Békés Megyei Népújság, 1963. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1963-01-27 / 22. szám
JS63. január 27, 2 Vasárnap llcgvan Sisszlil a tapaszra a Békéscsabai GépálEamás pártszervezete A határt hő borítja, a mezőgazdasági munka átmenetileg szünetek De mint a hótakaró alatt szunnyadó vetések gyűjtik az erőt, s készülnek a tavaszi szánba szökkenésre, úgy készül az ember is a nagy épületeik falai között, hogyha az időjárás engedi, kijavított erő. és munkagépekkel benépesítse a határt. Hogyan készülnek erre a Békéscsabai Gépállomás pártszervezetében? — Hogyan használják ki a téli hónapokat az erőgyűjtésre? Erről tettünk fel néhány kérdést Erdélyi Lajos elvtársnak, a gépállomás párttitkárának. — Hogy mit csinál most a pártszervezet? Különösképpen három dologgal foglalkozik behatóbban: a pártoktatással, a gépjavítások menetéinek pártellenőrzésével, s körzetünk választási agitáclójának megszervezésével — mondotta többek fcözött Erdélyi elvtárs. — Tizenhat gépállomási dolgozót bíztunk meg azzal, hogy • választások előkészítésében segítségére legyenek a népfrontbi. zott Ságnak. A Petőfi Termelőszö- veíkezetben két emberünk van, aki bekapcsolódott ebbe a munkába. A most sorra kerülő csoportos beszélgetések szervezéséből, sőt irányításából Is kiveszik tehát részüket alapszervezetünk aktívái. Meg kell még jegyeznem, hogy közülük nyolc munkatársunknak nincsen párttagsági könyve, de azért éppoly fáradhatatlanok a társadalmi munkában, minit a párttagok. — Megmutatkozik ez a javuló tömegkapcsolat az oktatásban tem, a gépek nagy része még decemberben is dolgozott és felborította a novemberben készített javítási tervet. Hiszen azt az erőgépet, amelyik kinn szántott a határban, nem lehetett még az általános nagyjavításban sorra venni. Elhúzódott tehát a kezdés, nem beszélve arról, hogy a szövetkezeti gépek is csak később „tömték el” a műhelyeinket. Feladattá vált kutatni: milyen módon gyorsíthatjuk meg a gépjavítást? Ezt oldottuk meg azzal, hogy a műszaki dolgozók, jobbára párttagjaink, megszervezték a szalagszerű gépjavítást. Ennek lényege, hogy a különböző munkacsoportok csak a gép egyik részét, mondjuk a motorját, a másik csoport a gép másik részét, pl. az erőátviteli szerkezetét javítja és Így tovább. Az új módszerrel az eredetileg tervezett időre — február 20-ra — készen leszünk a gépjavítással, kivéve az izzófejes gépeket A párttagok, együtt a többi dolgozóval szavatolják ezt S külön ügyel arra a pártvezetőség az időnkénti beszámoltatások útján, hogy semmilyen akadály ne gátolhassa most már a gépjavítás menetét Kilenc termelőszövetkezet tartozik hozzánk, amelyek területén a talajművelés zömét nekünk kell végezni. Legfontosabb feladatunknak tartjuk tehát, hogy jól kijavított gépekkel készüljünk a tavaszi kezdésre. Más oldalról segítünk úgy is a termelőszövetkezeteknek, hogy bekapcsolódunk a terveik készítésébe. Együtt állapítjuk meg: mikor, s mivel kezdjük majd a munkáit. Egyszóval megegyezünk, hogy a szövetkezet részéről se legyen akadályoztatva semmivel a jó talajművelés, ami a bő termés, s a több közös jövedelem alapja. Ilyen módon a munka által mélyítjük állandóan kapcsolatainkat a szövetkezetekkel is — mondotta végezetül Erdélyi elvtárs. Varga Dezső Évi százmillió forint társadalombiztosítási hozzájárulás a vegyiparban, do'gozónként havi ezer forint közvetett juttatás a bőriparban A kongresszusaikra készülő szakszervezetek sok érdekes statisztikai adattal alátámasztott „érvgyűjteményt” állítottak össze arról, hogyan alakult a dolgozók BEMUTATJUK wwwwwwwvwwwvwwvw a mezőgyáni községi tanács pénzügyi állandó bizottságának elnöke már nyolc éve. Adóügyeket intézni, megbeszélni a lemaradókkal, hogy miént szükséges pontosan fizetni, emberekkel foglalkozni, nem könnyű feladat. Diószegi elvtárs azonban Igen szívesen teszi, mint mondja: a me- zőgyániak kötelességtudó emberek és különösebb gondot nem Diószegi László •# választás, őt javasolták a körzet lakói tanácstagnak, s most már évek óta eleget tesz a megbízatásának. Emellett a termelőszövetkezetben is helytáll, ahol éveken át rendszeresen dolgozik, és volt olyan év is, ami. kor 5Ő0 munkaegységet teljesített. Az elmúlt