Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-24 / 70. szám
1963. március 24. 4 Vasárnap A kémények professzora TALÁLKOZTAM OROSHÁZÁN EGY EMBERREL, aki azt mondta, hogy az élete olyan volt, mint egy álom. Olyan szép és olyan rövid .;. Az arca bronz-barna. A termete zömök, erős. Szemöldöke bozontos. Szeme fehérje és foga ezüstje úgy villant elő arcából, mint a fénylő gyöngy. Pólusaiba beette magát a karóin mesterségének örök kísérője. Kéményseprő, s Pécsik Pálnak hívják. Hatvanéves és ebből a hatvan évből negyvennyolcat a kéményeknek szentelt. Megjárta Itáliát, e mesterség szülőhazáját, s a haza sok szegletét. Kisujjában van a kéményseprés tudománya. Néhány hónap múlva leteszi a kappint, a serhajznit, a karikakefét, a kerhajblit és nyugalomba vonul. Mielőtt elmenne pihenni, unokáinak mesélni, nyulat tenyészteni és gyümölcsfákat ápolni szerelmes szenvedéllyel, arra kértem, hogy szakítson egy órát az emlékezésnek. A vállalat 4-es számú telepén beszélgettünk, a Vörösmarty utcában, egy szűk kis szobában. Kinn borongott a délután, csöpö- részett az eső, benn félhomály volt és csöpögött a radiátor. Teljes „fegyverzetben” ült le szemben, a deszkaasztal túlsó oldalán. — Kérdezzen __ — mondta m egilletődötten. — Mesélje el az életét — kértem csendesen. A NYÍRSÉGBEN SZÜLETETT, Krúdy városában, a homoktenger kellős közepén: Nyíregyházán, 1903 forró nyarán. Az apja kereskedő volt, s azzá cserepedett öt testvére is. Öt nem vonzotta a 240 ezer forintos nyereség (Tudósítónktól) Az elmúlt hetem tartotta évi mérlegzáró 'közgyűlését a Vésztői Vegyesipari Ktsz. Az 1962-es évi munkáról Tóth László, a ktsz elnöke számolt be. Többek között elmondotta, hogy az elmúlt évet 240 ezer forint tiszta nyereséggel zárták. A szövetkezet nyereségrészesedés címén 106 ezer forintot fizetett ki a tagok részére. szatócsbolt zárt világa. Ha kiszabadult az utcára, a könyvek mellől, sokszor egy kéményseprő sarkába szegődött és megbabonázva kísérte házról-házra utcákon át A nevére már nem emlékszik, csak az alakja leng vissza a gyermekkor ködpáráiból. Csodálta ezt az embert, ahogy néha meglovagolta a háztetőket, dalolva, fütyö- részve, csodálta, mert örökké kormos volt, mindenki köszönt neki. — Kéményseprő leszek — állt az anyja elé egy este. Az „ides- nek” felfutott szemöldöke a homlokára, aztán lassan, csendesen visszaereszkedett. — JÖL VAN FIAM, CSAK MEG NE BÁND — mondta, s megsímogatta a kócos fejet. 1914-ben, nyomban a vizsga másnapján útra keltek ketten Diósgyőr városába. Első útjára elkísérte az „ides”. Öt éven át tanult, míg mester lett belőle. Ügy megismerte a vasgyár, Üjdiósgyőr, Perecesbánya kéményrengetegét, mint a tenyerét. Aztán megkezdődött a vándorlás. Két évet Nyíregyházán, öt évet Ózdon kormozott át, aztán Tatatóváros következett, onnan Debrecenbe ment. 1933 április 1-én Tótkomlós „szerencsés embere” lett, egészen 1961. október 1-ig. A nagybátyja, Fajcsik János csalta el. Huszonnyolc éven át minden kéményt és minden embert megismert, megtanult szlovákul és sohasem rúgott be. Ez utóbbi azért példás tett, mert a kéményseprők és a borok nagy barátok ... Tavalyelőtt elbúcsúzott a tótkomlósiak- tól, hogy gyerekei, unokái mellett