Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-06 / 285. szám
1MB. december 8, 3 Csütörtök Egy, a sok útőr közül évvel ezelőtt lépett az Űtfermtartó Vállalat szolgálatában •torikent Seres József. Akkor 12 és fél kilóméter hosszúságú útszakaszt bíz tak rá. Az egy része akikor még gidresgödrös makadám. más része pedig kátyúvá tele földút volt Amint telt-múlt az idő, úgy került sor Seres József útszalkaseának kórsáé. rűsítésére, s hat és fä. kilométer hosszúságút most már betonburkolat fed. Azért a betonúttal is van dolog. Elég sokat kellett lapátolnia az idei első hó leesése után is, mert az eke csak egy keskeny sávon tolta le a havat a Bélmegyerre vezető betonúiról is. Lecke a premizálásról Ozgyin Andrással. a békéscsabai Kulich Gyula Tsz párttitkárával legutóbb sok mindenről beszélgettünk. Talpraesett, szóldmomdő, jó meglátást! embernek tartják, s egész fénye felforrósodva izzik, ha az embrék és a szövetkezet érdekével ellentétes dolgokról hall. Egy idősebb szövetkezeti embertől hallottam: — Szeretjük Bandit, jő gyerek, helyén hordja a fejét. Kinn amankós az idő. — Várhatott volna még némamy napot — szólal meg a titkár egykedvűen —, még jócskán akad dolog. többségben, 20—30 gyermeknek még ezekben a napokban is fenntartják a tsz napközijét. Az idén jóformán az asszonyok vállán volt a növénytermesztés. Igaz, soknak segítettek a családtagok és a rokonok, — De nem mindenkinek! — veti közbe a titkár. — De nem ám! — teszi hozzá és mintha keresné a magyarázatot. — Nagy tanulság kínálkozik a vezetésnek az idei munkaszervezésiből. Az egyéni felelősség és a prémium valahogy nem tudott nálunk közös nevezőt kapni. Furcsán hangzik, de az az igazság, hogy a mi szövetkezetünkben néhány vezemizálásról -szó sem lehetett. Hiába kapálta meg jobban egyik vagy másik gazda a répát, a kukoricát, semmire sem jutott, mert, ha a brigád nem teljesíti árutermelési tervét, akkor nincs prémium! — jelentették ki- Azok, akik legjobban féltek a premizálástól a békéscsabai Kulich Gyula Tsz-ben, a korai télben tizenöt—húsz vagon cukorrépa behordásának és 150 hold kukorica letörésének láttán, összerezzentek. A vontatottan haladó betakarítás szekereibe nyomban befogták az anyagi ösztönzés nyargaló lovát! A prémium megszerzésének feltétele: minden 100 négyszögöl kukorica letakarításáért 10 kiló csöveskukori-Szakszervezeti bizalmiak dolgoznak több termelőszövetkezetben Megyénk állami gazdaságaiban, gépállomásain, a Vízügyi Igazgatóságon és még több mezőgazdasági üzemben a MEDOSZ-nak 57 alapszervezete működik. A szakszervezeti bizottságok 17 800 dolgozót egyesítenek soraikba. Az 57 alapszervezeten kívül azok a földmunkások, akik termelőszövetkezetbe léptek, nem mondták fel szakszervezeti tagságukat, hanem valamelyik alapszervezethez Tizennégyezer forint — közös munkáért Még a tavasz elején történt, hogy a kötegyáni Vörös Csillag kiszistái elhatározták: földterületet kérnek a vezetőségtől és kukoricát, napraforgót termelnek szabad idejükben, közös munkával. Kérésüket a szövetkezet teljesítette, a fiatalok pedig lelkiismeretesen dolgoztak egész nyáron át. Munkájukat szép termés tele óla. Milyen szép! Mint a mesében. Megismerkeditem a [tanító nénivel, aki kijelentette, hogy minden bizonnyal kitűnőre fogok vizsgázni. En azt mondtam: — Igenis. M'imdienkSböI kirobbant a nevetés, de nem tudom, hogy miért. A tanító néni megfogta a kezemet és a többiekhez vezetett. Ólyan volt a tisztaság, mint a mesében. Üigy lépkedtünk, mint