Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-15 / 293. szám
1962. december 15 3 Szombat Szegény madár ez a szarka, ér. demein túl lett népszerű. Üzemi híradók, termelési értekezletek, a napi sajtó, a vicclapok kedvenc témája, még bírósági jegyzőkönyvben is olvastam egy üzemi szarkáról, ,,amely” három hónapot kapott — felfüggesztve. Egy tanácskozáson a vállalat igazgatója magából kikelve, a vállalatot megkárosító, franciakulcsokat és egyéb szerszámokat „elidegenítő” szarkát állította pellengérre. Dühös volt az igazgató és igazságosnak látszó. Homlokát zsebkendőjével törölgetve fiit le elégedett arccal. Pedig nem történt semmi. Népszerűsítette a szarkát, ezt a tolvaj madarat, de nem mondta — miért nem? — hogy X ellopta az üzemi szerszámokat, hogy ez az ember tolvaj. Egyébként is milyen jogon tesz. szttk mi a lopást nevetség tárgyává, jóindulatú csipkelődéssé. A madarat nem vesszük komolyan, a nevéhez fűződő fogalmat pedig esak mosolyogjuk. ■— Milyen ember is ez? — Ez esak egy szarka! Dehogy kérem, ezek az emberek nagyon rossz tulajdonsággal rendelkezők,— ezek tolvajok. Csakhogy...! ...nehéz a dolgom, de csak megmagyarázom valahogy. A lopás fogalmának e kicsinyítő jelzővel való használata valahonnan gyökeredzik. Miért is így „kelünk’ ki magunkból, miért nem egyenesen? Vein tudnám most összeszámolni, hány vezető beosztású egyén visszaéléseit leplezték le mostanában megyénk nyomozó szervei, vagy a népi ellenőrzés? Mondom, nem tudom a számot, de nagyon sokról hallottam. És hogyan is lehetne megfogalmazni ezeket a „visszaéléseket”. Kétféleképpen. így: „Ejnye, ejnye ez az Y egy szarka, egy megbotlott, eltévelyedett, bolondos szarka, aki nem vigyázott gondosan a rábízott értékekre és annak egy részét... el is tulajdonította”. Vagy így: „Ez az Y egy tolvaj, aki megkárosította a népgazdaságot, aki a rábízott ér. tőkékből lopott,” Nos, az előbbi jobban hangzik, de lényegében ugyanazt mondja, amit az utóbbi. Most már tiszta a kép. A beosztott azt mondja főnö. kéről, aki éppen bírósági eljárás alatt van: „Ha én szarka vagyok, akkor ő is az. Hogy ő nagyobb szarka? Istenem, hát nagyobb ember is.” És milyen kellemetlen az ilyen okfejtés: „Még ő beszél nekem, ez a tolvaj? Ez dobott ki engem az üzemből. Hát tudok még én egy-két dolgot, kinyitom a számat.” Kéz kezet mos? Ha csak ennyi lenne! De nem. Becsületes munkások és becsületes vezetők pirulnak. Azok, akiket nem illetnek ezek a sorok, akiket nem illet az általánosító szóbeszéd. Akik miatt mi is mondjuk, hogy szűnjék meg végre a kicsinyítés, a tolvajra mondjuk meg, hogy tolvaj a rablóra, hogy rabló. Kiss Máté Már a jövő évi hizlalást szerződést kötteti Pénzes Benjámin Teljesítette ex évi hishereshedelmi forgalmi tervét Csanádapáeai FöldmüvessxovetUexet A sarkad! járási Állatforgalmi Vállalat kirendeltségén szinte megállás nélkül cseng a telefon. A községi felelősök jelentéseket adnak a termelőszövetkezetek állatszállításairól, s a jövő évi lekötésekről. Egyszóval nagy az év végi hajrá. — Egyes községekben nehezen megy az 1963. évi hizlalási szerződések kötése — adja a felvilágosítást a kirendeltség vezetője, Drusza elvtárs. — De van olyan községünk is, mint Okány, ahol nincs különösebb baj. Pénzes élvtárs, a községi felelősünk mindent megtesz, hogy zökkenőmentes legyen a szerződéskötés és a szállítás is. Pénzes Benjámint éppen odahaza találtuk okányi lakáson. A meleg gulyáslevest hűti a folyosó párkányán. Olyan mozdulatokat