Békés Megyei Népújság, 1963. május (18. évfolyam, 100-125. szám)
1963-05-24 / 119. szám
1963. május 24. 4 Péntek KÉPEK. a Budapesti Nemzetközi Vásárról között a vegyiparunk iránti elismerést... * BÜSZKÉN LÁTJÁK a csoport tagjai: a magyar nehézipar nem marad el a külföld mögött. Hatál. más program-vezérlésű monstrumokat, fúró-, maró-, eszterga- és más gépeket gyártunk, melyeket elismeréssel szemlélnek meg a külföldiek és rendelnek is belőlük. Hasonlóan impozáns a köny- nyűipar kiállítása. Amellett hogy jól mutatja az ötéves terv célját, szintén tekintetbe veszi a vásár nemzetközi jellegét: a külföldi látogatóknak is szemlélteti — mit képes gyártani... — Nyolcvan országba kerülnek el könnyűipari termékeink, hallik a megafon tájékoztatója. Len- és kenderáruból tavaly csaknem 9 millió métert adtunk el külföldre... — Hallod komám! Még az Északi-sarkra is eljut a te „nyűvésed”. — tréfálkoznak egymással, mert nyilván kendert is termeinek a tsz-ben... * Sok lenne még a mondanivaló, EGÉSZ NAP BORÚS volt a ho. segíti nyersanyagban szegény or- rizont. Mint mondani szokták: ló. szagunk szükségleteinek kielégíté- gott az eső lába s itt-ott le is ért sét. S e sokfajta termék láttán ér- a földre. Ennek ellenére rengete- tik meg az embereink a VIII. Nem földgömb és nem „halálkatlan”. E különös alakú pavilonban arra kapunk feleletet, hogy hová, a világ mely részeibe lehet utazni az IBUSZ segítségével. gén keresték fel kedden is a Budapesti Nemzetközi Vásárt, fővárosiak, vidékiek, külföldiek. A gyönyörű, színre is tetszetős mopártkongres&zus ama határozatát, hogy nehézvegyiparunk fejlesztése milyen döntő jelentőségű a továbbiakban is... „Azt hittem eddern ívű pavilonok között legalább annyi idegen szót lehetett hallani, mint magyart... Egy kisebb vidéki csoport nyomába szegődtünk, hogy ne csak saját benyomásaink alapján ítéljük meg a kiállítást. Valamelyik dunántúli termelőszövetkezet tagjai lehettek, ezt következtettük szavaikból. Most megpróbáljuk mozaikokba önteni — természete, sen csak dióhéjban — a látottakat, hallottakat. PROSPEKTUS-ARADAT. Min. den ország pavilonjában színes le. írásokat osztogatnak a látogatóknak. Persze nem mindenkinek jut a csoportból sem. A román pavilonban, ahol a különböző fonalak, állatbőrök feldolgozását szemléltetik, bejön egy csapat gyerek. Valamennyiük hónalja alatt rengeteg színes nyomású leírás. A tsz-esek alkudozni kezdenék a gyerekekkel. Forintot ígérnek egy. egy nekik hiányzó füzetért. Nézzük csak, mit vesznek? Lengyel prospektust a különböző mező- gazdasági és más gépekről; szovjet többszínnyomású leírásokat, rajzos, mesés füzeteket; S egy Tűs pi'hetisztító című leírást vala. milyen textilipari gép műszaki rajzáról, működéséről. Vajon ez minek kell nekik? Talán asszociációs alapon a tollfosztásra gondol, tak? Lehet, De lehet az is, hogy azért vették meg a leírást, mert utolsó mondata így hangzik: A javasolt műszer elkészítése olcsó és egyszerű, munka közben kényelmes és megbízható/ * LEGTÖBBET A GÉPPAVILONOKBAN időzik a csoport. Pedig itt már: az NDK, osztrák, magyar, cseh, szovjet kiállításon — nem mezőgazdasági gépekről van szó. Viccesen meg is kérdezik egymástól: No, tudta-e eddig, hogy a fotont mérni kell?... Még kimondani is nehéz nevű műszereknél mégis sokat időznek a szovjet pavilonban. Rengeteg finom, rendkívüli érzékenységű műszer van itt. S elhangzik a vélemény is: Nem csoda, hogy a Szovjetunió vezet az űrkutatásban, a modern technikában... * GYÖNYÖRŰ ívű üvegépületben mutatják: mi mindent készít a magyar vegyipar. A műtrágyától a SSÜitp súlytalan műanyag asztal- iéritőig KkO és 100 cikkféleséggel Az üvegfalas, alumíniumkupolás, impozáns