Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)

1963-03-10 / 58. szám

1963. március 10. 5 Vasárnap Negyedmillió forint forgalom saját készítésű ételekből Öt kálváriáid (Tudósítónktól) Az Űjkígyósi Földművesszövet­kezet kisvendéglője 1962-ben ke­rült átalakításra. Csaknem 150 ezer forintot fordított rá s most már barátságos légkörben, kultu­ráltabb viszonyok között fo­gyaszthatnak a vendégek. A konyhában özv. Elekes Gyu- láné szakácsnő nagy hozzáértéssel már negyedik éve dolgozik. Na­ponta 60—70 ebédet is főz. Tavaly a saját készítésű ételfor­galmuk meghaladta a negyed millió ’ forintot. Az idén 10 száza­lékkal szeretnék növelni a forgal­mat. A nyári időszakban a tava­lyihoz hasonlóan ki akarják szé­lesíteni a termelőszövetkezettel kötött bérfőzési szerződést. Az étterem dolgozói vállalták, hogy a kedvező idő beálltával — társadalmi munkával — elkezdik az étterem udvarán lévő kerthe­lyiség építését. Back Gyula Óvodások farsangi karneválja A békéscsabai Kölcsey utcai óvoda szülői munkaközössége már hetekkel ezelőtt készült az óvo­dások nagyszabású farsangi kar­neváljára. A szülők a kicsinyek­nek szebbnél szebb jelmezeket készítettek. Az óvoda kis lakói pe­dig vidám műsorral, tréfás jele­netekkel és táncokkal készültek. A napokban az MSZMP X. kerületi helyiségében rendezték meg a családias ünnepséget. Az óvodások igen ötletesen adták elő a Hófehérke és a hét törpe mese­játékot, valamint különböző tré­fás játékokat, jeleneteket, amit az óvodában tanultak, s amelyekkel nagy örömet szereztek a karne­válon megjelent szülőknek A farsangi karnevál teljes be­vételét az óvodai játékok bővíté­sére, új játékok készítésé­re fordítja a szülői munkakö­zösség. Képeink az óvodások kar­neváliáról készültek. Farsang hercegnője a tükör előtt. Tréfás játékot mutatnak be a vendégeknek az ovodasok. SZÉP SZÁNDÉKKAL érkeztem közéjük. Arról akartam írni, hogy máiképpen élnek, dolgoznak, gon­dolkodnak. formálják egymást és önmagukat most. Két éweil ezelőtt nemcsak a vállalat, de az ország büszkesé­geiként emlegették őket Mint nők, elsőnek nyerték el a Szocia­lista brigád címet a hazai köz­lekedésben. Kedvesen fogadtak. Ekkor még nem is sejtettem, hogy milyen vi­hart kavar találkozásunk a 8-as számú Autóközlekedési Vállalat­nál Békéscsabán, a Kazinczy ut­cában. Elmesélték indulásuk történe­tét. Meglepetésnek könyvelte el mindenki döntésüket 1961 áprili­sában. „Fellángolás az egész” — legyintettek a hitetlenek. „Abban nincsen semmi különös, hogy egy fizikai munkát végző kollektíva küzdelembe bocsátkozik, de hogy egy anyagkönyvelési brigád, egy adminisztratív gárda merészeli ezt, az már nem mindennapi ese­mény.” Az öt asszony: Kiss Ist­vánná, Bursán Sándomé, Lukács Antalné, Pallag Istvánmé és fá­zok Béláné azonban nem tágított: teljesítjük adott szavunkat. A szakszervezeti bizottság titkára: Ladányi István melléjük állt, ő lett a patronáléjuk. DOLGOZTAK, bíztak a sike­rekben, pedig munkájuk gyorsa­sága a kirendeltségek adatszol­gáltatásán áll vagy bukik. Mindent elkészítettek határidőre. Szúró­próbák alkalmával még a revizo­rok sem találtak hibát. Pontról pontra teljesítették minden válla­lásukat, s 1961. november 7-én el­nyerték a Szocialista brigád cí­met. Az