Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-30 / 124. szám
HM3. május 30. 3 Csütörtök HETIPIAC A irwáftt héten végigjártam néhány hetipiacot. Élményeim, tapasztalataim vannak, ezeket szeretném sommázni. Az áruválaszték május derekán igen jelentős. Zöldségből például nagy mennyiséget kínáltak eladásra, de több is lehetett volna. A korai karalábé, a saláta, a borsó, az újburgonya megörvendeztette a vásárlókat. A termelők ezenkívül számos meglepetést is keltettek: zöldpaprikával és uborkával álltak elő. A nagy felhozatal ellenére az árakkal mégsem volt sok háziasszony kibékülve. Láttam a jól sikerült vásárlástól kedélyes családanyát, de láttam bosszankodókat is. A 10 forintos borsó, a 10 forinton felüli újburgonya, de az 50 filléres karalábé vagy a 40 filléres saláta is nem egy esetben fordította jrosszallásra a pergő asszonyi nyftvet. Ha visszalapozunk mi volt egy évvel ezelőtt, ugyanebben az időszakban, akkor a párhuzamból eleven bizonyságot látunk. A borsó 12—13 forintért kelt, új- burgonya pedig még nem volt. A reteknek, salátának, hagymának is magasabb volt a piaci ára. A korai karalábé pedig csemegeszámba ment. A múlt heti piac másik jellemzője: a felhozott áru legalább 95 százaléka a háztájiban termett. Ez lényegében nem hiba, de joggal vetik fel a munkásasszonyok: hal vannak a szövetkezetek? Miért nem vonulnak fel korai zöldséggel? A békéscsabai piacon a Május 1 Tsz néhány kas salátával már jelentkezett. De a többi szövetkezet, a Kulich Gyula, a' Petőfi, a Kossuth, az Előre, miérf nem foglal el a Május 1-hez hasonló elárusítóhelyet a háztájiak között? E tekintetben hasonló a helyzet Gyulán és Orosházán is. A szövetkezetek piacözásához meg kiküldött magyár játékfilmeket. Az ősbevándoroltak arca elkomorult, amikor a következő csoportról, a „negyvenötösökről” beszéltek. Saö Paulóba ugyanis közvetlenül a második világháború után olyan magyarok érkeztek, akik joggal tartottak az itthoni felelősségrevonástól. Felettük, úgy tűnik, megállt az idő, még mindig arra számítanak, hogy a fasizmus egyszer majd felülkerekedik... — jellemezték őket. A negyedik csoportról keveset tudnak a Sao Pauló-i magyarok. Ezek a „negyvenhetesek”, vagyis azok a nagykereskedők és gyárosok, akik látva a magyarországi demokratikus fejlődést, még a fordulat éve előtt kivándoroltak kisíbolt tőkéikkel. Ök gyorsan beilleszkedtek a brazil üzleti életbe, s felégették a hidat maguk mögött Magyarország felé. Még a Sao Paulóban élő többi magyartól is távol tartják magukat. S végül az ötödik nagyobb csoport, az úgynevezett „ötvenhatosok”; az ellenforradalmi események után Brazíliába sodródott’ magyarok, rendkívül tarka képet mutatnak. Egy kis töredékük a „negyvenötösökhöz” csapódott, s el. jár fasiszta összejöveteleikre. Mások megpróbálnak gyorsan brazilokká változni, de nagy nehézségeik vannak a portugál nyelvvel. Egy további részük teljes letargiába zuhant, s az önként válaszára ugyan lenne, de a tsz-böl kevés bizalom övezi a közös termel- vényét kínáló gazdát A tsz-ek piacozása — állapította meg a népi ellenőrzés egyik vizsgálata — a bizalmon alapszik. Valójában szinte lehetetlen ellenőrizni az elszámolást. Négy-öt alkalommal is változik az ár, s az árváltozások közepette nem lehet leltárt tartani. Erre nincs idő. Egyes tsz-vezetők a népi ellenőrzés után azt a következtetést vonták le: ne vádolják egyik tagot sem illetéktelen pénzszerzéssel, inkább lemondanak a piacozásról. A megtermelt árut átadják a MÉK-nek, s a többi nem tartozik rájuk. A MÉK — habár megnézi mit vesz meg, mire, mennyire kötött szerződést — véleményem szerint — mégsem befolyásolja úgy a helyi piacot, amint az feladata lenne. Abból a tényből, hogy egyik elárusítóhelyüket Békéscsabán például „ráépítették” a Május 1 Tsz pavilonjára, olyan következtetés levonására kényszerít, hogy tevékenységüket — jelen esetben — nem a lakosság jobb ellátására való törekvés jellemzi, hanem a kbnkurrencia (amikor a Május 1 Tsz pavilonja zárva van, a MÉK is „lefüggönyözi” az ablakot). A piaci áruértékesítés szemlélete a falusi és városi tez-ekben, de a MÉK-néi sincs megfelelően tisztázva. Azt mondják — és ez így is van — szabad kereskedelmet folytatunk. Egyesek mégis a nagyobb hal elméletét követik. Akad tehát tisztáznivaló! A szövetkezetekben és a háztáji gazdaságokban jól bevált a szerződéses termesztés. Megnyugtató az is, hogy az áru piacérettsége előtt bizonyos idővel pótszerződést is lehet kötni a terven felüli termésre. Helyes és a hetipiac szempontjából feltétlen jó lenne, ha a terven felül termelt áru egy részét ideértve az állati terméket is — a szövetkezet piacon értékesítené. Habár a MÉK-nek van exportja, budapesti, bánya vidéki és miskolci piaca, mégsem lehet közömbös mindem felvásárlásával a helyi szükségletek iránt, noha a helyi szükségletek kielégítésére már eddig is igen sokat tettek. Az idei tavaszon korai káposztát és karfiolt csak a MÉK üzletei árultak, de a múlt héten zöldborsót még nem kaptak. (Néhány gazdától tudom, hogy a tsz-ekben ez is lenne, de még nem szedik.) Mire várnak? Arra, hogy levénüljön? Ekkor tényleg nem lehet még a piacon sem eladni és a MÉK sem veszi meg! A helyi szükségletek sokoldalú kielégítésére falun, városon van még tennivaló. El kellene érni, hogy a városok mellett működő szövetkezetek a szerződésen felül termett áru egy részét a hetipiacokon a lakosság ellátására hozzák forgalomba. Dupsi Károly I.. B. Lajost Kissé makacs embernek ismerik a szomszédok Békésen. Amit egyszer elhatároz — mondják — abból egy jottányit sem enged. így volt ez akkor is, amikor öt évvel ezelőtt a jó barátok, a szomszédok arra kérték, hogy lépjen be a termelőszövetkezetbe. — Én még nem. — Mindig csak ezt hajtogatta. No, persze azt is tudták, hogy Lajos bácsi fuvarozgató ember. Nem is erőltették — mondván, hogy nem erőszak a disznótor... Juci néni, a felesége, mit sem törődött a makacskodó férjével; 6 még akkor belépett a békési Október 6 Tsz-be, s azóta is szorgaltott, Magyarországtól eltérő új lakóhely forró éghajlati viszonyai és annyira idegen szokásai miatt sokat szenved, de mindezért egykori hazá ját kárhoztat ja. Sokuk az italboltban keres feledést. Az „ötvenhatosok” tekintélyes része azonban szeretne visszajutni hazájába, de mint fő akadályra, az útiköltségre hivatkozik. Valóban, nem könnyű előteremteni ma Brazíliában, az infláció közepette, még a legtakarékosabb életmód mellett sem azt a hatalmas összeget, amely fedezné a hazautazás költségeit. Ez volt az a kép, amelyet a Március 15. magyar klub vezetői festettek a Sao Pauló-i magyarokról Másnap vendégségbe voltain M- . vatalos Radovan Dusánnak, a magyar klub főtitkárának otthonába. A házigazda, amikor megérkeztem, a televízió előtt ült és egy futballmeccset nézett. Mellé telepedtem és egy ideig együtt néztük a Santos—Pernambuco mérkőzést. Egy régebbi mérkőzést néztünk, mert Brazíliában akkor éppen nyári szünet volt a labdarúgásban. „Eléggé ki vágyunk már éhezve egy jó kis mérkőzésre” — tette hozzá nevetve, s elmagyarázta, hogy a brazil televíziós állomások (minden nagyobb városban több televíziós adó működik) általában nem adják „egyenesből” a labdarúgó-mérkőzéseket, hanem csak később, filmről játsszák te azokat. így aztán nincsen verseny a stadionok és a televízió között. Amikor a közvetítés véget ért, és a házigazdám kikapcsolta a készüléket, megkérdezte tőlem: Mikor játszik majd itt, Sao Pattiéban a magyar válogatott? Eljöhetnének ide, hiszen úgy éreznék itt magukat, mint a Népstadionban. Biztosra veszem, hogy sok itteni magyar menne el a mérkőzésre, s talán lelkesebben zúgna a „Hajrá magyarok”, mint sokszor otthon, Budapesten! Közben Radovan Dusán német származású felesége pingát (cukornádból