Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-10 / 263. szám
1962. november 1«. 2 Szombat A mezőkovácsházi járásban határozatokat hoztak a párt-folyóiratok és a sajtó terjesztésére A mezőkovácsházi járási párt végrehajtó, bizottság legutóbbi ülésén megállapította, hogy a párt-folyóiratok és a sajtóterjesztés az utóbbi időben tapasztalható bizonyos fejlődése ellenére sem kielégítő. Utaltak arra, hogy igen sok párt- és gazdasági vezető nem járat és nem olvas párt-folyóiratot. Legtöbb pártbizottság és alapszervezet csak kampánymunkának tekinti a terjesztést. A pártvezetőségi üléseken nem tárgyalják meg rendszeresen az ezzel kapcsolatos tennivalókat. Rámutattak arra, hogy a járásban nem teljes a sajtófelelősi hálózat. Néhány alapszervezetben jól dolgoznak a terjesztéssel megbízott aktívák, azonban a legtöbb pártszervezetben nincsenek ilyen felelősök kijelölve vagy csak formálisan, papíron léteznek e megbízatások. A párt-végrehajtó bírálás alapjából fizessék ki azoknak árait. A végrehajtó bizottság rámutatott, hogy az ilyen és hasonló helytelen álláspontot nem lehet fenntartani, a propagandaanyagok terjesztési módja az egyéni' terjesztés. A határozatokban többek között kimondották, hogy a pártszervezetekben fontos politikai munkaként végezzék a pártirodaiam és pártsajtó terjesztését, s propagálását A tudatformálásnak fontos eszköze az említett anyagok eljuttatása az olvasókhoz. Elhatározták a sajtófelelősi hálózat teljes kiépítését. A pártbizottságok mellett sajtócsoportok megszervezésére tettek intézkedést, s kimondották, hogy a sajtófelelősök részére még november hónapban közös tanácskozást tartanak. zottság bírálta azokat a vezetőségeket, ahol nem éreznek ezért felelősséget, nem tesznek eleget a párt szervezeti szabályzatában előírt kötelességeiknek, elmulasztják a pártirodalom és pártsajtó rendszeres terjesztését. Egyes termelőszövetkezetek pártalapszervezeteiben egyetlen sajtótermék sem jár. A terjesztést megvizsgáló elvtársak a jelentésben rámutattak, hogy több helyen találkoztak felelős beosztású párt- és gazdasági vezetőkkel, akik semmilyen sajtóterméket nem járatnak. Egyik-másik termelőszövetkezeti pártadapszervezetbem úgy kívánják a sajtó- és propagandaanyagok terjesztését megoldani, hogy a termelőszövetkezet kultu-ROMA Az Igor Mojszejev vezetése alatt álló szovjet Állami Népi Táncegyüttes csütörtökön befejezte nagy sikerű olaszországi vendégszereplését. A szovjet táncművészeket Velencében, Bolognában, Rómában Firenzében, Nápolyban, Genovában és Milánóban egyaránt hatalmas ünneplésben részesítették, művészi teljesítményükről az egész olasz sajtó a legnagyobb elismerés hangján ír. (TASZSZ) WASHINGTON A Mariner—2 amerikai Venus-A párt végrehajtó bizottság határozata alapján 1963 első hónapjaiban Népújság-napokat rendeznek a községekben. E napok célkitűzései között szerepel a Népújság terjesztésének megjavítása. A pártfolyóiratok előfizetőinek számát november és december hónapokban előfizetésgyűjtőmozgalommal kívánják növelni. A végrehajtó bizottság feladatul adta a községi pártbizottságoknak, hogy valamennyi alapszervezet gyűlésén tárgyalják meg a pártirodalom és pártsajtó terjesztésének helyzetét, s ezzel kapcsolatos feladatokat. B. Z. A z elmúlt hét világpolitikai ** eseményeit elemezve feltétlenül szólnunk kell a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 45. évfordulójának ünnepségeiről, hiszen ezen a héten a világközvélemény kétszeres érdeklődéssel figyelt Moszkvára. S aki valóban híve a békének, a nemzetek békés együttélésének, az ezúttal sem csalódott a béke fővárosából érkező hírekben. A világpolitikai helyzet még ma is ellentmondásos és bizonytalan, a kubai válság még nem oldódott meg, de minden jel arra mutat, hogy a közvetlen háborús veszély elmúlt. A kapitalista sajtó természetesen a maga szájíze szerint kommentálja az eseményeket, de nem hallgathatja el a tényeket: a józanság és a felegyőzött és ebben a győzelemben oroszlánrésze van sukban titokzatos rendellenesség mutatkozott. (UPI) ATHÉN rakéta bolygóközi kutatásokat szolgáló műszereit csütörtökön es. fr teatudat' te ismét bekapcsolták. Néhány na- ■ dig azért nem működtették e be- iszővjrtünió erejénék és