Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)

1963-07-25 / 173. szám

»63. július 25. 2 Csütörtök Svájc és az atombomba MOSZKVA A Krasznaja Zvezda szerdai számában Sz. Tarov kommentár­ját közli a schaffhauseni svájci— német megbeszélésekről. A cikk szerzője a következők­ben foglalja össze a hírhedt „Oszt. hatatlan Németország kuratóriu­ma” az NSZK legreakciósabb szer. vezete és a rossz hírű „páneuró­pai szövetség” svájci tagozata ál­tal összehívott schaffhauseni „ér­tekezlet” eredményeit: Nyugat- Neme tország ismét kísérletet tett arra, hogy letérítse Svájcot a sem­leges külpolitika útjáról. A szerző cikkét így folytatja: Annak ellenére, hogy a megbe­szélések hivatalos napirendjén rendkívül szolid kérdések, például az európai biztonság, az állami szuverenitás, a semlegesség kér­dése szerepeltek, a nyugatnémet megbízottak világosan kifejtették azt a tervüket, hogyan vonják be Svájcot a nyugat-európai védelmi rendszerbe és, következésképpen a NATO-ba. Tarov, sajtójelentésekre hivatkoz. va rámutat: Áz ország jobboldali körei az egész kérdést egy techni­kai problémára szeretnék szűkí­teni, nevezetesen arra, hogy vásá. roljanak vagy gyártsanak-e atom. bombákat Svájc számára? E kö­rök olyan látszat keltésével szeret, nék legyőzni a belső ellenállást, és az agresszív NATO-tömb mili­tarista útjára sodorni Svájcot, hogy azt állítják: a svájci hadse­reg atomfelszerelésének kérdése már „eldöntött dolog”. A hagyományos semlegességi politika visszautasítása feltétlenül az ország nemzetközi befolyásá­nak és szuverenitásának elvesz­tését vonná maga után. Svájc a NATO-kolomposok, mindenekelőtt a bonni militaristák játékszerévé válna — fejezi be cikkét a Krasz. naja Zvezda. (MTI) Nyugati vélemények a moszkvai tanácskozásokról Moszkva A nemzetközi közvélemény vál­tozatlanul feszült érdeklődéssel követi a moszkvai „atomcsend”- megbeszéléseket. Londoni diplomáciai körökben úgy vélekednek, hogy a moszkvai tárgyalások a sikeres befejezés fe­lé közelednek. New York Dean Rusk amerikai külügymi­niszter Washingtonban egyébként tájékoztatta a szenátus külügyi bizottságát a moszkvai tanácsko­zások menetéről. Ezt követően újságíróknak ki­jelentette, a moszkvai tanácsko­zások előreláthatólag „még egy­két napig tartanak”. Rusk szerint lehetőség van arra, hogy megálla­podás szülessék a részleges atom- csendről. Remélem — tette hoz­zá —, hogy a tárgyalások sikere­sek lesznek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a megállapodás aláírása cél­jából Moszkvába repül-e a kül­ügyminiszter, a következőket mondotta: — nincs tudomásom olyan tervről, hogy Moszkvába vagy bárhova utaznék. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke szintén nyi­latkozott az újságíróknak. Utalt arra, hogy Moszkvában csupán szerződés-tervezetet készítenek és ezt még parafáin! kell. Az egyez­ményt Harriman külügyminiszter- helyettes par áfái ja és a megálla­podást a szenátus külügyi bizott­sága elé utalják megvitatás vé­gett. Fulbright kijelentette, hogy a paraiálásra két—három napon belül kerülhet sor és a bizottság négy vagy öt napig vitatja majd a szerződést. A megállapodás vég­leges aláírásáról csak ezután le­het szó — mondotta. (MTI) Megnyílt az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának plénuma Róma (TASZSZ) Rómában szerdán megnyílt az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának soron lévő plénu­ma. A plénum napirendjén két kérdés szerepel: 1. Harc a jelen­legi szakaszban az olasz politikai helyzet balraforduiásáért. (Előadó: Mario Alicata). 