Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-07 / 55. szám
1963. március 7. 4 Csütörtök Eg és föld között £g és íöid között. lős azért, hogy ne történjen baleset. Bízom az emberekben, a leg. jobbakat válogattam ki ehhez a munkához, de féltem is őket — folytatta. A szerelés elkészült, Devosa Sándor még egyszer megvizsgálta a munikát, aztán az amalődaru drótköteled lassan megfeszültek. Huszárik Mihály, a tíztonnás szovjet darun. Nagyon hosszúnak tűnt az’idő, amíg a munkájukkal végeztek. Aztán elindultak lefelé. Még 10, 5, aztán 1 méter és földre érkezett az első, majd a második, a harmadik... Végre mind a négy ember. Megkönnyebbültünk. Ök pedig mosolyogtak akkor is. Mintha semmi sem történt volna. Pásztor Béla Az Orosházi Üveggyár építkezésén még a legnagyobb téli hidegben is dolgoztak. Főleg a belső szerelési munkákkal igyekeztek az időjárás okozta lemaradást pótolni, de sor kénét más feladatok végrehajtására is. Dermesztő hideg volt február végén, amikor az egyik nap arra jártunk. A szabadban alig láttunk embereket, csak a Fehér— 1 hutánál tűntek fel szorgoskodó munkások. Devosa Sándor fő műszaki vezető irányításával éppen egy rácstartót szereltek a daruhoz. Vattaruhában, kucsmában, kesztyűben dolgoztaik. — Itt csak pontos munkát lehet végezni. Egy kis hanyagság is elég, hogy a több tonnás vasszerkezet lezuhanjon — magyarázta Devosa Sándor, miközben a szerelést figyelte. Izgatottnak látszott. — Én vagyok elsősorban feledarus feszült figyelemmel kísérte a hatalmas alkotmány útját. A pillérekre a négytagú brigád illesztette a rácstartót. Akrobatikának beillő mutatványban volt neszünk. Helyén legyen a szíve annak, aki ezt csak nézni is merészeli. Devosa Sándor arcán mintha veríték gyöngyözött volna. Pedig hideg volt, talán mínusz 10 foknál is több. Fent, 17 méter magasban pedU nyugodtan dolgoztak mind a négyen. Még mosolyogtak is. Talán rajtunk, hogy olyan gyávák vagyunk. Szabó Mihály, Madarász István, Páger Ferenc és B. Kovács László a darura szereli a rácstartót. Jósé Soler Púig kubai iró novellája A rácstartó elvált a földtől és centiméterenként emelkedett feljebb és feljebb. Huszárik Mihály ■ : Vietnam Kardja Megjelenik Párizsban egy propa- ; gaiHÍa-ki«uiv;iny, a Vietnam Kardja. ; A harcias nevű füzetet Diem dél- S ■ , vietnami diktátor polgári ellenfelei 5 írják — főként Amerikának. Hogy • kár a pénzért, ez a Diem csak árt 5 az ügynek, Ők a Vietnam Kardja 5 majd megmutatnák, hogyan kell le- 5 sújtani a kommunistákra. Egyébként 5 ■ Vietnami Demokrata Pártnak neve- 5 ■ zik magukat ezek az emigránsoké, 5 ■ A Vietnam Kardja tehát harcias ! felhívásokkal dolgozik Diem read- jj szere ellen, amelyet alkalmasint jj sejthetjük, hogy milyen rendszerrel ! váltana fel, ha az amerikaiak is úgy • akarnák. í ■ Van Diem diktátornak egy másik S ellenzéke is. Igaz, nem Párizsban, j csak odahaza, Dél-Vietnamban, ahol • tudni való an nehezebb dolog eHenzé- ■ kinek lenni. Ez az ellenzék nem ad ; ki harcias füzetkéket, hogy jobb be- ; látásra bírja az amerikaiakat, nem ■ választott magának hangzatos nevet, ; A Felszabadítási Front — mert arra ■ a partizánmozgalomra gondolunk — S „csak” harcol, fegyveresen, olykor j súlyos véráldozatok árán, Diem 5 rendszere ellen. Ha van kard, amely ; nemcsak jelképesen Vietnam igaz- • .s ágosztó