Békés Megyei Népújság, 1962. november (17. évfolyam, 256-280. szám)
1962-11-01 / 256. szám
1962. november 1. 5 Csütörtök Országút mentén Ä tábla szélén egymásra te-I fejezett ládáik sora. Bent az ősz festette zöldessárgán foltos, meg vöröses növényeik közt idősebb ember hajlong, szaporán szedeget valamit. Bele a fékbe, némi csikorgás, csúszás és már áll is az előbb még száguldó kocsi. Az újságíró kiszáll, a zsebére üt, hogy ott-e a jegyzetfüzet, fél pillantással ellenőrzi, hogy a golyóstoll is a helyén van-e, s azzal nekivág a tarkabarkaságnak, melyről nyomban kiderül, hogy paradicsomföld. Megy, megy egyenesen a szedegető felé, hogy „előzetes bejelentés” nélkül talállkozhassék a „témával” és „felcsípihesse”. Győri Ferenc bácsi, a köröstarcsai Petőfi Tsz tagja szedi tobbedmagával a paradicsomot Utolsó szedés. Szépen ládákba rakják, még a zöldebbjét is és mehet a csabai konzervgyárba. A „többedmagával” kifejezés asszonyokat jelent, akik, jóval távolabb, ugyanezt csinálják. Kár lenire most alkalmi beszélgetéssel feltartani őket, annál is inkább, hiszen Feri bácsi vállalja,, hogy akár az egész tsz-tagság helyett megválaszol, csak kérdezze valaki. Országot járt ember, valamikor vasmunkás is volt Pesten méghozzá a Ganz-hajóban. Fejet felkapató fordulattal mondja: adja. ígérem, nem fogom elárulni. — Nem, Rózsi néni kérem —1 tiltakoztak a lányok —, ne szépítsük a dolgokat. Nem csinált itt senki rossz tréfát, hanem igenis lopott. A bűnös bűnhődjék. — Akkor hát — sóhajtott Rózsi néni — gyere Vera, menjünk az igazgató elvtárshoz. Ti többiek maradjatok addig együtt. Mindjárt visszajövünk. Nehéz szívvel indult. Nagyon sajnálta Molnámét, aki ott állt reszketve, egyedül az ablakmélyedésben, kirekesztve a többiek közül. Hitte is, nem is, hogy e a bűnös, de mindenképpen segíteni szeretett volna rajta. Mi lesz a gyerekeivel, ha elbocsátják? Tíz perc sem telt el, s kivágódott az öltöző ajtaja. Mosolyogva, diadalmas arccal Rózsi néni lépett be. Vera a háta mögött kullogott, fejét lehajtotta, szemhéjai vörösek voltak, ajka még mindig meg-roegrándult a viszszafojtott sírástól. Szabó Margit vette először észre: — Nézzétek! Vera kezén ott az óra! — Valóban! Hol volt? Csakugyan megvan! — szakadt fel a megkönnyebbült sóhaj a lányok ajkáról. — Ugye, hogy nincs köztünk tolvaj? — Nincs lányok, nincs — mo— Még Szakasits elvtárssal is volt találkozásom. Mikor bevezették gyárunkba a bedó-rendszert, amiben agyonhajszolásra ment a munka, mi, szervezettek, elindultunk a Magdolna utcai MÉMOSZ. ba, az építőkhöz, az összefogás miatt. Ott találkoztam véle. Később, hogy az egészségemnek ártott a gyári füst, miegyéb, kertészkedésbe fogtam Pest környékén. Mikor aztán kitört a második világháború és bombázni kezdték a városit, gondoltam, ha az elsőben, a 14-esben nem haltam meg, most se akarok. Hazajöttem ide Tárcsára, ahol születtem. Egy ideig kertészkedtem, aztán a rizstelepen dolgoztam. Két esztendeje meg itt a Petőfiben hasznoskodok. — Mivel tölti az idejét. Győri bátyám, teszem azt, munka után? Látom, meglepi a kérdés. Bizonyára arra gondolt, hogy a termésről, időjárásról, s hasonlóról toldjuk tovább a beszélgetés füzérét. De csak pillanatig gondolkozik, s már mondja is: — Rádióm van meg újságot járatok; Népszabadságot, Népújságot. Most meg én lepődöm meg. Üjságíró-fülnek ez túl szabatosan hangzik. Kicsit olyan íze van, hogy „na, mondok ennek a ceruzásnak olyat, amitől hízik a mája”- Jól a szemébe nézek, nem csillog-e abban valamiféle huncutkodás. Még csak a szikrája sem! Amit mond, komolyan érti. Azt is mondja, hogy van a tsz-ben helyiség, amelyikben a fiatalokkal, kiszesekkel meg a többiekkel együtt az idősebbek is összejönnek tv-nézésre. Ám nehogy túl rózsásnak lássam a helyzetet, sietve hozzáteszi: — Nálunk a szórakozás valójában csak télen adhatja elő magát. Tavasszal, nyáron, őszön mindig van dolog. Ha félre néznénk, akár ha néhány napra is, abból csak kár lenne. — Vannak