Békés Megyei Népújság, 1962. december (17. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-21 / 298. szám

W6S. december SI. 6 Péntek A templomtól a kultúrotthonig ha nem is Altalanos meg, de egyre sűrűbben ismét­lődik városainkban, falvainkban egy kedves kép: az anyakönyvve­zető élé járuló boldog fiatal pár, KISZ-egyenruhás lányok és fiúk, kipirult arcú, virágcsokrot szoron­gató úttörő-gyerekek sorfala kö­zött lép be a házasságkötő terem­be. A terem meghitt hangulata a virágokból, a násznép-koszorúból, a lágyan hullámzó zenéből árad. Nemcsak az anyakönywezető kí­ván egész életre szóló boldogságot, de köszöntőt mond az ifjúsági szervezet legtalpraesettebbje, az úttörőcsapat legügyesebbje is. Fia­talok kívánnak fiatal fészekrakók­­nak tengernyi minden jót, szeren­csét, boldogságot, életükhöz sok sikert. AKI RÉSZT VETT MÄR KISZ- esküvőn, annak felejthetetlen él­mény marad szépsége, varázsa. A körösladányi Forrás Lajos és Kaszai Erzsiké lakodalmát még most is emlegetik a faluban. Ez az esküvő volt az első KISZ- esküvő, amely megmozgatta az egész falut. Mindenki kíváncsi volt a „csodára” és mindenkinek megnyerte a tetszését a fiatalok merész és szép tette. Még az idő­sebbekét is, akiket pedig nem le­het vádolni az új szokások lelkes dicsérésével. Az első esküvőt már követte néhány és követni fogja még nagyon sok. Bélmegyeren 1960-ban tört meg a „jég”: Tokár János és Pogány Julianna KISZ-esküvőjével. őket már vagy tíz pár követte. De le­hetne sorolni a megye csaknem minden faluját, a városokról nem is beszélve. Hódítanak az új for­mák, különösen a fiatalok köré­ben. A NÉVADÓ ÜNNEPSÉGEK is szaporodnak, városban gyorsab­ban, mint a falvakban. Mezőbe­­rényben tavaly huszonhárom névadó ünnepséget rendeztek, Bélmegyeren kettőt, az idén hár­mat, Okányban kettőt, s alig van már olyan falu, hová* ne tört volna be e szép, új szokás szele. Ha lassan is, de foszladozik a templom roppant hatalma, vará­zsa. A vallásos szertartások ele­méit: az orgonabúgást, gyertya­fényt, tömjénfijstöt, a templom homályát, a keresztvizet felvált­ják a kultúrotthonokban, tanácsi házasságkötő termekben rende­zett, külsőségeikben is impozáns, derűsebb, modernebb társadalmi ünnepségek. Ezek — mi tagadás — jobban illenek a fiatalokhoz, mint a templomi szertartások. Persze a megszokás szörnyű Ismeretlen bolygó A nemzetközi tudományos élet­ben egyre nagyobb tért hódít Egyed László professzor tágulási elmélete, mely új magyarázatot ad a naprendszer kialakulására. Ha ugyanis a magyarázat helyt­álló, akkor a Nap eddig felfedezett legtávolabbi „bolygója” — a Plu to — valójában nem is lehet boly­gó, hanem csak a Neptunus hold jaként keletkezhetett. Ha később mégis elszakadt „szülőanyjától” és önálló bolygópályára tért, en­nek csak egy még távolabbi való­ságos bolygó zavaró hatása lehet­­tett az oka. Ezek szerint a nap­rendszerben még egy ismeretlen bolygónak kell lennie. Hogy eddig nem találták meg, annak egy­szerű lehet a magyarázata: körül belül tízmilliárd kilométeres tá­volságban kell keringenie a Nap­tól, ilyen messziről pedig bolygó­­méretű égitesteket