Békés Megyei Népújság, 1963. június (18. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-29 / 150. szám

I Társadalmi bíróság előtt taxisofőrök a bűnös Az autóközlekedési vállalat el­lenőrei ellenőrző útjaik során Bé­késcsabán visszaéléseket elkövető taxisofőröket lepleztek le. A taxi­gépkocsivezetők súlyos, tudatos bűnt követtek el, miért is a vál­lalat társadalmi bírósága elé ke­rültek. A tárgyaláson nagyszámú hall­gatóság előtt döbbentek rá arra, hogy cselekedeteikkel dolgozó tár. saikkal kerültek szembe, akik ke­ményen vágták szemükbe tettei­ket. A vádlottak visszaéllek a kollektíva bizalmával, megsértették a szolgálati szabály­zatot, tudatosan hanyagul vezet­ték a menetokmányokat, mely ar­ra enged következtetni, hogy a be. vett fuvardíjak egy részét saját cél­jaikra használták fel. Súlyosbító az a körülmény, hogy nem fiatal­emberekről, hanem idős, a szak­májukban régen dolgozó gépkocsi- vezetőkről van szó. Okos Mátyás hamarosan nyugdíjba megy, csak­nem 60 éves már, Gajdács Pál 53 éves, s mindannyian rendezett anyagi körülmények között élő emberek. Vascsicsák György a legfiatalabb vádlott, aki szintén ugyanebbe. a hibába esett, s mind. végig nem mutatott megbánást, pedig az elmúlt évek során elég sokszor kapott írásbeli figyelmez­tetést hanyag, felelőtlen munkájá­ért. A társadalmi bíróság előtt fel­merült a kérdés: rá voltak-e utal­va arra a vádlottak, hogy jogtala­nul hozzányúljanak az általuk ke. zeit vállalati pénzhez? S minden­ki megállapította: nem, hiszen ép­pen ők azók, akik társaikkal szem. ben a legszerencsésebb helyzetben vannak, ugyanis bármennyire har­colunk a borravaló létezése éllen, nikula, a jó gazda gondosságával azonban mindenki igyekszik a téli hideg napokra gondolva tüze­lőjét beszerezni. Felhívtuk a me­gyei TÜZÉP-et, ahol tájékoztatá­sul elmondták, hogy a tüzelőutal­ványok kiosztása már megkezdő­dött. Több nagy vállalatunk, így a ruhagyár, pamutszövő, a DÁV Budapestről kapja meg a tüzelő­utalványokat mivel központosítot" ták annak kiadását. A megyében eddig 19 006 utalványt osztottak ki. A további pótigények elbírá­lása és kielégítése most folyik. Az elmúlt évben 28 000 utál- ványt osztottak ld. —. Miért van most kevesebb? — tettük fel a kérdést. Azért — válaszolták —, mert a tüzelőutal- ványokat inkább a nyugdíjasok számára tartják fenn. — Van-e szén? * — Van — válaszolták a TÜZÉP-nél, majd hozzátették — sajnos, a bányákból a szállítás nem folyamatos, ezért aztán elő­fordul, hogy az egy hónapra igé­nyelt szénmennyiség mintegy 75 százaléka 4—5 nap alatt érkezik meg, ami sokszor tárolási és ra­a taxisok keresetükön felül napi 35—40 forint mellékjövedelemre tesznek szert.., Miért nem számoltak el becsületesen a fuvardíjakkal? Miért nem vezették eredmény- szerűen a menetokmányokat? — tették fel a kérdéseket a társadal­mi bíróság tagjai. — A válaszok semmitmondóak, határozatlanok, nevetségesek voltak. Okos Mátyás például korosságára, „feledékeny, ségére” hivatkozott, Gajdács és Vascsicsák szintén „feledékenysé- güket” hangoztatták. A hallgatóság közül felszólalók rámutattak: nem feledékenységről volt szó, hanem előre megfontolt, tudatosan elkövetett cselekedetről. A vádlottak jól ismerik, és birto­kában vannak a forgalmi-kereske­delmi díjszabásnak, tudják mit le­het és mit nem lehet megtenni. Voltak olyanok is a felszólalók kö­zött, akik nem egyedül a vádlot­tak hibájának tulajdonították az esetet, hanem mindazokat a vezetőket is hibáztatták, « akik nem szervezték meg kellő, képpen a-szakmai és ideológiai oktatást. A társadalmi tulajdon elleni vétség nagyrészt öntudat kérdése is, s a vállalatnál ezen a munkaterületen meglehetősen érezhető a politikai nevelő munka hiánya. A szarvasi Arborétum az isko­laév befejezésével naponta több száz vendéget „fogad”. A termé­szetkedvelő fiatalok kellemes