Békés Megyei Népújság, 1963. április (18. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-11 / 83. szám
1963. április 10. 2 Szerda Vita a tervezés tökéletesítéséről, az értéktörvény fokozottabb alkalmazásáról a Szovjetunióban Moszkva Sugár András, az MTI tudósítója írja: A múlt év őszén a szovjet sajtó hasábjain rendkívül élénk vita indult az iparvezetés és különösen a tervezés további fejlesztésének legcélravezetőbb módszereiről. A vitára az a felismerés adott okot, hogy a tervezés jelenlegi rendsze_ re nem eléggé ösztönzi az üzemeket magasabb tervfeladatok igénylésére, s a vállalatok képzett közgazdászai sok esetben inkább a „jó tervek” kialkudására, csökkentett feladatok meginddklására kénytelenek fordítani erejüket, mintsem az üzem gazdaságosabb tevékenységének elősegítésére. A vitát Liberman harkovi professzornak, a Pravdában megjelent cikke indította eL Liberman Terv, nyereség, prémium című cikkében több javaslatot tett a tervezés megreformálására. Javaslatai elég általános helyes-, lésre találtak, ugyanakkor bíráló és módosító vélemények is napvilágot láttak. N. Sz. Hruscsov, az SZKP Központi Bizottságának novemberi teljes ülésén megállapította, hogy a javaslaton tovább kell vitázni, s a vitát termékenynek nevezte. Rámutatott, a nyereség nem lehet általános érvényű mutató a szocialista népgazdaság rendszerében, emellett azonban fel lehet és fel is kell használni az egyes vállalatok tevékenységének értékelésében. A vita lényege: a vállalatokat érdekeltté kell tenni abban, hogy minél nagyobb tervfeladatokat kapjanak, a tervezést jobban ösz- sze kell kapcsolni az anyagi ösztönzés elvével, az értékitörvényt hatékonyabban kell alkalmazni a népgazdaság mindennapi gyakorlatában. Az Ekonomicseszkaja Gazeta, a Központi Bizottság gazdasági hetilapja, most ismét visszatér a vitára. L. Volodarszkij, a közgazda- sági tudományok doktora, a vállalatok gazdasági mutatóinak lényegéről és rendeltetéséről írt terjedelmes cikkében megállapítja, hogy alapjában hibás a vállalatok jelenlegi jutalmazási rendszere. Kifejti, hogy az üzem jelenleg a terven felüü haszonból sokkal nagyobb részt kap jóléti és jutalmazása célokra, mint a terv által előírt nyereségből. Ez szükségképpen odavezet, hogy a vállalat igyekszik minél kisebb terveket kialkudni magának, ezt a tervet aztán minden eszközzel túlteljesíti, mert a terven felüli nyereségből több marad az üzemiben. Volodarszkij nem ajánl konkrét és minden üzemre kiterjedő megoldást e feladatra, de hangoztatja: a gyárakat érdekeltté kell tenni minél merészebb tervek vállalásában. A. Birman professzor, a közgaz. A kommunista munkamozgalom állása a Szovjetunióban Moszkva (TASZSZ) Nyikolaj Kuznyecov. az SZKP moszkvai városi bizottságának tit. kára a Pravdában írott cikkében megállapítja, hogy a kommunista mozgalom hatalmas társadalmi erő a kommunizmus anyagi-technikai alapjának létrehozásáért folytatott küzdelemben. Kuznyecov közli, hogy a mozgalom megindulása óta eltelt négy és fél év alatt az az egész Szovjetunióra kiterjedt. A mozgalomban Moszkvában jelenleg 1 700 000 személy vesz részt. A kommunista munkakoUektí- va megtisztelő címét már negyvenhét gyár, üzem és más vállalat viseli. Moszkvában mintegy félmillió élmunkás és brigádtag vesz részt a kommunista munkamozga. lomban. (MTI) dasági tudományok doktora, más oldalról közelíti meg a kérdést. Rámutat, hogy a központi népgazdasági tervezés jelenlegi állása mellett, csaknem minden anyag készleteit központilag, igénylésekkel és kiutalásokkal osztják el, s ez sok száz kötetre duzzasztja fél az évi népgazdasági tervet, hónapokkal hosszabítja meg a tervezés folyamatát, rengeteg emberi munkát igényel. Birman szerint a vállalatok anyagellátásában (a legszűkösebb hiánycikkek kivételével) át kellene térni a nagykereskedelmi rendszerre, reális árakat kellene megállapítani az ipari nyersanyagokra, szerszámokra, alkatrészekre sitb., s minden vállalatnak pénzért kellene beszereznie a szükséges készleteket. Birman a jelenlegi üzemellátási rendszert a közszükségleti cikkek jegyrendszeréhez