felfedezni nem toönnyű Madat. (MTI) erejét nem lehet máról-holnapra legyőzni. Az új nemzedék, harca ott még eredménytelén, ahol a bibliát többen forgatják, ,mint a szépirodalmi könyveket, ahol a párt- és KISZ-szervezetek elha­nyagolják az ideológiai nevelő­munkát, ahol a kultúrotthon, ifjúsági ház, alig-alig tud hatni a fiatalokra. A vallásos felnőttek befolyása is elég erős még, de már sokkal gyengébb, mint volt tíz' évvel ezelőtt és tíz év múlva jóval erőtlenebb lesz, mint ma. AZ ÜJ SZOKÁSOK hirdetése és terjesztése elsősorban a fiatalok ügye és a tanácsoké. Jó lenne, ha a KlSZ-szervezeteink minden faluban védnökséget vállalnának a KISZ-esiküvők, névadó ünnep­ségek megrendezése felett! A ta­nácsoknak pedig több áldozatot Tsz-akadémísták látogatása a Szarvasi Halászati Kutatóintézet kacsatelepén A termelőszövetkezeti akadémi­ák. foglalkozásainak, összejövete­leinek színesebbé, változatosabbá tétele érdekében több akadémián hasznosan alkalmazzák a külön­böző üzemi látogatásokat, amikor az akadémia részvevői a helyszí­nen beszélik meg a látottakat. Ilyen üzemi bemutató zajlott le a közelmúltban a békésszentandrási tsZ-akadémia vezetőinek szervezé­sében a szarvasi halászati kutató­intézet kacsatelepén. A látogatók autóbusszal érkeztek a gazdaság­ba, ahol a nagyüzemi kacsate­nyésztés módszereit tanulmányoz­ták. Nagy érdeklődéssel szemlél­ték a korszerű nevelőházakat, ki­futókat, fűtőberendezéseket és az etetés technikáját. Tetszett a láto­gatóknak a törzsállomány egysze­rű, olcsó, mégis célszerű elhelye­zési megoldása, melyet saját gaz­daságaikban is könnyen megvaló-Felbőszült anyamedve garázdálkodott három dél-szerbiai faluban Pety (Tanjug) A dél-szerbiai Metohija auto­nóm terület három falujában egy felbőszült anyamedve garázdálko­dott, és hét személyt súlyosan kellene hozni az új szolgálatára, megsebesített. A medve először A megfelelően feldíszíthető há­zasságkötő termek még sok he­lyen hiányoznak, s hiányoznak a szőnyegek, lemezjátszó, díszítő kellékek is. A kultúrotthonoknak is jobban fel kell készülniök ezek­nek az ünnepségeknek a megren­dezésére, mint ahogy tették azt Vésztőn, Körösladányban és má­sutt. A TEMPLOMTOL a kultúr­otthonokig, tanácsi házasságkötő termekig hosszú és előítéletek­kel, gátlásokkal kikövezett út ve­zet. Mindent meg kell tennünk azért, hogy ez az út rövidebbre zsugorodjon. Pallag Róbert Munkaügyi tanácsadó Perkai község határában táma­dott meg a mezőn egy házaspárt, majd a közeli erdő felé vette irá­nyát, s ott két férfit és egy nőt mart meg. Ezután a szomszédos Dobrusa falu felé rohant, közben letepert egy férfit, akit a közelben dolgozó egyik traktorvezető men­tett meg a biztos haláltól olykép­pen, hogy amidőn észrevette a medve alatt jajveszékelő embert, traktorjával nagy sebességgel a dühöngő fenevad felé hajtott. A medve megijedt a gép dübörgésé­től, eleresztette áldozatát és Ro­mance falu felé iramodott, ahol az utcán megtámadott egy kilenc­éves iskolás fiút. Musztafa Rúg­fiz egyeGlütlen ntunkaiMi Gyakran felmerül a túlmunka vég­zésével kapcsolatban a szabad idő kérdése és a dolgozók, de