Békés Megyei Népújság, 1963. március (18. évfolyam, 50-76. szám)
1963-03-24 / 70. szám
Férfiaknak | Ha a művezető legyint... | Bodzási tanulságok | Köröstáj | Álmok kapujában | Hideg idő A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAP JA • Világ proletárjai egyesüljetekI NÉPÚJSÁG 1963. MÁRCIUS 24.. VASÄRNAP Ara 80 fillér XVin. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM Milliórdok és a türelem Megyei operatív bizottság alakult a leszerelési hónap és a VI. békekongresszus előkészítésére Ha kinézek az ablakon, építődarut látok meredezmi az égig. Elszáguldanak a vonatok, gépkocsik, emelkedő kémények, épület, kolosszusok mellett A Békés megyei tájnak néhány év alatt megváltozott a képe. A hatalmas tábla termőföldek között minden évben valami új, nagyszerű létesítmény lepi meg az érkezőt. És ne is tekintsünk most a számok mögé. A milliáirdok, amelyekről szó lenne itt, úgysem fejeznék ki a valóságot, hiszen hetek alatt változik sok minden. Néhány héttel ezelőtt még arról írtunk, hogy az ötéves terv időszakában Békéscsabán mintegy 500 millió forintos beruházást kell megvalósítani, amelyben egy hatmillió 500 ezer forintos tétel is szerepel, a Békéscsabai Felvonógyárat illetően. Azóta már tudjuk, hogy Békéscsabára telepítik a magyar felvonó- gyártást és ez 200 millió forintnál, évek múlva meg ki tudja hány száz milliónál is többet jelent. Még nincs befejezve — sajnos — a Békési Nyomda rekonstrukciója, de a felsőbb szervek már kilátásba helyezték egy újabb beruházás Békéscsabára küldését. Kétségtelen, hogy ennek a nagy változásnak talán azért is, mert a jelentősége óriási, nagyon sok figyelője, szemlélője van. És akárki is nézi, akármilyen alapállásból, akármilyen beosztásból, meg , kell állapítania, hogy ezeknek a százmillió forintos beruházásoknak, de a kisebbeknek is, szépséghibákkal teletűzdelt arca van. Persze vannak természetes, a munkával járó nehézségek. Az is igaz, hogy néha nehéz megállapítani egy-egy mulasztás objektív vagy szubjektív voltát és vita közben megoszlanak a vélemények, mindenki á maga helyzetéből ítéli meg a nehézségeket. Ám vannak kétségtelenül természetellenes dolgok, amelyek maguktól ordítanak és nem kell hozzá különösebb tehetség vagy közgazdasági szakértelem, hogy megállapítsuk: ez így nem jó. Többször, több esetben és több helyről hoztuk haza a szerkesztőségbe bíráló írásainkat és közöltük észrevételeinket, aggályainkat a megye lakosságával. Nem azért, mintha ki akarnánk teregetni ügyes-bajos dolgaink lapjait, hanem mert segíteni akartunk és akarunk is. Kötelességünk, hogy bíráljunk, de ennél sokkal nagyobb kötelességünk, hogy segítsünk. És talán jogosan illetnek bennünket is, másokat is a türelmetlenség vádjával. Csakhogy ez a türélmeüenség, még ha néha hi- bádzik is, az ügy érdekében van. Azért van, mert a szimpla akarás nem minden, hozzá kell tenni -a szenvedélyt is. Nemcsak érzés, hanem valóság, hogy néhány vezető beosztásban lévő elvtársunk úgy veszi a változást, hogy az törvényszerű. Igaz, a Központi Bizottság és a kormány ipartelepítési politikájából adódóan törvény- szerű. De, hogy Békés megyében milyen mértékű, és hogy mennyire megbízható egy-egy beruházás elvégzése, az nem törvényszerű, az sok mindentől függ. Néhány hete megírtam az egyik építkezésről, hogy vontatottan halad, és nem valószínű, hogy tervszerűit befejezik az épületek felhúzását. És mi történt? Egy megyei értekezleten a gyárra illetékes tanácsi vezető elvtárs megkérdezte: igaz-e, amit az újság megírt az építkezésről? Igaz volt. De az illető vezető eivtárs miért nem tudta ezt? Mert nem érdeklődött utána, nem viselte szívén úgy, ahogy azt kellene. Megint csak azt tudom mondani, hogy természetesnek, törvényszerűnek vette a dolgok alá- fculásá/t, elégedetten könyvelte él ami van és kész. Vagy itt van a Békés megyei Állami Építőipari Vállalat példája. A zord, hideg időjárás okozta gondokat elismerjük. Tudjuk azit is, hogy a néhány évvel ezelőtt csupán 80 milliós évi tervvel dolgozó vállalatnak az idén 400 millió forintra ugrott az éves terve. Ötszörös feladatok kellő felkészültség nélkül! Nagy gondok De egyszer jó lenne már tisztára mosni a telet is és rehabilitálni kellene a „hideg időjárást”. Ameny- nyi szitkot kapott és amit a bűn- lajstromára írtak, talán sok is. Más helyre tartozik ennek részletes elemzése, de azt el kell monda, nőm, hogy megértem a vállalat vezetőinek védekezését: a nehézségek adják. De nemcsak ők, más illetékesek is, a dolgok könnyebb alakulásában bízva egyszerűen így intézik él: „Az a kutya tél elvtársam”. Jó, a bírálat úgy ér valamit, ha