Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-24 / 70. szám
063. március 34. t 7 Vasárnap £ű«eÍ^Jmlx& IMWOÉNK^ Malinovszkij Indonéziába alázott Egy maroknyi fű sem maradt meg Jelentés a Báli szigeti vulkán kitöréséről Moszkva Malinovszkij marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere szombaton Nasution indonéz hadügy- és belbiztonsági miniszRio de Janeiro (TASZSZ) Pavel Poppvics és Andrijam Nyikolajev, szovjet űrhajósok pénteken megérkeztek Sao Padlóba. A szovjet űrtestvéreket megérkezésükkor a város több ezer A hazánkban tartózkodó román katonai küldöttség egy csoportja Ion Ionica altábornagy, a Román Népköztársaság fegyveres erői miniszterének helyettese vezetésével — a honvédelmi miniszter meghívására feleségével együtt Djákartába utazott. Malinovszkij marsall indonéziai útja után Ne Win hadügyminiszter meghívsára hivatalos látogatásra Burmába repül. (MTI) lakosa köszöntötte. Még aznap fo. gadta őket Sao Paulo állam kormányzója. Popovics és Nyikolajev egy hetet tölt ott, megismerkednek többek között a repülési és űrhajózási kiállítással is. téri um több vezető beosztású munkatársának társaságában — szombaton délelőtt a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára látogatott. (MTI) | Az Egyesült Államok | kénytelen lesz külföldi segélyprogramját jelentékenyen mérsékelni London A Guardian washingtoni tudósítója valószínűnek tartja, hogy az Egyesült Államok kénytelen lesz jelentékenyen mérsékelni külföldi segélyprogramját. Az amerikai kormány eddig „derűre. borúra” adott segélyt majdnem minden olyan országnak, amely el tudta hitetni washingtoni híva. üalos körökkel, hogy „kommunista-veszedelem ólálkodik kormányának udvarában”. A Clay tábornok elnöklete alatt álló bizottság, amely a segélykéréseket tanulmányozza, mostani jelentésében a segélyek szigorú megnyirbálását sürgeti, azon az alapon, hogy csak olyan segélyt adjanak, amely valóban előmozdítja az illető ország „biztonságát”. (MTI) Debpasar A Báli szigetén működő Agung vulkán hivatalos jelentés szerint 1264 halálesetet okozott. A sziget északkeleti részében lévő Karan- gasem városát a lávafolyam teljesen elszakította a külvilágtól. Itt állítólag már nincs semmi élelmiszer. Az ötezres települést az éhhalál réme fenyegeti. Jawa-szi- get keleti részéből helikopterekét indítottak ebbe a körzetbe, hogy kísérletet tegyenek az elszigetelt terület lakosságának elszállítására. A sziget kormányzója közölte az AP tudósítójával, hogy hetvenötezer ember elvesztette otthonát és minden vagyonát. Hatvanötezer paraszt ideiglenesen hajléktalan. Több ezer ember örökre el fogja hagyni szülőföldjét. Az egyetlen megoldás — mondotta — elszállítani a hajléktalanokat más indonéz szigetekre. Az Agung tűzhányóhoz közelebb eső területeken az egykor oly dúsan termő rizsföldeket vastagon lepd be a vúlkánhamu. A fák koromfeketék. Egy maroknyi fű sem maradt meg. Megdöbbentő kép — írja a helyszínről egy újságíró —, hogy néhányan, akik megmaradtak, elhordják a szikladarabokát kertjeikből, s felássák a vulkáni hamu borította földjüket. Ezek még remélnek. Sukamo elnök Báli szigetét veszélyes övezetté nyilvánította. A szociális ügyek minisztere rövidesen Balira utazik, hogy személyesen irányítsa a mentési munkálatokat. U Thant, az ENSZ főtitkára táviratban ajánlott fel az indonéz kormánynak