Békés Megyei Népújság, 1963. július (18. évfolyam, 153-178. szám)
1963-07-21 / 170. szám
KÖRÖSTÁJ ____________KULTURÁLIS melléklet_________ A rádióhall^at᧠t ii <1 o m sín y á ró 1 Juosas Mikenas neves litván szobrász születésének 60. évfordulóját tavaly ünnepelték. Mikenast nagy képzőművészeti érdemeiért a Szovjetunió Népművésze címmel tüntették ki. Moszkvában a közelmúltban kiállítást rendeztek műveiből. Képünkön Mikenas egyik legutóbbi művét, a Béke című gipszszobrot mutatjuk be. iiiiiiiiuininuiiiMM cSagj OJUZfl/MJ Érdekes jelentések különböző „irodalmi' sikerekről NÉPMŰVELŐKKEL ta_ lálkoztam néhány napja egyik pesti kerület kultúr- otthonában. Az ismeretterjesztés néhány időszerű kér. déséről beszélgettünk. Egyszer csak váratlan hevesség, gél arra szólította fel az egybegyűlteket valamelyik gimnázium idős rajztanára, hogy mentsük meg a rádiót. „Csak nem üldözi valaki?” kérdezte valaki tréfásan. A mi pedagógusunk csak erre várt Tüstént készséggel kifejtette, hogy a tv rohamosan növő népszerűsége, a mind nagyobb példányszámban megjelenő újságok, de még a könyvterjesztés sikerei is a rádiózástól hódítják el a tömege, két Mi elgondolkodtunk az érvelésen. Egyikünk-mási- kunk hajlott arra, hogy igazat adjon a tüzes igyekezettel előadott gondolatoknak. Talán magam is védelemre szorulónak gondoltam volna a rádiót, ha már másnap nem kerül kezembe a rádió, előfizetők számának alakulását ismertető legújabb statisztika. Eszerint hazánkban 1963. március 31-én 2 420 457 rádióelőfizető' volt. Vagyis I960 óta kereken 200 000-rel nőtt az előfizetők száma. Ma már a vidéki vá. rosokban 633 085, a falvakban pedig 1 157 335 készülék működik. Vagyis a rádió elterjedtségében a vidék csaknem azon a színvonalon van, mint Budapest. NAGY DOLOG EZ s az ünnepi évfordulókon — hetven esztendeje hogy a rádiózás őse, a telefonhírmondó megkezdte hazánkban rendszeres adásait és az idén ünnepük az első magyarországi szórakoztató célú rádióadás 40. évfordulóját — nyilván méltató szavak dicsérik majd ezeket a tényeket. De mindezek ellenére felötlik az emberben a kérdés: minek köszönheti a rádió, hogy néki nem árt a tv nap. janikban annyit emlegetett konkurrenciája? Benfen tesnek tűnő embereket is faggattam a kérdés, ről. Többnyire olyan válaszokat adtak, amelyekre kis töprengéssel magam is rájöttem volna. Ilyeneket: ...sok fiatal család most került abba a helyzetbe, hogy rádiót vásárolhasson; a rádió sokkal olcsóbb, mint a tv; a rádiózás nem köti le annyira az embert, mint a tv, amelynek élvezéséhez egy helyben kell ülni; a rádió még mindig a „technikai csoda” varázséval és vonzásával hat... NEM TAGADOM, engem az utolsó érv és gondolat fogott meg leginkább. Jómagam — ha tanultam is valaha — nem tudom, hogy mi az oszcillátor, hogyan sokszorozzák a frekvenciát, miként megy végbe az amp- litudómoduláció. Azzal az elbűvölő lehetőséggel, hogy lakásomban gombnyomásra megszólal Bécs, jelentkezik Moszkva, hangversenyt ad Párizs. És úgy tudom, nemcsak én késlekedem saját elragadtatásom okainak elemzésével, de — és ez a fontosabb — nálunk vajmi kevés történt eddig a rádiózás lélektanának rendszeres és tudományos vizsgálata érdekében. A hallgató akkor nyitja ki a rádiót, amikor ideje és kedve van hozzá. És akkor zárja el, amikor vagy az ideje, vagy a kedve, vagy mindkettő elfogyott De mikor történik ez? Arra, hogy a társadalom mély rétegeinek mikor van ideje rádiózni, mégcsak lehet következtetni, egyből- másból. Mert teszem azt aratásidőben délután fél háromkor parasztoknak szánt műsort sugározni — nyilvánvaló szerkesztői ostobaságra vallana. De ki tudja felmérni azt, hogy a majd két és fél millió készülék közül hányat kapcsolnak be, ha könnyűzene szól, hányat, ha ismeretterjesztő előadást ígér a műsor, hányat, ha Szepesi György áll a mikrofonnál és hányat, ha Backhaus zongorázik? És föltehetnénk ugyanezeket a kérdéseket fordítva is; hány készüléket kapcsolnák ki, ha_ De, ha valami modem vá. laszt kaphatnánk is ezekre a kérdésekre rengeteg „miért” maradna még a levegőben. Hisz kétségtelen, hogy van valamiféle kapcsolat az adásidő jó vagy rossz megválasztása és a hallgatottság között. Bizonyos, hogy vannak érdeklődést keltő műsorcímek és olyanok, amelyek eleve „biztosítják”, hogy a kutya sem hallgatja meg az adást. Még az előadó hangszínének is szerepe lehet abban, hogy a hallgató végighallgat-e egy előadást vagy éppen a legfontosabb mondatoknál né- mítja el a készüléket. Miért mentem ilyen mész. szire? AZÉRT, MERT szerintem most következik a magyar rádió fejlődésének nehezebbik szakasza. Nagyon leegyszerűsítve, talán úgy lehetne megfogalmazni e szakasz lényegét: a rádió már lényegében minden lakásba bejutott, most már meg kell tanítani a hallgatók zömét a rádió okos használatára. Mondanom sem kell, „okos használaton” nem a ki- és bekapcsolás, hangszű. rés vagy erősítés tudományát értem. Arra gondolok: ideje, hogy a — legtöbb családnál — ötletszerű rádióhallgatást a rádió nyújtotta művelődési, szórakozási lehetőségek tudatosabb kihasználása váltsa fel. Ma. gam is tapasztaltam ugyanis, hogy sokan nem ismerik még a rádió alapvető műsortípusait sem. Nem tudják, hogy egy-egy összefoglaló műsorcím milyen tartalmat takar. Nem egy olyan asszonnyal beszéltem már, aki gyermeknevelői gondjai, problémái miatt panaszkodott és nem tudta, hogy a rádió rendszeresen sugároz pedagógiai tanácsokat, kaptam levelet, amelyben fiatal közigazgatási alkalmazott amiatt sopánkodott, hogy lakóhelyén nincs kitől nyelvet tanulnia, de amint levélváltásunkból kitűnt, „eszébe sem jutott”, hogy a rádiónak nyelvtan- folyama is van. IGEN, A RÁDIÓT most már jobban meg kell ismernünk. S ez nemcsak a hallgatók felbuzdulásán múlik. Sokat tehetne ennek érdekében, ha a napi- és hetila. pók mostaninál részletesebben ismertethetnék a rádióműsort. A rádió jelentőségéhez képest elenyészően csekély nálunk a rádió esz. tétikai, agitációs, lélektani kérdéseinek irodalma. Ezen is változtatni kellene ahhoz, hogy a jóindulatú, de fölösleges „védjük meg a rádiót” a konkurrenciától kiáltás helyett kimondhassuk azt a kevésbé izgalmas, de mindenképpen hasznosabb jelmondatot: „Ismerjük meg jobban mindennapjaink jó társát, a családunkat szórakoztató, tájékoztató nevelő -ádiót!” Bajor Nagy Ernő A sort a párizsi Francoise Sagan indította el, amikor — néhány esztendeje, még mint fiatal leány — egyesszám első személyben írt arról, milyen kalandok esnek meg az élni vágyó, társaságbeli ifjú hölggyel. Sagan mentségére azonban fel lehet hozni, hogy — különösen későbbi írásaiban — kerülte az olcsó ízléstelenségeket. Annál jobban épített az olcsó, egészen rikító ízléstelenségekre, az a már nem egészen ifjú hölgy, aki Budapestről Szőke Éva néven indult el, de akit a világban ma „Éva Bartók” néven emlegetnek. „Alle meine Männer” (Minden férfim) című könyvében — amelynek előszavában Sagan tanítványáSólohov után nem kis bátorság kellett ahhoz, hogy a polgárháború idejéről súlyos, reprezentatív jellegű művet írjon valaki a Szovjetunióban. Sztyelmah- nak volt hozzá bátorsága, tehetsége és egyéni mondanivalója, hogy a Csendes Don után ne csak megírja a maga regényét a forradalomról, a földosztásról, a petljuristák és kulákok acsarkodásáról — de úgy írja meg ezt a regényt, hogy államától Lenin-díjat, a közönségtől pedig egy csapásra népszerűséget kapjon érte. Sztyelmah ukrán. Szű- kebb hazája parasztságának vergődését, tétovasá- gát és egyenesbe találását írja meg könyvében. Az ember vére drága egyetlen nap története. De ebben a napban benne van az egész korszák, minden jellegzetes problémájával és bonyodalmával. És benne van legfőképp az ember nagy, erős vágya a boldogságra... nak vallja magát — részletesen esik szó egy Tony Belasco nevű szépfiú izmairól és (nem művészi) képességeiről vagy arról, hogy md vonzotta Évát az ötven év felé közeledő Curd Jürgenshez? „Akarja megismerni a legédesebb élet titkait? Olvassa el Tamaya kalandjait” így hirdetik Olaszországban egy Tamaya nevű állítólag csendes-óceániai táncosnő állítólag saját kezűleg írt könyvecskéjét, amely „egy forró temperámén tumú asz- szony vallomása az európai férfiakról”. De nemrégiben Londonban is napvilágot látott egy — a fenti szempontból — „érdekes” könyv, amelyben egy húszéves Remekbe formált kommunista hősei azért áldozzák, ha kell, életüket is, hogy az ember „örömmel a szívében lépkedjen a földön”. De a boldogság vágya különféle utakra, ösvényekre tereli az embereket. Ezek között van zsákutca is. Néha úgy tűnik, hogy a boldogság már-már megvan, aztán kiderül, hogy szánalmas konc csupán, az uraság asztaláról vagy a „nemzettestvér” ravasz hitegetése. Sztyelmah azt is ragyogó művészi eszközökkel mutatja meg, hogy a haszon szenvedélyétől megszállott ember képtelen igazán szeretni az életet, a világot, embertársait, képtelen arra, hogy ne csak a maga boldogságáról álmodjék, amely épp ezért nem lehet igazi boldogság... Az új viszonyok, az új erkölcs, az új gondolatok kialakulása —ez Sztyelmah legszemélyesebb, legizga- tóbb mondanivalója. Az arisztokrata leány, Charlotte Bingham írja le, milyen férfiakkal volt dolga... Tudjuk, évszázadokkal ezelőtt sokat látott francia félvilági hölgyek — pályájuk befejeztével — megírták emlékezéseiket. Ezek a hölgyek azonban finoman, szellemesen, elegánsan írtak. Ez az egyik különbség, ami köztük és eva bartókok között van. A másik pedig az, hogy a több évszázad előtti hölgyek pályájuk végén sem büszkélkedhettek olyan férfigyűjteménnyel, mint az említettek, akik még igazán nem mondtak le a pálya folytatásáról. Ez utóbbiak — ha győzik tollal és papírral — még vaskos könyveket írhatnak össze! nek, az érzések és törekvések kikristályosodásának folyamatát tükrözi — ez a legnehezebb, de a legszebb írói feladatok egyike. Sztyelmahnak maradéktalanul sikerül. Rendkívül plasztikus szerkezetű regénye hol hősi eposz, hol borongó ballada, a nemes pátosz váltakozik benne a legjobb értelemben vett érzel- mességgel, ízes humorral és pattanásig feszült drámai- sággal — de minden hangvétele, minden szava hiteles, igazi életábrázolás. Méltó utódja az orosz realisták legnagyobbjainak. A magyar közönség nemigen hallotta eddig Sztyelmah nevét. De bizonyos, hogy aki ezt a regényt elolvassa, az érdeklődéssel várja majd a további köteteit is. Mert Az ember vére drága a maradandó, szép és igaz alkotások közé tartozik. (A Kossuth Könyvkiadónál jelent meg.) MŰTEREMSAROKBÓL ^wwwwwwwwvwwwwwv^ Sülé István: Köröspart Csabán Olvasónapló Az ember vére drága Mihajlo Sztyelmah regényéről emberi öntudat növekedésé-
