Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-09 / 288. szám
IMS. december S. 8 Vasárnap TŰZIJÁTÉK Egész estét betöltő chanson a Jókai Színházban I színházi krónikák szerint Paul Burkhard „Tűzijáték” című darabjának 1950-ben, Münchenben volt az első bemutatója. Erről a színházi estről indult Európát meghódító útjára ez a meghökkentően érdekes mű, mely valósággal új utat teremt a zenés játékok műfajában. A mű ^ökéletes zenei egységet alkot, és annyit épít a zenére, mint soha más zenés darab nem épített. Burkhard zsenialitásából még arra is futja, hogy közben parodizálja a szentimentális operettet, felborít mindenféle konvencionális műfaji kötöttséget, és — igen, ez a legtalálóbb kifejezés: egész estét betöltő chansont teremt. Ha a siker titkait tovább kutatjuk, hamarosan rábukkanunk a következőkre is: Burkhard Tűzijátéka mindent megmozgat a színpad világában, minden fontos számára, mindenkitől maximális tudást, odaadást követel. Csak így lehetséges, hogy ez a különös zenés játék olyan hatást vált ki a nézőben, amit kivált, amire Burkhard számít, amit el alkar érni. Magával ragadó az a biztonság, amellyel Burkhard dolgozik, és az a kivételes tudás, -a cselekmény tiszta vezetése és kibontakoztatása a zene eszközeivel, amely ebben a darabban megnyitja a modem színpadi kifejezésmód beláthatatlan, széles horizontú világát. II szó scuVoifla'ű értelmezésében „tűzijáték” ez a színpadi alkotás. ötletek kavalkádja, szín és játék-forgatag, a látszólag lehetetlen dolgok valóságossá formálódása a színpad deszkáin, mindezeket azonban az alapvető cél érdekében szintézisbe hozva olyan alkotói bravúr, melyhez hasonlót manapság még keveset jegyeznék fel a krónikák. A szigorú, ugyanakkor álszent konveciókba dermedő nyárspolgári életfelfogás, élet stílus Burkhard céltáblája, és Most mindannyian tanú unk... A kultúrház termében, ahol a szülök iskolája tanfolyam részvevői ül- . tefc, úgy visszhangzottak az előadó szavai, mintha nem is az egész hallgatósághoz, de kUlön-külön szólnának a bentlévökhöz. Lehettek vagy ötvenen. Fekete, tarka kendös, ápolt és barázdált arcú asszonyok, anyák. A legfiatalabb is túl lehetett már a bevallható életkoron, a legidősebb pedig talán a hatvanon túl járhatott. Figyelték — tágra nyílt szemmel, elgondolkodva és az előadó szavait lesve, s mintha az agyukba vésődött volna az előadás alatt elhangzott szavakból összerakodó ítéletek minden igazsága. Még akkor is mozdulatlanul maradt mindenki, mikor az előadó egy-két másodpercre elhallgatott. A gondolatokban talán tovább kavarogtak az elhangzottak. S ekkor hirtelen, anélkül, hogy bárki megmozdult volna székén, egy rekedt, öregesen reszkető hang hallatszott az előadó közvetlen közelében. is- Es én azt hittem, már sohasem tanulhatok ... Most... most te tanítasz, fiam... — A csend, még nagyobb lett. Az előadó, akinek magasodó homloka, ritkuló haja ugyancsak hosszú életutat sejtetett, egy percig zavartan kereste a szavakat. S előadását egyetlen rövid mondattal fejezte be. •— Igen néni... most mindannyian tanulunk... Többet nem mondott, hisz szavalt táv is értette mindenki.akárcsak a holtbiztos kezű cirkuszi késdobáló: telibe talál, csak úgy csattan. Micsoda paradox ötletsor a darab második felvonása! Ez a felvonás a „látomások felvonása”, a hihetetlen, az irreális valóságossá fordítása, szinte korlátlan és mégis meghatározott, egységes kibontakoztatásban. A nyárspolgár urakból cirkuszi bohócot farag a szerző, az úrasszonyokból morgó vadállatokat, és a lehetőségeket végsőikig kihasználva állítja szembe — mintegy jelképesen — a cirkusz szabadabb, emberibb világát a hazug, nevetséges, álszent — és lehetne sorolni a találóan meghatározó jelzőket — nyárspolgári élettel. ŰtSeíeh kav^lSíód.ia — említettem néhány sorral feljebb, szín és játékforgatag, folytattam tovább, és ebből egyenesen ered az is, hogy Burkhard darabja valóban maximális tudást, színészi odaadást követel, A Jókai Színház bemutatójának értékeit, különböző oldalait vizsgálva — már három eddigi bemutató után szinte ismétlésnek tűnik, de