Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-22 / 299. szám
1963. december 22. 2 Szombat AZ ÉV EMBERE l> ecemfoer van, a hegyeikben fe- | ^ hér a világ, az ünnepvárás | örömteljesein szép hangulata telepszik a szívekbe. De december az esztendő utolsó hónapja is, az üzletekben már ott vannak az új kalendáriumok és szerte a világon sokan akadnak, akik már az 1963. as esztendő tennivalóit is bejegyzik. Év vége — ünnepvárás a szívekben, de o gondolkodó elme ilyenkor az összefoglalás, a számvetés igényét is jelzi. Életünkben elmúlt egy viszonylag nagy egység, egy teljes esztendő és minden ember visszanéz ilyenkor: mit végzett, mit valósított meg terveiből, milyen öröm, milyen fájdalom, milyen siker és milyen kudarc érte. A számvetésnek ebben a levegőjében az egyik legtekintélyesebb amerikai hetilap, a Times már hagyománnyá tett egy sajátos párbeszédet az olvasóval. Arról van szó, hogy minden hónap decemberében a magazin felszólítja közönségét, leveleiben tegyen javaslatokat az Év Emberére. Jó gondolat. Az ilyen levelekből mindig több derül ki annál, hogy Mr. Smith New Yorkból vagy Mrs. Green Ohioból kit talál szimpatikusnak, méltónak az Év Embere cím elnyerésére. Valamennyien hajlamosak vagyunk arra, hogy bizonyos fogalmakat, törekvéseket megszemélyesítsünk. Az Év Emberére tett javaslatokból tehát messze túl a jelölt személyeken megcsillan az egyszerű amerikai véleménye, álláspontja komoly és kevésbé komoly dolgokról, helyes és kevésbé helyes célokról. És akadt olvasó, aki sürgősen, már a következő Times-számban sietett megírni, hogy a gyalázatos „nigger-védőkkel” szemben neki az a véleménye, hogy Ross Barnett, Mississippi állam hírhedten négerfaló kormányzója, Meredith leghalálosabb ellensége, az Év Embere. És jöttek, özönlöttek a vélemények. Roswell Johnson Los Angelesből Rooswelt elnök nemrég elhunyt özvegyének, a valóban konstruktív célokért egy tartalmas életen át síkraszállt közéleti személyiségnek szánta a megtisztelő címet. Griffith Barlow Glendaleból az ultrareakcic* John Birch Társaság tagjainak, Wairom Milius St. Louisból a gyermekbénulás elleni küzdelem kimagasló alakjának, Dr. Jonas Salknak és így tovább. kJéhány levélíró éles politikai csipkelődésre használta fel ezt a fórumot. Mark Wellmann New Havewból például azt írta, hogy a legifjabb Kennedy-fivér, a most szenátorrá lett Edward legyen az Év Embere — „hogy legalább valami alapja legyen a szenátusi tagságra.” George Ott Baysideból úgy vélekedik, hogy Nixont kellene jutalmazni a nagy titulussal, „hogy legalább valami kárpótlást kapjon sorozatos politikai kudarcaiért.” Sokáig lehetne sorolni a neveket — és úgy hisszük, nem is lenne érdektelen, hiszen bebizonyosodott: a javaslatok mögött megcsillan az indítványozó emberi-politikai magatartás is. Ehelyett álljunk meg egy pillanatra és gondolkozzunk el azon: mi vajon kire szavaznánk? Szerencsére nem könnyű a döntés — sokan, nagyon sokan méltók a megbecsülésre. Ha a veszélyt tekintjük, amelyben a kubai válság izzó-vibráló napjai alatt a Glóbusz forgott, azt mond. hatjuk: feltétlenül Hruscsov miniszterelnök az Év Embere, aki kormánya és népe élén olyan sokat tett a béke megmentéséért. Ugyanakkor azokat is meg lehet érteni, akik mondjuk Meredithet, az űrhajósokat vagy éppen Salk professzort látnák szívesen az Év Emberének. Igen, a választás szerencsére 1 nehéz és óhatatlanul kissé szubjektív is. De úgy érezzük, van olyan jelölt, aki abszolút értelemben is megállja a helyét, aki feltétlenül méltó kivétel nélkül mindenki rokonszenvére és megbecsülésére. Hogy ki lenne ez? A Dolgozó Ember, akit Smithnek hívnak, Kovácsnak, Ivanovnak vagy Durandnak, aki Budapesten, vagy New Yorkban, Moszkvában, vagy Singaporeban éli a maga dolgos hétköznapjait, szembenéz a háborús veszéllyel és a maga eszközeivel igyekszik elűzni, örökre száműzni azt gyermekei ágya felől, az alkotó, szebb világot építő homo sapiens, akiért minden van és akitől minden függ: ö legyen az Év Embere. „ _ . Harmat Endre Manolisz Glezosz sajtóértekezlete eliemző módon volt