sokszor a vállalatok is helytelenül „csúsztatás”­­ról beszélnek olyankor is, amikor egyenlőtlen munkaidő alkalmazásáról van szó. Az egyenlőtlen munkaidő beosztás nem jelent túlmunkát, sőt ennek al­kalmazása éppen a túlmunka elkerü­lését célozza. Olyan dolgozók részére, akiknek munkakörében rendszeresen megis­métlődő időszakos munkatorlódás for­dul elő — például bérelszámoló, köny­velő, stb. — a vállalat igazgatója a szakszervezeti bizottsággal egyetértés­ben a rendes havi vagy heti munka­idő-kereten belül egyenlőtlen munka­időt állapíthat még. Ez azért nem je­lent túlmunkát, túlórázást, mert az egyenlőtlen munkaidő beosztássál foglalkoztatott dolgozó munkaideje változatlanul heti 48 óra, illetve az ennek megfelelő havi óraszám, tehát ugyanannyi, mint annak a dolgozó­nak, aki rendszeresen napi 8 órát dol­gozik. Az egyenlőtlen munkaidő megálla­pításánál figyelemmel kell lenni arra az előírásra, amely szerint a dolgozó munkaideje azokon a napokon, ami­kor dolgozik, 4 óránál kevesebb és 12 óránál több nem lehet. Ezenkívül a tárgyhónapra vonatkozó egyenlőtlen munkaidő-beosztást az előző hónap 25-ig az érintett dolgozóval írásban vagy hirdetmény útján közölni kell és azt a hónap közben megváltoztatni nem szabad. Bolti dolgozóknál mód van arra, hogy a munkaidő-beosztást egy heti időtartamra állapítsák meg, azonban ezt legalább egy héttel ko­rábban kell közölni. A munkaidő-be­osztás megállapításánál lehetőleg be kell tartani, hogy egy-egy osztályon belül az egyenlőtlen munkaidővel foglalkoztatott dolgozók naponkénti munkaideje azonos legyen. Természetesen az egyenlőtlen mun­kaidő-beosztásban lehetnek olyan na­pok, amikor a dolgozó egyáltalán nem dolgozik, tehát a munkahelyén meg sem jelenik. Innen ered az, hogy eze­ket a napokat túlmunkáért járó sza­badnapnak (csúsztatásnak) nevezik. Túlmunkáról pedig csak akkor be­szélhetnénk, ha a dolgozó (havi, heti) munkaidő-keretén felül végezne mun­kát. Az egyenlőtlen munkaidő-beosz­tásban foglalkoztatott dolgozók a rendes munkaidő-keretüket nem lép­hetik túl. Abban az esetben, ha az egyenlőt­len munkaidővel dolgozó személy be­tegállományba kerül vagy szabadságon van, az elszámolás a napi 8 óra sze­rint történik. Dr. K. I. vaj — a kilencéves tanuló, amel­lett, hogy megvakult, életveszé­lyes sérüléseket szenvedett a fe­jén és más testrészein. Állapota válságos. A fegyveres erők tagjai és a helybeli vadászok nyomban a medve felkutatására siettek. (MTI) síthatnak. Megtekintették a takar­mányelőkészítést és a szeméthalak őrlését kacsatakarmánnyá. A tele­pen szépen fejlődő pecsenyekacsá­kat láttak, amelyek két hét múlva kerülnek piacra, amikor — ezzel a szállítmánnyal — befejeződik az ez évi hizlalás. Az akadémia hallgatói — mint elmondották — gazdag tapasztala­tokat szereztek e látogatás során. A bemutatót Szűcs Lajos, a Szarvasi Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum tanára vezette, a hely­színen pedig Nagy Mária telepve­zető szaktechnikus magyarázta a látnivalókat. A békésszentandrási tsz-akadé­­mia hallgatói már egy hónapja rendszeresen látogatják az akadé­mia előadásait, melyek