a május elsejei felvonulók. Aztán sorba verődtünk. Szólt a zene. Beszédeket tartottak. Virágokat, könyveket és színes ceruzákat osztogattak nekünk. Megszólalt a csengő, s a tizedik osztályosok megfogták a kezünket ős bevezettek minket az eteő osztályba. De nagy volt a vidámság! Minden nagyon tetszett. A harmadik óra végén egy cseppet eem akarődzott hazamenni. De a küszöbön otlt állt a mama és muszáj volt mennem. Az első napákban semmiféle házi feladatot nem kaptunk. Anyu mérges volt. — Miféle iskola az, ahol a gyerekek nem kapnak házi feladatot? Aztán kezdtünk házi feladatokat kapni, dé sokkal jobb lett volna, ha nem kapunk, mert csak a mamának és a papának volt velük baja. Eleinte egészen jól ment minden. A tanító néni közölte velünk, hogy otthon pálcikákat rajzoljunk oeruzávál. A mama és a papa odaült mellém és nekifogtunk a házi feladatnak. A pálcikák szép egyenesekre sikerültek. A mama így szólt: — Zseniális! Építészmérnök lesz belőled!. A papa meg: — Született tehetség! örülök, hogy' a fiam örökölte a tehetségemet. tartoznak, az önálló bizalmi, főbizalmi vezetésével gyakorolják a szakszervezeti tagsággal járó jogokat és kötelességeket. A békéscsabai Kossuth, a Május 1, az Előre és a Kulich Gyula Termelőszövetkezetben, továbbá megyénk több közös gazdaságában 600—700 olyan MEDOSZ-tagot tartanak nyilván, akik termelőszövetkezetekben dolgoznak. koronázta, 80 mázsa kukoricát és több mázsa napraforgót „szüreteltek”. A termésért tizennégyezer forintot kaptak. A közös munkával sasrzett pénzen a KISZ-szervezet pisngpongasztalt, szekrényt vásárolt és televíziót akar vásárolni helyiségébe. — A tiédet? Az enyémet! — mondta a mama. — Nekem minőig azép írásom volt. A nagymami nem szőtt semmit, mert csak olvasni tud, írni soha senki nem tanította meg. Néhány nap múlva a tanító néni tollal és tintával kezdett tanítani írni bennünket. Először mindenféle krix-kraxokat rajzoltunk, majd az ,,o" betűt, aztán az ,,a”-t, végül az ,,au”-t. Nekem nagyon rosszul sikerültek. A zöld1 toliam makrancoskodott, forgott az ujjarán között, csúszkált ég minduntalan kihullott a kezemből. A bolondját járatta velem, leszaladt a vonalról vagy pedig hirtelen dühbe gurult ég nagy tintapacát köpött a papírra. A papa és a mama már nem veszekedett többé azon, hogy kire ütöttem. Mellettem ültek, egyik a jobb oldalamon, a másik a balon, s egymást túlkiabálták: — Ne nyomd úgy azt a tollat! ... Hová írod azt a betűt, te szamár!... Ez már kicsit sok az én idegeimnek! Én ezt nem bírom tovább! Egy ilyen ,,a”ból ekkora problémát csinálni! Vagy: — így kínozni ezt a gyereket! Nem, én ©ttől a te iskoládtól azívszélhűdést kapok! Végül a mama felkapott egy új füzetet és három sor „a”-t írt bele. Nagyon szépen sikerültek. Majidlnem olyan szépen írta le őket, mint a tanító néni. a papa is nagyon szépen írt a számtanfüzetembe, mégpedig „3”-masokat, amelyeket akkor tanultunk. — Mutasd meg ©zt a füzetet a tanító néninek — mondta a mama. — Tudnod1 kellene, micsoda büszkeség az, ha a Prosa nevet viseled — így a papa. Másnap megmutattam a füzeteket a tanító néninek. Átnézte, einevette magát és kijelentette, hogy az egészet írjam át még ©gyszer. Majd megkérdezte: — .Ki ír otthon nálatok ilyen szépen? — Vetés? — Azzal időre elkészültünk. Pedig az sem volt gyerekjáték. A nagy szárazság igen-igen. próbára tett bennünket. No, de — legyint — túl vagyunk rajta, csak kukorica ne lenne már kint. December 1-ére terveztük, hogy minden őszi munkával