Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)
1963-06-06 / 130. szám
1963, június 6. 3 Csütörtök Az aratásra való felkészülést vitatta meg a békési járási tanácsülés Fellendülőben a gazdálkodás a békéscsabai Magyar-Csehszlovák Barátság Tsz-ben Tegnap, a június 5-i rendes ülésen egyik fő napirendi pontként az aratásra való felkészülést tárgyalta meg a békési járási tanács, s megfelelő határozatokat is hozott ezzel kapcsolatban. A járási tanács mezőgazdasági osztálya által készített,, jelentés szerint a szövetkezetek több mint 28 ezer, az egyéniek mintegy 700 hold gabonavetése elég jól fejlett, s a felmérések szerint jó közepes termés várható, különösen a búzából. Az aratni valóhoz 59 kombájn. 50 gépi és 29 fogatvonta- tású aratógéppel látnak hozzá. A kombájnokkal főleg az intenzív búzafajtákat aratják, a kézi erőt — a gépi kapacitás ugyanis csak 82 százalékos — főleg az összefüggéstelen kisebb táblákra irányítják. Az a terv, hogy amint az dóit. A pártvezetőség, minden párttag elsőrendű feladatául határozta meg a terv teljesítéséért folytatott harcot. A párttagságnak a korábbinál színvonalasabban kéll segítenie, ellenőriznie a termelést. Maga a beszámoló, a hozzászólások többsége máris azt igazolta, hogy a kezdeményezés helyes, teret enged a ,,több szem többet lát” elvének alapos gyakorlati alkalmazásának. Kár, hogy a felszólalók jobbára valamilyen gazdasági, műszaki funkciót viselőkre szorítkoztak, de így is jelentős fejlődés ez a gyári párt-kollektíva életében. Rendkívül fontos érdek fűződik ahhoz — s ezt a felszólalt Such János városi titkár elvtárs nyomatékosan hangsúlyozta —, hogy egy-egy nemes célú határozatból valóság legyen, a már egyszer felszínre került hiba pedig többé ne ismétlődhessék. Pedig már ezen az egyetlen taggyűlésen is — a sok dicsérendő eredmény & elhatározás mellett — számos hiányosságot is érzékelhetett á figyelmes szemlélő. Felszínre jutott például, hogy az eddigi eredmények ellenére még mindig nem kielégítő a felelős beosztású osztályvezetők együttműködése. Feőszi árpa beérik, teljes «'övei hozzálátnak, hogy ezzel is rövidüljön majd az aratás ideje, s lehetőleg a legkisebbre csökkentsék a szempergést. A kom,bájhókkal learatandó és elcsópelendő gabona szérűre való szállításához 16 tehergépkocsi, 100 univerzális gép és 1400 léfogat áll rendelkezésre a járásban. A gépek és fogatok egy részét természetesen felhasználják a 67 cséplőszekrénybe és az asztagba való hordásra is. Mint mindenütt, itt is indokolt az asztagba való hordás, hogy esetleges eső után is nyomban csépelhessenek, mert egy-egy cséplőgépre 290 hold kalászos jut, s a cséplés időszaka előreláthatólag 30 napig tart így is. dig a helyes koordinálás alapvető követelmény olyan vertikális gyárban, ahol 9—10 üzemrész jó együttműködésén, összehangoltságán múlik a terv és tervszerűség teljesítése. A beszámoló feltárta, hogy elég gyakran előfordul még, — miszerint egyik-másik egymásra utalt üzemrésznél nem biztosítják kellő időben a műszaki feltételeket. Ilyen esetben pedig hiábavaló a dolgozók erőfeszítése, a program szerinti gyártás felborul. A legerősebb bírálatot a festődé kapta, ahol a meg nem értés jelei mutatkoznak az üzemvezetők között. Kifejezésre jutott ezen a tartalmas tanácskozáson az is, hogy a termelés elősegítésében mily nagy szerepe van a brigádmozgalomnak, a munkaversenynek. Ékes példa erre a májusi egyhetes bé- keműszak, amelynek keretében sok-sok kimagasló egyéni és brigáderedmény született. Ezeket az eredményeket naponta tudatosították az üzemi hangos híradóban. ösztönző, helyes módszer. Kár viszont, hogy a munkaver- seny-szervezésben a szakszervezet eleddig csaknem teljesen magára volt hagyatva. Mindez olyan helyzetben volt így, amikor a szakfia az ember bejárja Békéscsaba délnyugati határát, a Magyar—Csehszlovák Barátság Tsz területét, jóleső érzés tölti el. A szépen művelt föld, a jól fejlett növényzet, a gyommentes táblák arra engednek következtetni, hogy ebben a termelőszövetkezetben is fellendülőben van a