órá­kat töltenek a terebélyes, nagy kodási nehézséget okoz a válla­latnak. — Milyen szénfajták vannak? — A megyébe majdnem min­denfajta szeneit szállítottak Bri­kettből mintegy 500 vagon a kész­let, igaz ez magyar gyártmány. Német brikettet egyelőre nagyon keveset kaptunk és a szállítási nehészégek miatt nem is várható sokkal több. A berentei szén — ez az egyik legkeresettebb fajta — most van. Iszapszénből sajnos nem tudjuk kielégíteni az egyre növekvő igényeket. Ez lett a „slá­ger”. — Naponta körülbelül hány va~ gon szenet adnak ki a TÜZÉP- telepen, Békéscsabán? — Mintegy 12—16 vagonnyi szenet szállítanak el a lakásokra. Most már a szénszállítás folyama­tos, s akik gondoltak a télre, azok időben tudják beszerezni a. szük­séges mennyiséget. — Tehát nem lesz probléma a télen? — Sok mindentől függ, elsősor­ban attól, hogy milyen telünk lesz. Jobb előre gondolni a ke­mény télre, különösen akkor, amikor szén a nyári hónapokban bőven van. (—czi) Ugyanakkor a dolgozók politikai érettségét mutatja, hogy a felszó­lalók a kollektív tulajdon védel­mében a vádoló ügyész hangján tették meg véleményüket az eset­ben. Ezért hangoztatták: a nevelő munka leghatásosabb fegyvereivel kell fellépni és, ha szükséges, szi­gorúan megbüntetni azokat, akik magukról megfeledkezve, hason­lóképpen hozzá mernek nyúlni a nép vagyonához. Ilyen légkörben vonult vissza ítélethozatalra a társadalmi bíró­ság. S ítélete, határozata, hű ki­fejezője volt mindazoknak, akik a tárgyalást végignézték, meghall, gatták, s jó lecke azoknak, akiket felelősségre vontak.., Kemény, de igazságos határozat született. A magukról megfeledkezett dol­gozókat egyenként 500—500 forint pénzbüntetésre, mint főbüntetésre, írásbeli megrovásra, s mellékbün­tetésként a taxiról más gépkocsira való áthelyezésre ítélték. A határozatnál minden szóba jö­hető enyhítő körülményt figyelem, be vettek. A társadalmi bíróság végeredményképpen nem büntetni, hanem nevelni akart. Ehhez nyúj­tott támogatást a kollektíva állás- I foglalása is, mely segítette mun­I kájában a társadalmi bíróságot. Pálvölgyi András fák árnyában, a szép sétautakon. A kert nagyon gyönyörű színek­ben pompázik. 25 méter magas óriási mammutfenyő és más ha­talmas fa alatt kinyíltak a grá­nátalmafák. A sötétzöld bokro­kon gyermektenyémyi, élénk ko- rállszínű gyönyörű virágok nyíl­nak. A tisztáson halványsárga vi­rágával messzire látszik a liget­szépe. A tulipánfák még tele van­nak csíkos virágokkal s teljes pompában díszük az utolsónak virágzó, hatalmas fává nőtt pe­kingi orgona. A rózsakertben is szép látvány fogadja az érkezőt: dús virágkön­tösbe öltöztek a nemes rózsabok­rok. Legszebb közöttük a nemrég nemesített Béke rózsa, melynek óriási virágai egyenként több pasztellszínt képviselnek. Július 1-től isméi Magyarországon vendégszerepel az Africana-együttes A Magyar Cirkusz és Varieté Vállalat meghívására július 1-től ismét hazánkban vendégszerepei az Africana-együttes. A guineai művészek legutóbbi budapesti előadásait egy hónap alatt több mint hetvenezren nézték meg.. Az idén kéthónapos turnéra indulnak a vidéki nagyvárosokba. Többek között fellépnek majd Székesfe­hérvárott, Győrött, Szombathe­lyen, Pécsett, Dunaújvárosban, Kecskeméten, Szolnokon, Debre­cenben, Szegeden és Salgótarján­ban. (MTI) Megkezdődött a szénszállítás Kiosztották a tüzelőutalványokat — Szén van — Az iszapszén a legkeresettebb Alighogy ránk köszöntött a ká­Virágzik a gránátalma és a ligetszépe a szarvasi Arborétumban Százával érkeznek látogatók a szép kertbe HÍREK Aktuális kifogás — Már megint nő után bámulsz? — Csak azt nézem, hogy jó volna-e űrhajósnak. (Fülöp György rajza) — MŰSOROS DIVATBEMU­TATÓT rendez június 29-én Dé- vaványán, 30-án pedig Ecsegfal­ván a Dévaványa és Vidéke Kör­zeti Földművesszövetkezet és a KISZ-alapszervezet. — KÖZÖS TAPASZTALAT- CSERÉN tekintették meg június 27-ón, a Szarvasi Öntözési és Rizstermelési Kutató Intézet gaz­daságában folyó öntözési kísérle­teket a gyomai járás termelőszö­vetkezeteinek elnökei, agronómu- sai és öntözési szakmunkásai. — NYUGDÍJASOK TALÁLKO­ZÓJÁT rendezi meg június 30-án, vasárnap a kunágotai Petőfi Ter­melőszövetkezet nőbizottsága. A találkozóra százötven idős tsz-ta- got hívtak meg. — EMELTÉK A VITELDlJA- KAT Londonban. A föld alatti, valamint a fővárosi vasutak és autóbuszok viteldíja ezúttal 12 százalékkal emelkedett. — MEGKEZDTÉK az iskolák tatarozását Kertészszigeten. A nyári hónapokban összesen 50 000 forintot fordítanak az iskolák fel­újítására, rendbe hozására. — EDÉNYEKET KÖLCSÖNÖZ, táblaüveget vág, valamint szoba­festéshez falhengereket és a ker­tészettel foglalkozóknak pedig permetező felszerelést kölcsönöz Bucsán a helyi földművesszövet­kezet. — MÉRNÖK ÉS TECHNIKUS továbbképző tanfolyamokat szer­vez Békéscsabán, a Gépipari Tu­dományos Egyesület békéscsabai csoportja. söralAtét-gyüjtök, FIGYELEM! A söralátét-gyűjtők nemzetközi érdekképviselete nemrégiben Osnabrückben ren­dezte meg cserével egybekötött 35. nemzetközi értekezletét. Európa több országából 200 gyűjtő találkozott itt. A sör­alátét-gyűjtők mindig Német­országban adnak találkozót egymásnak, mert a Német Szövetségi Köztársaság vezető a sörfogyasztásban. A nyugatné­metek 1962-ben 62 millió hek­toliter sört ittak meg. (A ,,Volksstime”-ből) — tanácstagi fogadó­órát tart június 29-én, délután 5—7 óráig Békéscsabán a Békési u. 21. szám alatt Lamper Mihály, a Kun 8. szám alatt pedig este 7 órától 8 óráig tart fogadóórát Kossuth László tanácstag. — HIBAIGAZÍTÁS: Lapunk tegnapi száma első oldalán egy TASZSZ-jelentés címe a telex­összeköttetés hibájából félreérthe- tően jelent meg. A cím helyesen így hangzik: Katonatisztek le­váltása Szíriában. — ÜJABB MERÉNYLETEK történtek kedden a Brit-Guayana fővárosában. Bomba robbant a nemzetnevelésügyi mimsztérium- ban, bombát találtak a kereske­delmi és ipar ügyi minisztérium épületében is. A hivatalos épüle­tek előtt megháromszorozták az őrségeit. Meleg idő Fülledt, meleg idő. Nyugat felől las­sú felhősödés, a délutáni órákban, fő­leg Dunántúlon néhány helyen zápor­esővel, zivatarral, időnként élénk déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17—20 fok között. Legmar gasabb nappali hőmérséklet 29—32 fok között. Hatkilós vadmacskát fogtak Biharugrán A Biharugrai Halgazdaságban — ahol ebben az esztendőben mintegy 130 ezer pecsenyekacsát nevelnek a halastavakon — je­lenleg 25 ezer víziszárnyas úszkál a tavakban. A messzire fehérlő aprójószágokra különböző ragadó­Pénteken Sopronban sorsolják a lottót A lottó 26. játé'kiheti nyerőszá­mait június 28-án, pénteken dél­előtt tíz órai kezdettel Sopron­ban sorsolja a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Ezen a júniusi utolsó lottóhúzá­son két másik „izgalmas” kérdés is eldől: melyik hét szelvényei között sorsolják a havi jutalom­tárgyakat, s melyikek vesznek részt a rendkívüli tárgynyere- ményhúzáson. (MTI) zók leselkednek a tóparti nádsze­gélyből. A halászok éjjel-nappal őrködnek a kacsák felett, s ebben sokat segítenek a hűséges és okos vadászkutyák. így sikerült meg­fogni az egyik vadászkutyának egy hatkilós, szép szőrméjű vad­macskát. A jó étvágyú kandúr nem riasztja többé a békésen lu­bickoló kacsákat. BÉKÉS MEGYEI NÉPŰJSAG Az MSZMP megyei bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Cserei Pál. Szerkesztőség: Békéscsaba, Szabadság tér 17., III. em. Telefon: 21—96, 22—96. Kiadja a Békés megyei Lapkiadó Vállalat, Békéscsaba. Szt. István tér 3. Felelős kiadó: Lehoczky Mihály Telefon: 10—21 Békés megyei Nyomdaipari Vállalat Békéscsaba Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Index: 25 051

Next

/
Thumbnails
Contents