hasonlítja, s úgy véli, hogy nemcsak a kenyeret és a cipőt, hanem a cementet és a nyersfonalat is kereskedelmi alapon, piaci módszerekkel, kiutalások nélkül kell elosztani. A vállalatok szükségleteit meg lehet állapítani az igénylések - lényegében bürokratikus rendszere nélkül is, hiszen a statisztika mai fejlettsége mellett a piackutatás korszerű módszereit erre is ki lehet terjeszteni. A javasolt rendszer — a professzor véleménye szerint — egy csapásra megszüntetné a vállalatok birtokában levő nagy mennyiségű felesleges anyagtartaüékofcat, hiszen, ha a nyersanyag, a félkész- áru sbb. is áruvá válnék, az üzemek nem lennének érdekeltek a holt áruk őrzésében, hanem jó pénzért túladnának rajtuk. • A vitában sok más javaslat is elhangzott. Ügy véljük, hasznos lenne, ha megyénk közgazdászai is lapunk hasábjain elmondanák véleményüket a tervezésről, a nyereségről, a felesleges anyagtartalékokról. (Szerk.). NAPTAR 1963. április 10. ■SC: Joseph Lagrange — ISO évvel ezelőtt, 1813. április 10-én halt meg Joseph Lagrange (ejtsd: Lágranzs) francia matematikus. Munkássága igen jelentős az egyenletek, a végtelen sorok és a számelmélet terén. A variációszámítás ma is használatos rendszerét ő dolgozta ki. Az Analitikai mechanika című műve a mechanika általános elveit tartalmazza. • * * — 380 évvel ezelőtt, 1583-ban ezen a napon született Grotius (Hűig de Groot) holland jogász, humanista. A háború és béke jogáról (1626) című művével őt tekintjük a nemzetközi jog megalapozójának. Munkáival a jog addig magyarázott „isteni” eredetével szemben azt tartotta, hogy az ún. „természetjog” az emberek békés együttélésének terméke. — 70 évvel ezelőtt, 1893. április 10-én Belgiumban általános, politikai jellegű sztrájk tört ki. A „Hartmut“-akció tanulsága 1939. március 30-án Dömitz admirális kiadja utasításait a hadi- tengerészet egységeinek Dánia és Norvégia megszállására. A jelszó: „Hartmut”. Április 9-én a német csapatok átlépték a dán határt és órák alatt hatalmukba kerítették a kis országot. Ugyanezekben az óráikban megjelentek a német haditengerészet egységei a legfontosabb norvég kikötők előtt és elfoglalták Narvikot, Bergent, Stavangert. A két kis északi állam sorsa megpecsételődött. Norvégiáiban a hazafiak kevés fegyverrel, rossz felszereléssel megkísérelték az elszánt ellenállást. A harc azonban eleve reménytelen volt. Az angol szövetséges pedig a szárazföldön szinte csak „szimbolikus” segítséget nyújtott. Londonban pedig folyt a vita a parlamentben. Az ellenzék hibáztatta a kormányt, a kormány hibáztatta a katonai szakértőket, de mindez nem változtatott azon, hogy Norvégiában a fasiszták már felépítették a koncentrációs táborokat és uralomra került Quisling, Hitler első számú norvég bizalmasa. Norvégiában dúlt a terror és a fasiszták már újabb csapásokra készülődtek. Ez alkalommal Luxemburg, Belgium, Hollandia és Franciaország volt a cél. 1939. április 9-ike óta közel negyed évszázad telt el, Quisling neve hírhedt fogalomként fennmaradt! Egyértelmű a hazaárulással, a német fasiszták szolgálatába szegődött tömeggyilkosok bűntetteivel. Quislinget az árulót elérte megérdemelt sorsa. De ugyanaz a Dönitz, aki annak idején a „Hart, műt” jelszót kiadta, napjainkban ismét szónokol Nyugat-Németar- szágban. 1939. április 9-e az ártatlanul meggyilkolt hazafiak emléke kötelez: a fasizmus elleni harcnál nincs kompromisszum. Konzeryek és katonák Bizonyos washingtoni gazdasági körök már régóta rossz szemmel nézik, hogy a nyugat-európai országok a viszonylag drága amerikai baromfikonzervek behozatalát magas vámtételekkel akadályozzák. Nem engedhetjük meg — mennydörögte Mr. Freeman földművelésügyi miniszter, hogy az európai piacokról kizárjanak bennünket. — Majd ezt követően elhangzott az enyhén szólva furcsa fenyegetés: Ha nem engedik be a baromfiakat, csökkenteni fogják a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai katonák létszámát. Ez az akció azután pillanatok alatt hatott. Az európai Közös Piac bizottsága javasolta a társult országoknak, hogy szállítsák le a vámokat. A helyzet tehát így