasságában körülbelül három ágra szakadt. A dombegyházi körzet e villaalakú szétágazás villaágai között terül el és mint Ilyen, predestinált őspo- gány fejedelmi temetkezési hely kellett, hogy legyen. Régi feljegyzések szerint ezek az ős- maros-medrek még az elmúlt századokban is funkcionáltak időszakosan. Egyes történészek, illetve adatok szerint Buda, Attila testvére is ebben az „ős- apai” fővárosban halt meg, tehát minden valószínűség szerint ugyancsak ebben a körzetben temethették el. Ilek (Ellák, Elek) Attila első szülött fia és utóda a gepidák vezetésével fellázadt hajdani alattvalóik elleni harcban még Attila halálának évében halt meg, egyes történészek szerint a Tisza tájékán vívott harcban. Így eltemetése is ebben a körzetben vélelmezhető. Nem lehetetlen tehát, hogy a Bendegúz— Buda—Attila—llek hún főkirá- lyl ág sírtelepét a Körös—Maros közötti területen, esetleg éppen Dombegyháza körzetében lehet keresni. A tanító néni lánynak " ig fiatal volt, hát még asszonynak! A tanító bácsinak is elég volt a hetenként egyszeri borotválkozás, de hM aki a pedagógus pályára lép, annak számolni kell az idő előtti „rangemelkedéssel”. A tanító bácsi és néni még főiskolás korukban házasodtak össze, megszo- morítva ezzel a szülők szívét. Mikor pedig már beletörődtek abba, hogy nem lesz „száz házas lakodalom, akkor meg azon búsultak él, hogy a fiatalok egy tanyai iskolába kérték magukat. Hiába tördelte kezét a két fejkendős, idő előtt öregedett édesanya, hogy „édes lelkem azért taníttattunk benneteket, hogy jobb életetek legyen, mint nekünk, s most elmentek petróleumlámpát pucolni, sarat taposni”. Marika és Jani csak mosolyogtak és örültek, hogy , a lakodalomra szánt pénzből mennyi szép és hasznos dolgot vehetnek maguknak. A tanyai tanítóskodás sem volt számkivetés számukra, hanem kemény gyakorló- évek és az anyagi megerősödés útja. Nem volt nagy tragédia a petróleumlámpa sem, meg a sáros, havas dűlők taposása. Falusi, tanyai gyerekek voltak mind a ketten és kis gazdaságuk megtervezése a realitáson és hozzáértésen alapult. az első tanév álomgyor. " san telt el. A sok munka, ami a fejenként 4— 4 osztályban adódott, ismerkedés a tanyák népével, s a behavazott nagy téli pusztában együtt-töltött hosszú téli délutánok meghosszabbították mézesheteiket. A tavasz új munkákat hozott az eddigiek mellé. Szabad idejüket kertjükben töltötték. Az ólban két malacka visított, őket is el kellett látni. A nagyholdú hűvös tavaszi éjszakában Marika furcsa motozásra ébredt gyakorta. A szekrény melletti sarokban két aranykarikás szemű kotló forgatta a tojásokat és elrévülten hívta kiscsibéit. Marika félálomban is elmosolyodott az ismerős hangok hallatára. Annyira várta az első saját keltetésű csibéit, hogy már-már ott tartott: lelki- ismeretfurdalást érzett egy_ egy tojás feltörésekor. A fehér porcelántálban úszkáló nagy sárga szemek vádlóan néztek rá, amiért ■megfosztotta őket az élet lehetőségétől. Ha nagy ritkán bementek a városba, mindig elmosolyodtak az állandó részvétteljes kérdezőskö. déstől — „És mondjátok, ugye borzasztóan unalmas ott a tanyán?" Egy darabig igyekeztek elmagyarázni, hogy négy osztály tanítása és a házi teendők ellátása után nagyon jó egy kicsit olvasgatni, míg ki nem hull a könyv a kezükből —, de aztán látva az értetlenséget, egyszerűen ráhagyták, hogy „de, nagyon unalmas”. Nincs televízió, eszpresszó, ötórai tea és sok más szórakozás, amit ők is