rögzíteni kell újra és újra — szembetűnő az az ökonomikus egység, amely a Tűzijáték megalkotását is jellemzi. Vass Károly a Pygmalion rendezése után most Burkhard Tűzijátékával kelt tág világokat, gondolat-áramokat tiszta, őszinte, hazug és kisszerű életszemléleteket átfogó, jól magyarázó (de nem túlmagyarázó!) összképet, erőteljes hullámokat keltő rezonanciát a nézőben. A mű alkotója és az előadás alkotója tökéletes találkozásának vagyunk tanúi ezen a bemutatón, ezzel viszont a rendező munkájáról, művészi igényességének mértékéről mindent elmondottunk. A szokástól eltérően máris a díszlet és a jelmeztervező érdemeit szeretném méltatni. A kritika ebben az esetben az elismerés: mindketten — Suki Antal és Dávid Józsefné — érzik és értik, miről van szó. A díszletek kivitelezése is igen jó, a második felvonás technikai trükkjeinek — a lehetőségeket is mérlegelve -— megvalósítása impozáns, tetszetős és hamisítatlan cirkuszi atmoszférát teremt. A bravúros muzsikát megszólaltató Németh László és Holpert János hivatott tolmácsolok, korántsem könnyű feladatuk teljesítésének magaslataira emelkedtek. És most néhány jellemző szót a művészekről, akik közül többen régebbi, nagy színészi sikereiket feledtető alakításokkal hívják fel magukra a figyelmet. Székely Tamás Gusztáv bácsija, kedvéit művészünk pályáján nem akármilyen állomás. Nincs keresett eszköze, a rutin-megoldásokat a színfalak rnö. gött hagyta, és a figura hármas összetettségét, homlokegyenest el lentétes, belső különbözőségeit külön-külön is kitűnően, együtt vizsgálva törésmentesen oldotta meg. Ezt a nagy alakítást már régen vártuk tőle, és őszintén mondhatom, hogy Gusztáv bácsi szerepe és Székely Tamás művészete emlékezetes randevút adott egymásnak Burkhard Tűzijátékában. Nagy öröm a kritikus (és bizonyára a néző számára is) Romváry Gizi tiszta lírával ötvözött elmélyült alakítása Anna szerepében. Romváry Gizi most bizonyította igazán, milyen sokat fejlődött az utóbbi egy-két évben, hogy színészi egyénisége mennyi új színnel gyarapodott. Idunát, a műlovarnőt Stefanik Irén elevenítette meg, mély átéléssel, mely legapróbb mozdulatából, szavaiból, szeméből, mozgásából egyformán áradt. Emellett dekoratív megjelenése már az a plusz, ami önmagában is ennek az érdekes, csupaszív, érzelemdús asszonynak megformálására feltétlenül alkalmassá teszi. Harmadik felvonásbeli chansonja élményszerű. Bánffy Frigyes a családból kiszakadt, az új világot, egy másik világot kereső Obolskit játssza. Játékstílusa, szerepfelfogása nagyon jó. A zenei feladatokat is jól oldja meg, akárcsak Mátray Mária, aki Kati megformálását kapta feladatul. Remek énekest, jó színészt köszöntünk személyében a csabai színpadon. Demény Gyula, mint Henrik, a bankár, kísértetiesen találó, a bohóc-jelenetekben pedig olyan jól „veszi” a darab és a rendezés szatírizáló koncepcióját, hogy hiányérzést nem hagy maga után. Beck György Fritz bácsija ötletek sorozatából alakul egésszé, igényes és bővérűén komédiázó színészi produkció. Gyurcsek Sándor is emlékezetes állomáshoz érkezett Józsi, ^ az inas alakjának emberi furcsaságokból és a „szelíd-értelműség” egy különösen finom kisugárzásából kialakított játékával. Cirkuszi produkciója a második felvonás egyik csúcsa. Béry Mária, Kürti Lajos, Padur Teréz, Dénes Piroska, Zilahy Kati szintén találó figurákat jelenítettek meg, kellemes színfolt volt Darabos Ferenc, Róbert, a kertész szerepében. II kritika hangja miért nem kritikusabb? — kérdezhetné az olvasó, miután lassan a sorok végére ér. Ez esetben azonban — tiszta lelkiismerettel állithatom — amolyan mindenáron hibakeresés lenne, ha a pozitívumok mellé az eltörpülő hibákat, néhány apróságot odasorakoztatnám. Lehet, hogy igaz az, hogy az első felvonás második része kissé lasabban pereg, mint a kitűnő ritmusvételű első rész, és az is lehet,0 hogy akadnak kifogásolható momentumok néhány alakításban, ezeket azonban eltünteti a siker, a „tűzijáték” szi porkázó fénye, az előadás egészének művészi színvonala, mely hosszú ideig mérce lesz ebben a színházban. Sass