segítünk is vele. És nem kell mindenáron a sárgaföldig szapulni egy nehézségékkel küzdő vállalatot. De értékelni kell, reálisan és igazságosan Ebben pedig bennefoglaitatik a kemény bírálat is. Hát így állunk a beruházásokkal és a türelemmel. Aki tenni akar, az türelmetlenül kutatja, keresi a lehetőségeket, és még akkor is segíteni akar, ha egy kicsit: erősebben nyomja meg a szót. Kiss Máté Két műszak a végegyházi SzabaságTsz-ben A végegyházi Szabadság Termelőszövetkezetben tizenhét saját-traktorral és 37 pár léfogattal végzik a tavaszi munkát. A késői kitavaszodás miatt összetorlódik a munka, ezért valmennyi gépre kettős műszakot szerveztek, s nemcsak szántanak, de fogasolnak, si- mítóznak, kultivátoroznak is éjszaka. Az elavult gépek kicserélése ! mellett tovább bővül a gyár. Az ! ör utcai részen épül az új trafó- ■ telep, mely a megnagyobbodó • üzemrészek áramszüikségletét elé- • gíti majd ki. A napokban pedig £ megkezdték a régi raktár helyén : az új háromszintes konfekció- ■ üzem építését, Egyelőre a bontási £ munkálatok folynak, amelynek • tégla- és cserépanyagát a házépí- £ tésd engedéllyel rendelkező üzemi ■ dolgozóknak adja kedvezményes £ áron a gyár vezetősége. Erre 5 ugyanis nem lesz szükség, mert az j új részleg teljesen betonból épül. S Költségei 7 millió forintot emészd * tenek fel. Az 1963 végére elkészü- ; lő modern, a Tanácsköztársaság • , I I Egymillió-kétszázezer j melegágyi ablakot kapnak a tsz-ek A Béke Vilá^tanács felhívása alapján májusban és júniusban a nemzetközi békemozgalom fokozottabb tevékenységet fejt ki az általános és teljes leszerelésre, a békés egymás mellett élés gondolatának erősítésére. Ezen akció keretében kerül sor Moszkvában június 24—29-e között a nők világkongresszusára, amely napirendjére tűzte a békéért, a függetlenségért és a népek közötti barátságért folytatott harcot. A magyar békemozgalom az előbb említett időszakban ünnepli fennállásénak 15. évfordulóját. Ekkor kerül sor a hatodik magyar bókekon gress zusra is. Ez méltóképpen kifejezi majd, hogy a magyar nép hisz az általános Megkezdték a háromemeletes új konfekció-üzem építését a Békéscsabai Kötöttárugyárban Az ötéves terv csaknem 25 millió forintot irányoz elő a Békéscsabai Kötöttárugyár rekonstrukciójára, és üzembővítésére. 1965- ig itt alakul ki az ország lánckötő iparának vidéki központja. Ebben az évben öt és fél millió forint értékű új gép — lánckötő-, körkörtő-, s különböző típusú varrógép érkezik a gyárba, s néhány éven bélül teljesen kicserélődik a géppark. Nemrég szállítottak ide j Olaszországból egy RÍ mól ti típusú « új terítőgépet, amely a kézi téri- | tés munkáját könnyíti meg. útjára nyíló, nagy ablakokkal, korszerű fűtő. és világitó berendezéssel ellátott új épület teljesen megváltoztatja majd e környék arculatát. Amint az idő engedi, az Építőipari Vállalat brigádjai két műszakban dolgoznak itt, hogy 1964 elején, a terv szerint,, már működhessen a konfek- ció-uiem. és teljes leszerelés .realitásában, helyesli a békés egymás mellett élés politikáját, a szocialista tábor béketörekvéseit és. elitéli az imperializmus mindennemű hábou rús lépését. A májusi leszerelési hónap és a VI. magyar békekongresszus előkészítésére szombaton délelőtt Békéscsabán, a Hazafias Népfront titkárságán operatív bizottságot hoztak létre. Ebben a bizottságban megyénk valamennyi társadalmi és tömegszorv ezete képviselve van. Már a megalakulás napján elkészítették a munkatervet Eszerint májusban megyénk több városában, községében, üzemében, vállalatánál békegyűléseket tartanak, s ezt követi majd a gyulai és a szarvasi béketalálkozó. A főiskolások és középiskolások részvételével szellemi vetélkedőket rendeznek. Megszervezik a nők nemzetközi barátságának hetét is. A májusi béketalálkozókon szovjet vendégek is vesznek. SZÁNTANAK A TRAKTOROK A Földművelésügyi Minisztéri- ! um hosszabb idő után az idén ■ először — ki tudja elégíteni a £ termelőszövetkezeti kertészetek ■ melegágyi ablakigényét. A múlt £ esztendőben 250 000 ablakkeretet ■ osztottak szét az igénylő kertésze- £ tek között, az idén már 1 200 000 £ keret áll rendelkezésre. Valószí- £ ■ nu, hogy ez, a szokásost csaknem : ötszörösen felülmúló beruházás ■ már a jövő tavasszal érezteti ha- : tását nemcsak a palánlanevelés- * ben, hanem lemérhető lesz a zöldségfélék korábbi piacra kerülésén, esetleg az olcsóbb fogyasztói árakon is. (MTI) ' Négyszáz hold szántanivalója maradt tavaly őszről az orosházi Üj Élet Termelőszövetkezetnek, amelyhez március 18-án három DT-vel láttak hozzá. Munkába állt lánctalpasával a fiatal Kiss Sándor traktoros is.