élhessen. A fia főagronómus lett, a lánya telefonközpontos az orosházi postán. Orosházára jött, folytatni a szakmát, már nem sokáig. — Mi volt a legemlékezetesebb esemény az életében? FÉL ÉVSZÁZADOT PERGET VISSZA. — 1921 nyarán kigyulladt az ózdi gyár anyagraktára. A raktár alatt benzin és olaj raktár volt. Mint önkéntes tűzoltó, a külső vaslétrán felmásztam a tetőre egy MÁRCIUS 24. fecskendővel. A tető leszakadt, beomlott, de szerencsémre a 80 centi széles falon sikerült fennakadni. Nyaldostak a lángok, a ruhám megperzselődött, egy sugárral engem locsoltak, én az égő tetőroncsokat. Nyolc órán át tartózkodtam az üszkös, forrósodó falon, aztán leszedtek. A benzinraktár nem robbant fel... — HÁNYSZOR VOLT BETEG? — Csak egyszer. 1942-ben teljesen megbénultam, a munka közben szerzett reuma, csúz, isiász egyszerre rontott rám. Tizenhét napig nyomtam a kórházi ágyat, két hónapig lábadoztam, aztán folytattam tovább a kéményseprést. Tavaly, november 7-én a fejemre esett egy tégla a Felhő utca 21. szám alatt. A fejemen kettétört. Saját lábamon sétáltam el az orvosi rendelőbe. — Miért szép ez a foglalkozás? — vallattam tovább. Csend. Csak a radiátor csöpögött: plitty... platty... — Mert rengeteg emberen lehet segíteni..: Ennyi az egész. Egy mondatba belefér egy fél évszázad célja, értelme, szenvedélye, hűsége és szépsége. Áttett értelemben mindent az emberekért csinált. Hogy melegedni tudjanak, melegben álmodozzanak és dolgozzanak. Ezernyi tanácsot adott életében, sok száz fiatalnak egyengette az útját a pályán, mindig hűségre, álhata- tosságra tanított. — Azt mondják, hogy a kéményseprők szerencsét hoznak. Jóízűen felnevetett, öröm volt nézni szerecsen-arcát. — Babona az egész! — Magának volt-e valaha szerencséje? — Egyszer. Nagyon jól nősültem. Különben mindig lottóztam, de soha se nyertem... HA NYUGDÍJBA MEGY, OLVASGAT, kertészkedik, nyuszikat tenyészt és néha nagy sétákat tesz. Az emberek arcáról, a napfényben fürdő utcákról mindig felsuhan majd tekintete a háztetőkre, a kéményekre, melyek között olyan ismerősen zümmög a szél. A kémények, ezek a füstös téglarakások elkísérik a sírig. Pallag Róbert Pillanatképek egy mérlegzáró közgyűlésről Lapunkban már beszámoltunk arról, hogy a Békéscsabai Lakatos és Gépjavító Ktsz az elmúlt héten tartotta 1962. évi mérlegzáró közgyűlését. A gyűlésen igen szép számmal szóltak hozzá a ktsz tagjai, összesen 290 ezer forint nyereségrészesedést fizettek ki a dolgozóknak. Most néhány pillanatképet közlünk a gyűlésről. Tervszerűbbé kell tenni az anyag- beszerzést — mondja Vlucskó La jós hozzászólásában. Az asszony a pénzügyminiszter a Suhajda családban. Képűnkön a férj, Suhajda Mihály a feleség kezébe számolja a munkájáért kapott 2419 forint nyereségrészesedést. Kóródy János főkönyvelő „ellenőrzi” az átadást. Akik a legtöbb nyereségrészesedést kapják a szakmunkások közöl. Vámosi László esztergályos és Cillag Iván hűtőgépszerelő átveszi az egyenként 3 ezer forintos nyereségrészesedést. K. J. Fotó: Kocziszky László Kovács — Nagyfalusi: ÁLMOK KAPUJÁBAN műsora Március 24-én este 7 órakor: ARANYSZÖRC bárány Madách- és szelvénybérlet. Márculs 24-én 19.30-kor Sarkadon: CSACSIFOGAT Békési Bástya: Cadide, avagy