Ervin 3054 Mozílátogató közönségünk előtt nem ismeretlen ez a fűm. Evek óta mindig sor kerül felújítására, hiszen erre nemcsak a történet megkapó szépsége, igazsága, hanem a film alkotóinak igényes munkája is alapot ad. Ezúttal Orosházán, a Partizán mozi mutatja be december 9-i matinéja keretében. Szélmalomharc Amikor 1960 októberében a jelentéktelen new yorki Pepper — mint Louge (Menta-bár) tulajdonosa egy hetes szerződést kötött a „Joey Dee and the Starlinghters” nevű ismeretlen kis jazzegyüttessel, még nem is sejtette, hogy milyen jó fogást csinált! Az egyhetes szerződésből ugyanis — vannak csodák Amerikában is — tizenhárom hónapos tomboló sikersorozat lett. A titok nyitja az akkor újdonságnak számító twistzene és tánc volt. A Menta-bár szenzációja, ha lassan is, de elindult világhódító útjára. Az csak természetes, hogy eljutott hozzánk is. Mert a fiatalság és a tánc elválaszthatatlan, az új varázsa a fiatalokat legyinti meg leghamarabb. Megyénk városaiba, kultúrotthonainak, szórakozóhelyeinek táncparkettjére csak az utóbbi hónapokban tört be ez az új tánc, s kavarta fel a kedélyeket. A közvélemény két táborra szakadva szapulta és magasztalta megérkezése után, s teszi ezt ma is. Azon nem vitatkozik senki, hogy a twist ritmusa és zenéje új és modem, különbözik elődeitől. Nem a zene, hanem a tánc formája váltja ki a megoszló véleményeket. De főként az a tény, hogy sok fiatal ízléstelenül hódol ennek a táncnak. S mert ők elég sokan vannak — többen minet a józan mértéktartással táncolok —, általánosítás kezdődik: erkölcstelenség az egész, be kell tiltani. Akik igy gondolkodnak, azok szélmalomharcot vívnak vélt jóhiszeműséggel, az erkölcs csőszök palástját öltve magukra. Elfelejtik, hogy nem a tánc ellen kell harcolniuk, nem a betiltásáért kell hadakozniuk, hanem az ízléstelenség ellen. Nem ütni kell az ifjúságot, nem a lélekharangot kell húzogatni felette, hanem megtanítani ízlésesen táncolni. Vajon mit tett ezért az utóbbi időben ifjúsági szövetségünk, a KISZ, amelynek módjában állott volna ezt megtenni ötórai teákon, fiatalok összejövetelein? Tétlen szemlélő volt, s hagyta hogy kibontakozzanak az ízléstelen megnyilvánulások. Ismerünk olyan titkárt, aki — erre nem sajnálva a fáradtságot — összeírta azoknak a fiataloknak a nevét, akik különféle helyeken és alkalmakkor twisteltek, sőt fényképeket is készített róluk azzal, hogy majd adok én nektek! Hadjáratot kezdett ahelyett, hogy táncbemutatót szervezett volna a helyes és ízléses twist-táncolásról. Most már feladta a szélmalomharcot, belátta, hogy nem a fiatalok ellen ítéli hadakozni. Barátom, aki kint járt a nyáron Helsinkiben a Világifjúsági Találkozón, mesélte, hogy nagyon szemrevalóan és mértéktartással táncolták á twistet az amerikai fiatalok, azok, akik elindították világkörüli útjára. Ez a tény is azt fémjelezi, hogy lehet szépen Is táncolni ezt a vérpezsdítő ritmusú táncot, csak meg kell tanítani erre fiúkat és lányokat. Persze lépten-nyomon fel kell lépni túlzott vadhajtásai ellen. De nem adminisztratív eszközökkel, mert csak olajat öntünk a tűzre... Mint ahogy a rock and roBt, úgy a twistet is eléri egyszer a végzete, mert jön a többi tánc, a medison, a hully-gally és a többi. Mint ahogy jött, úgy el is fog tűnni. Kár siettetni halálát. Az ízléstelenség elleni küzdelmet viszont fokozni kell, s ezzel a harccal többet nyerünk. Pallag Róbert DECEMBER 9. Békési Bástya: A francia nö és a szerelem. Békéscsabai Brigád: Hátha mégis szerelem. Békéscsabai szabadság: A gyáva. Békéscsabai Terv: Pirosbetűs hétköznapok. Gyomai szabadság: Legenda a vonaton. Gyulai Elkel: Fszmélés. Gyulai Petőfi: Esős vasárnap. Mezökovácsházi vörös Október: Egy év kilenc napja. Orosházi Béke: Iván gyermekkora. Orosházi partizán: A viharok bolygója. Sarkad! Petfifi: A nagyváros örömei. Szarvasi Táncsics: Candide, avagy a XX. század optimizmusa. Szeghalmi Ady: Mágnás Miska. műsora December 9-én este 7 órakor: a TŰZIJÁTÉK Csortos- és szelvénybérlet.* December 9-én este 19.30-kor: Nagybánhegyesen: HAMLETNEK NINCS IGAZA Ludas Matyi