tesz, mint aki nagyon sietteti az éted hülését. A beszélgetésünk is a sietséggel indult. Míg a meleg szobába invitál, sürgős munkáját magyarázza. — Sietős a dolgom, megígértem az egyik szomszédnak, hogy fél kettőkor nála leszek és megkötjük a szerződést. Most jöttem haza, csak annyi időm van, hogy falatozzak valamit és újra nyakamba veszem a falut. — Ilyenkor télen több » Nem is olyan régen még a leggyengébben működők között emlegették a Csanádapáeai Földművesseövetkezetet. Most, ez év első felében a megye' földművesszövetkezetei közötti versenyben III. helyezést ért el, mind a saját erő növelésében, mind az új tagok beszervezésében. Most azzal dicsekedhetnek, hogy december 15-ig teljesítették az ez évi kiskereskedelmi forgalmi tervet, amely nem kis összeg, négymillióval több, mint amennyi 1958-ban volt, vagyis 12 millió 150 ezer formt tő fogoly-dolgozónak szabad kijárást enged a műhelyből a gyárudvarra, ahol egy kis kantin van és lágermunkát nem kell ezentúl végeznie. Trofim Knis boldogan elmosolyodott, s szolgálatkészen meghajolt az igazgató és a tiszt előtt. A többi fogoly, akik ebben a műhelyben dolgoztak, szótlanul figyelték az eseményeket. Nem ébredt bennük semmiféle illúzió a fasiszták jószívűségéről és humanitásáról, — az SS-ek éppen ma reggel lőtték agyon az egyik foglyot, aki cipő nélkül ment a étszámellenőrzésre, mert ellopták tőle az éjjeL Aszik er a gyárudvarra hajtaott a kocsival, s megállt a garázsnál. Az imént jött meg Khümetzzel, s hogy felhasználja a kis szabad időt, az olajat készült kicserélni a motorban. Felnyitotta a motorház tetejét, s nekilátott a munkának. Az egyik műhely ablakából Knis figyelte a sofőr minden mozdulatát. Nyugtalanság vett erőt rajta, amióta meglátta az igazgató kocsiját. Visszament a munkahelyére, néhány percig megfeszítetten gondolkodott, aztán megállította a gépet és kiment. Knis éppen akkor ment oda Aszkerhez, amikor az egy gumiszőnyeget terített le a földTe, s • kocsi alá készült bújni. Knis munka ugye? — A mi munkánkban nincs szezonmunka. Az év minden napján van mit tenni. Télen is, nyáron is, tavasszal és ősszel is egyformán esznek az emberek, és nekünk az a feladatunk, hogy minden napra. biztosítsuk a zsírt, a húst. Már tizenegy éve dolgozom a vállalatnál. Évekig négyen csinálták ezt a munkát, amit én most egyedül. Elképzelhető, menynyi a szaladgálnivaló. Reggel négy, fél öt órakor kelek, de van amikor hamarabb is, különösen hétfői napokon, amikor szállítások vannak. Pél hat órakor már indulok itthonról és járom az utcákat, a házakat és agitálok, magyarázom az embereknek az állatszerződések előnyét. — Szívesen veszik, ha olyan korán reggel háborgatja okét? — Korán reggel, etetéskor az istállóban vagy az ól mellett lehet az állatokról beszélni. Amikor látja az ember a jószágot, akkor tud a gazdának javaslatot adni, hogy melyikre milyen szerződést érdemes kötni. Házról házra kell járnom. Naponta 15—20 családhoz is bekopogok. Nem veszik zaklatásnak. Falún minden háznál tartanak jószágot. A legtöbb helyen már várnak. Ahová nem jutok el, azok a Lakásomon keresnek fél. Nincs irodahelyiségünk, ezért az elszámolásokat, az adminisztratív munkákat itthon csinálom. Sokat kell beszélni a gazvagy süldőre köt szerződést, mennyi takarmányt, milyen áron kap és mennyi előleg jár utána. A mi községünkben na gye« kevés süldőt vagy hízót árulnak a piacon. Szinte valamennyit leszerződik. Eleget teszünk mi most is és minden évben annak a tervnek, amely