szövetkezetek — mondom neki és sorolok is néhányat —, ahol ugyancsak halad a munka, jó a jövedelem, pedig nemcsak télen szórakoznak az solygott Rózsi néni —, megvan az óra. Hogy hol volt, majd elmondja Vera. Kicsit ugyan szégyélli magát, de hát ennyivel tartozik nekünk ezért a nagy izgalomért. — Tudjátok lányok — kezdte Vera és nem mert társaira nézni —, ahogy bementünk az igazgató elvtárshoz, nagyon kedvesen fogadott, s megkérdezte, mi járatban vagyunk. Elmondtuk a történteket úgy ahogy volt, vagyis hát, ahogy mi hittük, hogy történt. Mikor befejeztük, az igazgató elvtárs nem szólt semmit, csak benyúlt az íróasztal fiókjába „Nem ez volt az, Kovács 'kartársnő?” — kérdezte, s letette elém az órát. De ez! — kiáltottam —, hol volt? „Ott, ahol hagyta, a munkapadján, a hulladékok között.” Eli tudjátok képzelni ugye, mennyire szégyelltem magam? Azok türelmetlenül legyintettek. — Ez most nem fontos. Tovább meséld. Mi volt azután? — Aztán az igazgató elvtárs visszaadta az órát és azt mondta: „Most aztán a maguk dolga, hogy jóvá tegyék, amit Moinárné ellen vétettek. — Vera szeméből kibuggyan a könny, s a még mindig különhúzódó Molnárnéhoz lépett. — Anna, meg tudsz nekem bocsátani? Molnáráé ránézett, az ő saeottaniak. A többi időben is akad, ha nem is sűrűn, egy kis tv-néaés, mozizás, olvasgatás... Kissé oldalt billentett fejjel néz rám: higgye-e, nem-e azt, hogy munkás hónapok idején is lehet időt szakítani földművelő embereknek ilyesmikre? Aztán, talán, hogy ellensúlyozza azt a fene nagy tavaszi, nyári, őszi szórakozásmentességi állásfoglalását, meg hát a tárcsái kultúrbecsület védelmében is ezzel rukkol elő: » — Azért nem mondom, mi sem aluszunk. Már a demokrácia kezdetén egy Majniczay nevű tanárember önként tanított mifelénk mindenféle okos mezőgazdasági tudományt. Éles eszű ember volt. Értett az mindenhez. Nem tudta volna kiforgatni senki. Aztán, hogy elkerült Debrecenbe, meg is éreztük a hiányát... De azóta helyrerázódtunk ebben is, mint más egyébben. Ezüstkalászos, esti iskola, szakképzés, meg a csuda tudja mi van még. Hiszen ez nem újság. A moziba járás megszokott. Néha eljön a színház is. A cirkusz most járt nálunk. A tv-nézés meg lassan olyan már, akár a rádiózgatás. Tévénk van nekünk, Petőfiéknek, aztán a Búzakalásznak, meg családoknak is, mind számosabban. Már csukom a jegyzetem és visszaadom a tömpe kis tintaceruzát — amit csődöt mondott golyóstoliam pótlására kölcsönzött Győri bácsi —, amikor fülemhez hajol és úgy mondja: — Van ám egy film-ötletem! Már a pestiekkel meg is beszéltem! Meglepetten kérdezem: — És miről? — Nem árulom el. Majd meglátja, hogy miről... Győri bácsi további kapacitálásomra sem hajlandó részleteikbe bocsátkozni, s ón kissé bóklászva távozom a rekeszháti résznek nevezett tsz-földről, mélyen nemcsak szép paradicsomokat, hanem filmötletet agyaló szövetkezeti gazdát is láthatott a váratlan riport szerzője. Huszár Rezső méhen is könnyek csillogtak, de nem nyújtott kezet Verának. Rózsi néni hozzájuk lépett. — Bocsáss meg neki, hiszen egy kicsit te is hibás voltál. Ha nem lettél volna hozzánk olyan idegen, akkor talán jobban megismerünk és nem tételezünk fél rólad ilyen szörnyűséget. Anna lehajtotta a fejét. — Azt hiszem, Rózsi néninek igaza van. — Na, hát akkor — mosolygott Rózsi néni — ne pityeregjetek, hanem figyeljetek rám. Javaslatom volna. Anna csak segédmunkás. Segítsen néki a brigád, hogy szakmunkássá váljék, hegy minél többet kereshessen, hogy könnyebben el tudja tartani gyermekeit és beteg húgát Elfogadjátok? — El, el, éljen Rózsi néni! — zúgtak a lányok, s Rózsi néni átölelte a meghatott Málnámét. — Hanem most már aztán hazafelé, mert itt érjük meg a hétfő reggelt Gyere Annus, gyere Vera, azt hiszem, mi hárman egyfelé megyünk. Majd az úton megbeszéljük a többit Két perc sem telt el, s az ismét vígan csivitelő lányok mögött. becsukódott a gyárkapu. Még pár percig beszélgettek, aztán szerteszéledtek. Siettek haza nagyon. Szombat délután volt Ijéhner Ica A szovjet filmgyártás egyik legújabb alkotása ez a film. Törekvő, újat, jobbat akaró fiatalok életéről szól, sok őszinteséggel, sok humorral és tanulsággal. A filmet a Pusztaföldvári Szabadság mozi mutatja be november 3—4-én. a,.