követkerendezéseket^ mert energiaiörrá- jjz£tes bérpolitikájának y eijesen helytelen volna úgy felvetni a kérdést, hogy ki ínyért és kj vesztett, hiszen egészen Statisztikai adatok szerint hét-|nyilvánvaló, hogy a világpolitikároillió nyolc évnél idősebb görög * ban ma csak a békés együttélés, állampolgár közül három és fél millió, vagyis ötven százalék írástudatlan. Az európai országok közül nagy az analfabéták arányszáma Törökországban, Spanyolországban és Portugáliában is. (Űj Kína) LONDON Az idei világszépségkirálynővé a húszéves Catharina Lodders Miss Hollandiát választották csütörtökön este Londonban. A máa két rendszer kompromisszumos megegyezése, a kölcsönös engedmények útja az egyedül járható út, Mást akarnak a milliók és mást a milliomosok — ez is természetes. És, hogy kik az erősebbek? Történelmd távlatban mindig a milliók győzedelmeskedtek és végsősoron a jelen problémáit ma is a milliók győzelme oldja meg. Addig azonban még hosszú az út és helytelen volna, ha ez az út min.dig a háború szakadéka szélén vésődik helyezett a 17 eves Miss i Zetne. A kubai kérdésben elfoglalt Finnország, a harmadik pedig Miss |sií0vjet álláspont és az eddig foga. I< ranciaorszag lett. (Reuter) Inatosított intézkedések azt bizo-MADRID [nyitják, hogy a szovjet politika A spanyol íájékoztatásügyi mi-[nem merev. De nem is nélkülözi nisztérium csütörtökön este beje- jjaz erőt és a biztonságot. Találóan lentette, hogy a madridi rendőrség jegyezte meg N. Sz. Hruscsov, a letartóztatta Julian Grimau Gat- Szovjetunió Minisztertanácsának cia-t, a Spanyol Kommunista Párt elnöke a november 7-i moszkvai Központi (MT« Bizottságának tagját. ünnepségek egyik eseményén, hogy 'í„a merevség nem mindig az igazi Tüntetés Koppenhágában Dél-vietnami kormány csapatok felgöngyölítő akciót indítottak a hazafias erők ellen A Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége koszorút helyezett el a Dimitrov mauzóleumban Szófia (MTI) A Magyar Szocialista Munkáspártnak a Bolgár Kommunista Párt VIII. kongresszusán részt vevő küldöttsége, amelyet Nemes Dezső, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagja vezet, pénteken délelőtt koszorút helyezett el a szófiai Georgi Dimitrov Mauzóleumban. ENSZ-hír New York (MTI) Az ENSZ-közgyűlés különleges politikai bizottsága csütörtöki ülésén folytatta a radioaktív sugárzások hatását tanulmányozó tudományos bizottság beszámoló jelentésének megvitatását. Az ülésen felszólalt Plimton amerikai küldött. A közgyűlés gazdasági bizottsága 81 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 15 küldöttség tartózkodásával, elfogadta azt a határozati javaslatot, amely a gazdaságilag fejletlen országok fokozott segélyezését indítványozza. Saigon (MTI) A UPI-hírügynökség jól értesült délvietnami amerikai katonai körökre hivatkozva közli, hogy a dél-vietnami kormány csapatok Saigontól mintegy 50 mérföldnyire délnyugatra felgöngyölítő akciót indítottak a hazafias erők ellen. A Dél-Vietnam'oan állomásozó amerikai légierő 16 helikoptere légihíddal két zászóalj nyi dél-vietnami gyalogságot szállított a hadműveleti területre. A diemista haderők másik része kétéltű páncélgépkocsikon vonult fel. sok helyütt elárasztott rizsföldeken törve keresztül. A hadműveletek katonai téren úgyszólván semmi eredményt sem hoztak, csupán 89 „gyanús, polgári személyt tartóztattak le a diemisták. Jól értesült dél-vietnami körök szerint a hazafias erők Khanh Hoa tartományban támadást indítottak és elfoglalták Mo Cay helységet. Arnold Zweig ünnepség az NDK-ban Berlin (MTI) Arnold Zweig, a világhírű német realista író, aki a Német De-, mokratikus Köztársaság fővárosában él, november 10-én tölti be 75. életévét. Ebből az alkalomból az egész NDK-ban ünnepségek sorozatával köszöntik a nagy mestert. Nemzetközi szemle Kik erősebbek, a milliók vagy a milliomosok? — Példázat az üvegről és az acélról — Egy hét a világpolitikában szilárdság jele. Ismerünk merev testeket, például az üveget, ezek azonban gyakran törékenyek. Néha sokkal jobban megfelelnek a rugalmas, nem merev és nem törékeny testek, például az acél.” Mély értelmű figyelmeztetés ez azok számára, akik rosszakaratúan vagy elvakultan félremagyarázzák a Szovjetunió rugalmas, a népek igazi érdekeit mindenkor szem előtt tartó politikáját. 