elő van írva. Az idén 4100 sertés volt az előírás és 5082-re kötöttünk szerződést. Ebből már csak 348 vár elszállításra. Ezt még ebben az évben teljesítjük. Hasonlóan a süldőre, hízott bikára és üszőre kötött szerződésünknek is eleget teszünk. — Három-négy hónap óta már 1963. évre kötjük a szerződéseket. A jövő év első negyedévére 380 süldőre és 543 hízóra kötöttünk szerződést. Üszőre és hízott bikára már 1963 szeptemberére is szerződtek néhányan. Pénzes Benjámint, a sarkad: járás legjobb állatfelvásárlójának tartják, s hogy ez így van, arra legjobb bizonyíték az, hogy Okány községben úgy a termelőszövetkezetekben, mint a háztáji gazdaságokban nevelt jószágot áz Állatforgalmi Vállalaton keresztül értékesítik. Csepkó Eta dáknak, míg valamilyen jószágra megkötik a szerződést? — Ismeri már itt mindenki a szerződéssel járó előnyt — magyarázza olyan hangsúllyal, mintha azt mondaná, hogy évek óta beszéltem már eleget róla. — Már ott tartunk, hogy mindenki kiszámolja előre, hogy ha hízóra Százhúszezer pár téli kesztyű keletre és nyugatra a gyomai szövetkezetből Európa-szerbe kedvelt a színpom. pás gyomai gyapjúkesztyű. A Gyoma és Környéke Háziipari Termetört német nyelven kérte Aszkertól: engedje meg, hogy segíthessen neki, s választ sem várva egy franciakulcsot fogott a kezébe és az autó alá kúszott. Aszker meglepődött. Felkönyökölt, ránézett, s odatolt a fogolyhoz egy vastepsit. — Fogja! — mondta neki. — Tegye a kartel alá és vegye le a kartélcsavart. Knis hozzáfogott a munkához. Néhány perc múlva fekete nyúló® lé folyt a vastepsibe. — Honnan jött? — kérdezte tőle közben Aszker. — Auschwitzból? — Onnan — felelte a fogoly oroszul. — Avgyejev őrmestertől. Mi ez? Provokáció? Az első pillanatban úgy tűnt Aszkemak, hogy nem másról, mint provokációról van szó. De ha a németek kiderítették, hogy ki ő tulajdonképpen, sőt valami' úton-módon rájöttek az Avgyej evvel való kapcsolatára is, akkor nem ellenőrizgetnék őt így. Ezzel már nem mennek sokra. Ebben az esetben azonnal elfognák. Tehát mégsem provokációról lehet szó. De akkor mi ez? — Gárdafőhadnagy elvtársi — folytatta Knis. — Avgyejev utasított ... — Csendesebben, tó! Aszker körülnézett. Munkások egy csoportja haladt el mellettük. A kocsi alól csak a lábukat lehetett látni, amint roggyant, apró, sietős léptekkel mentek. Ügy látszik, Valami nehéz tárgyat cipeltek. — Gárdafőhadnagy elvtárs! — Nézzen ide! — suttogta Knis. Aszker látta, amint a fogoly egy villogó, csavartnyelű fényes tőrt húzott elő a ruhája alól. — A magáé? — kérdezte halkan Knis, s amikor látta, hogy a sofőr nem válaszol, maga felélt rá: — Látom, a magáé. — Dugd el! Knis elrejtette a tőrt — Avgyejev azt mondta, hogy adjam vissza a gárdaföhadnagy élvtársnak. Bizonyíték gyanánt, hogy tőle jövök. Aszker fürkészve nézte a foglyot. Knis az oldalán könyökölt, s egyenesen Kerimov szemébe nézett. Sovány, sápadt arca megtörtnek, szomorúnak lászott. Me. révén nézte a sofőrt és váratlanul zokogni kezdett. Arcáról, hegye® orráról könnyek peregtek, amelyeket a száraz, poros föld azonnal elnyelt, mint az itatóspapír. — Ne kételkedjék -r- mondta eicsukló hangon, a zokogástól remegve. — Nem hazudok, én nem vagyok áruló ... — Mi a neved? — kérdezte Aszker. — Tessék? — Mondom, hogy hívnak? {folytatjuk) lőszövetkezet tizennégy részlegének — többségében idős és csökkent munkaképességű — ezerszáz tagja százhúszezer pár magyar és norvég mintájú téli kesztyűt készített ebben az évben, főleg