ürtneplés Örömébe azon­ban egy cseppnyi iiröm is ve­gyült: Csak' pénzt kaptak, okleve­let nem. „Nem tudtunk szerezni, de nyugodjanak meg, hamarosan megkapják” — vigasztalta őket a vállalat vezetősége. Megnyugod­tak, mondván: ami késik, az nem múlik... Teltek-múltak a hetek, tovább­ra is szorgalmasan dolgoztak, ve­zették naplójukat, megörökítve ték ritmusára. Anti káprázó sze­mekkel csodálta. Üdítő álmot lá­tott a fárasztó, fájdalmas gondo­latok zarándokútja után. Pléhkrisztus tárta szét a karját az éjszakában, magasra ágasko­dott a korhadó feszület, távol az emberek szállásaitól, két falu kö­zött a dombtetőn. Pihent az or­szágút, pora hamvasan derengett a nyári hoidfényben, Dani a fe­szület alatt hevert, a kamillával benőtt árokparton. Tücskök he­gedűjén rezegték tova a má­sodpercek, a fertály órák múlását kuvikmadár jelezte lusta méla­búval, mintha mély hangú tilin- kóba fújt volna. Csillagszikrók karcoltak múlandó vonalat az égre, valahol a távolban halkan orgonáltak a határőrök farkas­kutyái. Éjfél is elmúlt, Pásztor Anti mégsem jött. Dani nem türel­metlenkedett, pedig épp azért jött a párttitkár elé, mert türel­me végképp összeroppant. Az el­határozás után, hogy eléje jön, megint megnyugodott, szinte egykedvűen lapult az erős illatú kamillavirágok között, mintha fizetésért tenné. Nem bánta már: vessék töm­lőébe, akasszák föl, csak ennek a lelketlen közönynek legyen vége. RendjénvaJónak tartotta volna a bizalmatlanságot, ha egyetlen szóval is bántotta volna a rendet, ha lelkében gyűlöletet hordoz a kommunisták tettei iránt, ha va­gyonra és szolgára vásik a foga. De hiszen maga is szolga volt, apja kettő helyett dolgoztatta, s bármennyire is fájlalta családja romlását, belátta, hogy sokan ok­kal bűnhődnek a harácsolók kö­zül. De ha nem vették észre a belátását, hanem egy párrá kö­tötték össze az apjával, akkor teljesen az apja sorsára akart jutni, minthogy a megtűrtek le­alázó helyzetét viselje el. Csor­bítatlan emberségben szeretett voln élni asszonyával, szerelme nem létezhetett büszkeség nél­kül, inkább a lemondást válasz­totta a sanda könyörület helyett. Csakhogy a lemondás egyúttal élete végét jelenthette volna — Klári nélkül nem látott a jövő­be, Klári elvesztésével a szívét szakította volna ki, szív nélkül pedig hogyan élhet az ember?... ölni nem akart. Csak szembe­nézni az ellenségével, ott, ahol hiábavaló segítségért kiáltani, ahol türelmesen hallgatnak a fák és a vetések, ahol csak a hold látja őket, miközben a tör­vény vigyázói gyanútlanul hor­kolnak az őrsök priccsein. A kristálytiszta éjszakában el­hallatszott hozzá a por finom surranása. Aprókat nyöszörgött a pedál és ebből megtudta, hogy valaki biciklin közeledik. Föl­állt Kiballagott az út közepére. Anti a harmadik faluig jött vo­nattal, ott felült biciklijére, me­lyet szokás szerint az állomáson őriztek visszatértéig. Először csak annyit látott, hogy valaki áll az út közepén. A levegőt egy­szerre ritkának érezte, sehogy nem akart vele megtelni a tü­deje. De azért hajtotta a pedált, egyenletesen. Közelebb érve vi­lágosan fölismerte Danit, zömök termetéről. Megállt, levette a pumpát a vázról. A biciklit elej­tette. Három lépést előrejött las­san, ráérősen. Ugrásnyira lehet­tek