gazdálkodás. Kudlák Pál, a tsz iő- agronómusa röviden így összegezi a gazdálkodásban beállt fejlődést: — Évről évre fokozatosan a mi szövetkezetünk is előbbre lép. Ez az előbbre lépés Csabaszaba- diban az idén úgy alakul, hogy hazai búzából 11 mázsát, a külföldi búzából pedig M—15 mázsa termést várnak. Az őszi és a tavaszi árpa közepes fejlettségű, tizenkét mázsát mutat holdanként! átlagban, A kalászosok egy-két mázsával a tervezettnél többet adnak. Ebből a többöl itt elsősorban állami értékesítésre gondolnak. A közgyűlésen a tagság egyöntetűen már állást foglalt a személyenkénti 250 kiló kenyérgabona osztása mellett. Ami gabona a tagok szükségletén felül marad, az államnak adják el. A tsz központjában — a hajdani uradalmi kastély környékén — megkapó rend van. A szérűs- kertben mint egy század katona, úgy sorakozik húsz traktor. Itt vannak a hozzájuk tartozó munkagépek is. A sorban minden gépnek megvan a maga helye, akárcsak az embereknek a társadalomban. Lánctalpas traktorok. MTZ-k, Zetor. K—25-ösök. Szu- per-Zetorok, Lanz-Buldogok, MaMegyénk nagyüzemi kertészkedésre berendezkedett termelőszövetkezeteiben vasárnap sem szünetelt a munka: szedték a friss zöldséget, csomagolták és szállítót, iák a hazai és külföldi piacokra. szervezet számos bonvoluU. nagy feladatot kapott. Egyebek között olyan kisebb problémák is felmerültek, amelyek nemcsak- a taggyűlésen kerültek szóba, de nap mint nap szó esik azokról az üzemben. Jelentőségük nem nagy, mégis szót érdemelnek, mert közvetve — el- kedvetlenedés, sérelem révén — gátlói lehetnek a folyamatos termelésnek. Arról van szó például, hogy számos hozzátartozó, illetve családtag étkeztetését, a mosoda igénybevételét nem teszik lehetővé, pusztán üzemrendi meggondolásokból. Pedig az ilyen szociális kedvezmények is ösztönző erővel bírnak a termelés elősegítésében. S e helyütt számot kell vetni arról is. hogy az itt dolgozóknak — a termelési terv teljesítéséért folyó harc mellett — a folyamatban lévő üzembővítés miatt, aránylag még hosszú időn keresztül, elhelyezési gondokkal is meg kell küzdeniük. Tegyék lehetővé hát az illetékesek mindenképpen az olyan szociális juttatások biztosítását, amelyekre egyébként a gyakorlati lehetőség adva van. Tegyék meg ezt is a termelés érdekében rugalmasan, pártosan. Kosár Mátyás ulwurfök, Hofferok állnak egymás mellett. A tehergépkocsi — vasárnap lévén — a garázsban pihen. Kudlák elvtárs elmondja, hogy jó a gépesítés, mert ott van minden fontosabb gazdasági felszerelés a helyszínen, de azért egy Mehláder mégiscsak hiányzik. Ezzel könnyebb lenne az állat- állomány zöldtakarirbány-ellátása. A gép-szabad kapacitást pedig ki tudnák használni a lucemaszéna betakarításánál. Hogy könnyítsék az emberek munkáját, szervestrá- gya-rakodó gépet is vásároltak. (Pillanatnyilag ez nincs a gépudvaron, mert kölcsön adták a Kossuth Tsz-nek, az öntözőcsatorna készítéséhez.) A nyári betakarítás után itt már nem kell lovas fogattal hordani és villával szórogatni az istállótrágyát, mert a gépállomástól két szervestrágya- szóró pótkocsit is átvettek és még két újat is vásárolnak az AGRO- KER-től. A gépek karbantartását még nem tudták oly módon megoldani, mint a Medgyesegyházi Gépállomás körzetében. Tizennyolchúsz kilométert kéll a gépet hajtani. hogy a Békéscsabai Gépállomásra szervizre érjenek. Ez bizony messze van, s inkább vállalják az esztergapad és különféle szerviz-berendezés vásárlását. így időt és üzemanyagot takaríthatnak meg. De ugyanakkor azt is hozzá kell tenni, hogy elveszítik az 50 százalékos ártámogatást, amelyet az állam csak abban az esetben ad, ha a gépállomás tartja karban a szövetkezet traktorait. A gazdálgyesbodzási Egyetértés, a gyulai Vörös Csillag, a Népköztársaság, a mezőgyáni Magyar—Bolgár Barátság Tsz, a méhkeréki Nicolae Balcescu Tsz kertészeteiből több vagon zöldborsó, korai káposzta, ezer csomó karalábé, négyezer darab zöldpaprika, több mázsa uborka és egyéb vitamindús, friss zöldség indult Budapestre, Csehszlovákiába és Kelet-Németországba. gondot fordítanak