fest: Maradnak a „drága” amerikai katonák és jönnek az ugyancsak drága amerikai tyúkok. — E. — Másodpercekig így álltaik egymással szemben, aztán az asz- szony hirtelen megfogta János kezét, könnyes arcához szorította és csókolta, szinte eszelősen. — Édesapa, Jánoskám, menjünk el innen! János elrántotta kezét, ez a megalázkodás teljesen megzavarta. A visszahúzó mozdulattal együtt tántorodott hozzá az asszony. Mi történhetett vele? — Jánoskám, édesapa, menjünk el innen! Nem bírom tovább! Itt olyan rettenetes. Bemegyünk a városba, most még lehet, ne haragudj rám, a gyerekek is tanulnak tovább, ml lenne itt velünk? Menjünk innen, menjünk... Ahogy érezte az ismerős test apró rándulásait, hallgatta ezt az összefüggéstelen, kétségbeesett könyörgést, valami nagy szégyenkezés támadt föl Jánosban. Hiába próbálta fölidézni az elmúlt hónapok keserűségét, hiába próbálta megkeményíteni magát. A rossz emlékek hirtelen megfakultak, a kegyetlen szavak, mélyeket pár perce még úgy tartott maga elé, mint áttör- hetetlen pajzsot, melyekről azt hitte, örökre elválasztják kettőjüket egymástól, most semmiségnek tűntek, értelem nélkül, némán tátogtak. A forróság lei» el így az embert, az ár sodorja el, gyerekesnek tűnnek a logika Sípos Gyula: (5.) A nagy éjszaka A másik asszony árnyéka apró kapálózásai, csak ez az egy marad élő valóság, ez a síró, szenvedő asszony, aki kezet csókol, könyörög és búvik hozzá: a felesége. — Mit akarsz, no, ne sírj. Tizenkét év kegyetlenül nagy idő egy ember életében. Különösen ez a tizenkét év, amit ők együtt töltöttek. Maga az élet. Mj volt előtte? A gyerekkor, tanulás, készülődés. És mi jöhet még utána? Negyven felé közelednek, ilyenkor már nem tud kibújni a bőréből az ember. Nem a kötelesség, a törvény kötelezi meg, nem a külső világ, hanem a szokás, az emlék, mindaz, ami belül kialakult, megkeményedett. Ezt a tizenkét évet semmi ki nem olvaszthatja már életükből. Az embert bezárják elmúlt esztendei, mint a csigát a háza. — No, ne sírj. — Ne haragudj rám, bántottalak, olyan nehéz volt. Leültek a díványra egymást átkarolva, az asszony János mellére hajtotta a fejét és szipogott tovább — Menjünk él innen. — Hová mehetnénk? — Beszélj Csekővel, ő odavesz agronómusnak... hányszor hívott már az állami gazdaságba. — Az akikor volt. — Vagy Pestre, én is elmegyek dolgozni... Ugye nem hagysz el, ugye megérted? Én úgy szégyellem magam. — Ne sírj. — Ha a gyerekek nem lettek volna, ón már régen, már réÉs rázkódott a zokogástól. — Szamárságot beszélsz — suttogta János és megdöbbenve érezte, hogy az asszony mennyire igazat mond. Az igazságot. Nem lehet föllázadni a tizenkét év éllen. Az a halál vagy még annál is rosszabb: gyilkosság. — Neked is könnyebb lesz, itt mire jutnánk? Mi lenne belőlünk? Beszélj Csekővel, ő lakást is ad vagy veszünk házat a közelben. Olyan jó lenne együtt, mint azelőtt... János fejében is megfordult már régen, hogy bemegy az állami gazdaságba, Csekő a régi katanapajtés hívta is többször, mért fizesse ő a tandíjat itt egy új szövetkezetben? Most lényegében új lesz ez a szövetkezet, mi az a pár száz hold, amin már nyolc éve gazdálkodik a Dózsa? EgybeáU az egész határ, az egész falu, keserves lesz az első néhány év, az bizonyos. Most az egyszer tévedett, a nyáron még nem gondolta volna, hogy ilyen hamar sor kerül rájuk. Szőlős vidék ez, bonyolult gazdálkodás, azt hitte, az ilyen községekkel várnak még néhány évet. Mire megtudta a terveket, érezte már, hogy minden késő, éppen ő a szövetkezet elől már nem menekülhet él. Most rádöbbent, hogy mégis el kell menni. Cseköhöz 'vagy Pestre, vagy a világ végére, minél messzebb, igen, fogni Katit meg a gyerekeket, ki ebből az összekuszált világból. — Érted, ugye? Én csak teveled ... együtt... Míg félmondatokkal próbálta újra érteni egymást, a veszélyből menekülők kapkodásával kerestek az utat, mely biztonságba vezet, s ültek egymást átkarolva a díványon, — mindketten tudták, hogy ott áll a szobában láthatatlanul is a másik asszony, mint valami pogány istennő, akinek a nevét nem szabad kimondani. (Folytatjuk)
