Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-13 / 60. szám
ISRI. március 13. 2 Szerda Országos és nemzetközi szolidaritás megnyilvánulásai kísérik a francia bányászok sztrájkját Párizs A francia bányászok kedden, sztrájkjuk tizenkettedik napján Franciaország valamenyi szénbányájában folytatták harcukat követeléseik 'teljesítéséért. Kedden sztrájkkal fejezik ki a bányászok iránti szolidaritásukat a francia vasutasok oly módon, hogy minden műszak elején két órára szüneteltetik a munkát. Ennek következtében a forgalom majdnem teljesen megszűnt a párizsi Gare du Nord-on és komoly zavarok támadtak a főváros többi pályaudvarain is. Tovább folyik a sztrájk a dél-franciaországi földgázmezőkön is. A lothairingiai központi sztrájk- bizottság közölte, hogy a különböző adományokból állandóan növekszik a sztrájk segélyalapjának összege. A sztrájkteröleteken több községi tanács megszavazta a támogatást a bányászoknak. Jothnny Hallyday, a népszerű twist-dailéne- kes, aki éppen most vendégszerepei DéL-Franciaország bányavidékem, egynapi keresetét felajánlotta a bányászoknak. A nyugatnémet bányászszakszervezet szolidaritásának kifejezéseként százezer márkát kulid a sztrájkoló francia munkástársaknak. A három legnagyobb francia szakszervezet — a CGT, a Force Ouvriere és a keresztény szak- szervezet — felhívására csütörtökön szolidaritási sztrájkot tartanak Franciaország acélmunkásai. (MTI) Kétszázezer francia bányász sztrájkol — Csodálkozom, hisz a bányászok alaposan betű tótiek! (Endrődi István rajza) Bidault mégis Nyugat-Németországban marad? NAPTAR 1963. március 13., szerda. Anton Makarenko — 75 évvel ezelűtt, 1M8. március li-án született Anton Makarenko szovjet-ukrán pedagógus és író. Az 1. világháború után 8 évig a háborús árvák és a kiskorú bűnözök egyik munkatelepét vezette, majd itteni pedagógiai tapasztalatai alapján a Dzserzsinszkij Kommunában most már tudományos alapon megszervezett nevelési rendszert vezetett be. Ennek alapja a közösségi nevelés és az iskola melletti termelőmunka végzése volt. Munkái magyarul 7 kötetben jelentek meg, olvasóinknak Az új ember kovácsa című müvét ajánljuk. * — 95 évvel ezelőtt, 1868-ban e napon született Jankó János utazó és néprajzi író. Beutazta Észak-Afrikát és Közép-Ázsiát, néprajzi kutatásokat Angliában, Franciaországban, itthon a Balaton mentén, Torockó, Kalotaszeg vidékén végzett. Megírta Benyovszky Móric életrajzát. * — 35 évvel ezelőtt. 1928-ban e napon halt meg France Rubo orosz festő. Főleg történelmi képeket festett (Szevasztopol védelme). Főműve a 100. évfordulóra festett Borogyinod csata című 115 méteres, hatalmas körkép, melyet Pétervárott állítottak ki. — 20 évvel ezelőtt, 1943. március 13-án halt meg Stephen Beriet amerikai költő, aki az amerikai történelmet először ábrázolta költői formákkal a polgárháborúról szóló John Brown-s Body című verseskönyvével. — 115 évvel ezelőtt, 1848. március 13-án tört ki a bécsi forradalom. München Hírügynökségi jelentések — korábbi találgatásokkal ellentétben — hétfőn este arról számoltak be, hogy a bonni kormány javasolta a bajor tartományi kormánynak, adjon menedékjogot Bidault OAS-vezetőnek. Az eljárás módja az, hogy Bidaultnak írásbeli kérelemmel kell a bajor hatóságokhoz fordulni és vagy po. iitiikai menedéket, vagy nyugat- németországi „lakhatási engedélyt” kérni. Junker bajor belügyminiszter a Reuter munkatársának hétfőm este azt mondotta, ha Bidault kérését megkapja, hajlandó lesz utasítást adni a lakhatási engedély kiadására, „némi korlátozással” az engedély időtartamát és a mozgási szabadságot illetően. A hétfői nap folyamán Bidault-t egy autóval a herrschingí rendőr- főnökségre vitték, ahol délelőtt és délután is kihallgatták. A nyugatnémet hatóságokhoz közelálló körök szerint a kihallgatás nem a Hét gyermek — hétmillió dollár Közismert tény, hogy az Egyesült Államok elnöke dúsgazdag, milliomos családból származik. Apjának, Joseph Kennedynek vagyonát már a második világháború előtt 120 millió dollárra becsülték, jelenleg pedig megközelíti a kétszázmilliót Érdekes viszont, hogy a hivatalos és nem hivatalos életrajzok, amelyek pedig e tekintetben nem szoktak szűkszavúak lenni, nem tesznek említést e vagyon eredetéről. Joseph Kennedy airra ösztönözte gyermekeit, elsősorban három fiát, hogy a politikában