egymástól. — Ne félj — mondta Dani bé­késen és nadrágzsebébe dugta mindkét kezét, hadd lássa a má­sik, hogy nem útonálló. — Csak akkor verekszem, ha ked­ved van hozzá. Ne kerülgessük tovább egymást. — Te barom — dörmögte re­megő hangon Anti. — Ki akar téged kerülgetni? — Ha barom lennék, rég meg- döglöttém volna. Tedd le a pum­pát. Az nem elég. A pisztolyod vedd elő. Hős lehetsz, de nyálas. Agyonlősz és kitüntetnek. Ne félj, a pléhkrisztus nem fog el­lened vallani. (Folytatjuk) benne a kis család hétköznapja­it. 1961 decemberében elbúcsúz­tatták a nyugalomba vonuló Lá­zok nénit, s maguk közé fogadták Benkő Lászlónét. 1962 nyarán Bursánné, a brigád vezetője vált meg tőlük betegsége és tanulmá­nyai miatt, helyére Pataki Albert- né került. A brigád vezetője Lu- kácsné lett. Az új kartársak ünne­pélyesen megfogadták, hogy a szo­cialista brigád tagjaihoz méltóan élnek és dolgoznak. Mindenki se­gített nekik s ők ügyesen, gyor­san beilleszkedtek a kis közösség­be. Ami ezután következett, az már felér egy furcsa kálváriával. Az történt ugyanis, hogy a várva- várt oklevelek egy év múltán sem érkeztek meg. A brigádnak fel­tűnt a késedelem, s ugyanakkor feltűnt az is, hogy az egy év el­teltével a brigádnaplójukra senki sem kíváncsi. Megtartották-e a megszerzett címet vagy elvesztet­ték? A töprengés azzal végződött, hogy Lukácsné felkeres* e az szb- tiikárt, és érdeklődni kezdett az oklevél iránt. A hirtelen termé­szetű szakszervezeti vezető (a bri­gád patronálójaü) arrogáns han­gon elutasította: — Az csak tévedés volt, hogy maguk elnyertók a Szocialista bri­gád címet! LUKÁCSNÉ sírva hagyta el az irodát. A jelenetnek tanúja volt a vállalat igazgatója: Kazamér Ká­roly is. A furcsa pálforduláson megütközve megígérte a brigád­nak, hogy az okleveleket 1962. no­vember 7-én megkapják. Az ígé­ret beteljesedett, de nem olyan oklevelet kaptak, ami megillette volna őket. Az indok: még min­dig nem tudtak megfelelőt sze­rezni... (?) Az öt asszony érthetően elkese­redett Ladányi István válaszától. Hogy igazságukat keressék, leve­let írtak a SZOT-nak: valóban té­vedésről van-e szó? A SZOT Ter­melési Osztályának alosztályveze­tőjétől a következő sorok » jöttek: „Amennyiben brigádjuk 1961. no­vember 7-én elnyerte a szocialis­ta címet és vállalást tettek a szo­cialista cím megtartására, akkor 1962 áprilisában értékelni kellett volna a brigád vállalásainak tel­jesítését. A teljesítés értékelése a gazdasági vezetés és a szakszerve­zet feladata. 1962 áprilisában a termelési tanácskozásnak dönte­nie kellett volna, hogy megtartot­ták-e a címet vagy elvesztették." A levelet a szakszervezeti bi­zottság titkára is megkapta. Meg­mutatta a pártszervezet megbízott titkárának, Kovács Pál edvtárs- nak és a vállalat igazgatójának. Azok, ahelyett, hogy érdemben megtárgyalták volna a brigád problémáját, „mit csináljunk ve­lük?" — alapon befejezettnek vél­ték az ügyet. A DECEMBERI termelési ta­nácskozástól azt várta a brigád, hogy valami történni fog. Történt is, de egészen más, mint amit vár­ak. Ladányi elvtárs így tromfolt: „Vannak brigádok, akik ki akar­ják erőszakolni a szocialista cí­met, de ezt nem lehet kierősza­kolni...” A célzás nyilvánvalóan az öt asszonynak szólt, hiszen