készült pálinkáit) tett az asztalra, s néhány percre át kellett váltanunk a beszélgetést, mert a háziasszony, csak úgy, mint a két gyerek, nem beszél magyarul, csak portugálul és németül. A nagymama viszont, aki az első Sao Pauló-i magyar volt, akivel telefonon beszéltem, boldog, ha magyarul beszélhet, mert a portugált és a németet is csak töri. Az óhaza iránt igen nagy az érdeklődés a Sao Pauló-i magyarok körében. Az idősebb korosztály tagjai közül különösen sokan akarnak hazatérni. A hazajövök először rendszerint csupán látogatóba jönnek, hogy amolyan „terepszemlét” tartsanak. Nem egy hazalátogatót azonban olyan honvágy fog el — miután megismerkedik újra az óhazával — hogy visszatelepül Magyarországra. Árkus István Felkészülés a magtisztításra A Vetőmagtermeltetö és Ellátó Vállalat orosházi tisztítótelepén befejezés előtt áll a gépek, berendezések éves karbantartása. Navota Sándor és Pusztai Antal a garaton az utolsó „simításokat” végzi. masam dolgozik. Lajos bácsi pedig a megmaradt egyetlen szürke lovával fuvarozgatott, míg meg nem történt az eset a tavasz első napjaiban. Reggelemként, amikor Juci néni munkába indult a termelőszövetkezetbe, Lajos bácsi is befogott Mert egy-két fuvar akadít naponta, s abból esténként egy-egy kis- fröccsre is futotta. Az italboltot megszokta mér az ember és a ló is. Nem is kellett a megszokott helyen a szürkének „hó”-t kiáltani, mindig megállt. A szürke tudta, hogy mi következik ilyenkor. Egy simogatás, majd egy tenyeres a hátsó felére, s indíts haza egyedül. S ilyenkor Juci néni kinyitotta a kaput, s beengedte a dédelgetett állatot. S mintha a ló értette volna, úgy magyarázott neki, kissé ingerült, kissé bosz- szankodó hangon: a gazdád már megint a kocsmában maradt! Azon az emlékezetes napon Lajos bácsi a szokottnál is korábban ment haza. Egyenesen az istállóba tartott, hogy kiadja a szürke abrakadagját. De meglepődött, mert nem látta sehol. — Nem engedted be a lovat, asszony? — Érdeklődésébe balsejtelmes érzések vegyültek. Mi történhetett? Hol lehet a szürke? Ilyen még nem fordult elő, hogy ne jöjjön haza. Lajos bácsin egy pillanatra átfutott a különös érzés, amelytől egyből melege lett. Talán csak nem csinált valami karambolt? Rosszabb esetben egy balesetet. Egész éjjel nem hunyta le a szemét. Nem is az bántotta, hogy oda a ló, és nem lesz mivel IÓ kenyeret keresni. Ennél már sokkal messzebbre kalandoztak gondolatai. Már börtönben látta magát, mert biztosra vette, hogy a szürke bajt csinált valahol, talán gyereket rúgott meg vagy éppen egy autó borult azúrokba miatta. Jobbnak vélte, ha az esetről senkinek sem szól. Másnap lehajtott fejjel rótta az utcákat. Csak úttól tartott, hogy valaki megkérdi, hogy hol hagyta a szürkét. De szerencsére senkinek sem tűnt fel. Két napig semmi hír a lóról. Harmadnap este Juci néni mosolyogva nyitott he a kapun. Különösen akkor vált vidámmá, autókor a búsuló férjét meglátta. — Tudod-e hol a lovad, Lajos? — kacsintott huncutul, ® úgy tett, mint aki jó hírt hozott, — Na mondjad már, hol láttad? — Hol? — hát belépett a fezbe. — Ne bolondozz már vetem. Nincs nekem viccelni való kedvem. — Nem vice ez, úgy van, ahogyan mondom. aMég akkor este, amikor nem jött haza, kiment Bo- rozsgyánba, a központba, s ott beállt a közösbe. — Na, az anyja memjóját... — buggyant ki belőle a szó megrágva, elgondolkoztatóan. Az asszony férje felé fordul és huncutul passzítja a szót: — Ha már a lovad belépett, Lajos, menj te is utána.« Másnap B. Lajos a tsz irodaijában kitöltötte a belépési nyilatkozatot.« Csepkó Eta Az E. M. 44. Állami Építőipari Vállalat (Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal felvesz ács, állványozó, kőműves szakmunkásokat, valamint KUBIKOSOKAT és SEGÉDMUNKÁSOKAT’. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. Tanácsigazolást kérünk. Munkahelyek csak Budapesten. i96