olyan levélíró, aki az Év Emberének Jóim Fitzgerald Kennedy elnököt tartotta, aki „végre erélyesen lépett fel”, vagyis engedett a blokádot követelők, a Kuba „elözönlésének” előkészítéséért lihegők nyomásának. De nem kevésbé jellemző, hogy volt Times-olvasó, aki Castrot és volt, aki Hruscsovot javasolta. Akadt, aki szerint James Meredith az Év Embere, — a néger diák, akinek volt bátorsága egy rabszolgatartó emlőkön felnőtt közvélemény gyilkos dühével szembenézni és vállalni a megvető bojkott korbácsát, a szüntelen fizikai veszélyt, hogy Mississippi állam Oxford városkájának egyetemén ő legyen az első színes bőrű hallgató. Athén (TASZSZ) Manolisz Glezosz, a görög nép szabadsághőse, aki hosszú börtön után, a közelmúltbah kapott királyi amnesztiát, csütörtökön Athénban sajtóértekezletet tartott. Görög és külföldi újságírók előtt Glezosz kijelentette, hogy politikai üldözés áldozata lett. Élesen elítélte a kormánynak a politikai ellenzékkel szemben alkalmazott módszereit. Glezosz határozottan követelte, hogy bocsássák szabadon mindazokat a politikai foglyokat, akik még börtönökben és koncentrációs táborokban sínylődnek. A politikai foglyok problémája Görögország nemzeti problémája — jelentette ki, s hozzáfűzte: ideje, hogy végezzünk ezzel a tragédiával. Glezosz egységre szólította fel az ország demokratikus erőit a görög nép létkérdéseinek megoldásáért, a szabadságért és a demokráciáért folytatott harcban. (MTI) I 77 | Néhány perc múlva a gyárba ért Beállította a kocsit a garázsba, aztán felhívta az igazgató titkárságát és közölte, hogy a kocsi még nem készült el, csak holnap javítják meg. Holnap reggelnél előbb tehát nem tud vele menni. Még egy utolsó pillantást vetett a gyárudvarra, a félkör álakban elhelyezkedő műhelyekre meg á foglyokra, akik fegyveres SS-ek őrizete alatt súlyos, testes ládákat raktak vagonokba — aztán kilépett a gyárkapun. • Délután öt órakor ismét az irodavezetőhöz hívták Staleckert. Amikor visszament a műhelybe, Staleeker megkereste Knist, ■ mintha véletlenségből tenné,. t n .'#lökle a könyökével. F.gy má-Értesítés! A Fodrász és Fényképész Ktsz Békéscsaba alant közli kedves vendégeivel az ünnepi nyitvatartások idejét. Karácsonyi ünnepi nyitvatertás: 13H?. december 23-án, vasárnap egész nap nyitva, 1962. december 24-én, hét főn déli 12 óráig nyitva, december 25- és 26-án, kedden és szerdán zárva. Szilveszteri ünnepi nyitvetartás: 1962. december 30-án, vasárnap egész nap nyitva, 1962. december 31-én, hétfőn, szilveszterkor délután 6 óráig nyitva. FÉNYKÉPÉSZ-RÉSZLEGÜNK karácsony első napján, 25-én nyitva, másnapján, 26-án zárva. Minden kedves vendégünknek kellemes karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván a SZÖVETKEZET VEZETŐSÉGE ÉS TAGS AGA •ni Strauss ünnepi feladata A diplomácia történetében szinte egyedülálló, hogy amikor egy miniszter viselt dolgai súlyos kormányválságot robbantanak ki, a sok bajt okozó politikust, akinek egyébként már az utódja is hivatalba lépett formálisan, még egy ideig benn tartják a kabinetben. Nos, Bonnban pontosan ez történt. Az új kormány hosszú vajúdás után megalakult, Strauss hadügyminisztert Adenauer kénytelen i volt mellőzni, de amint azt hivatalosan is közölte, Strauss „még egy Ideig” folytatja tevékenységét. Jói értesült bonni körökből most kiszivárgott, hogy az ügy hátterében legalább részben az rejlik, hogy a volt hadügyminiszter különböző súlyosan kompromittáló okmányokat akar kivonni a forgalomból, mielőtt hivatalát átadja. A Die Welt szerint pedig a kínos dokumentumok „feldolgozása” még karácsonykor sem szünetel. Most már csak az hiányzik, hogy a hadv.