segítséget a világszervezet részéről. A jávai rádió megszakítás nélkül sugározza figyelmeztető közleményeit Báli sziget lakosságának. (AP, Reuter) Nyikolajev és Popovics Sao Pauiőba érkezett A román néphadsereg küldötteinek látogatása a Zrínyi Miklós Katonai akadémián NEMZETKÖZI SZEMLE WWWWVWWWAAAAAAAAAAAAíWWWWWWVWVWWWWWWW Élénk diplomáciai tavékenység jellemezte a múlt hetet Lengyel katonai küldöttség utazik az NDK-ba Varsó Varsóban szombaton hivatalosan közölték, hogy a Német Szocialista egységpárt Központi Bizottságának és az NDK kormányának meghívására, hamarosan lengyel katonai küldöttség utazik a Német Demokratikus Köztársaságba. (MTI) Programtervezés Macmillan: — Na, Leókám, amint enyhül az idő, újra nekivágunk az Európai Közös Piacnak!... (Tonez Tibor rajza) A diadalív árnyékában — Na ezt a csorbát már nem ezen köszörüli ki!!! (Endiödi István rajza) Kairóban a kormányfők részvételével folytatódtak a tárgyalások egy arab államszövetség létrehozásáról. Kennedy amerikai elnök San José-ban próbálta gazdasági segéllyel megerősíteni és valamiféle Kuba-ellenes szövetségbe ösz- szekovácsolni a közép-amerikai kis banáúköztársaságök uralkodó köreit, amelyek rettegnek a kubai forradalomnak népükre gyakorolt hatásától. Arról is hír érkezett, hogy rövidesen újrakezdődnek Washingtonban a nyugatberlini kérdéssel kapcsolatos szovjet— amerikai tárgyalások. A párizsi NATO-tanácsülés A NATO állandó tanácsának szokásos heti párizsi értekezletét nagyobb jelentőségűvé változtatta az, hogy azon Nagy-Britannia képviseletében Lord Home külügyminiszter jelent meg. Az angol kezdeményezést támogatva a Közös Piac négy tagállama, Olaszország és a három BENELUX-állam szintén külügyminiszteri szinten képviseltette magát. A francia külügyminiszter tüntetőén távolmaradt az ütésről. Az értekezleten Lord Home beterjesztette azt az angol-amerikai tervet, hogy az angol légierő Vui- can bombázóiból, más tagállamok repülőgépeiből és a NATO parancsnoksága alá helyezett három amerikai tengeralattjáróból a legrövidebb időn belül vessék meg a NATO közös atomhaderejének alapját. A brit külügyminiszter küldetése kettős célt szolgált. Egyrészt bizonyítani kívánta, hogy Nagy- Britannia fontos szerepet tölt be Európában, még ha a franciák be is csapták előttük a Közös Piac ajtaját, másrészt pedig úgy vélték, hogy Lord Home megjelenése Párizsban megfelelő alkalmat teremt közvetlen angol—francia megbeszélésekre a nézeteltérések elsimítására. Az angol külügyminiszter azonban sovány eredménnyel volt kénytelen hazatérni az egynapos értekezletről. Bár az ülés csaknem minden részvevője támogatta a brit javaslatot, megvalósítását azonban gyakorlatilag kétségessé teszi a makacs francia ellenzés. Ami pedig a Franciaországhoz való közeledés kísérletét illeti, annak a lehetőségét francia részről egyértelműen elvágták. Couve de Murville külügyminiszter nem fogadta el brit kollégája ebédmeghívását, sőt az angol külügyminiszter érkezésénél és elutazásánál nem jelentek meg hivatalos francia kormányképviselők. Ezzel is hangsúlyozni kívánták, hogy Lord Home nem a francia vezetőkkel való megbeszélésre érkezett a Szajna-partd fővárosiba. Cső embargó ügy a bonni parlamentben Páratlanul csalárd parlamenti színjáték játszódott le hétfőn este a nyugatnémet szövetségi gyűlésiben. A kormányzó keresztény- demokrata