kardja — ez a partizánmoe- 5 A néger a cégtáblás házhoz ért és belépett a szabóműhelybe. Lihegett a melegtől és kabátját lebegtetve, legyezte magát. — Hogy vagy, öreg? — kérdezte a szabótól. A szabó, egy zöld macskaszemű, szinte áll nélküli, tokájába süllyedt holdvilágképű, kövér mulatt, hirtelen felemelte a karjait. A piroß krétát, amellyel éppen a bevágást jelölte meg a szürke anyagon, munkaasztalára tette. Az asztal alól egy kis széket halászott ki és a fekete elé tolta. Aztán tovább nézte vendégét. , — Nos’ — szólalt meg ismét a vendég, és felnevetett. — Hogy megy a sorod? — Láthatod ... A szabó gyapjas fejéhez emelte kezeit, összeráncolta homlokát és még mélyebbre húzta fejét vállai közé. Aztán beszélni kezdett. — Valóságos pokol, barátom! Nézz ide; kaptam végre egy megrendelést Ezt a ruhát kell elkészítenem. Valóságos csoda! Itt nincs üzlet, itt nem lehet megélni. Itt csak börtön van, üldözés és halál. Engem sem hagynak békén, pedig én már semmivel sem törődöm, amióta kiléptem a pártból. Már kétszer bevittek a rendőrségre. Kedves bánásmód, mi? A fekete ült a széken és kezeit nézte. Aztán tekintete a padlóra siklott és megszólalt. — Valóban nem törődsz semmivel? A mulatt úgy nézett rá, mint, aki kisértetet lát. Átmarkolta a nyakát. — Mit? Felakasztassam magamat? Barátocskám ... ezek az emberek őrültek! — Megállt egy pillanatra. — És őrültek Felnőttek a fiatalok mikroszkópja alatt Hadd mutassam meg néhány egyszerű példán, miként, érteni a fiatalokkal szót, s hogyan helyeznek bennünket, felnőtteket értelmük mikroszkópja alá. — Van egy szomszédunk, aki fél a fekete macskáktól — közli velem egy kislány. — Kettőt már agyon is vert. Tessék elképzelni; felnőtt létére ilyesmire képes, macskát irt, babonából. Ilyennek köszönjön az ember kezitcsóko- lomot?... Másik eset. Rosszul léptem, kibicsaklott a bokám. Sántikálva és fel-felszisszenve igyekszem haza. A járda szélén játszogató óvodás korú legényke kíváncsian kérdi: — Miért sántít a bácsi? A szokásos rossz séma szerint azt válaszolnám, hogy hagyjon békét, mi köze hozzá, A fájdalom fel is jogosítana kissé erre. Azonban megállók és miközben pihentetem a lábam, barátságosan elmagyarázom, hogy vigyázatlanul léptem és ez az eredménye. — Én vigyázni fogok, ha ugrálok — vonja le a tanulságot újdonsült kis barátom, majd nagy együttérzéssel ragadja meg a karomat: — Tessék csak rám támaszkodni bácsi, hazakísérem ... Egy alkalommal vagy fél osztályra való általános iskolás mesélte békém, hogy iskolájukban milyeh az élet. Egymás dolgaik kiteregetése után bizony a nevelőikre is sort kerítettek. Szó volt a szigorú, de igazságos tanár bácsiról, néniről, aztán a hadarós- ról, kinél nehéz megjegyezni az előadottakat, a szeretetre méltóról, a kivételezőről, a nem kivételezőről, a felületesről, meg arról, akinek öröm hallgatni a tanítását... És mintha csak összebeszéltek volna, hirtelen panaszkodni kezdtek egyik nevelőjükre, aki szerintük, nem érti, nem becsüli a gyerekeket. Büntet, mielőtt meggyőződne arról, hogy van-e alapos ok rá és ki az igazi tettes, önérzetükben bántja minden nap, megszégyenítve a két nembelit egymás előtt... és mondták, és mondták... Meg kell védenem az ismeretlen nevelő tekintélyét valami módon — gondoltam és hirtelen odafordultam egyikükhöz: — Milyen osztályzatú