®vrninisz+érium ajtajára kirakják az obiigát feliratot: „Az okmány megsemmisítés az ünnepek alatt Strauss dolgozószobádban zavartalanul tovább folyik.” S. E. Családi kör Az amerikai kommunista párt elleni üldöző hadjárat újabb állomásához érkezett. A per „vádanyaga” csak a régi, kopott lemezeket tudta most is felsorakoztatni: Nem teljesítették „regisztrálási” kötelezettségüket, felforgató tevékenységet folytatnak stb., stb. A készséges bíróság persze pillanatok alatt határozott. Mindössze 35 perces tárgyalás után bűnösnek mondta ki az Egyesült Államok Kommunista Pártját. Az ügy speciális érdekessége, hogy az egyik legilletékesebb hírforrás, a New York Herald Tribune szerint a tanúk jó része „európai menekültekből” (értsd: ellenforradalmárokból) állt. Az esküdtszék tagjait ugyanakkor a „demokrácia” szellemében, az előírásoknak megfelelően nem kormánytisztviselőkből, hanem inkább azoknak rokonaiból állították össze. Ezek után némileg érthető, hogy sok probléma nem merült fel a bíróság és a tisztelt esküdtszék között. A határozatok záradékába viszont annyit mégis beiktathatnának: „Az igazság a családban marad”. S. E. Stikli A magyar vidék egykori nagyurainak huszáros csínyeire emlékeztet az a stikli, amelyre most az amerikai New Orleans városában George Singelmann úr néhány társával készül. Ez a Singelmann úr egyébként arról nevezetes, hogy ő „találta fel” a „néger-kérdés ideiglenes megoldásának” azt a szellemes módját, hogy városának színes bőrű lakóit megfelelő útiköltséggel ellátva — Északra küldte. Mr. Singelmann legújabb ötlete felér az elsővel. Mivel Humphrey szenátor úgy látszik, túlsodpercre találkozott a pillantásuk. Staleeker a padlóra mutatott a szemével. Egy papírszelet feküdt ott. Knis kivárta az alkalmas pillanatot, lehajolt és félvette... A munkaidő végén jelentették Staleckernek: elromlott a műhelyben a három legnagyobb és legfontosabb automatagép. Ezúttal nem szándékos rongálásról vagy diverzióról volt szó, nem nyúlt senki a gépekhez, nem szórták tele homokkal az alkatrészeit. Egyszerűen nem tudni hogyan, csak elromlottak, selejtet kezdtek gyártani. Staleeker, amikor meglátta, hogy mi történt, nyomban nagy lármát csapott Azonnal értesítették a dologról a műhely vezetőit. Azok pedig jelentették a történteket Khümetz igazgatónak. Riadtan, gondterhelt arccal tördelték kezüket a gyári vezetők: — ezeken a gépeken készítették a páneélöiklök legfontosabb tartozékait. A három gép kiesése a termelésből komoly bonyadaknakkal fenyegetett. Lement a műhelybe a főmérnök, sőt maga Khümetz is meg több más szakember. Le-fel jártak a gépek között, izgatottan figyelték, mint próbálták megindítani az automatasort a gépkezelők. De a többszöri próbálkozás is eredménytelen maradt. Sehogy sem tudták megtalálni, mi okozta a gépek elromlását. S Khümetz keserűen gondolt arra, hogy néhány esztendeje még ságosan „négerbarátnak” tűnt a számára, elhatározta, hogy borsot tör az orra alá: húsz négert útnak indít karácsonyra a szenátor Minneapolis-i rezidenciájába. S ml a hír olvasásakor csupán annyit kérdezünk: vajon miféle emberek lehetnek azok, akik még a szeretet ünnepére, az évnek erre az egyetlen napjára sem tudják fékezni gyűlöletüket felebarátaik iránt, akik mindössze annyit vétettek nekik, hogy más a bőrük színe?... (sp) mennyi nagyszerű műszerész dolgozott a gyárban, a szakma valóságos művészei, akik előtt nem volt ismeretlen, felfedezhetetlen hiba. Eltelt egy óra, s még semmi eredmény. A gépek ugyanúgy álltak, mint az előbb. Khümetz idegesen harapdálta a szája szélét. — Igazgató úr! — szólalt meg valaki Khümetz mellett. — Nem kellene esetleg idehívnunk valamelyik orosz foglyot, hogy segítsen helyrehozni? Khümetz a hang irányába fordult. Krieger állt mellette, s a műhelynek abba a sarkába mutatott, ahol a foglyok dolgoztak. A foglyok! Az igazgató mélyet sóhajtott. Idehívni a foglyokat! Nem is rossz gondolat. Hol az az orosz szerelő, akinek a munkáját néhány nappal ezelőtt ő is megnézte? Aha, ott áll. — Hé — kiáltott oda Krieger. — Hé, te, gyere ide! Knis otthagyta a ládát, amelyet fogolytársaival együtt cipelt a műhely másik sarka felé, s kimért léptekkel elindult Khümetzék irányába. Krieger az elromlott gépre mutatott. Knis megtörölte a kezét, közelebb ment a géphez, s vizsgálni kezdte. Mindenki abbahagyta a munkát, s az emberek körülvették a foglyot. Néhány perc múlva Knis befejezte a vizsgálódást, s felegyenesedett. — Nos? — sürgette türelmetlenül Khümetz.