a XX. század optimizmusa. Békéscsabai Brigád: Miéi néni két élete. Békéscsabai Szabadság: Mici néni két élete. Békéscsabai Terv: Szegény gazdagok. Gye- mai Szabadság: Csudapest. Gyulai Erkel: Házasságból elégséges. Gyulai Petőfi: Ne fogadj el édességet idegentől. Mezőkovácsházi Vörös Október: Kertes házaik utcája. Orosházi Béke: A 30. születésnap. Orosházi Partizán: A bérgyilkos. Sarkad! Petőfi: Randevú Koppenhágában. Szarvasi Táncsics: A szórakozott professzor. Szeghalmi Ady: Egyiptomi történet. 1. ... íme: a nyarat megölte az ősz; — a sudár gyárkémények árnyékát elmosta az eső — az emberek szívében szürke rétegekben rakódtak le a tompán hömpölygő ágyúdörrenések. Az október eleji napok vánszorogtak a gyár fölött; esőben, szomorúan ... Mozdulatlan-szilárdul álltak az épületek nagy faltömegei, mint hegyek — csak néha remeghette meg őket néhány közeli robbanás, mikor tömött bombázó-rajok jelentek meg az alföldi kisváros felett. Az ágyúszó meg csak jött közelebb, egyre közelebb a falakhoz ... ... Honfi mérnök érezte ezen a hajnalon, hogy valami történni fog. Vele és a gyárral. Ezer idegszál által kapcsolódott hozzá: huszonkét éve hallgatta az okos gépek minden rezdülését, a lomhán tekergő csövekben áramló folyadékok csendjét. Számára itt a gyárban minden kis zaj és minden nagy dübörgés csenddé lankadt az évek során: az ismerős zajok csendjévé, amely hiányzik, ha nincs... ... Kitárta az ablakot — szerette szobájába engedni a gyárat. A gyárral együtt beáramlott az eső, a földdé rothadó levelek szaga. Nagyot szippantott, kefét kinyúj tóttá az esőbe, majd nedves tenyerével végigsimította őszülő haját. Fáradt, fásultan fáradt volt kezének és szemének mozdulása, ahogy állt a beáramló hűvösségben, megsétáltatva tekintetét a kis szobában. A könyveit nézte. Éjjelente, midőn a közeli állomás felöl vonatfüttyök kacskaringéi korbácsolták a sötétség testét — éjjelente Hont! sokat olvasott... Gondolkoztató könyveket olvasott, és sűrűn érte tetten magát, hogy — álmodozik. Erről a gyárról, amely a sajátja lenne. Ahol az forr és sustorog lombikok és tartályok óriásaiban, ami álmaiban sustorgott — kaucsuk. és műtrágya-molekulák végtelen láncaivá... Olyan mozdulatot tett, mintha pókhálótól Igyekeznék szabadulni, vagy mint aki az álmait szeretné kisimítani szeméből. Elgondolkozva nézte a kopár udvart, a gyárat, amelyről néha dórén azt hitte, hogy az övé is... A gyár is fáradtan nyújtózkodott az éjszakai munka után: máskor csillogó bádogtetőit feketére mázolta az eső. A gázgenerátor csövei karokként csavarták körül a főépületet; éles, kellemetlen szagok szöktek ki a kéményekből a füst szárnyán és becsavarogták az udvart... Nézte, amint az ablakával átellenes kapunál a német őrség vigyázzba kapja magát, a csukaszürke ruhaujjak fellendülnek a magasba — Oberst Siegfried Kühl lépett be a kapun. Kühl ezredes sovány volt — vékony orrán alig ült meg a szemüveg. Aki beszélni hallotta, csodálkozhatott, hogyan jut hely ebben a vékony torokban, keskeny mellkasban a hangnak. Az ezredesben azonban a mérhetetlen aljasság jól megfért a Führer összes bomlott eszme-gubancával — s talán csak ennek a sár-súlyú nehezéknek köszöntavasz a gyümölcslé 2174
