Békés Megyei Népújság, 1963. február (18. évfolyam, 26-49. szám)
1963-02-24 / 46. szám
JElsuIljedt viSsBsr így könnyvsl érkezem és konok szándékkal. Hideg eső fogad. A széles utcák árkaiban piszkosszürkén patakzik az olvadó hó leve, a terebélyes gyümölcsöskertek fái égre tárt ágakkal áznak, az emberek gallérba húzott nyakkal megadóan kerülgetik a betonjárda tócsáit. Először járok itt életemben. Orosháza nyolcadik kerülete ez, a Rákóczitelep, a kertfalu. Az a könyv hozott ebbe az esőverte faluba, amit a táskámban szorongatok: Féja Géza „Viharsarok,”-ja. Arinak is az a fejezete, amelyik innen íródott. Megdöbbentő vallomás, az iszonyú nyomor és emberi tisztaság hűséges krónikája. Az új világról akarok hírt hozni. Vajon milyen az az új világ? Mennyivel masabb, mint a régi volt? Az első ember, akivel szót váltok, az iskola pedellusa. Beszédes, nyílt tekintetű ember, ötvenéves lehet. Míg az iskoláig tartó utat rövidítjük lépteinkkel, elmeséli, hogy emlékszik Féja látogatására, a tejakcióra, a rühes gyerekekre. Mióta megépült az iskola, ő: Madarász József tartja tisztán. Meg a felesége. „Mert kérem, sok a gyerek, sok a tanterem, egyedül nem győzöm...” JlmiNor a barátságosan meleg igazgatói irodában Győré József igazgatóval letelepszünk, felolvasom néki a könyv néhány sorát. „Két iskolaierem van, s a tanulók létszáma átlag 200. Az iskolás gyermekek 25 százaléka rühes, 30—35 százaléka tetves... Az iskolába éhesen jönnek, szűk években tanítás közben a figyelem erőltetése következtében összerogynak. Télen a mosdatlanság és gondozatlansáp folytán a bűz szinte elviselhetetlen. Jó részük sebes az egyoldalú táplálkozástól. Három hónapig tartott az ebédakció, 192 gyerek közül 50 kapott, holott mind rászorult volna. Ebéd közben megjelentek a gyermekek 14—16 éves testvérei és könyörögtek, hogy bocsássák be őket, hadd egyenek a testvérük ebédjéből. Megesett az is, hogy az éhező szülő kirántotta gyermeke kezéből az ételt.” Néhány másodpercre csend feszül közénk. Aztán bogoz- gatni kezdjük a mostani helyzetet. Rengeteg a gyerek, 472 jár iskolába. A nyolcadik osztályt kivéve minden osztályból kettő van. Tizenöt tanteremre lenne szükség, de csak tíz van. Már a kultúrházból is iskolát csináltak. Még mindig szoronganak. A városi tanács többet gondolhatna rájuk. Még 8—9 évvel ezelőtt is elszomorító volt itt a hiányzást kimutatás. Évente 22 napot hiányoztak átlagosan a gyerekek, ma már csak 2—3 napot. De ez is igazolt mulasztás. Kérésemre meglátogatjuk a nyolcadik osztályt. Derűsen, kórusban köszöntének, aztán tíz kérdésre kérek tőlük választ. Míg írnak, a ruhájukat, cipőjüket nézegetem. Egy foltos könyök sincs, egy lyukas cipőt sem látok. Tiszták, jól tápláltak. Az egyik kérdésem ez volt: mit hoztatok tízóraira? Van, aki nem szokott hozni, otthon jóllakik. A többiek ezt írták: zsíros kenyér, kolbász kenyérrel, töpörtő, pirított kenyér. Akadt, aki almát, és volt, aki üres kalácsot hozott. Ez az utóbbi meghökkentett. Nem is a kalács, hanem az „üres” jelző. Hát itt tart már egyik-másik gyerek; kihangsúlyozza az „üres” szót. — A szüleiknek régen még egy pohár tej sem jutottéikor voltatok utoljára betegek?” — kérdeztem. Nevettek. „Azt is beírjam, ha ötéves koromban voltam beteg?” — bátorkodott egy alacsony vasgyúró. Többen kihúzták a válasz helyét: nem tudom. Az influenzán kívül a torokgyulladás a „sláger”, ahogy a feleleteket összevetem. A sok szaladgálástól— Van olyan lányka, akinek tizenhat ruhája van, s többen vannak, akik hat pár cipő közül válogathatnak. „Mi szeretnél lenni?” — gyóntattam őket tovább. Amikor elolvastam a válaszokat, nem hittem a szememnek. Hárman gépész- mérnökök, vagy hatan-he- ten géplakatosok, hárman