Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-14 / 61. szám
063. március 14. 5 Csütörtök Az ötven arcú Dzsámi Egy szarvasi festő érdekes munkája Éveken át Pécsett dolgozott Bessenyei Antal, a Szarvasi Felsőfokú Óvónőképző Intézet rajztanára, a ma már jól ismert Békés megyei festőművész. Sokszor kora reggeltől estig figyelte a Dzsámit a nap különböző megvilágításában és erről színvázlatokat készített. Ugyanakkor gondosan tanulmányozta az egykori keresztény templomból alakított mohamedán imaház törtéi netét a török időktől napjainkig. Az adatok és vázlatok alapján 1959-ben hozzákezdett az ötven képből állő sorozata festéséhez, *00 ^*0*0*0*0*0*0*0*0*0*0*00*1 mely a Dzsámi ötven arcát mutat, ja be. Az eddig elkészült 17 festmény érdekessége, hogy csaknem mindegyik egy nézőpontból ábrázolja a jellegzetes pécsi műemléket, és annak ellenére, hogy több között csak színámyalatnyi eltérések mutatkoznak — mégis a képeken megfestett jelenetek más-más arculatában mutatják be Sophiana jellegzetes épületét. A történelmet követve Bessenyei Antal a sorozat végén felvillantja a mai Dzsámi környékének egy-egy jellegzetes hangulatát, sőt záróképként megfesti a jövő Dzsámiját is. 10»0*m0S0*mm0*0m*0 0Í000 0 Isten őszi csillaga Premier plánban: a pedagógus Interjú a pedagógus-szakszervezet kongresszusa után Bordács agrármérnök két évi fogság után tér haza Magyarországra és belekerül az 1947-es év forrongásába... Galambos Lajos forgató- könyve egész bonyolultságában mutatja be ezt a történelmi korszakot, a kérészéletű konjunktúra-l ovagak garázdálkodását, hangzatos nevű pártok égisze alatt, a parasztok nehéz helyzetét, mindennapos életüket. (Az orosházi Partizán Filmszínház játssza március 14—17-ig.) „Az új ember formálásában a tanítók, a tanárok a legfontosabb társadalmi tényezők, a párt legjobb harcostársai.” E megállapítás a párt VIII. kongresszusán fogalmazódott meg, és mélységes tartalmat tükröz: a pedagógusok hatásköre ma már messze túlnő az iskola falain, s kiterjed szinte az egész társadalmi életre. A pedagógusok szakszervezete VII. kongresszusának is elsősorban az adott nagy jelentőséget, hogy tanácskozását a párt bizalmának e nagyszerű jelei sugározták be, és ami ebből következik: a nyílt és őszinte szó. A kongresszus egyik résztvevője volt Váradi Kornél, a szakszervezet orosházi járási bizottságának titkára. Most, a kongresszus után három héttel felkerestük őt, hogy interjút készítsünk vele kongresszusi benyomásairól, gondolatairól, általában mindenről, amit Budapesten tapasztalt. Üjságíró: Kezdjük ott, hogy a tanácskozás után mi volt a legelső szubjektív benyomásod? — Amiről néhány perce beszéltettünk. Az őszinte, nyílt hang. Uyen volt a beszámoló is, és min lenben a központi alak a pedagógus. A cél, amely felé törekednünk kell: mindent megvalósítani a pedagógusok érdekében, hogy az új ember formálásában válóban a legfontosabb társadalmi tényezők lehessenek. Újságíró: Véleményed szerint mit kell ezért tenni? Ügy is kérdem tőled, mint szakszervezeti vezetőtől. — Megteremteni az iskolai élet demokratizmusát. Premier plánban volt ezen a tanácskozáson az iskola vezetése, a vezetés színvonala. Az, hogy nyugodt légkört kell kialakítani a tantestületekben. Igen, ezek az elvek. Most bizonyára érdekel, hogy mit tettünk ezért eddig itt, az orosházi járásszonyi fátyol. Ismerte már jól a járási bizottság apró Skoda gépkocsiját. A deszkával magasított szekérre dobta válláról a kosarait, aztán sétálva indult az autó felé. Meglepetésére nem az instruktor, hanem maga az első titkár kászálódott elő. Szekeres borús képpel üdvözölte, sajnálkozva a szemébe fürkészett, majd bosszúsan kérdezte: — Mit tett, maga szerencsétlen?! Antinak elernyed't az álla, nyaka megnyúlt, tétován pislogott. Ha meg is lepődött, önkéntelenül háborogni kezdett benne a rosszallás, megint molesztálni akarják, holott ilyen nyugalom és öszefogás még soha nem volt a faluban, amióta az eszét tudja. — Dolgoztam — mondta türtőztetett daccal. — Tudtommal nincs itt semmi baj. Szekeres a