igyekezzenek karriert befutni. Ehhez némi kezdőtőkével is segítette őket: hét gyermekének egy—egymillió dollárt adott „útravalóul...” A Life karikatúrája Joseph Kennedyről: sakktábláján a legkülönbözőbb üzleteket jelző figurák jól megférnek a szamárral, a demokrata párt jelvényével. menedékjog kérdésére, hanem a volt francia miniszterelnök titkos poJitikaá tevékenységére vonatkozott. Bidault hétfőn a késő esti órákban hagyta el a rendőrség épületét, mint a DPA megjegyzi, nyugodt és elégedetten mosolygó arccal. A fotóriporterek és filmfelvevők kereszttüzében kijelentette, reméli, hogy Nyugat-Németország- ban fog maradni. Közölte továbbá, hogy talán szerdán sajtóértekezletet tart. Bonnban nagy politikai jelentőséget tulajdonítanak azoknak a következményeknek, amelyek a „Bidault-ügybői” adódhatnak. (MTI) Március 14-én nyílik meg a Bolgár Hazafias flrcvonal V. kongresszusa Szófia Március 14-én nyílik meg Bulgária legnagyobb tömegszervezete, a Bolgár Hazafias Arcvonal V. kongresszusa. Az élet szinte minden területére behatoló, Bulgária politikai, gazdasági és kulturális életében nagy szerepet játszó tömegszervezet, amely a fasizmus és a kapitalizmus elleni ádáz harc éveiben született a bolgár nép legjobbjainak összefogásából, jelenleg több mint három és fél millió tagot számlál. A Bolgár Hazafias Arcvonal legutóbbi kongresszusát hat évvei ezelőtt tartották meg. A kongresszus elsőrendű feladata lesz majd, hogy értékelje az elmúlt hat év eredményeit és meghatározza a jövő feladatait, különösen nagy jelentőséget ad a kongresszusnak az a tény, hogy. ez a kongresszus közel négy hónappal a Bolgár Kommunista Párt történelmi jelentőségű VIII. kongresszusa után ül össze, amely 1980-ig kidolgozta Bulgária gazdasági fejlesztésének tervét, véglegesen felszámolta a személyi k*ú- tusz maradványait és hatalmas lendületet adott a nép alkotó tevékenységének, a szocialista demokrácia felviragoztatásánaik. (MTI) 33. Kincses szemöldöke ámulva ágaskodott. — Él még?!... — Éljen is, minél tovább! — Beszélj, beszélj!... — Az unokája vitt el hozzá. Levelet írtunk a központi vezetőségnek. Elpanaszoltuk a bajunkat. Mindent leírtunk. Amíg nem kapunk választ, a járás kívánsága szerint kell cselekedni. Ezért lenne jobb, ha Dani önként menne el, mint hogy a hatóság utasítsa ki vagy esetleg elvigyék. Cigié Mihály is ezt tanácsolja. Kincses József simogatón húzta le tenyerét lánya válláról. — Ha így áll a dolog, akikor nincs mit tenni. Gyere, menjünk haza... Klári engedelmesen felállt. Sóhajait visszatartotta, remegve lélegzett. Indult ki a szobából. Anti is fölemelkedett a ládáról. Félénken szólt utána. — Várj még... — Nem merte folytatni. Klári megtorpant, visz- szanézett rá várakozón, ö pedig lesütött szemmel, akadozva, alig hallhatóan kérte: — Add majd ide a tagkönyved... Be kell vinnem a járáshoz... Klári ajk^ megnyílt kissé, arca elfehéredett. Furcsa rándulás futott végig bal orcáján. — Miért?... — A megye kizárt a pártból. Az öreg ekkor már a lánya mellett állt. Maga is gyámoltalan volt, de azért megfogta a lányát és gyengéd nógatással próbálta kivezetni a szobából. — Megkapod a tagkönyvet — mondta Antinak, látszólag nyugodtan, majd Klárira szólt zárkózott büszkeséggel: — Ne sírj. A hited maradjon meg, az a fontos. Elmentek köszönés nélkül. . A magára maradt Pásztor Anti nekidőlt a falnak, halántékát a hűvös vakolathoz szorította. Szabadulni akart a szégyentől, amely csontig égette, mintha lúgkővel öntötték volna le. A szerelem, ha óletre-halálra szól, kicseréli a testeket, az ember a másik bőre alatt él, önzése nem magát, hanem a társát félti, hogy ebben az összefonódásban biztonságos bölcsőre leljen az utód, aki majd végérvényesen egyesíti őket. Klárinak még nem volt fogalma a halálfélelemről. Még nem tudta, hogy a mostani érzéséhez hasonló fájdalom szokta megtámadni a költözésre váró öregeket. Csak annyit tudott, hogy Dani holnap kiszakad a testéből, s ettől kezdve céljavesztetten lézenghet a társ visszatértéig. Mintha összebeszéltek volna, egyszerre kívánták meg, hogy elhúzódjanak az emberek közeléből. Titkos magányban akartak búcsút mondani egymásnak, ott, ahol semmi sem rezzentheti meg a madártermészetű szemérmet. Amikor az alkonyat maradék aranypora is levedlett a felhők begyéről, s az utolsó szekér is beporoszkált a mezők