a SZOT-levélről az szb-titkár elad­dig egy szót sem szólt a brigád­nak. A válaszból megérthette a kis kollektíva, hogy patronálójuk- nak nem nagyon tetszett igazság- keresésük a felsőbb szerveknél. Az öt asszony december 20-án, a termelési tanácskozás másnap­ján ezt írta be naplójába: „A megelőző viták alapján brigádunk úgy döntött, hogy a jövőben nem mint szocialista brigád dolgozik. Munkánkat ezután is lég jobb tu­dásunk szerint igyekszünk elvé­gezni.” Alatta dátum, s öt név. NAPLÓJUKAT betették a szak- szervezet irodájába. Személyesen nem adhatták át, mert Ladányi elvtárs házon kívül volt, Pluhár elvtársat, a termelési felelőst pe­dig nem nagyon nyugtalanította a váratlan esemény. Az szb tit­kára amikor megérkezett, fiókjá­ba zárta a naplót s másfél hóna­pig nem szólt róla senkinek. Így történhetett aztán meg, hogy ami­kor a brigádtól visszatértem az igazgatói irodába, Kazamér elv­társ is alaposan meghökkent a brigád kálváriájának epilógusán. Nem tudott semmit a naplóról, az szb titkára nem tájékoztatta őt. A látogatást követő harmadik napon tanácskozást hívtunk ösz- sze. Eljött Budapestről Kottái Gyula elvtárs, a Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszerveze­te szervezési és káderosztályának helyettes vezetője is, hogy segít­sen kideríteni az igazságot. Az igazgatói irodában ott volt a bri­gád, a pártszervezet titkára és he­lyettese, a szakszervezeti bizott­ság titkára és Kazamér elvtárs, a vállalat igazgatója is. NÉGY ÓRÁN át csatáztunk ér­vekkel és ellenérvekkel, míg vé­gűd is kiderült, hogy kit terhel a felelősség a brigád sorsáért. Bebi­zonyosodott, hogy a Miniszterta­nács és a SZOT 1022-es határoza­tát a szocialista munkaverseny- nyel kapcsolatosan (1961. novem­ber 15-én jelent meg) tévesen ér­telmezte a szakszervezeti bizott­ság, a vállalat vezetője, és nem jól alkalmazta az öt asszony ese­tében. Nem tisztázták velük azt. hogy milyen hosszú időre tették új vállalásukat, az szb nem vi­lágosította fel őket. Ugyanakkor munkájukat rapszodikusan érté­kelték, közömbösek voltak velük szemben. Ha a szakszervezeti bi­zottság és a gazdasági vezetés szívügyének tartotta volna sorsu­kat, néhány óra alatt beszerez­hette volna a szükséges oklevele­ket (Budapesten, a Táncsics Könyvkiadóban) már tavaly ta­vasszal. A SZAKSZERVEZET és a gaz­dasági vezetés nemtörődömségé­ből a pártszervezet vezetősége is osztozik. Annak ellenére, hogy tudott a brigád kálváriájáról, egyszer sem tárgyalta meg az ügyet. Ez súlyos mulasztás volt, ártott a versenymozgalomnak. A tanácskozáson határozott dön­tés született: elégtételt kell szol­gáltatni a brigádnak még ebben a hónapban! Az nem lehet, hogy a vállalat dolgozóinak szocialista versenymozgalma néhány ember nemtörődömsége miatt törést szenvedjen. Minél hamarabb szol­gáltatnak igazságot, annál jobb! Pallag Róbert Az E. M. 44. Állami Építőipart Vállalat (Budapest V., Kossuth Lajos tér 13—15.) azonnal felvesz ács, állványozó, kőműves szakmunkásokat, valamint KUBIKOSOKAT és SEGÉDMUN­KÁSOKAT. Szállást és napi kétszeri étkezést biztosítunk. Munkaruhát 6 hónapig nem adunk. Szerszám szükséges. Ta­nácsigazolást kérünk. Munkahelyek csak Budapesten. 74

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents