Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-12 / 109. szám
innif. Darvas József író Orosházán Darvas József író, az írószövetség elnöke részt vett a közelmúltban Orosházán, a fegyveres erők klubjában megrendezett író—olvasó-találkozón. Az ankéten Darvas elvtárs a mai magyar irodalom helyzetét, problémáit ismertette, majd szívesen dedikálta műveit olvasói számára. (Fotó: Balogh Dezső) KÖRÖSTAJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Az újkígyósi irodalmi színpad műsora volt a gyulai járás kulturális szemléjének fénypontja Kiválóan előkészített és megrendezett járási kulturális szemlét láthatott nemrég a lőkösházi művelődési otthon mintegy 500 főnyi közönsége. A bemutatón a gyulai járás legjobb művészeti csoportjai és szólistái vettek részt. A szemle után az a vélemény alakult ki, hogy az újkígyósi irodalmi színpad Fekete lángok című összeállítása volt a műsor fénypontja. A versek jó előadása és a sok érdekes technikai megoldás csák fokozta az együttes sikerét. Az irodalmi színpad vezetője, Alföldi Albert művelődési otthon igazgató dicséretet érdemel a kiváló rendezésért. A színjátszó csoportok közül a kétegyháziak bizoAmikor a látszat csal „Várható időjárás ma estig: felhős idő, szórványosan futó esővel, fwtó havazással. Mérsékelt, a Dunántúlon élénkebb északi szél...’" A Meteorológiai Intézetnek ezen a március 23-ára kiadott prognózisán tűnődöm el, miközben fázósan toporgok a vandháti italbolt előtti autóbuszmegállónál és tekintetem fürkészve keresi a ködös tájon a várt autóbuszt. Közben nyílik az italbolt ajtaja és egy idősebb parasztember lép ki rajta, hogy a bolt előtt várakozó kocsijához menjen. Kissé imbolygó a járása, amit a sáros talaj is okozhat, de alapos a gyanúm, hogy fizikai egyensúlyát az az üveg Abasóri csemege veszélyezteti, amely üveg originál kupakja rövid nagykabátja egyik zsebéből kilátszik. Vagy még inkább az a másik liter Abasári, amit az italboltban már megivott. Ezen utóbbi feltevésem helyességét igazolja, hogy amikor az öreg fel akar szállni a szekérre, kezével a lőcsbe meg az első saroglyába kapaszkodva, csak a negyedik kísérletnél sikerül feljutnia. Az ülésen komótosan elhelyezkedve, láthatóan visz- szanyeri biztonságérzetét. A gyeplőt, ostort kezébe fogva, már indulna is, amikor a kocsmából kilép valaki és kötekedve szól oda neki: — Látom, csak jó dolga van még a maszek parasztnak... Emberünk összehúzott szemmel tekint az illetőre: *— Hogy mondtad, öcsém? — Hogy milyen jó dolga van nálunk még a maszek parasztnak. Kigyelmednek is... — hangzik az ismételt tréfás kihívás. Az öreg marokra fogott gyeplőszárral visszatartja pár pillanatig a már in-f dúlni készülő lovakat, szinte dölyfösen húzza ki magát a deszkaülésen, úgy veti oda a kajánul mosolygó embernek: — Meghiszem azt...! Különösen amióta téeszparaszt vagyok, téeszgazda! Na, gyi, Bandi, Hóka...! Surányi Sándor MAGÁNÜGY Jaj, hogy milyen furcsa “ is az ember! A kezé— Szemtelenség! Hát ti ilyen kétértelműségeket írbe keiül holmi régi iro. tatok le?! — hordom le sa- mány, aztán elgondolkozik, ját magam — és ezt... a lá- ámuldozik percekig a múlt nyok is olvasták? emlékein, hogy no lám! hát Tizenhat évvel fiatalabb ez is történt velem egyszer, vagyok: meg ez.t is átéltem anno da. — Hogy olvastak-e? (És cumal — de rég volt de még kuncogok is!) Ragyogó logikájuk volt!... Közbe kell szólnom. — Nem fontos elmesélni a csitoészkedéseidet. A fiatalember nem hagyja magát. — Tényleg nem vagy kíváncsi rá? Arra sem. amikor Gyopároson, a tóban, hajnalban™ — Azt hagyjuk! Magánügy. — Hihi! Az érettségi bankett utáni „magánügy” mi? Amikor fel akartál fris. szép volt, talán igaz sem volt™ Én is beleestem. Mégpedig olyanféleképpen, hogy bogarászok régi írásaim meg verseim között, kuncogok is, hogy de sok butaságot összeírkáltál, komám, aztán kicsúszik két szerelmes rímtenger közül egy sárga, negyedíves kis papiros, és rám kiáltja első, nagy betűkkel gépelt sorát: — ARANYKÖPETEK. Csak így, egyszerűen, ezt az egy, nem is valami túlzottan bizalomgerjesztő összetett szót: Aranyköpetek, Fölötte ott szerénykedik a dátum is, nyújtózik egy kicsit hogy lássam, milyen régi: 1946. november 5™ Nem más ez a papiroska, mint boldogult diákéveim legkedvesebb szórakozása, a titokban, mondhatnám illegálisan készített diákújság nálam egyetlen fennmaradt letes torkaszakadtábói száma ahogy jelzi is: a ne- ditozott: gyedik. A „vezércikke]1’ a — Hajde, hajde! Davaj, négyes szám és az akkori davaj! Snell, snell! Gye- legrosszabbnak számító né- rűnk, gyerünk! nyúltak legjobbnak a Szél- 3 hámos című darab bemuta- 5 ■ tásával. Igen örvendetes ■ volt a gerlai csoport szerep- 5 lése; Tárnái Jánoshé vilá- 3 gosan érthető felfogásban • rendezte meg a Tettének 3 oka című darabot. ■ ■ A népitánc-csoportok kö- * ziül az elek; együttes emel- ■ kedett ki. Tetszett a dobozi 3 cigány-együttes Cigányla. 3 kodalmas című táncjátéka 3 „ • is, ez a csoport a jövőben ; több támogatást érdemelne. : A szavalók közül Kardos 1 ■ János telékgerendási szava- ; ló lett az első, nagy sikert ! aratott Papp Mária tánc- j dalénekes is, valamint a ■ kamasz! még egészen fiatal lőköshá- 1 zt tánczenekar. j I Nagyon tetszett a közönség- ; nek a szellemi vetélkedő. 3 Három község: Lőkösháza, 3 Újkígyós és Telekgerendás ■ csapata mérte össze tudását 3 mélyből a lőkösháziak ke- 3 rültek ki győztesen. A szemle befejezése után • Sík Jenő járási művelődés- 3 ügyi osztályvezető és 3 Brandt Szilveszter adta át a • csoportoknak és a szólisták- 3 nak az okleveleket és a dí- 3 jakat. Emlékjelvénnyel tűn. ; tették ki Regős Ferenc, Al- 3 földi Albert, Nyisztor 3 György és Csáké Magdolna 3 kiváló 3 Túrán István: m I ŐRIZZÜK ! HITTEL! Ólomsúly húzza Lábunk, Míg szótlan Rójuk Az ösvényt. Öszbe-pirosló Avart taposva Dobban A léptünk, S alkonyi csendben Álom-dalt Sóhajt Pihenni térő, Halk szavú Tölgyek Kórusa. Holdfényt Hintenek hűsen Hallgatag estek, Vagy hajnal-bíbor Vonja be Arcunk™ sülni kicsit és fejjél beletűzted magad a vízbe?... — Szemtelen Elég legyen! — Jól van, jól. Elvégre 18 éves vagyok, csak szabad egy kicsit viccelni? Mit vágsz fel a 34 éveddel? Meg a komolyságoddal? Szeretnél te még egyszer annyi lenni, mint én, és beleesni abba a ... hihihi... vízbe! Mit mondjak ennek a buta kölyöknek? Hogy szeretnék-e? — Hát ki nem szeretne, te tatenyos? Gyorsan kezet fogok a fiatalemberrel, mire az elmegy oda, ahonnan csak ő tud viszajönni, de én visz- szamenni már sohasem. Jaj, hogy milyen furcsa is csoportvezetőket, az ember! - munkájukért. Sass Ervin Sz. B. Megyünk — bár Lábunk Ólomsúly húzza .—, Mert szívünk Könnyű; Sohasem-fáradt Szerelem Fűti: Anyánk S az Élet Féltő Szerelme. Kedvesünk csókja Itt ég a szánkon, És otthon-szavú Tájak üzennek: Teremtő Kedvünk Lobogó Lángját Szítsa ma Fegyver; Holnapunk fényét őrizzük hittel! „Yojna kaputt" fiz a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Ötkor ébresztő, fél hatkor reggeli, háromnegyed hatkor munkára sorakozó, ötkor a román barakk-ügye- orMuszáj volt ordítania, télén asszociációk elkerülő- nehéz dok>« a foglyokat felverni. Szerencséjére a brigádvezetők segítettek négyes osztályzat közötti hely- elkerülésére hívja fel a figyelmet, majd első oldalas riportja (két Oldal volt az egész újság), „Szépségmeccs” meghirdetését kürtöli osztály, szerte, félhívással fordulva minden nadrágos diák- egyénhez, hogy véleményét egy papírlapon juttassa el a ki. Érdekük fűződött hozzá, mert amelyik brigád késett a sorakozónál vagy hiányzott közülük valaki, ott „ugrott” a brigádvezető dupla zupája. Egy hét, két hét, mikor milyen