elsősorban a korszerű baromfitenyésztés kér­déseit elemzik. Az elméleti foglal­kozásokat kitűnően egészítette ki ez a bemutató, melyhez hasonlót még két alkalommal tartanak a következő év első heteiben. Hódsági Ernő járási TIT titkár @jLabai fLlLlanatkífL&k Zsibong a város. Ezer és ezer ember tolong az üzletekben, ez már a teljes karácsonyi vásár... Elnézem és arra gondolok: mennyi türelem kell az eladók ré­széről, hogy a sokféle igényt ki­elégíthessék. Mégis egy egész na­pon át nem láttam egyetlen ha­ragosan csillogó szemet sem, nem hallottam egyetlen durva szót sem a pultok mögül. Apróság. De meg kellett emlí­teni. Könyvet válogatok a város leg­nagyobb könyvesboltjában. Nagy a forgalom, sokan megfordulnak itt. Egy katona hangjára leszek figyelmes. — Tudom, hogy kár megkérdez­ni: van-e még Passuth: Esőisten siratja Mexikót című kötetéből? — Sajnos, elfogyott — hangzik Gépjei rműtulccjdonosok figyelem! a válasz —, de próbálja meg az Irodaház portáján, ott is van bi­zományosunk. Negyedóra múlva a katona visz­­szajön és a bájos, szőke eladónőt keresi. — Köszönöm az útbaigazítást. Sikerült a könyvet megszereznem. Az eladónő csodálkozva és örömmel néz a katonára. örül, hogy segíthetett. Vajon melyiköjük vizsgázott udvariasságból vagy segítőkész­ségből jelesre? Szerintem mind a ketten. Kovalcsik József határőr Apróhirdetések A Békés megyei Vendéglátóipar! Vál­lalat gépészmérnököt (vagy gépész­­technikust) és egy fő kazánfűtőt vesz fel. Jelentkezni: Békéscsaba, Saliai út 40. 2340 Több éves gyakorlattal rendelkező, ad­minisztrációképes raktárost keres ä Talajjavító V. szarvasi kirendeltsége. Cím: Szarvas, Markovicz u. 8. 703 Január l-én esedékes a kötelező gépjárműszavatossági biztosítás 1963 évi díja és január 31-ig pótlékmentesen fizethető be Magánszemélyek tulajdonában lévő gépjárművek kötelező sza­vatossági biztosításának évi díja: személygépkocsi után 460 Ft motorkerékpár után (oldalkocsival is) 100 Ft háromkerekű gépjármű után 300 Ft rokkantak háromkerekű gépjárműve után 10 Ft Felvilágosítást fiókjaink adnak. Állami Biztosító 708 Seprűnyelet (makkozottat is) megren­delésre azonnal szállít: Tóth György, Miskolc—Tapolca, Görömbölyi út. 3558 "TOO négyszögöl házhely eladó, új temp­óm mellett, Szarvason. Vágd Pálné. 6450 Saját termésű bor 25 literes tételben kapható. Gyula, Toronyi u. 8. Ugyan­itt 160 kg-os zsírsertés eladó. 64279 Két darab fiatal, 140—150 kg-os hízott sertés eladó. Gyula, Kerék u. 4. 64432 Eladó Gyulán, Martinovics u. 9. szá­mú ház, 2 szoba, konyha azonnal be­költözhető. Ugyanott ingóságok el­adók. Érdeklődni: Dózsa Gy. tér 4. 64433 Gyula—Bicerében egy hold szőlő gyü­mölcsös, szántó (zárt kertben) eladó. Érdeklődni: Gyula, Ecsedi u. 14. Szombat, vasárnap délután. 64278 HIRDETMÉNY Az Aszlaltútépítö Vállalat a Szerdahelyi—Franklin utca átépítését elrendelte. Tekintet­tel az út-tükör kiemelésére a Kolozsvári úti betorkol ást ól a Szerdahelyi u. vasúti átjáróig a forgalom elől lezárjuk Az úton való közlekedés élet­­veszélyes és tilos. Építésvezetősé« ____________________81109

Next

/
Thumbnails
Contents