2. A nemzetközi kommunista mozgalom problé­mái. (Előadó: Giancarlo Pajetta). A plénum három napig tart. NAPTAR 1963. VII. 25. — 110 évvel ezelőtt, 1853 júli­usában született Csontváry Kosztka Tivadar festő. Teljesen önállóan képezte magát, utazá­sai erősen fokozták képalkotó fantáziáját és útjának állomá­sait óriási méretű képeiben örö­kítette meg. Az álomszerű kör­nyezetben mozgó, gyakran fur­csa alakjaival az expresszio- nizmus úttörőjének tekintjük. Életében kinevették, munkáit hóbortos különcségek közé so­rolták, nélkülözések között élt. Képeinek mai értékelése csak jóval halála után történt meg. Néhány képét idézzük: Magá­nyos cédrus, Sétalovaglás a ten­gerparton, Pompeji, Taormina. * — 95 évvel ezelőtt, 1868 júliusában halt meg Wlllian Green Morton amerikai orvos, aki 1846. szeptember 30-án foghúzás­nál első ízben alkalmazott érzéstélenítőszerként étert. Ez a fel­fedezés teljesen forradalmasította a sebészetet. Érdemeit azon­ban életében nem ismerték el és állandó támadások közepette, nyomorban kellett meghalnia. * — 40 evvel ezelőtt, 1923-ban halt meg James Dewar (ejtsd: Djuör) skót fizikus és kémikus. Az ő találmánya a termosz: kétfalú edényt készített fémből, majd üvegből, melyet lég- mentesítéssel és tükörbevonattal hőtartóképessé tett. Csontváry Kosztka Tivadar: Önarckép Tiltakozások az angliai lakbéruzsora ellen London Szerte Angliában tiltakozások hangzanak el az angol kormány­nak a lakbéruzsorával kapcsola­tos magatartása miatt. A kor­mány ugyanis ölbe tett kézzel szemléli a törvényes előírásokkal Az amerikai négerek egyenlőség! harca New York Amerikai néger és fehér vezetők kedden a marylandi Cambridge- ben tízórás tárgyalás után meg­állapodást kötöttek. Az egyez­ménnyel, amelyről Robert Ken­nedy igazságügyminiszter számolt be a sajtó képviselőinek, „bizo­nyos haladást értek el az egyen­lő jogok megadásának kérdésé­ben”. A néger vezetők közölték, hogy a városban megszüntetik a tüntetéseket. A dél-karolinai Charlestonban azonban hosszú tárgyalások után sem sikerült egységre jutniuk a fehér és a színes bőrű vezetőknek. A négerek tovább folytatják fel­vonulásaikat. New Yorkban a négerek küz­delmét részben siker koronázta, sikerült ugyanis elérniük, hogy hattagú vegyes bizottságot állít­sanak fel, amely a munkanélküli négerek helyzetével foglalkozik. New Yorkban egyébként a rendőrség letartóztatott 140 sztrájkőrt, akik építkezéseknél teljesítettek szolgálatot. A sztrájk a néger munkások munkakörül­ményeinek megjavításáért folyik. A Mississippi állambeli Oxford- ból kivonták azt az utolsó 250 katonát is, aki az egyetemet őriz­te a James Meredith néger diák beiratkozását követő összetűzések óta. (AP) Hírek az EfiX-ból és Szíriából visszaélő háztulajdonosok lakbér­emelési törekvéseit. Az angol lakásépítésügyi mi­niszter most látogatást tett a li­verpooli nyomortelepeken. Csupán ebben a városban 80 000 család húzódott meg e nyomortanyákon, és több mint 40 000 lakáskérelem vár megoldásra — mondta nyilat­kozatában Macleland, Liverpool egyik kerületi tanácsának kom­munista póttagja. A lakásépítési miniszter liverpooli látogatása — hangsúlyozta Macleland — csak propagandafogás. (MTI) A francia szenátus elvetette a kormány sztrájkellenes törvényjavaslatát Párizs A francia szenátus szerdára vir­radó éjjel elvetette a kormány sztrájkellenes törvényjavaslatát. A kormány javaslatát csak Du­mas államtitkár és az UNR szó­noka vette védelmébe. Dutoit kommunista szenátor rámutatott: a francia közvéleményt nem lehet becsapni, minden dolgozó tudja, hogy a törvényjavaslat ellene irá­nyul, s az első lépést jelenti a sztrájkjog teljes felszámolása felé. Amikor éjfél után szavazásra került a sor, 203 szenátor a tör­vényjavaslat ellen foglalt állást és csak 36 szavazott mellette. Az UNR-nek 35 képviselője van a szenátusban. A kormány a szenátusban el­szenvedett súlyos veresége ellené­re még a nyári parlamenti szünet előtt ki akarja erőszakolni a ja­vaslat törvénybe iktatását. A nem­zetgyűlés degaulleista többsége megszavazta a javaslatot. Az al­kotmány szerint a két ház közös bizottságának — előreláthatóan eredménytelen — egyeztető kísér­lete után a törvényjavaslat ismét a nemzetgyűlés elé kerül, amely végérvényesen dönt. Pompidou Törökországból visszatérve össze­hívta a degaulleista képviselőket. A miniszterelnök meg akarja rendszabályozni az UNR-képvise- lőket, akik közül 22-en a kor­mány ellen szavaztak a pótkölt­ségvetés múlt heti tárgyalásakor. A párizsi üzemek dolgozói szer­dán újabb tiltakozó gyűléseken ítélték el a sztráj'kéllenes tör­vényt. (MTI) Az ígéret - szép szó Kairó Kairóban már több hete ülé­seznek az „arab egység hívei”. Egyes tanácskozásokon Nasszer el­nök is részt vett. Az arab unionis- ták megállapodtak