végzünk, természetesen a mélyszántás kivételével. Most emberfeletti munka vár ránk. Van még a táblán néhány vagon felszedett répa. Amíg kicipeljük a dűlőre, a lcövesút mellé, megizzadunk egy párszor. Innen Zetorral visszük, mert így gyorsabb, de jócskán van még talpon kukorica is. A jövő hét első napjaira talán végzünk, ha... — Az emberek dolgoznak? — Sokan el sem hiszik, hogy ebben a hideg időben az asszonyok törnek. Becsülettel mentik a közöst. Beszélgetésünk mindjobban j visszakanyarodik a város mellett nyújtózó szövetkezet általános problémájához: a munkaerőhiányhoz. Mert ebben a szövetkezetben az is van. A tsz-ben dolgozók többsége asszony. A férfiak nagy részét innen is elnyelte a gyár. Mivel asszonyok vannak Megmutattam neki melyiket írta a mama, s melyiket a papa. — Négyest leap mind a kettő — mondta és egy négyest irt a füzetekbe. Majd mellém telepedéit és együtt kezdtünk írni. De nekem akkor gém ment az írás, nem és nem. Este a mama és a papa elé tettem a füzeteket és elmondtam, hogy mind a ketten négyest kaptak a tanító nénitől. — Szemtelenség — gurult dühbe a mama ős nyugtatót vett be. — Ettől végül az én Idegeim is felmondjál-; a szolgálatot — mondta a papa ée becsapta, maga mögött az ajtót. • Nagymami leült mellém és így szólt: — Írj csak magiad, kisfiam, ne ók kapják a négyeseket. Meglásd, gyomsa-n megtanulod és szép, egyenes betűid lesznek. Az olvasással eleinte jól ment minden. De aztán elérkeztünk althoz az oldalhoz, amelyen egy vékony lábú, hosszú csóró madár volt. — Miféle madár ez? —- kérdezte a mama. A tanító néni az iskolában megmondta nekünk, de én bizony elfelejtettem. Csak azt tudtam, hogy ilyen madarait ón még soha, sehol nem láttam. Papa megnézte a rajzot, 6 így szólt: — Furcsa tpadár! — Nem denevér? — kérdezte a mama bizonytalanul!. — Nagyon lehetséges — kapott a szón a papa. — Csak azt nem tudom, van-e a denevérnek ilyen hosszú lába és ilyen hosszú csőre? Nem, ez nem denevér. Inkább hattyú lesz. — Hm — szólt a mama. Jó, hogy azt nem mondod” hattyúik tava. Hisz a hattyúnak olyan a nyaka, mint a Lepesinezkája balerina karja. Ennek nincs hattyúnyaka, ez pucér nyakú. Papa sokáig nézegette a képet. tó fél a prémiumtól. Azt lesik, hogy ki mit kap, nem pedig azt, hogy ki mát ad a közösnek! Valójában furcsa szemlélet az ilyen, különösen itt, ahol amúgy is kevés a munkaerő. Az anyagi érdekeltség növelésére hol lett volna az idén nagyobb szükség, ha nem éppen itt? — I tavaszon mindent elterveztünk. Felosztottuk a területet úgy, ahogyan a közgyűlés megszabta. Több száz holdra nem jutott kapás. A terven feleli termés 40 százalékáért senki sem akarta vállalni a központtól 15—20 kilométerre lévő 3—100 holdas kukoricást. Ez a terven felüli 40 százalék valahogy megfoghatatlannák bizonyult mindenki szemében. A terv is elég magas volt. A prémium így elérhetetlenül lebegett az emberek szeme előtt. Nem is mozgatta meg őket. Három brigádban felmérték ugyan a cukorrépát, de nem tudták az egész évet az egyénekre bontott területen ledolgozni, mert közben egész vándorlás indult meg. A legnagyobb dologidőben úgy; látszott, hogy a vezetés kiengedte az irányítás gyeplőjét. Ezt csak tetőzte, hogy az egyéni pre— Igaaad van — ismerte be végül. — Ez nem hattyú. De egyáltalán nem azéint, mert pucér a nyaka, hanem azért, mert a hattyú nem ü-1 a csűr tetején a fészkén. Hurrá, van egy ötletem. Beugróm a könyvtárba és kikölcsön-zök egy Brehmet. Abban biztosan megtalálom, hisz miniden állat