évben azonban lényegesen kisebb lett a teljesítménye, hiszen több hónapja beteg feleségét kellett gondoznia és okoz az állandó bizottság tagjai- nyolcvankét éves édesapját ellátnak ez a munka. Az öttagú bi- nia. Ügy tervezi azonban, hogy- zottság Diószegi elvtárs Irámyítá-. ha ebben az évben minden sike- sával rendszeresen megtartja ülé- rül, akkor ismét eléri a négyszáz- sert és igein sok aktíva is segíti ötven—ötszáz munkaegységet, a munkáját. A körzet lakói ismerik, szeretett tanácstag, ugyanis először a tlk « ™<* *becsuhk Diószegi elvfeleségét jelölték, aki úgy gondol- társat, akit a január 17-én meg- ia, hogy ezt a megbízatást bete- tartott gyűlésen ismét jelöltek geskedése miatt nem tudja telje- tanácstagnak, sitemi. így aztán a férjére esett a ^ életszínvonala az utóbbi két évben. A vegyiparban 76 000 SZTK-tag adatai alapján többi között a társadalombiztosítás eredményeit és az ilyen címen juttatott állami támogatás mértékét vizsgálták. A múlt évben kifizetett táppénz ösz- szege eléri az 50 millió forintot, a szülési, temetkezési és egyéb címen kiosztott segély körü’belül hatmillió forint volt az elmúlt évben, a több gyermekes vegyipari dolgozók családi pótléka ped:g mintegy 35 millió forintot tett ki. A bőripari dolgozók szakszervezete többi között az üzemegészségügy és a munkósellátás fejlő- •’é'ó-ől gyűjtött össze tanulságos adatokat. Ezenkívül kiszámították azt is, hogy mit nyújt az állam és a szak. szervezet közvetett módon a bőripari munkásoknak. Az utazási kedvezmény, az üzemi étkeztetés, a munkásszállások és a gyermekintézmények fenntartása és más címen a fizetésen felül nyújtott juttatás dolgozónként éléri a havi ezer forintot. A Vasutasok Szakszervezetéhez tartozó üzemek, szolgálati helyek munkásvédelmi és szociális beruházásaira az elmúlt két évben 70 millió forintot költöttek, a második ötéves terv végéig pedig több mint 150 millió forintot tesz majd ki az állami támogatás. Fegyverkesősi hajsza kicsiken? Lichtenstein parlamentje úgy döntött, hogy több mint kétszeresére emeli az ország fegyveres erőinek létszámát Ez az intézkedés annyit jelent, hogy az önálló hercegség védereje ezentúl nem nyolc, hanem 17 rendőrből fog állni ... (Reuter, MTI) is? — Meg. A múlt évihez képest tíz dolgozóval több vesz részt meet a pártoktatásban, összesen 40 ember. A tanulók egyharmada nem párttag. Sajnos azonban a szántások elhúzódása következtében csak januárban kezdődhetett el a szervezett oktatás, s az első szemináriumokon sokan nem vettek részt, részben betegség, részben szabadságolás miatt De akadtak olyanok is, akik „csak úgy” maradtak távol. Ebben elsősorban a pártvezetőség a hibás, mert az oktatás elhúzódása után nem beszéltünk külön is arról, hogy miért csak januárban kezdődnek a szemináriumok. így aztán voltak, akik úgy gondolhatták: az idén nem is lesz pártoktatás. A januári párttaggyűlós egyik napirendi pontjaként vitatjuk meg az oktatás helyzetét, s ha javaslatunkat elfogadják, még egyszer személy szerint beszélgetünk majd azokkal, akik noha jelentkeztek a különböző oktatási formákra, mégsem vettek részt az eddigi szemináriumokon— Hogyan halad a gépjavítás, miként segíti ezt a pártszervezet? — A pártvezetőségnek és egész alapszervezetünknek tekintélye van a dolgozók előtt. Nemcsak azért, mert főmérnökünk, a brigádvezetők és sok műszaki dolgozó párttag vagy tagjelölt, hanem azért is, mert a gépjavításban jó, újszerű módszereket honosítottunk meg. Mint fentebb emlífcetU05 1 Az Abwehr vezetője falfehér lett. Mindent világosan látott. Hiszen a repülőtér azon az úton feküdt, ahol a teheiautó-konvoj haladt, 15 kilométernyire a rejtekhelytől. S az archívdokumen. tumokat szállító teherautók éppenséggel oda tartottak. • A repülőtérre — amelyet az ejtőernyősök aránylag könnyűszerrel foglalták el — egymás u'ám szálltak le a szovjet teherszállító repülőgépek. A leszállásra várakozó gépek a közelben köröztek. Magasan az égen vörös csillagos vadászgépek cirkáltak. A repülőtér környékét vigyázták. Ez idő alatt a többi bombázó- gépcsoport a Karlsluste körül élhelyezkedő csaknem valamennyi többé-kevésbé nagyobb város és helyőrség katonai objektumai ellen támadást intézett, hogy