a szakmunkás- utánpótlásra. Az elmúlt évben 23 olyan fiatalt szerződtettek mezőgazdasági tanulónak, akik elvégezték az általános iskola nyolc osztályát és nem tanultak tovább gimnáziumokban, technikumokban. Az elsőéves mezőgazdasági tanuMk növénytermelő, gépész, gyümölcstermelő, tejkezelő és baromfinevelő szakvizsgát tesznek. A tavaly júniusban szerződtetett fiatalok a napokban vizsgáznak. A fiatalok napi 8 órai gyakorlati munkára vannak beosztva, nyolc hónapon át. Egyhónapi fizetett szabadság illeti őket. A termelőszövetkezet a tanulóévek alatt — évente 9 hónapon át — 250 forinttól 450 forintig terjedő juttatásban részesíti — a tanulmányi előmenetelüktől függően — a fiatalokat. Ezenkívül munka1 ruhát és 4.50 forint napi ebédtérítést is kapnak. Három hónapon kodásnak ez a része Csabaszaba- diban még nincs megfelelően megoldva. Helyes lenne, ha a gépállomás vezetői & a termelő- szövetkezet megbízottai a lehetőségek jó kihasználására, a gépkarbantartást megfelelően újjászerveznék. Erről a termelőszövetkezetről azonban nem lenne teljes a kép, ha figyelmen kívül hagynánk az áruértékesítést. Vöröshagymát étkezésre, paradicsomot eladásra, a Szegedi Konzervgyárnak pedig zöldborsót. zöldbabot termel- nek.(?!í) A MÉK-kel is szerződésük van 180 mázsa petrezselyemgyökér, 350 mázsa sárgarépa, 900 mázsa sárgadinnye, 2000 mázsa görögdinnye eladására. Harminc holdon dohányt termelnek. Százötven hold cukorrépájuk igen fejlett, a napraforgó is kimagaslik jó fejlettségével. A növénytermesztés terv saerint 3 548 000 forint árut ad a népgazdaságnak. Ha az idő kedvez, akkor könnyen megesik, hogy a tervnél egy-két vagonnal több napraforgót, 10—20 vagonnal több cukorrépát, 60—80 mázsával több dohányt, 300 mázsával több sárga- és 400 mázsáról több görögdinnyét adnak el. Pótszerződést ezekre a cikkekre még nem kötöttek. Majd látják, hogy az érés előtt mire számíthatnak. Azt tervezik, hogy a városi lakosság jobb ellátására a terven felüli áruból a sárga- és a görögdinnye érésének időszakában Békéscsabán standot nyitnak. A növénytermesztés mellett az állattenyésztés sem törpül el. Az esedékes első félévi állateladási tervüket — a tej kivételével — teljesítették. Kudlák elvtárs szerényen jegyzi meg, hogy a pecsenyecsibe nevelésénél egy kiló súlygyarapodást 3,25 kiló takarmányból értek el. Az elhullási százalékot 3,5-re csökkentették Ez valójában igen jó eredmény! A Csabaszabadiban élő emberek egyre inkább megtalálják számításukat a termelőszövetkezetben. Ezt mutatja a határ, a major körüli rend, a tisztaság, a termelési tervek teljesítése és az áruértékesítésben elért eredményük. át bentlakásos iskolám sajátítják el az elméleti anyagot, kd-ki saját szakja szerint. Az idén legalább 25—30 mező- gazdasági tanuló szerződtetésére számolnak. A vizsgák még nem fejeződtek be az általános iskolákban, de már minden gyermek eldöntötte, hogy hol kíván tovább tanulni. Közülük sokan választják a mezőgazdasági szakmunkás pályát. A tsz vezetősége biztosra veszi, hogy a tervezett 25—30 tanulót most is leszerződteti. Az idén már nagyobb a választék: az említetteken kívül zöldségtermesztő és öntözéses-gépész szakra is jelentkezhetnek a fiatalok. Az idősebbek sem akarnak lemaradni a fiataloktól. Az ősszel 54 felnőtt jelentkezett szakmunkás-előkészítőre, valamennyien levizsgáztak az első évből. Huszonhat állattenyésztő és 28 növénytermesztő gépész készül szakvizsgázni, OOOOOOOOOOCOOtXKKSOOOOOOO^OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOC Javítják az aratógépeket Több mint ezer hold kalászos aratására készülődnek a mezömegyeri Béke Tsz-ben. A szerelők javítják a két gépi- és az öt lóvontatásii ara- tógépet. A szövetkezet az aratáshoz egy, de valószínű, hogy két kombájnt is kap, s amennyiben az idő engedi, mint máskor, az idén is nyolc nap alatt fejezik be az aratást. A medgyesegyházi Béke, a medVasárnap is szállítottak exportra friss zöldséget megyénkből Dupsi Károly Az eleki Lenin Tsz-ben gondoskodnak a szakmunkás-utánpótlásról Az eleki Lenin Tsz-iben nagy