benne van. — Menj csak, de siess vissza — egyezett bele a mama. — En addig átszaladok Teneskovicsékhoz. Kislányuk szintén elsőbe jár. Lehet, hogy megtudom tőlük. Papa elment megkeresni a Rrelimet, a mama átszaladt Tereekovicsékhoz, én meg átfutottam az olvasókönyvemmel a nagymamihoz. Agyban feküdt, mert esett és a reuma kínozta. Leültem melléje és megmutattam neki a rejtélyes madarat. — Gólya — nevetett a nagymamii. — Olyan, mintha élne. Amikor apukád kicsi volt még, egyezer felmászott a tetőre és kiszedte a gólyák tojásait. Eilazsnakol-tam érte a szíjjal, ahogy csak tudtam, mert a gályákat nem szabad bántani: a tűzvésztől védik a házat és pusztítják a kígyókat. Nagyon sajnáltam a papát, amiért a nagymami ellazsnakolta a szíjjal. Mamát is sajnáltam. Lehet, hogy anyukája őt te elnáspágolta valamikor. De már elfelejtette. . . Az iskolában még nem mentünk tovább az „a”-nál, a ,,hármas’'-nál és a gólyánál. Csakhogy most meg félni kezdtek az olvasókönyvtől és a szám-tankönyvtól. Van ott még anynyi érdekes dolog, de hogy tudjam mindezt megtanulni, amikor a papa meg a mama elfelejtette, hogy ők te jártak valaha elsőbe, mindent szerettek volna tudni és önállóan elvégezni? Attól te félek, hogy a mama megkapja azt a szívszélhű dóst és hogy a papának felmondják a szolgálatot az idegei. . . Fordította: Sárközi Gyula ca és természetesen a munkaegység. Az eredmény nem váratott magára. Az emberek, a zimamkós idő ellenére vállalták a kinti mun. kát. Törtek és törnek, mert érzik: személy szerint érdekeltek a betakarításban. A Kulich Tsz idei gazdálkodó. sara az anyagi ösztönzés elhanyagolása rásütötte bélyegét. Nagy tanulságként szolgál ez mindenkinek, különösen azoknak, akik év elején és a legnagyobb munkában megfeledkeztek a férjek, sógorok, vők, menyek és unokák máshol oly nagyszerűen bevált munkába hívásáról. Most már a békéscsabai Kulich Tsz-ben is egyre jobban látják, hogy hói hibáztak. Bizonyára okultak is belőle, mert kár lenne jövőre, az ideihez hasonlóan, útvesztőbe juttatni a jobb munka különdíját, a premizálást. Dupsi Károly Országúti kaland Dévaványáról Gyomára tar. tunk gépkocsinkkal, s a Körösi Állami Gazdaság kőszigeti üzemegységéből, csaknem az or. runk előtt, egy két pótkocsii vontató VB 49—99 rendszámú Super-Zetor fordul az útra. Rendben van — gondoltuk — előnyben van, s ezért nem kötelessége megvárni, amíg a kocsink elhalad. Az viszont kötelessége, hogy a jelzésre lejjebb húzzon az úton és előzési lehetőséget adjon. Nem, a Zetor vezetője rá se hederít az autötülkölésre, s nem elég, hogy az úl kellős közepén vezetett, hanem időnként hefékezte a hátsó pótkocsit, amely olyankor szinte keresztbefordulva csúszott az úton. Vagy három kilométeren keresztül tartott a hajsza és az előzési próbálkozás, végül az 50/3-as útszakasznál Ladányi Imre útőr siet segítségünkre, aki integetni kezd a legalább 40 kilométeres sebességgel hajtó zetorvezetőnek Amint megelőzzük, elébe állunk és megállásra kényszerítjük. A zetorvezető azonban gőgös és fennhéjázó. Mikor ebből valamit lejjebb ad. azt akarja „bemagyarázni”, hogy azért fékezte a pótkocsit, mert „vasaltatta” a féket. Vannak esetek, amikor el lehet fogadni a kifogást, de ebben az esetben jobb lesz, hogy ha a gazdaság vezetői megmagyarázzák a VB 49—99 rendszámú Zetor vezetőjének, hogy a közút mindenkié és lehetőleg ne olyankor „vasaltassa” a féket, amikor mögötte egy másik jármű előzést kér, mert az ilyesmiből könnyen súlyos baleset történhet.