vagy? — Kitűnő. Akkor éppen a legalkalmasabbat kérdezhetem meg. — Neked is az a véleményed, mint a többieknek? — Igen. Pedig ma kaptam tőle jelest. De ne bánjon velünk úgy, akár a csecsemőkkel. — Meg, ha valami baj éri valahol, az osztályon tölti ki a mérgét — rikkantott közbe egy másik. A tanári karról tett spontán vallomásuk után éreztem, hogy minden nevelőjüket szeretik, azok vélt vagy igaz emberi hibácskái- val egyetemben, de ezzel az egy- gyel úgy látszik nem tudnak meg- békülni. De nem baj, sőt határozottan jó és természetes, kedves felnőtt társaim, hogy nemcsak mi mérjük meg fiataljainkat, hanem ők is a mikroszkóp alá vesznek, s utána megmérik felnőtti értékünket. Huszár Rezső Gazdasági pangás Taivan szigetén Peking Lapjelentések szerint 1962. szeptemberében és októberében több mint 1900 ipari és kereskedelmi vállalat szűntette meg működését lennénk mi is, ha részt vennék valamiben. Batiszta emberei gyilkosok és rablók ... és ők ...? Így nem csinálnak forradalmat! A néger felugrott. — De öreg — kiáltott fel, — valamit tenni kell! Ebben a pillanatban, nem túl messziről, közvetlenül egymásután két lövés csattant. A szabó felkiáltott, és önkéntelenül a falhoz lapult. — Látod? — kérdezte egész megváltozott hangon és elsápadva. — így megy ez napról-nap- ra ... És még ez semmi se... Csak kettő... Olykor száz és ezer... Lövések, mindig lövések ... Nem lehet ezt kibírni... A néger kinézett az utcára. Autók suhantak tova, egyébként az utca szinte néptelen volt. Váratlanul egy kabát nélküli, csapzott. zilált hajú fiatalember ugrott a szabóműhelybe. Halottsápadt volt. — Kérem... — lihegte — mögöttem vannak ... Quico. a szabó egy pillanatig tanácstalanul állt és nyitott szájjal nézte a fiatalembert. A néger ugyanúgy nézett rá. anélkül, hogy akár arcizma rándult volna. De a szabó hirtelen felkapta az asztalról a féligkész kabátot, és a jövevény vállára borította, majd szótlanul folytatta munkáját, húzogatta a piros vonalakat az anyagon. Mozdulatai a legkisebb idegességet sem mutatták. A néger felugrott. — Ilyenek az asszonyok... — Taivan szigetén. Jelenleg 54 iparág gyárainak és üzemeinek termelési kapacitása még 50 százalékban sincs kihasználva. (MTI) mormolta, — a szabó egy pillanatig értetlenül nézett rá, de aztán átvette a szót. — Igen, ilyenek... — és a fedőket igazította a kabáton. — Halálra dolgozza magát az ember értük... — folytatta ismét a fekete. Az ajtóban két katona jelent meg. Kezükben pisztoly volt, arcukon gyűlölet. Mielőtt beléptek volna, mégegyszer végignéztek az utca hosszában. — Hé! Maguk! Hova lett a fickó?! A szabó letette a krétát. — Kicsoda? — kérdezte csendes hangon. Néhány gombostű volt a szájában, emiatt összeszorított ajkakkal beszélt. Az egyik katona pisztolyával a levegőben hadonászott. — Az a mau-mau ..; De a mondat közepén félbehagyta, s figyelmesen nézte a fiatalembert. — Néhány lövést hallottunk — szólt ismét a szabó, aki követte a katona tekintetét. — Persze, megijedtünk, de talán csak jelzőlövések voltak Senkit sem láttunk! A katona továbbra is a fiatalembert figyelte. — Senkit sem láttunk! — gúnyolódott. — Mindig ugyanaz a nóta! Nem is tudom, miért nem eresztek a bendőtökbe néhány kék babszemet! Tudjátok-e, mi jár nektek, ha ... Quiconak a szempillája se rebbent. Ünnepélyesen szólt: — Igen senor.». •