szögletes vállú, kasha típus-zakó zsebébe nyúlt, előhúzott egy sötétszürke kartonborítékot, amelynek hátulján még látszott a három viaszpecsét maradványa. — Olvassa — biztatta izgatottan az első titkár. Elvette, s a boríték felső bal sarkából mindjárt a szemébe ötlött a feladó: „Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége”. Az alsó bal sarokból meg vastag, merev betűk kiáltottak rá: ^Szigorúan bizalmas!” Álomkóros óvatossággal, két ujjal mert benyúlni a levélért. Ködbebo- rult tekintettel olvasta a leiratot, amely szintén a „Szigorúan bizalmas!” felszólítással kezdődött és kizárólag a járási első titkárnak szólt. Ügy érezte, szép lassan süllyed a mélybe, mintha mocsáron állt volna. Az opportunizmusról, ébertelenségről, a kommunista elvhűséggel összeegyeztethetetlen magatartásról szóló sorok után dorgáló szemrehányás következett, majd azzal az utasítással zárult a levél, hogy le kell váltani a kulákrokon szövetkezeti elnököt, alki harcos múltja ellenére ártott a proletár- diktatúra ügyének. Anti egy halálos beteg erőtlenségével hajtotta össze a levelet. — Ezt nem a párt írta... — suttogta csaknem vacogva. Szekeres elkapta a levelet, keserűn, türelmetlenül legyintett vele — Gyerekséget beszél... Mit tegyünk, azt mondja meg? Az öreg mégsem akárki. — Hagyni kell a helyén — mondta Anti határozottan és Szekeres önkéntelenül kimeresztette a szemét, mert ilyen akaratosnak még soha nem látta a legényt. — Könnyű azt mondani. De ha a Központi Vezetőség parancsol. — Nem lehet hozzányúlni. Mindent ő csinált ebben a faluban, amióta szava van. Mellette lettem kommunista és nélküle most se érnék semmit. Miniszternek való és akkor egy pecsétes írással megölik?! Mitől sántít?! Mert három helyen eltörték a lábát! Mitől kopasz?! Mert vízkereszt napján reggeltől estig vizet csöpögtettek a fejére! Ha ez is kevés az elvhűséghez, akkor mindenkit ki kell zárni a pártból, hogy a 900 ezerből kilenc se maradjon! Anti megőrült. Keserű elszántságában vicsorítva nyögte a szavakat. Nem kiabált, hangja hup- pogott, mint a döngölő. Orrcim- páin sárga* karikák feszültek, nyákén görcsös csomókba gyűlt a tömény erő. Szekeres nem tartozott az ijedős emberek közé, vasalkata arra is alkalmas lett volna, hogy medvével birkózzon, de most megkövült a rohamtól és először hunyászkodott meg azóta, hogy hatalmat adtak a kezébe. Nem a félelemtől hajtott fejet — megértette, hogy Antival nem lehet vitázni, nincsenek érvei és fonák módon szinte jólesett elismernie, hogy a másiknak igaza van. —Értem és megértem, de azért ne faljon föl — türtőztette szelíden Antit. — Hol az öreg? Vele is beszélnem kell! — Építik az istállót — mondta a legény lehiggadva, de a harag még ott füstölgőit a szemén. (Folytatjuk) ban? Elindultunk. Minden iskolánkban megalakították már a pedagógiai tanácsot. Feladataikról Kiss Gyula, az egyik budapesti iskola igazgatója tartott előadást körünkben. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a rengeteg kérdésre nem is tudott válaszolni, és hamarosan újra leutazik, amikor csak a válaszadás és a vita lesz a programunk, Még valamit: a kongresszus végre határozottén állást foglalt amellett, hogy az igazgatót adják vissza iskolájának és szabadítsák fel különböző elfoglaltságai alól. Semmi értelme a sok funkciónak, ha saját iskolájában nem tud egész emberként tevékenykedni. Üjságíró: Sokat hallunk mostanában arról, hogy a pedagógus kísérletezzen, keresse a korszerű pedagógia módszereit Folytassuk ezzel! — Látod, erről nagyon sókat tudnék mondani. De talán elég lesz dióhéjban is. Ott kezdeném, hegy az oktató-nevelő munka színvonalát régi módszerekkel emelni sokáig nem lehet. Az igazgatónak, a pártszervezetnek, a szakszervezetnek mindenütt ösztönöznie kell, hogy a nevelő kísérletezzen. Van is erre sok példa, de arra Is, hogy az új utakat kereső tanítót vagy tanárt megszólták: „Mi az, jutalmat akarsz kapni? Vagy rendkívüli előléptetést?” Az érzékenyebb emberek számára ez éppen elég ahhoz, hogy felhagyjanak törekvéseikkel és visszahúzódjanak a