kivitelre: a Szovjetunióba, Angliába, Dániába és Olaszországba. A Szovjetunióba félszázezemél több sí- és egyéb kesztyűt rendelteik Gyorsáról, melyek utolsó ezreit ezekben a napokban szállítják el ízléses csomagokban. A szövetkezet tagjai kétezernél több mintában ausztrál-gyapjúból kötik a kesztyűremekeket, melyek választékát a művészies érzékű gyomai asszonyok huszonöt újabb változattal gazdagították. A gyermekeknek például mesealakokat, Paprika Jancsit, őzt, szarvast, békát fogó gólyát és más színes mozaikot ábrázoló színes kesztyűket kötöttek. Egyik híres remekük a főleg fehér és sötétkék alapon mintázott gyomai „Tutti” gyapjúkesztyű, melyből Angliába több tízezret készítettek. Gondoskodnak azonban a hazai szükségletről is: tizennyolcezer pár különféle színű, szép és meleg gyermekkesztyűt kötöttek, melynek utolsó tucatjait küldték csütörtökön a népművészeti boltokba. Ezeket olcsó áron: az egyujjasokat 23,60, az ötujjasokat 28 forintért hozzák forgalomba. Az „ügyes kezű asszonyok szövetkezete” — csupán két férfi tagtársuk van — az idén 250 000 forint költséggel fénycsővilágításos új székházat rendezett be Gyomén. Nem ártana Sajnos, megszokott jelenet: kígyósor ban állnak az emberek a boltok, mozik, állomások pénztárainál, becsületes türelemmel, de mindig akad néhány „odavágódó**, aki fütyül a rendre, s a várakozókkal mit sem törődve, elébük tolakszik. A minap is Csabán, az egyik papirüzletben várakoztak, a vásárlók szabályos sorban, szép önkéntességgel a pénztár előtt. Diáklányok, fiúk, felnőttek vegyesen. Köztük állva és soromra várva, elgondolkoztam: — De szép ií ez... ez a mindennapi ízelítő abból a közelgő világból, melyben az önkéntesség ural majd mindent: munkát, jé modort, közösségért élést, s ahol ismeretlen lesz a fegyelmezettségre nógatás, a viták, veszekedések, mert hiszen mindenki a maga „rendőre”, „nevelője**, s mások jóakaratú tanácsa nélkül is tudja, mi a kötelessége otthon, utcán, mindenütt, kicsi és nagy közösségben egyaránt. •. Azonban, ahogy a televízió képernyőjén valami okból „széttörik a kép**, s oda a gyönyörködés, úgy „törte szét” emelkedett gondolatfűzésemet a hang: — Álljon csak szépen sorba. RH sem szórakozásból csináljuk, hanem egymás iránti becsülésből. Ügy látszik, ez magából hiányzik .. • Az intelem egy idősebb férfi részéről hangzott el egy középiskolás korú lány felé, aki mintha nem is hallotta volna, nyugodtan megelőzve mindenkit, a pénztárhoz lépett. Mikor a férfi, ennek láttán csak annyit tudott mondani, hogy „hallatlan**, a lány még gúnyosan el is mosolyodon, fizetett é* kisietett. — Ha én, idős ember és itt ezek a kedves fiatalok sorba tudnak állni mutatott a diákokra, hogyhogy ez az egy ilyen impertinens? — dohogott a vevő, aztán elhallgatott. Valóban, csak néhányan vannak olyanok, akiknek nem használ a szép szó, ha azt csupán egyetlen szájból hallják. Mi lenne, ha a modor talanságból, a mások semmibevevéséből sportot űzők esetében, a többi sorbanálló is véleményt mondana? A pénztárban ülők és a vásárlásra ügyelő dolgozók figyelmét sem terelné el munkájukról, ha időnként kérnék *a „kedves közönséget, várjon mindenki sorára’*. Az efféle „emlékeztető” szövegeket nyilvános helyeken szalag-plakát formájában sem ártana kiragasztani. Hivatkozhatnának rájuk a rendet, megbecsülést kérők. Egy kereskedelmi szakembernek említettem már. Az volt a véleménye, hogy igen hasznos lenne és ráadásul olcsó módszer is. Nem ártana mepróbálni! H. E.