pavilonban a magyar vegyipar termékeit mutatják be. dig, csak műtrágyát meg hát de hűen úgy sem tudjuk visszagyógyszereket gyártanak a vegyi üzemekben. Vagy ti tudtátok, hogy ezeket itt mind hol gyárt- | meg a saját szemével... ják?” — így fejezik ki egymás I adni a vásár képét. Inkább azt javasoljuk: aki csak teheti, nézze V. D. Nyűzsgött a part, meddig a szem ellátott. Tarka labdák szálltak az ég felé, gyerekek sikongtak a csúszdákon, s a végtelen tenger hozzáillő szorgalommal ostromolta hablovasaival a szárazföldet. A fövenyen fürdőruhás üdülők várták olajos testtel a hőgutát, amire ezen a forró napon komoly reményük lehetett. A Floridai sellőhöz címzett vendéglő teraszán mindössze ketten üldögéltek. Két kopaszodó, talpig úr, zakóban, nyakkendővel. Előttük gines pohár, ki tudja hányadik már, talán a vendéglős nyilvántartja, vendégei a fizetésnél aligha fognak emlékezni, a memóriát nem javítja az ital. Ülnek és nézik a fürdözőket. Az egyik úr szertartásosan kiköp. — Élősdiek. — Naplopók — mondja a másik és erre isznak egyet, mert megvan az egyetértés. — Lehet ezekre számítani? — szól az egyik. — Hát lehet? — kérdi vissza a másik és akkorát sóhajt, hogy leheletétől megtántorodik a pohár. ** Nem hittem volna róla.. j Csalódott — így az egyik, s a másik bólint rá. — Nagy csalódás nekem is. Tapsolnak, a vendéglős hozza a két gint, viszi a két üres poharat, az összesen négy, mormolja és kint a konyhán hatot jegyez fel. Számolni tudni kell, s az urak nem kicsinyesek. — Pedig hogy hitegetett... — És édesgetett).. — Bátorított... — És a szíve olyan volt... Nem tudja befejezni, a másik próbálkozik meg vele: — ... mint egy nyitott könyv. Vagy üzlet. Mit tudom én, igyunk. Isznak. A gin eltűnik a gyomrokban, neki nincs véleménye. Újat hozatnak, két pohár jön, kettő megy, az annyi, mint hat. Lehetne már nyolc is, de nem kell sietni, a vendéglősnek is van lelkiismerete. — Pedig mennyit kérleltem — folytatja az egyik és bánatosan nézi az abroszon mászkáló legyet. •— És először meg is tette, omit kértél. A z a tény, hogy 12. esztendeje szövetkezeti elnök, a legtöbbet mondó. Egymás után tizenkétszer szavazott neki bizalmat a tagság a legnehezebb évekbeli is. Ez nagy köztiszteletről tanúskodik. Kemény akaratú, munkában fáradtságot nem ismerő ember. Amikor a Kiváló Termelőszövetkezeti címet kifejező oklevelet és a vándorzászlót a miniszterhelyettestől átvette, mégis elérzékenyült. s egy könnycsepp a szeme sarkába szaladt. A meghatódottságtól nem tudott szóhoz jutni, csak magasba emelte az oklevelet és a zászlót: lássák gazdatársai a legmagasabb elismerést. Amikor megszólalt nem arról beszélt, hogy ő mint tsz-elnök mit tett a közösségért, hanem a maga szerénységével felvillantotta a múltat, hogy jól lehessen érteni a jelent. A tsz alakulásakor —• noha minden támogatást megkaptak — nehezen ment a sorsuk. Közös vagyonuk semmi sem volt. Ma viszont a tsz hitelmentes vagyona megközelíti a 31 millió forintot. Akkoriban' alig adtak valami árut a népgazdaságnak, a múlt esztendőben viszont 27 millió1 forint értékű gabonát, hízott marhát, sertést, zöldséget és lucernamagot szállítottak az államnak. A „hős korszakban” szinte betevő falatjuk sem volt. A tsz-ben az emberek kérésére csináltak egy közös konyhát, azt remélve, hogy így hús is jut. Pali bácsi, az elnök volt az anyagbeszerző. Lisztet, zsírt és húst a járási kiutalásra kaphattak csak. Utánajárt mindennek, mert az emberek éhefen nem tudnak dolgozni. S mintha Móricz Zsigmondnak a disznóölésről szóló írása elevenedett volna meg: az egyik ifjú ts-- tag túlzottan jóllakott... Ilyen bácsi volt akkor a helyzet, ezt