abban, hogy egyesült arab szocialista mozgal­mat hoznak létre, amelynek szer­vezeteit létrehozzák az egész arab világban. Damaszkusz A szíriai államcsínynek több mint kétszáz halálos áldozata van. Ezeket az adatokat Szíriában cá­folják. El Dzsundi szíriai tájékoz­tatásügyi miniszter közölte, hogy a fekete listára helyezett, s a le- lertóz látási paranccsal körözött 58 politikus közül eddig 30-at tartóz­tattak le. Szíriában egyébként a helyzet változatlanul feszült. (MTI) Terjed az asturiai bányászsztrájk Madrid (AFP) Az asturiai bányászok sztrájkja kedden tovább terjedt. A sztrájko­ló bányászok száma hatezer főre emelkedett. Az asturiai bányászok mostani sztrájkja szombaton kezdődött, amikor tárgyalások kezdődtek az új regionális kollektív szerződés megkötéséről. Ígéret — szép szó, ha megtart­ják — úgy jó. De ha nem tartják meg? Hát bizony a könnyelmű s be nem váltott ígéret becsületébe vág annak, aki játszott a szavá­val. Ezt az egyet nem, legalábbis nagyon nehezen bocsátják meg az emberek. Egy termelőszövetkezeti elnök példáját idézem bizonysá­gul. Kezdetben erősen bíztak benne a tagok. Nőtt a gazdaság, sokasod­tak a feladatok és mfvei ő híján volt a korszerű szakértelemnek, iskolára akarták küldeni. Ö vona­kodott, nem ment, egy darabig vitatkoztak vele, aztán belenyu­godtak. Később valami családi vi­szály kedvéit szegte s vagy három hónapig elnagyolta a munkáját, ám ezt is elnézték neki. Sőt, egy­szer a főagronómus elgondolásá­val szemben váltig kitartott a ma­ga álláspontján, így az ő hibájá­ból veszteségesen zárult egy hiz- lalási akció. A tagság mégsem hi­báztatta, sokon azt mondták: az elnök sem próféta, nem láthatta előre, hogy majd balul üt ki a dolog. Egyszer aztán a mi bará­tunk oéljutalmat ígért a fogato- soknak, ha két nappal megkur­títják a takarmány behordási ide­jét. A fogatosok nem kímélték magukat, teljesítették a jutalom feltételeit, a jutalom mégis elma­radt. Az elnök időközben „meg­bánta” ígéretét, s nem tartotta meg. Az emberek — és nemcsak a fogatosok, hanem mások is — igen megharagudtak. Azt mond­ták: úgy jó a közösségnek, ha a vezető komoly ember, márpedig komoly ember nem játszik az ígéreteivel. Ez az eset megtépáz­ta a bizalmat az elnök iránt, aki mindenre hajlott aztán, csakhogy jóvá tegye a dolgot. De bizony az nem ment egykönnyen. A be nem váltott ígéretek a bi­zalmat rendítik meg. A bizalom pedig az emberi közösségek leg­főbb összetartó ereje. Ezért azt semmi szín alatt sem szabad koc­kára tenni! A felelőtlen s be nem váltott ígéret gyakran sokkal nagyobb kárt okoz, mint amennyi látszik belőle. Egy helyütt a vezetőség tetemes természetbeni prémiumot ígért a baromfigondozóknak a to­jáshozam után. Az asszonyok ha­tártalan szorgalommal dolgoztak, meg is Jett az eredménye, majd­nem kétszeresére nőtt a tojásho­zam. Persze a jutalmul felajánlott tojásmennyiség is jóval több lett, mint amennyit a vezetőség eleve valószínűnek tartott. Mit kellett volna tenni ebben a helyzetben? Az odaígért jutalmat feltétlenül, minden egyéb meggondolásra való tekintet nélkül ki kellett volna adni az asszonyoknak! A követke­ző gazdasági évre vonatkozóan pedig új prémiumfeltételeket kel­lett volna kiszabni, amelyek reá­lisabbak. Az asszonyok aligha tá­masztottak volna kifogást. De a vezetőség nem így tett, hanem utólag és önkényesen megfelezte az ígéretét, nem adta ki a terven felüli hozam felajánlott hányadát. Mi történt erre? Egy gondozó le­mondott; mást állítottak a helyé­re. A többiek is bosszankodtak és legyintettek. Majd elfelejtik — vélte a vezetőség. Hanem amikor a közgyűlés elé vitték az új gaz­dasági év tervét, akkor ütött visz- sza a dolog. Visszaütött, noha eb­ből szinte semmi sem látszott. Mert a tervben valamennyi üzem­ág prémiumfeltételeit ismertették, ezek jók és ösztönzőek voltak. Csak éppen senki sem hitt ben­nük. És ez a hitetlenség semmis­sé tette az anyagi ösztönzés törek­véseit, hatását. Így hót nagyon drága tojás volt az, amit a veze­tőség — megszegve könnyelmű ígéretét —, a gondozó asszonyok­tól „megtakarított”! De elég egy-két apró, szinte je­lentéktelennek tetsző ígéret meg-

Next

/
Thumbnails
Contents