régi, bevált gyakorlathoz, és ne keressenek újat, meghökkentően érdekeset és ne vállalják az esetleges kudarc terhét. Az őszinteség azt kívánja, hogy most azt mondjam neked: gyerekcipőben jár még ez a dolog, de kell, érezzük nagyon. Üjságíró: Ügy gondolom, elsősorban az a pedagógus kezdi érezni az új módszerek kutatásának fontosságát, aki képezi magát és nemcsak a pedagógia kérdéseiben, hanem a társadalom, a világ életében is tágul a látóköre. — Folytatom tovább. A szak szervezetnek lényeges munkája ez. ösztönözni az önképzésre, számtalan formában és helyen felvillantani, beszélni annak eredményeiről. Tervezzük például, hogy rövidesen tapasztalatcserét szervezünk, melyen a gimnázium első osztályában tanító matematika tanárakat és az általános iskola nyolcadik osztályának matematikusait hívjuk össze, vitassák meg egymás munkáját, tisztázzák azt a régi problémát, hogy miért követelnek többet a gimnázium első osztályában annál, mint amit a gyermek az általános iskolában megtanulhatott. Szó van arról is, hogy megszervezzük az általános iskolai kézimunka-tanítók tapasztalatcseréjét és rövidesen összehozzuk az óvónőket is az első osztályos tanítókkal. Egyszóval: az átmenetek áthidalásáról van szó és egy-egy ilyen megbeszélés önképzés jellegű is. Újságíró: Sokan még mindig „kényes” kérdésnek tartanak több dolgot, amiről bizonyára korántsem így tárgyalt a kongresszus. Megemlítenél néhányat? — A kényes kérdések ma már nem azok. Mindenről nyíltan szó esett. Elmondták a felszólalók, hogy a pedagógusok munkabére nincs arányban azzal a felelősséggel, mely a vállaikon nyugszik. De azt is elmondták, hogy tudják: csak az ország további erősödésével oldódhat meg ez a probléma is, folyamatosan. Megvizsgáltuk a lakáshelyzetet. A pedagógusok fluktuációjának egyik oka a nem kielégítő lakáshelyzet. A fiatal tanítók, tanárok egy-két év alatt sem tudnak meggyökerezni egy-egy községben vagy városban, mert nincs lakásuk. Ilyenkor a legtöbben azon igyekeznek, hogy elpályázzanak olyan helyre, ahol lakást kapnak. Nyilvánvaló, hogy ez nem hoz hasznot a stabil tantestület kialakításához. Sokat segít viszont a szövetkezeti lakásésépítés, de jó lenne, ha mielőbb felemelnék a keretet. Volt, aki azt is megemlítette, hogy új iskolához minden esetben építsenek nevelői lakást. Jó javaslat, én is helyeslem! Még egyet befejezésül: kértük a szakszervezetet, segítsen megvalósítani, hogy a napközi otthonokat üzemi étkezdéknek minősítsék és mindenütt, minden pedagógus kaphasson ebédet. Tudvalevő, hogy több helyen a pedagógusok napközi konyháról való étkezését különböző feltételekhez kötik. Ha ez megszűnne, nagy segítséget jelentene. Újságíró: Ügy érzem, valóban csak a legfontosabb dolgokat érintettük. Köszönöm az interjút, legközelebb majd másról is beszélgetünk. Sass Ervin Hármas jubileum az Orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban hármas jubileumot ünepelnek az idén: 30 éve alakult meg a gimnáziumi tanfolyam, 25 esztendeje nyilvános jellegű az iskola és 10 évvel ezelőtt kapott emeletes, szép új épületet. A hármas évforduló alkalmából öregdiák-találkozóval színesített, nagyszabású emlókünnepséget rendeznek a nyáron. Az egykori tanítványok megalakították az öregdiákok baráti körének ünnepségét előkészítő bizottságot. A baráti kör tagjai minden év júniusának utolsó vasárnapján öregdiáknapot rendeznek ezentúl terveik szerint, és Táncsics-ösztöndíjat alapítanak. Az ösztöndíjat évenként annak a legkiválóbb érettségiző diáknak adományozzák^ aki a legjobban magáévá tette tanuló, éveiben a névadó tanítását: hűség a néphez, hűség a megismert igazsághoz. MÁRCIUS 14. Békési Bástya: Az aranyember. Békéscsabai Brigád: A hét dada. Békéscsabai Szabadság: A nap szerelmese. Békéscsabai Terv: Két emelet boldogság. Gyomai Szabadság: Bing Bing íegyház foglya. Gyulai Petőfi: Riksakuli. Mezőkovácsházi Vörös Október: Münchhausen báró. Orosházi Partizán: Isten őszi csillaga. Sarkadi Petőfi: Eszmélés. Szarvasi Táncsics: Elveszett paradicsom. Szeghalmi Ady: Csak ketten játsszhatják.