megerősítette több alapító tag is. A szövetkezetben ma egy igen jól működő üzemi konyha van. ötszázan étkeznek itt, a dolgozó tagok az ebédért 5 forintot, a családtagok pedig 6 forintot fizetnek. Olyan jó ebédet főznek, hogy attól a kaszát is húzhatják az emberek. De nem húzzák, mert a tsz gépesítette gazdaságát. Igaz, kombájnjuk még nincs. Hogy legyen, a tagság közül százan elmentek a Hosszúháti Állami Gazdaságba répát egyelni. Az állami gazdaság viszonzásul kombájnokat küld majd, hogy az aratást könnyítse. Pali bácsinak a munkaszervezésben, az állami gazdaságokkal és a termeltető vállalatokkal való jó kapcsolat kialakításában nagy szerep jutott. A füzesgyarmati Vörös Csillag Tsz tagsága méltán vívta ki az elismerést a község, a járás, a megye, az egész ország előtt. Ma ott tartanak, hogy a bucsai Új Alkotmány Termelőszövetkezet felett védnökséget vállalhatott. Azt a sok jó tapasztalatot, amelyet 12 év alatt szereztek, most Barkóczi Pali bácsival együtt örömmel adják át a bucsaiaknak. hogy az Űi Alkotmányból is gazdag szövetkezet legyen. Pali bácsi felett elszálltak az évek, de nem öregedett meg. Vidám, jó kedélyű ember. Korát meghazudtoló fürgeséggel intézi a szövetkezet ügyét, irányítja az emberi sorsok alakulását, tevékenyen tervez, s olyan célokkal állít a tsz igazgatósága és szakvezetése élé, hogy 1965-ig minden olyan termelőszövetkezeti gazda, aki becsülettel végigdolgozza az esztendőt, évi 25 ezer forint jövedelmet mondhasson magáénak a közösből. —sík. Dombok nőttek a földből A Moldvai SZSZK-ba n Vodd k falu laikói egyik éjszaka tompa zajra ébredtek. Reggel azt látták, hogy a faluvégi kis emelkedő helyén meredek domb áll, a domb körül pedig szakadékok tátonga- nak. A mérések eredményei azt bizonyították, hogy a domb 24 óránként 25 centimétert növekedett. Néhány nap múlva egy másik domb is kinőtt a földből az első közelében. A két domb jelenleg 10—20 méter magas. (A „Magazinéból.) szeretők — Ki érti ezt? — Bizony, bizony, ki? Együtt nézik a legyet. Együtt kapnak utána, két pohár csörömpöl a kőkockákon, egy légy száll az ernyőrúdra, nyolcat ír a korcsmáros. A kövérebbik felemeli a lábhoz tett aktatáskát. — Tudod, mi van ebben? — kérdi. Társa révetegen ingatja a fejét. — Géppisztolyok? — Levelek. Az ő levelei. Mind, egytől egyig. — Visszaküldőd? — Elrakom emlékbe. — Minek? — Nehogy elfelejtsem, hogyan szólított, mit írt. — Persze, jó az, ha megmarad. — Szép emléknek. Istenem, mennyi biztatás, mennyi bátorítás. Mikor utoljára találkoztunk, megszorította a kezemet, erősen a szemembe nézett, s egy könnycseppet morzsolt szét. — Ez ... ez még akkor volt? — Akkor még. hitegetett. Aztán ... szakítottunk. Kijelentette, hogy nem adja ide azt a pénzt. Kértem, könyörögtem, tudod. Nem adta ide. Legalább a gyerekeinkre gondoljon, írtam, de kitérő választ adott. Megfenyegettem, hogy hírbehozom. Kacagott. Na, mondtam, betetetlek az újságba, megállj, hogy megszegted az ígéretedet. És megmutattam az írásokat az újságíróknak, azok meg elolvasták és betették az újságba. Még akkor sem tért jobb belátásra. Pedig tudom, hogy a szíve mélyén még mindig... néha nem is titkolja ... azért nem értem, miért nem fizeti az eltartást..; Zavaros szemmel nézett a tenger távolába. — Istenem, hazám, drága gyáram ... És sírva borult az asztalra. A másik rábámult, aztán már együtt zokogtak. — Megcsalt az elnök — rázkódott meg az egyik. — Hát már sohasem mehetünk Havannába? — kontrázott a másik. — Ezért gyakorolgat- juk a partraszállást? Ezért? A légy zavartan repült egyik fejről a másikra. A vendéglős kinézett és felírt még húsz konyakot. Merthogy nem szokott újságot olvasni. Marthy Barna