ápolónők, ketten fodrásznők, többen motorszerelők, ruhagyári ipari tanulók akarnak lenni. Katona Piroska pedig orvos. Csak egy kislány nem tanul továbbél Óvodában kacagó szemű, önfeledten játszogató csöppségek között egy ősz hajú, kék szemű asz- szonnyal találkoztam, Keresztes Antalnéval. Tíz éve már, hogy dada. Még emlékszik a barlang-lakásokra, az ingyen ebédre, az ijesztő nyomorra. De nem szívesen beszél egyikről sem. Inkább az óvodával dicsekszik, mely 58 gyereknek ád gondtalan, játékos otthont. Ebben a mesevilágban elhalványodnak a múlt képei. A szakácsnő, Kovács Ferencné, aki naponta háromszor készít ennivalót a kicsinyeknek, nevetve mondja: —- Két késsel vágtuk régen a kenyeret. — ?? — Az egyikkel vágtuk, a másikkal lekapartuk a késről, mert odaragadt. Jó, hogy ezt már nevetve lehet mondani— Amikor tizenhat évvel ezelőtt benépesült az óvoda, a gyerekek nem ették meg a rizses húst. Rojkovics Lászióné rá a tanú, aki az óvoda vezetője. „Nem tudták, hogy mi az a rizs. Azelőtt sohasem ettek.” A fogasokat nézem. Kötött meleg sapkák, kabátkák (bundabélésesek is), alattuk hócipő. A látványban gyönyörködve szinte furcsa Féját idézni: a tanító lakását annak idején asszonyhadsereg ostromolta meg, mert gyerekeiknek már nem jutott cipő. Negyven párat nem oszthatott el kétszáz gyermeknek— Jártam az orvosnál és a tsz-ben is. A védőnő, Lukács Klára megnyugtatott: a rüh és a tetű ma már ismeretlen. A múlt évben 30 gyerek született, s két év alatt csak egy halt meg. Sok családhoz jár el. Tiszták és igényesek a lakások, nem szalmával, hanem szénnel és fával tüzelnek, hideg tűzhelyet sehol sem látott még. A „zsírozó”-ról, ami itt fogalom volt hajdanán, két tsz-taggal: Ónodi Pállal és Hegedűs Istvánnal váltottunk szót. Felolvastam nékik Féja sorait: általános, hogy a családanya tíz fillérért vásárol „zsírozót”, s gyufát. A „zsírozó” igen jellemző új szava a magyar nyelv tősgyökeres, öreg fájának. Papírra csapott zsírdarabka, mely csak arra jó, hogy a tésztaleves tetejét megzsírozza. Ízt ad, tápere- je számba sem jöhet. „Jelkép” inkább, fenntartja a vágyat az emberhez méltó ételre.” Hümmögve bólogattak: igen,ez így volt. De ma már más értelme van ennek a szónak is. A „zsírozó” helyett egyszerűen csak zsírról beszélnek, ami bőven akad majdnem minden háznál. Ha vásárolnak, nem deka-, hanem kilószámra kérnek... Nehéz össze szá- számolni, hogy hány családnál nem vágták az idén disznót, nem ritkaság az sem, ahol kettőt. Jól élnek itt az emberek, tisztességesen keresnek, üdülni, országot csodálni járnak, ha kevesebb a munka. A tsz 30 forintot osztott az idén is. Rengeteg ház épült a felszabadulás óta, csaknem minden házban szól a rádió, s szaporodik a televíziós antennák száma a tetőkön. ” Mindez és minden azt hirdeti itt, hogy örökre elsüllyedi a „legijesztőbb nyomor•” világa. Jó érzés ezt hírül hozni. Pallag Róbert /l napokban hagyta él f ~a gyomai nyomdát dr. Maday Pál kandidátus Szarvas Tartáné, te című könyve. Nagy örömmel lapozgattuk a gyomai nyomdához méltó, ízléses kivitelű és választékos tipográfiájú művet. Első gondolatként az fogalmazódik meg az olvasóban, milyen nagyszerű dolog, hogy a községi tanács vállalkozott Szarvas igen gazdag történeti múltjának, keletkezésének és fejlődésének szocialista szemléletű megíratására és kiadására. A mű megírása azt is igazolja, hogy mennyire megbecsüljük történelmünket, mennyi önbizalommal, lelkesedéssel töltenek él annak haladó mozzanatai. A szocialista kultúra ugyanis nem önmagában keletkezik, hanem jogos örököse minden értéknek, ami az előző társadalomiban született. A szerző hosszas kutató és elmélyült tudományos munka eredményeképpen tárja élénk Szarvas történetét a legősibb