1/ uba körül egyébként sok min. den nem tisztázódott még. Ügy látszik, hogy bizonyos amerikai körök igyekeznek tovább élezni a válságot. A nyugati lapok egyre többet írnak arról, hogy a Pentagon és a Wall-Street képviselői kész helyzet elé akarják állítani a Fehér Házat, olyan intézkedésekkel, amelyek alapjában véve ellentmondanak Kennedy megnyilatkozásainak. Az is tény, hogy Kennedy intézkedései és ígéretei eddig nem mindenben fedték egymást, még mindig fennáll a veszélye annak, hogy az amerikai elnök a legveszélyesebb kalandokra is elszánt militarista körök befolyása alá kerül. Az ENSZ-ben történt események azonban józanító hatással lehetnék Kennedyre és tanácsadóira. Egyre inkább nyilvánvaló, hogy a világbékével kapcsolatos kérdésekben az imperialista körök kisebbségben maradnak az Egyesült Nemzetek Szervezetében. Világosan bizonyítja ezt a nukleáris fegyverkísérletek megszüntetésével kapcsolatos vita. Az ENSZ tagállamainak többsége itt egyértelműen a mindenfajta kísérletek beszüntetése mellett foglalt állást és elvetette a nagyon is átlátszó amerikai kibúvókat. Kennedy alapjában véve tehát válaszúton áll és mivel most pártja az amerikai választásokból megerősödve került ki, feltehető, hogy bátrabban mer támaszkodni a józan ész politikájára. Igaz, hogy nemcsak a szocialista országok népei, hanem a nyugati országok dolgozói is tudják, hogy semmi alapvető különbség nincs a republikánus és a demokrata párt között. Mindkettő szilárdan a kapitalista elvekre támaszkodik, tehát lényegében az a szerepe, hogy becsapja a közvéleményt. Ugyanakkor azonban mégsem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy jelenleg a legagreszszívébb háborús uszítok a republikánus párt soraiban húzódnak meg ég az amerikai választásokon mégis örvendetes jelenség volt, hogy azok buktak meg legjobban, akik a legreakciósabb eszméket vallották, mint például Nixon volt alélnök. Ez lényegében csak azt bizonyítja, hogy az amerikai nép széles rétege békét akar és ezt a békeakaratot a vezetésnek elöbbutóbb tudomásul kell vennie. A kubai válság kissé elterelte ” a figyelmet a jemeni eseményekről, pedig a helyzet itt is változatlanul komoly. A jelentésekből kitűnik, hogy a jemeni nép a forradalom oldalán van, de a forradalom vívmányait még mindig veszélyeztetik az imperialista mesterkedések. A szaúd-arábiai és jorőániai monarch istáik továbbra is fegyverrel segítik a volt jemeni uralkodó köröket és egyre nyilvánvalóbb, hogy titokban beavatkoznak az eseményekbe a gyarmatosító hatalmak is. Az elmúlt héten Szalal jemeni köztársasági elnök több fontos tárgyalást folytatott. A haladó arab erők feltétlenül a jemeni forradalmat támogatják és ennék minden bizonnyal meglesznek a gyakorlati következményei is. Nyugtalanítóan hatottak a világ közvéleményére az elmúlt napokban a kongói események is. A hatóságok itt az utóbbi időben újabb üldözési kampányt kezdtek a haladó szellemű politikai vezetőik és mindazok ellen, akik az ország függetlenségét és szuverenitását óhajtják. Ide tartozik Gbenyének, a minisztertanács alelnökének, a Lumumba alapította párt egyik vezetőjének letartóztatása. A felelevenített terror nyilvánvaló célja, letörni az ország közvéleményének ellenállását és lehetőséget teremteni az idegen beavatkozási kísérletek számára. A z érdeklődés központjába ke” rült ezekben a napokban Adenauer kormányának jogtipró intézkedéseivel kapcsolatban Nyugat-Németország is. A Spiegel-ügy a Német Szövetségi Köztársaság fasizálódására mutat. Mint az Olasz Kommunista Párt lapja, az Unité részletesen kifejtette, Adenauemek a rendkívüli állapot bevezetéséről szóló törvénye ugyanolyan államcsíny előkészítését szolgálja, mint amilyet Mussolini hajtott végre 1925-ben. Az ürügy azonos. Adenauer is arra hivatkozik, hogy tartani lehet a kommunisták erőszakos fellépésétől. A valóságban Adenauer rendkívüli törvényei annak a külpolitikának a következményei, amely a bonni rendszert veszélyes fekéllyé változtatta Európa szívében. Konc Antal az amerikai nagykövetség előtt, a Kuba elleni blokád miatt. (Telefoto—MTI Külföldi Képszolgálat) ••••••••••••••••••••• • • •••••••••••••••••*