hangulata volt a lágemacsalnikszerkesztőséghez koedukált nak. osztályunk leánytanulóit illetően. A lap túloldala sem kutya. Ezen sorakoznak a „stunde-viccek”, magyarul letes raktak a vékony levest, Az ebédlőnek kinevezett barakkban a foglyok által konzervdobozokból fabrikált tányérokban az ügye- felszolgálók elébünk olyan aranyköpetek, melyek az órákon pukkantak el, és váltottak ki olyan harsány röhögést, hogy csak mi tud. aztán a nap legizgalmasabb része következett: a kenyerek sorsolása. A nagy fatálcán egymásra rakott tunk röhögni, és különösen kenyérdarabok soz-akoztak, a Vas Jóska, leghátul, mert jó néhányra fapálcikával ebben valóságos specialista apró darabok is voltak tűz- volt. ve. Ügy volt ki a negyven deka, a napi adag. Muszáj volt sorsolni, mert a fogolyszem nem látta azokat egyformának és csak akkor nem lázongott, ha sorsolás útján jutott kenyérhez. Még ilyenkor is akinek pótlás nélküli darab jutott, gyanakodva forgatta, keresve rajta a fapálcika helyét. Hátha a kenyeres útközben lelopta róla ... Bár soha nem mehetett a kenyérért egyedül, csak kétoldali kísérettel, a fogoly azért mindig gyanakodott fi SOrSOÜS volt a reggeli szertartásunk. A szolgálatos kenyeres (minden reggel más ment érte) magasra emelt egy darabot, mint pap az oltériszentsé- get, a kenyérkísérők egyike pedig a brigadéros sapkájából kihúzott egy kis alumíniumlapocskát és elkiáltotta a rákarcolt számot: — Huszonötös! A brigádban mindenkinek állandó száma volt. Már jobban tudtuk, mint a nevünket. Akiét szólították, nyúlt a kenyérért. A legnagyobb drukkolás a sarokkenyérnek szólt, mert az sül- tebb volt és nagyobbnak látszott. A szertartás végén a kenyérhozó összesöpörte a morzsát, (egy verébnek is kevés lett volna) ez neki járt, az alumíniumlapocskákat beletettük egy kis zacskóba és átadtuk a bri- gadérosnak. Különben ő is fogoly volt, csak szerencséjére értett oroszul és így rajta keresztül irányították a munkát meg biztatott is bennünket, mert ha nem csináltuk meg a normát, lőttek a dupla kenyérnek. Annál nagyobb dolog meg nem lehetett a fogságban. A kenyér volt az aranyvaluta: mindent lehetett kapni érte. Mahorkát, újságpapírt a mahorkához, zupát, ruhaneműt, hagymát, rubelt, késpengét, halat és még ki tudja mit nem. A kisorsolt kenyerek sorsa is sokféle volt. Volt, aki egyből megette, ráitta a zupát és kész. A másik a közepét beleaprította a levesbe, a szélét megette vagy eltette későbbre. A harmadik, felét megette, feléért dohányra alkudozott. A negyedik kínos gondossággal felszeletelte és vékonyan becukrozva úgy fogyasztotta el, mint hívő az úrvacsorát. Szertartás volt ez reggelenként mindennap: a létfenntartás szertartása. Aztán felsorakoztunk a kapuhoz. Számolás, motozás, indulás. Mint máskor. Az induláskor a brigadéros közölte velünk: ma bányafát rakodunk. Káromkodtunk. Ez piszok munka volt, leszedte csontos vál- lunkról nemcsak a ruhát, hanem a bőrt is. A brigadéros képe is savanyú volt. Olyan még nem fordult elő, hogy a bányarakodás normáját egyetlen fogolybrigád is teljesítette volna. Kelletlenül fogtunk a munkának. Olyan lassan, óvatosan lépkedtünk, mintha tojáson jártunk volna. Ketten vittünk egy darab fát és csak arra ügyeltünk, hogy a nap meg ne álljon. Az meg ha lassan is, de csak haladt. Nagyon „dörzsölt” foglyok voltunk mér. Hol az egyik, hol a másik ment el félre dolgára vagy vette le a cipőjét, mert törte a lábát. A másik meg üldögélt addig, egyedül csak nem vihet egy akkora fát. A brigadéros meg csak futkosott és káromkodott. Az egyedül maradt emberek közül, hol egyiket, hol másikat magával vonszolta és ő is beállt fát hordani. Félt, hogy leváltja a nacsalnik és vége a kiváltságos életnek. Az egyik debreceni gyerek aztán elvette kedvét a besegítéstől: amikor vele ment párban úgy tett, mintha