párt képviselői a szavazás megkezdése előtt kivonultak az ülésteremből, hogy így határozatképtelenné téve a törvényhozó testületet, mag akadályozzák a nyugatnémet kormány leszavazását az úgynevezett cső embargó ügyében. Miről is van sző? A NATO állandó tanácsa nemrég javasolta a tagállamoknak, hogy tiltsák meg országaikból az olajvezetékek építésére alkalmas csövek szállítását a Szovjetunióba. A Szovjetunió ugyanis nagy mennyiségű csövet rendelt több tőkés ország megrendelés-hiánnyal küszködő nagy acélipari cégeinél. A NATO Világszerte, de különösen Afri-| kában nagy felháborodást keltett, ’ hogy Franciaország hétfőn, az eviani egyezmények megkötésének évfordulóján újabb atomrob- bantási kísérletet hajtott végre a Szaharában. A genfi tizennyolchatalmi leszerelési bizottság szerdai ülésén nyolc küldöttség — köztük a Szovjetunió, az EAK, Etiópia, India és Kanada — éles szavakkal ítélte el a francia atomrobbantást. A legélesebb a tiltakozás természetesen Afrikában és elsősorban Algériában, amelynek a területét erre a célra a franciák felhasználták. Az algériai nemzetgyűlés rendkívüli ülésén követelte az eviani egyezmény azon pontjainak megváltoztatását, amelyek öt évig lehetővé teszik a franciák számára az atomkísérletek folytatását. Ben Bella miniszterelnök nyilatkozatában a tárgyalások tanácsa stratégiai érdekekre hivatkozik, de köztudomású, hogy itt voltaképpen a nagy amerikai olajmonopóliumok nyomásáról van szó, ezek ugyanis tartanak a szovjet olaj versenyétől. A nyugatnémet kormánykörök sietve engedelmeskedtek a felhívásnak, hogy ezzel is bizonyítsák hűségüket a NATO-hoz. Azt remélték, hogy így hamarabb kiérdemlik a Bundeswehr számára a hőn óhajtott atomfegyvert. A kétszázezer tonna nyugatnémet cső leszállításának elmaradása azonban nem a Szovjetuniónak, hanem az NSZK-nak fog nehézségeket okozni. Az embargó politika soha sem tudta megakadályozni a szocialista országok fejlődését Arról nem is beszélve, hogy a csőszállításban érdekelt többi állam közül a svédek és a japánok kijelentették, hogy eleget tesznek szerződési kötelezettségüknek. A legújabb hírek szerint pedig több angol cég máris lépéseket tett, hogy magának szerezze meg azokat a megrendeléseket, amelyektől a nyugatnémet cégek most elestek. A tilalom által sújtott Ruhr-vi- déki cégek tehát joggal méltatlan- kodnak. A rendelések elmaradása miatt munkanélküliséggel fenyegetett német acélipari munkások pedig máris sztá.jkokkal tiltakoznak a kormány lépése ellen. I azonnali megindítását követelte az ' eviani egyezmények katonai záradékának felülvizsgálatától, mert ezek olyan intézkedéseket tartalmaznak, melyek nem egyeztethetők össze Algéria függetlenségével és sérti szuverenitását. A francia kormányt meglepte az algériai tiltakozás hevessége. Azt remélte ugyanis, hogy az Algériának nemrég nyújtott nagyobb ösz- szegű segély visszatartja az algériai vezetőket az erőteljesebb tiltakozástól. A francia kormánynak azzal is számolnia keli, hogy az atomrobbantás magában Francia- országban is heves felháborodást kelt. Sokan hangsúlyozzák ugyanis, hogy a most végrehajtott atomrobbantás háromszáz millió frankos költségéből csaknem egy évig lehetett volna fedezni a három hete hősiesen sztrájkoló francia szénbányászok béremelési követeléseit Lehel Miklós Francia atomrobbantás a Szaharában