időktől 1960- ig. Megismertet Szarvas és környéke természeti, földrajzi, domborzati viszonyai, nak alakulásával, a táj alakító tényezőivel. Megelevenedik előttünk a szarvasi Sstelepülés élete, a népvándorlás és a honfoglalás kora, majd a középkori Szarvas lakóinak harca a KÖRÖSTÁJ KULTURÁLIS MELLÉKLET Csányi Béla: Embervásár, 1935-ben (tempera) iaasaaBaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaB»aaai Vajnai László: Minden pólusok közt Fogadd világ a szabadság és szerelem két pólusa közt az élet nevében A jog és igazság két pólusa közt a fény nevében A béke és bizalom két pólusa közt a mának nevében a nép nyitottszárnyű virágát az idő kibomló vörös-lobogóját a földek felett Fogadd mert minden pólusok közt MI vagyunk és mi vagyunk a végleges virradat Olvasmányos, ■ ■ _ rr rr I ■■ kitűnő könyv Szarvas történetéről török hódoltság ellen és a Rákóczi szabadságharc oldalán. 1722-től, vagyis az újrate- lepüléstől Szarvas története a dolgozó népnek a jogfosz. tottság, a kizsákmányolás, az uraság ellen folytatott harcának története, melynek olyan kiváló vezetői, irányítói voltak, mint Tes- sedik Sámuel, Vajda Péter, Benka Gyula és sokan mások. Az ő nevükhöz és munkájukhoz fűződik egyébként nemcsak Szarvas, hanem a dél-alföld kulturális fejlődésének és szellemi életének progresszív irányú előmozdítása is. A szarvasi nép elszánt harckészségét tükrözi az 1335-ös jobbágyzendülés, az 1848-as polgári forradalom és az azt követő szabadságharc tevékeny, lelkes támogatása, valamint az 1919-es Tanácsköztársaság idején tanúsított igen aktív forradalmi tevékenysége. Szarvas történetével korábban már sokan foglalkoztak; polgári szemléletű szintézis is megjelent. Maday Pál azonban mindezeknél továbbment. Csaknem évszázados történelmi tévedéseket cáfolt meg újabb kutatásainak eredményeként. (Például a Szarvas név eredete, a kúntelepülés legendája stb.) Igen nagy érdeme továbbá a szerzőnek, hogy vállalkozott a fel- szabadulás utáni másfél évtized történetének, a szocializmus alapjainak lerakását dokumentáló, a jelenkori politikai, gazdasági, kulturális fejlődés tapasztalatainak feldolgozására is. Írását mindvégig a következetes szocialista társadalom- szemlélet. az elnyomott, kizsákmányolt jobbágyok, parasztok, munkások, értelmiségiek megmozdulásainak, harcainak, saját sorsuk jobbrafordításáért folytatott küzdelmeinek együttérző, de tárgyilagos tükröztetése; vagyis az osztályharcos marxista, történelmi szemlélet és a tudományos hitelesség módszere jellemzi. Nagyon sokrétűen tárgyalja a szerző Szarvas, illetve a szarvasi dolgozók történetét. Hogy mégis vannak területek, amelyek kissé összeszűkültek (nevelőképzés, a mezőgazdasági termelőszövetkezetek kialakulása, sporttörténet) érthető és azt igazolja, hogy talán még szerencsésebb lett volna két kötetben feldolgozni Szarvas történetét, s a második kötetben a legújabb kor történetét még részletesebben megírni. A könyv egyébként nagyon olvasmányos, a szerző stílusa közvetlen, eleven, dinamikus. Érvelései, okfejtései nagyon meggyőzőek. Állításait tudományosan in. dokolja. A kötet szerkesztése változatos. Sok és jó illusztráció díszíti, illetve egészíti ki mondanivalóját. Nagy értéke a kötetnek a gazdag Függelék fejezet. Szarvas község íróinak, kutatóinak, publicistáinak sokrétű s csaknem teljes bibliográfiája, valamint az értékes, ismeretlen okmánytári forrásanyagok közlése jól alátámasztja és növeli a könyv anyagának tudományos hitelességét. Bizonyos, hogy Szarvas szocialista kultúrtörténetének jelentős eseménye és állomása Maday Pál könyve. Szarvas és megyénk dolgozói haszonnal olvashatják a tudományos ismeret- terjesztés eme igényes dokumentumát. Dr. Tóth Lajos