lekösse a Messerschmindteket és a Heinkeleket, s megzavarja a tájékozódásban a fasiszta légelhárftás irányítóit. Szovjet légitámadás érte ezen az éjjelen egyebek között Berlin, Hamburg, Lü_ neberg, Schwehring, Oranienburg és más városok különböző objektumait Amint a soron következő teherszállító repülőgép földet ért, s a beton kifutópálya végéig gurult, teherautók fékeztek mellette. Kinyíltak az ajtók, s egykettőre megtelt a repülőgép belseje a hatalmas értékű ládákkal. Utána azonnal levegőbe emelkedett a gép. öt-hat ilyen szállítógép egy rajt képezett — a levegőben várták meg egymást, amíg mindegyik megtelik —, s vadászgépek kíséretében kelet felé indultak. Két ilyen gépcsoport már élment. A harmadik is a levegőbe emelkedett és éppen készülődött, hogy rátérjen a megadott irányra, amikor négy német vadászrepülő támadta meg őket. A fasisztáknak csakhamar sikerült felgyújtaniok egy szovjet teherszállítógépet, amely néhány perc múlva füstölögni kezdett, s egyre lejjebb ereszkedett. A szovjet vadászrepülők azonban azonnal észrevették a támadó Messer- schmidteket. Éppen akkor csaptak rájuk, amikor egy zuhanórepülés után felfelé húztak. A négy közül nyomban harcképtelenné vált egy. Parázs légicsata keletkezett ott fenn a magasban. A gépek hol eltűnteik az éj sötétjében, hol meg ismét előbukkantak. Színes lámpáik ilyenkor meg-megcsil- lantak a hold gyér fényében. Tűzcsfkok cikáztak az égen. Valahol a felhők között egy szer csak egy vöröslő gomolyag keletkezett. A következő pillanatban — mintha csak tűzijáték lenne '— ezer apró fénycsóva pattant ki belőle... Kigyulladt és felrobbant a levegőben egy gép. Megérkeztek a tartalék Mes- serschmidtek is. Néhány perc múlva már tizenkét német vadászgép ellen kellett felvenniük a harcot a szovjet repülőknek. Tizenkét gép. Nem nagy szám. Berlin és Hamburg légvédelmi egységei mindössze ennyit tudtak nélkülözni. Az ö légiterükben is nagyszámú szovjet bombázó-kötelék tartózkodott Kelet felől viszont mind újabb vörös csillagos vadászgép-csoport húzott Karlsluste irányába, hogy felváltsák azokat a repülőket, amelyeknek már fogytán volt a lőszerük, s benzinjük is csak any- nyi maradt, amennyi a visszafelé tartó útra szükséges. Fent a felhők között szünet nélkül folyt az öldöklő légiküzdelem. De lent a repülőtéren sem állt meg a munka egy másodpercre sem. A súlyos teherrel megrakott szállítógépek egymás után emelkedtek a magasba. Valamennyi gép Aszker feje felett repült el. Az úttesten feküdt az őrnagy, nem messze a két kocsitól, ott, ahol véget ért a Torppal folytatott viaskodása. Aszker hallotta, amint felvijjóg- tak a magasban a német vadászrepülők. Azonnal felismerte őket a motor jellegzetesen éles, apró megszakításokkal búgó hangjáról. Miért vannak itt ezek a vadászgépek? Csak nem jöttek rá a repülőtér elfoglalására? Ügy látszik, mégis így van. A repülőtér felől a távolság ellenére is tisztán hallotta a légvédelmi géppuskák fojtott kelepelését, majd egy lángokban álló nagy testű repülőgép húzott el felette, a föld felé tartva... Aszker felnyögött. Sajgó fájdalmat érzett az egész testében. A halántékát dörzsölte a kezével, hátha alábhagy az éktelen zúgás a fejében. Kétszer is megpróbált felállni, de mind a két alkalommal olyan elviselhetetlen, pokoli fájdalom hasított az összeromcsolt lábába, hogy azonnal eszméletét vesztette. Most ismét kinyitotta a szemét. Nézte a sötét eget. Hallgatózott. Csend volt körös-körül. Nagy nehezen felhúzta a mellére a fqldon elterült karját, amelyre az órája volt csatolva. Felemelte a fejét, hogy lássa a számlapot. De az óra nem működött, összetört. Az erőlködés kimerítette. Egy ideig mozdulatlanul feküdt. Zihált a melle. Aztán elfordította a fejét, s körülnézett. Messze az ég alján egy kis sárgás fény derengett. Közeledett a hajnal. Mennyi lehet most az idő? Négy óra? A jelek szerint négy körül járhat. Tehát mindjárt vége az akciónak... Néhány percig még pihent. Ez az átkozott gyengeség... Attól az egy combsebtől lenne az egész? Aszker mozdítani próbálta a beteg lábát. De a láb nem engedelmeskedett. Megmerevedett. Aszker felvette a földről Torp kését, amely ott hevert mellette. Felvágta vele a nadrág-szárát, s