*:..*.:*.* Ej RÁDIÓ- ÉS TV-FIGYELŐ Lámp edénynél A Magyar Televízió október 28-án, este 6 órakor sugározta először új összeállítását. Már a cím is sejtetni engedte, hogy elsősorban a falusi hallgatókhoz szól. „Alkonyat után, amikor világítani kezdenek a házak ablakszemei, a falvakban, vidéki kisvárosokban estézni indulnak. Így van ez már talán évszázadok óta. Ezt, a mai falusi esték hangulatát szeretné valamelyest érzékeltetni — a műfaj sajátosságaival élve — a Televízió most induló, Lámpafénynél című műsora ... Meghitt vasárnapokon képpel, szóval, muzsikával mi is csatlakozunk az estézőkhöz...” — mondotta Molnár Margit, a műsor egyik riportere, és nyilván ilyen ígéret után felcsigázottabb a várakozás is. A műsor jól indult. A képernyőn feltűntek a vérségi Törekvő Termelőszövetkezet gazdái, akik a Szabad Föld főszerkesztőjével beszélgettek arról, hogy miként is készül az újság, hogyan dolgoznak a lap munkatársai. A beszélgetés után nyomban kisfilmet vetítettek. A film bemutatta a Szabad Föld újságíróit, a nyomda munkáját. Érdekes, tanulságos volt, de — és ezt meg kell jegyezni — NOVEMBER 1. Békési Bástya: Carmen Jones. Békéscsabai Brigád: Felfelé a lejtőn. Békéscsabai Szabadság: Megmentettem az életem. Békéscsabai Terv: A világ minden aranya. Gyomai Szabadság: Szerelmi levelezés. Gyulai Petőfi: Lopott boldogság. Mező kovácsházi Vörös Október: Aiki átmegy a falon. Szarvasi Táncsics: Aimíg holnap lesz. Szeghalmi Ady: Keresztesek L, n. Orosházi Partizán: Aki szelet vet. Sarkadi Petőfi: Eltűnt egy asszony. műsora November 1-én este 1 óraikor: MAJD AZ UTÁNPÓTLÁS Déryné- és szelvénybéflet. November 1-én este fel ö-kor Bélmegyeien: PYGMALION csak rövidebb mása annak a filmnek, mely hónapokkal ezelőtt a Népszabadság szerkesztőségével és nyomdájával ismertette meg a nézőt. Aztán Kispista István, a másik riporter kérdéseire Biacsi Imre, a martonvásári kutatóintézet helyettes vezetője ismertette a kukoricanemesítés folyamatát. Ezt az interjút szintén film követte. A műsor következő állomása Rozov: Udvarol a gyerek című darabjának egy részlete, Kállai Ilona és Bodrogi Gyula közreműködésével. Mindketten — a jelzett díszletben is — élményszerűt produkáltak, aztán eltűntek. Az ember várta volna, hogy néhány szóra letelepednek a meghívott vérségi gazdák közé, és néhány szót váltanak a színművészetről vagy szerepeikről, vagy Rozov darabjáról. Sajnos, semmi sem történt, a műsor futott tovább. A dévaványai Kádár Feri, bácsi! láttuk, amint náddudáján és furulyáján játszott, kedves volt a két kis úttörő zeneszáma, aztán megint kisfilm: „Őszi napsütés a palócföldön” címmel. Az utolsó képkockák után elsötétült a képernyő, majd a bemondó bekonferálta az est következő műsorát. A kezdeményezés és az elgondolás jó. A Lámpafénynél első összeállításának kivitelezése azonban nem sikerült. A már annyiszor emlegetett technikai hibákon, vagy rendezői elálmélkodásokon túl (a kép nem azt mutatja, aki beszél, vagy aki már nem mond semmit, kínos-hosszú ideig látszik még a képernyőn, integetések a két riporter közt, hogy most ki következik stb.) komolyabb bírálatot érdemel a műsor szerkezeti lazasága, szétesése, és az, hogy a palóc-földet bemutató kisfilm után az illendőség is úgy kívánta volna, hogy a műsor — valamelyik riporter személyében — elbúcsúzott volna nézőitől. Sajnos, a vasárnapi estézések csevegő hangulatát a Lámpafénynél első adása nem teremtette meg. Ahhoz, hogy azonnali, követlen kapcsolat létesüljön a nézőkkel, túl sok lebonyolítási hibája, kényelmetlen pillanata volt. Reméljük, a következő már sakkal jobb, elevenebb, pergőbb és jobban szerkesztett lesz. Sass Ervin Két szoba összkomfort
